Néplap, 1945. február (2. évfolyam, 24-46. szám)

1945-02-01 / 24. szám

IT 34. m­m . Szerkesztőség és kiadóhivatal Debrecen, Ferene József-út 28. II. emelet. DEMOKRATIKUS NAPILAP 4 fa 30 Infor­em február 1. esMSrtSk Előfizetési Árak: Egy hóra 7*60 P Negyedévre 21*— P Félévre 40­— P 80 km-re állanak a csapatok Frankfurttól és­ ­gyöngyössi külügyminiszter és Vörös hadügyminiszter nyilatkozatai a moszkvai tárgyalásokról Amíg Csernyakovszki és Roko­­szovszki marsall seregei északon, Konyev csapatai délen morzsolják fel az ellenséget, addig Zsukov tá­bornok hadseregcsoportja mélyen behatolt Brandenburg és Pomerán­ia területére, Zsukov csapatai Frankfurttól és Stettintől 80 ki­lométerre állanak és megsemmi­sítették a németek által frissen bevetett hat hadosztályt. Berlin elővárosaiból — a semleges sajtó jelentése szerint — már jól látni az ágyúzás- és bombázás okozta tüzeket. Menekülők tömegei lepik el -as'-utana, ha anacingózzak, ''ezáltal a csapatok rendszeres visszavonulá­­sát. Sajtótudósítók borzalmas képek­ről számolnak be, 5( —­g0 kilométe­res menetoszlopok mozognak az uta­kon, asszonyok és gyermekek meg­fagyott tetemeivel teli a vidék. A többi frontokon is nagy sike­reket ér el a Vörös Hadsereg: Ke­let-Poroszországban újabb 150 köz­séget foglaltak el és megakadályoz­ták az Altensteinból kitörni készülő német csapatokat tervük végrehajtá­sában Heisburg és Heide városok el­foglalásával teljessé vált Kö­nigsberg bekerítése is. Danzigban tömeges letartóztatásra került sor, mert már nemcsak a harcterekről szöknek meg a­ néme­tek, hanem munkahelyeiket is ott­hagyják. Guderian tábornok egyik napiparancsában felszólítja a kato­nákat, hogy rendezetten vonuljanak vissza, ne tévesszék meg őket a­­területfeladások, mert a német had­vezetés „ura a helyzetnek“ és tudja, hogy melyik pillanatban kell ellen­­támadást intéznie. Hogy a szovjet offenzíva milyen sikerrel járt, mi sem bizonyítja jobban, mint Harkel tábornoknak a nagy támadás előtt kiadott és most orosz kézre került napiparancsa. Ebben a tábornok közli, hogy az „ellenség nem fogja ” meglepni a német hadvezetést új támadásával, mert rengeteg páncé­los, katonaság és lőszer áll a né­met hadvezetés rendelkezésére, hogy megakadályozza az esetleges orosz támadást. Ha csata lesz — mondja a tábornok —, akkor a csatának részünkre nagy sikere lesz“. A sí­kar valóban nem is maradt ki, a Vörös Hadsereg egyetlen lendülettel Varsótól Breslauig tört előre és el­szigetelte egész Kelet-Poroszorszá­­got. A keleti front déli szakaszán szintén tovább tartott a Vörös Had­sereg győzelmes előnyomulása, Konyev tábornagy csapatai elér­ték Rali­ban. Megfordult a helyzet a magyaror­szági arcvonalon is, ahol Tolbukin marsall seregei a Duna és a Bala­ton között nagy páncélos erőkkel ellentámadásba mentek át. Budapes­ten is tovább tart a német erők A­ megsemmisítse és a Margit-szigetek­ , elsáncolt németek megadták magu­kat. Ez idén sem maradt el a „hata­­lomrajutás évfordulóján" Hitler Adolf beszéde. 1941-ben még szemébe vághatta a világnak, hogy „minden lehetőséggel előre számolt“, ma, vi­szont már nem tudott mást mon­dani, hogy őt, az isteni gondviselés állította erre a helyre és ha benne bíznak, akkor Németország át fogja vészelni a súlyos időket. Beszédé­ben Hitler a német népnek üzente meg a háborút, mert mindenkinek halál­t ígért, aki neki ellen mer ál­­lani. A végső erőfeszítésre hívó, , ' ‘ '' san kitűnik, hogy nincs és nem volt a német népnek nagyobb ellensége, mint ő, már előre 50 kilométeres fron­ton, a holland határtól St. Vith-ig. E front északi részén az 1. hadse­reg egyes pontokon 2 kiométert hatolt előre, a német határ felé. St. Vith-től délre, a Ruhr hídfőjénél 6 kilométer hosszú és 2 kilométer mély terepet foglaltak el a szövet­ségesek. A hídfőtől délre, a Luxem­burg—belga—német határszögben elfoglalták Wahlenhausen német vá­rost és több mint 1 km-re nyomul­tak előre, azon túl. Eszek Elzászban a németek nele Strassburgtól délre, a francia of­fen­ziva a colmari terepzsáknál to­vábbi tért nyert. Francia csapatok átlépték a cai­man csatornát és bekerítéssel fenyegetik magát a várost. Francia csapatok elvágták a Col­­marból Rajna felé vezető utat és déli irányban támadásban vannak. 370 km-es arcvonalon nyomul előre a Vörös Hadsereg Moszkva, január 31. A 2. fehér­orosz hadseregcsoport csapatai ja­nuár 30-án Kelet-Poroszországban folytatták támadásukat és elfoglalták Bucholstein és Wal­lenburg városokat, több mint 150 más várossal együtt, vala­mint Königsbergtől 8 km-re délnyugatra Heisburg és Heide városokat Ugyanakkor Allensteintől észak­nyugatra sikeresen visszaverték az ellenség támadásait, amellyel meg­kísérelte, hogy Elbing irányában nyugat felé kitörjön. Az 1. fehérorosz hadseregcsoport csapatai a Visztula alsó folyásánál megtörték az ellenség ellenállását és rohammal elfoglalták Marien­­werder városát. Thorn körzetében tovább folytatták az ellenség megsemmisítését. Brom­berg városától északnyugatra Német- Pomeránia területén elfoglalták Lin­nét és 50-nél több más helységet. Posentől nyugatra folytatták táma­dásaikat és Németország területén elfoglalták Bentschen és Unrustadtot több mint 200 más helységgel együtt. Posen körzetében tovább folynak a városban bekerített német csapat­részek megsemmisítésére irányuló harcok. Január 28-án Posentől nyu­gatra repülőtereken és hangárokban 228 német épülőgépet zsámányol­tak. Az 1. ukrán hadseregcsoport Kattowitztól nyugatra és délnyugatra előrenyomult és elfoglalt hatvannál több helységet. Január 22-én egy német repülőtéren 55 repülőgépet z­­kmányoltak. A Kárpátok övezetében a 4. ukrán hadseregcsoport csapatai foly­tatták támadásaikat. Csehszlovákia területén, Losonctól északra és északkeletre, erdős, dombos vidé­ken, nehéz terepviszonyok ellenére, harcolva előrenyomultak és elfoglal­tak több mint száz helységet. Budapesten Malinovszki csapatai folytatták a város nyugati részén (Budán) bekerített ellenséges hely­őrség megsemmisítésére irányuló harcokat. E harcok során teljesen megtisztították az el­lenségtől a Margitszigetet és elfoglaltak 130 háztömböt. Újabb hadosz­tály­okat vetettek támadásba a szövetségesek London, január 31. Az Arden­­n­ivotíti­cus x. cs­­.­, amerikai­­had­­sereg nagy erőkkel "nyomul előre a német narraá­lit"elít. A szövetséges hadvezetőség még további hadosz­tályokat dobott a küzdelembe és most ,, legalább 80 ezer katonával nyo­ A külpolitika hírei London, január 31. Roosevelt sze­mélyes tanácsad­ója, Harry Hopp­­kins, Rómából meg nem nevezett helyre távozott. Rómában kihallga­­táson jelent meg a pápánál. Hopp­­kins útja hír szerint összefügg a három szövetséges vezér férfiú kö­zeli találkozásával. Harry Hoppkins útja során Londonban és Párizsban járt. Tegnap kijelentette a szövetsé­ges újságíróknak, hogy a konferen­cia főleg azoknak a hatalmas terü­leteknek a problémájával fog fog­lalkozni, amelyeket az egyesült nemzetek hadseregei elfoglaltak. London, január 31. Roosevelt el­­nöke szokásos születésnapi üzenetét tegnap felesége olvasta fel, mert — mint mondotta — a háborús körülmények lehetetlenné teszik szá­mára, hogy személyesen álljon a mikrofon elé. London, január 31. Nemetz minisz­ter, a csenszlovai kormány tagja, a szlovák nemzeti tanács képvise­letében Kelet-Szlovákia felszabadí­tott területére érkezett. A londoni rádión közölték, hogy dr. Benes nemsokára visszatér Csehszlováké­iul- hogy od út kormányt alakban.

Next