Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1921

2 Az iskolai év története. Az év lefolyása. Az alakuló értekezletet augusztus 29-én tartottuk. Augusztus 30-án és 31-én voltak a javító és az I. oszt. felvételi vizsgálatok. Szeptember elsején írtuk be az I. és II. osz­tályú tanulókat, második napon a HI, IV. és V. oszt., harmadik napon a VI., VII. és Vili. osztályú, valamint a magántanulókat. Az ünnepies Veni Sancte szeptember 5-én volt az intézeti igaz­gató évnyitó beszédével; a rendes tanítást szeptember 6-án kezd­tük meg. A tanítás ettől kezdve június 17-ig mindvégig, megszakítás nélkül teljes óraszámmal folyt, ami a nm. Vallás- és Közoktatás­­ügyi Minisztériumtól kiutalt magasabb fűtési átalánynak és nö­vendékeink szüleinek áldozatkészségének köszönhető. Évek óta ez volt az első tanévünk, melyben szénszünet nem gátolta meg a tanítás teljességét. Az évet a június második felében tartott befe­jező összefoglalások után junius 29-én ünnepies Te Deum­mal zárták be. Személyi változások. Pintér Kornél rendes tanár 49 évi mintaszerűen pontos és eredményes tanítás után nyugalomba vo­nult. 1873-ban jött Gyöngyösre a kath. nagygimnáziumhoz tanár­nak s azóta egyfolytában tanított példás szorgalommal, rendíthe­tetlen igazságszeretettel. Az államosítást megelőző években az in­tézet igazgatója lett, majd az államosított főgimnáziumban mint rendes tanár működött tovább. Tanítványainak száma sok ezer, akik hálatelt szívvel emlékeznek meg jóságos tanárukról. — Ger­­hauser Albert h. tanár a szegedi áll. kereskedelmi iskolához tá­vozott. — Gyurmán Endre r. tanár pénzügyminisztériumi szolgá­latra nyert beosztást. Uj tanárt kapott az intézet Forgács Ferenc mármarosszigeti kath. főgimnázium r. tanár ide helyezésével. — Ifj. Herrmann Miksa orth. izr. hitoktatót Hutterer Mór hitoktató váltotta fel munkakörében. — Az énektanítással Oswald Géza róm. kath. polgári fiúiskolai r. tanárt bízta meg a minisztérium. — Az intézetünkhöz áthelyezett Pénzes Zoltán, Friedlander Jakab, Sallay Béla és Szmetana Péter Emil tanárok az idén sem foglal­

Next