Hadtörténelmi Közlemények, 128. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2015)

2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács László: Karlovics és Petrovics. Leszámolás a barguzini Petőfi-fantommal

1002 Kovács László Petőfi Sándor elhurcolásának rekonstrukciója A Kruhelbekeréhez részben hasonló dokumentumokat egy elhurcolt őrnaggyal, Petőfi Sándorral kapcsolatban is elvárhatnánk, ezért hangsúlyoznom kell, hogy sem általában reá vonatkoztathatóan, sem konkrétan vele kapcsolatosan semmiféle forrásadat nem létezik. Fantáziadús kísérletek születtek a hiány magyarázatára, a legjobban felépített álomkép Mikolás Miklós (Celldömölk, 1923. április 5. - Budapest, 2001. február 2.) matemati­kus, egyetemi tanár tollából származott. Az események általa felállított „rekonstrukciója” szerint a július 31-i fehéregyházi ütközet végén báró August von Heydte őrnagy feltű­nő érdeklődést mutatott a héjjasfalvi országút melletti szökőkútnál látott leszúrt test és a körülötte szétszórt dokumentumok iránt. Ebből az őt kísérő kozákok rájöttek, hogy az illető bizonyára fontos személy lehetett, ezért megmentették, mert még élt.11 Az eset hírére Alekszandr Nyikolajevics Lüdersz­ Ligyersz gyalogsági tábornok, az erdélyi orosz sereg fő­­parancsnoka azonnal védett helyre vitette és gondos kezelésben részesíttette a sebesültet,12 akinek első kihallgatására a vélhetően néhány hetes ápolás után, csak a már Erdélyből hazafelé vonuló oroszok táborában kerülhetett sor. Amikor itt Petőfi ráébredt helyzetére, s tudván, hogy otthon körözés alatt állt, s kiadatása esetén halálos ítélet és kivégzés várja, „nem maradt más választása, mint hogy származását, nevét, költői hivatását vállalva, s arra hivatkozva, hogy a harcokban nem vett részt­­ az orosz birodalomtól menedékjogot kérni... Ami a továbbiakat illeti, I. Miklós cár nyilván [1] pozitív választ adott Petőfi kérelmére,13 hiszen különben a Petőfi csontok nem juthattak volna el Barguzinba [sic!]. Akkor pedig a költőnek alá kellett volna vetnie magát mindazoknak a kemény feltételeknek, amelyek 1825-től kezdve a dekabrista száműzötteket, köztük pl. a Küchelbecher fivéreket sújtották. Ezen felül bizonyosra vehető [!], hogy a cár Petőfit személyre szóló tiltó intézkedések­kel gyakorlatilag izolálta a külvilágtól, hiszen a Ferenc Józseffel Varsóban 1849. 5. 22-én [21-én] kötött fogolykiadási egyezménynek egy ilyen prominens forradalmárt érintő meg­sértése az ügy kipattanása esetén komoly diplomáciai bonyodalmakat okozott volna. Tehát szó sem lehetett arról, hogy Petőfi Barguzin közvetlen környezetén kívül bármilyen formá­ban életjelt adhasson magáról, teljesen eltiltották az írásbeli kommunikációtól [!], sőt felte­hetőleg kötelezték régi szlovák nevének állandó használatára is [!].” Kifejtett koncepcióját Mikolás a következő fantáziálásokkal igyekezett megtámogatni: 1. Petőfi Szibériába kerülésének ügyét olyan „teljesen egyedi esetnek kell tekintenünk, amelyet az orosz hadsereg illetékesei a többi - az osztrákoknak átadott vagy egyszerűen 11 Rontotta volna a rekonstrukció elfogadhatóságát, hogy Heydte augusztus 2-án egy frissen hantolt sírt látott a holttest helyén, ezért ezt nem említette meg. Vö.: Kerényi 2008. 465. o.; Kovács 2011. p. 12 Ezt az ötletet az indokolta, hogy az oroszok az ütközet sebesültjeit Nagyszebenbe irányították, de mivel Bem odaérkezésük előtt visszafoglalta a várost, az oroszok­­Nagyszalmácsra, majd Segesvárra kísérték a cso­portjukat. „Segesváron a polgári lakosság által ápoltatták, s csak hetek múlva adták át őket az osztrákoknak vagy bocsátották szabadon. Erre két tanúnk is van... Mütter Ferenc, illetve Bartha János... A Nagyszebenből kivont, illetve Segesvárról érkezett hadifogoly-szállítmányt [az oroszok] alaposan átvizsgálták, s a tiszteket különválasztották a legénységtől. A foglyul ejtett tisztek között volt az a Bisztray Károly hadnagy, aki részt vett a segesvár-fehéregyházi ütközetben, személyesen ismerte Petőfit, tehát ha valakinek feltűnt volna a költő ottléte, neki kétségtelenül. Bisztray emlékirata azonban nem említi, hogy Petőfivel találkozott, vagy Petőfiről hallott volna, ahogy a később szintén Nagyszebenbe szállított... Mütter Ferenc sem.” Hermann 2012. 459-460. p. 13 Ennek az lehetett az oka, hogy a cár gyűlölte a lengyeleket és Bemet is, s lehetséges, hogy a későbbiekben akár túszként is felhasználhatta volna. Mikolás 1991. HK 128. (2015) 4.

Next