Néplap, 1945. július (2. évfolyam, 144-169. szám)

1945-07-01 / 144. szám

I­ ­­H ■bgáf Hl k I­I­IH ’ V a A MAGYAR Kom­UUNISTA PÁRT KELETMAGYARORSZÁgi KERÜLETÉNEK NAPILAPJA ..................... 1945 július 1 vasárnap Minden erőt az ország újjáépítésére ! Mfl­l'tlHI|IW|WI«IIMIIII|llll|WI|tlW|·llllllllllt­l|mi|IIHtll|l|l»l»llll‹IM»IIIIMII»llll·ltl‹tll Azok akk nem értik meg az új idők szavát, magukra vesse­nek, ha a demokrácia érdemük szerint bánik velük. (Rákosi, VI. 17.) Mit várunk a július 8-i szakszervezeti naptól ? Írta: Tariska István H­at hete hangzott­ el pár­tunk Országos Értekezletén , a felhívás az ország dolgozó tömegeihez, haladó értelmisé­géhez, hogy karöltve a demo­kratikus pártokkal, fordítsa­nak minden erőt az ország új­jáépítésére. Ez a hat hét máris számos komoly ered­ményt hozott eddig is és ezek­nek ismeretében bizalommal tekinthetünk az újjáépítés to­vábbi sorsa felé. Nemcsak a fővárosban mutatkoznak ko­moly eredmények, hanem vi­déken úgy Debrecenben is. A r­ég­­ön több eredmények­et— a terveknek megfelelően — a vasútépítés terén mutatkoznak. A „Szabad Nép“ június 29-iki száma beszámol arról, hogy az István-telki főműhely munkás­sága már a 150-ik kijavított mozdonyt adta át a forgalom­nak. Az Északi főműhelyben szintén 100-on felül van a ki­javított mozdonyok száma. A Déli pályaudvart, a terveket kétszeresen felülmúlva, felénél is rövidebb idő alatt tudták a forgalomnak átadni. A debre­ceni vagongyári munkásság szintén erejét megfeszítve dolgozott és nem egész négy hét alatt 16 mozdonyon végzett teljes újjáalakítást, generál­­javítást és ezzel a munkaelő­irányzatot kb. 200°lo-kor múlta felül. A vasúti forgalmi mun­kák , pályák kijavítása, váltók, állomásépületek rend­behozása szintén hatalmas lendülettel folyik. Ezek a megdönthet­etleül nagy eredmények mutatják, hogy dolgozó munkásságunk nemcsak megértette a jelszót : „Arccal a vasút felé“, hanem ennek megvalósítása érdeké­ben minden erejét megmozdí­totta. Éppen ezek a komoly és jelentős­ eredmények azok, amelyek biztosítanak bennün­ket arról, hogy a kritika, amely az újjáépítés eddigi küzdelmeit és teljesítményeit éri, nem fog ellenérzést kivál­tani, nem fogják azt hinni, hogy kakák kívannak * zso­mot. Kétségtelen, hatalmas munkamozgósítás történt a vasúton és vasúton kívül egy­­aránt. Elég csak azt megemlí­teni, hogy a MÉMOSz debre­ceni tagozata heti két, és fél ó­ra túlmunkát vállalt, a ma­gántisztviselők három órát. Szépen, eredményesen dolgoz­nak a középiskolák, bekapcso­lódtak a népzenészek. A tech­nikai értelmiség frontján is egészséges pezsgés indult meg. ' )­­ A spergás ér­­ .a .lendületi amely az ' újjáépítés 'szolgála­tába állott, azonban eddig még jórészt közpnti elgondolás és terv kidolgozása nélkül jelent­kezett. Ez az, amit éppen az újjáépítés nagyobb sikere ér­dekében sürgősen meg kell változtatni. Ha az eddigi elszi­getelt akció a munkaelőirány­zat 200°/6-os megjavítását tudta elérni, milyen hatalmas ered­mények várhatók a tervszerű és rendezett munkától. A terv kidolgozásának és összponto­sításának első lépését a Nem­zeti Bizottság megkezdte, ami­kor a­z elmúlt héten elhatá­rozta, hogy a pártokból és szakszervezetekből újjáépítési versenybizottságot létesít és ezt bízza meg az újjáépítés munkáinak ellenőrzésével is. Ennek a bizottságnak mielőbb valóban munkába kell állania. Különösen nyomatékosan kell részt venni ebbn a munkában a szabad szakszervezeteknek, mert az egész tervezet csak akkor valósítható meg, ha a szakszervezet, amely a mun­­­­káskezek irányítását­ el tudja látni, teljes erejével, tekinté­lyével és lelkesedésével mel­lette áll. A debreceni szakszer­vezetek több, mint húszezer szakszervezeti taggal rendel­keznek, akiknek gyakorlott munkáját az újjáépítés nem­csak, hogy nem nélkülözheti, hanem tervszerűleg kell, hogy felhasználja-Pártunk országos értekezle­tén a szakszervezeti kérdéssel foglalkozva Kádár János elv­­társ rámutatott arra, hogy a szakszervezetek­ országos mű­ködésének egyik legnagyobb hiányossága, hogy még nincs meg a központi irányítás. Ez a tény nemcsak országos vi­szonylatban érvényes, hanem, valljuk be, érvényes helyi vi­taikat is. A szakszerve­zeti bizottságnak Debrecenben még nem sikerült valóban Debrecen és környéke össz­­szakszervezeteinek központi irányító szervévé válnia, az egyes szakmák még sok tekin­tetben egymástól függetlenül, sokszor egym­ásról nem is tudva, működnek és ezek kö­zött­ a működések között a szakszervezet nem tudta kellő mértékben megtalálni az ösz­­szekötő, irányító szerepet. Ezért nézünk nagy várakozás­sal a július 8-iki szakszerve­zeti nap elé, amely hivatva lesz egyrészt a debreceni szak­­szervezeteket az országos köz­ponttal szergeti afi . összekap­csolni, másrészt alkalmas lesz arra, hogy a debreceni szak­­szervezetek egyes szakmái kö­zött megtalálja a szerves ösz­­szekapcsolás módját. Hogy erre­­a fontos lépésre csak most kerülhet sor, amikor már Debrecen hét hónapja el­indította fejlődése útján új szakszervezeteit, a mi kom­munista szakszervezeti tag­jaink elsősorban felelősek. A szakszervezetekbe pártpoli­tikát bevinni nem szabad és éppen ezért nem pártpolitikát jelent­ az, ha kijelentjük, hogy a szakszervezetek céltudatos működéséhez elengedhetetlen előfeltételnek tartjuk a szak­­sz­evezeti kommunisták céltu­datos munkáját. M­í■ a központosítás és egységes vezetés mellett a szakszerve­zetek másik hibája, hogy az üzemi bizottságok működésére kevés gondot fordított. Debre­cen összes üzemeiben dolgoz­nak az üzemi bizottságok. A legtöbb helyütt jól is dol­goznak. Nem szabad azonban megelégednünk azzal, hogy az üzemi bizottság jól működik a saját üzemében, hanem az üzemi bizottságok számára is meg kell teremteni a közpon­tosítás lehetőségét. Ne legyen a villany­gyár, vagy bőrgyár üzemi bizottsága a gyár kerí­tésén belül egy elhatárolt szi­get, hanem a város összes üzemi bizottságai légynek egymással állandó szervezeti kapcsolatban. " Ennek a hiá­nyosságnak a­ hátulütőjét már az újjáépítés során érezzük. Pártunk országos értekezlete a kommunisták kötelességévé tette, hogy az üzemekben, szakszervezetekben, főleg pe­dig az üzelmi bizottságokban az újjáépítés során pontosan konkretizált, időben meghatá­rozott üzemi tervet dolgozza­nak ki. Ezt­ a határozatot az Országos Szakszervezeti Ta­nács is magáévá tette és a „Szakszervezeti Közlönyében közölte. Mi a „Néplap" hasáb­jain ezt kellő időben nyilvá­nosságra hoztuk — ennek el­lenére —, üzemi terved, kidol­gozása­ még a mai napig nem történt meg. Fő okát ennek ab­ban látjuk, hogy nincs az üzemi bizottságoknak egy köz­ponti testületé, ahol a kérdé­seket konkréten fel lehetett volna vetni, legyen az szerve­zési, nyersanyag-, vagy bár­milyen más kérdés, és ahol a kétkedőket, vagy ellankadókat serkenteni tudták volna a lel­kesebbek és mozgékonyabbak. A harmadik kérdés, ami­nek megoldását várjuk a jú­lius 8-iki szakszervezeti nap­tól, a kollektív szerződések összehangolása. Fiatal demo­kráciánk hatalmas eredmé­nye, hogy most már csaknem minden szakmának megvannak a kollektív szerződései. Évti­zedes mulasztásokat hoznak be ezek a szerződések. Termé­szetesen az eredmények gyors létrehozása és az események viharos pergése közben a kol­lektív szerződések a kívánt eredményeket nem tudták tel­jes mértékben elérni. Egyes szakmák a létminimum alatt maradtak, mások jelentősen kiugrottak. Semmi szín alatt nem vagyunk a bérek minden­áron való egyenlősítésének el­ve mellett, mert ez nem fe­lelne meg sem az demokrácia követelményeinek, sem pedig annak az alapelvn­ek, amelyi­ken újjáépítésünk versenye nyugszik, hogy nagyobb mun­káért nagyobb bért kell nyúj­tani. Mégsem szolgálja a munkásegység biztosítását az arányok esé­nyes felborulása, ami sok tekintetben már fe­nyeget. Meg kell találni a módját annak, hogy a bérek olyan viszonyba jussanak egy­mással az egyes szakmák kö­zött, hogy az egészséges fejlő­dés útját nyissa meg és ki­kapcsolja a reakció inflációs spekulációjának lé­ta­la­pját. S­zakszervezeteink­ az újjá­építés legfőbb hajtóerői. A szakszervezetek rendelkeznek a munkáskezek tízezreivel és rájuk vár az a feladat, Ijon­y a munkáskezei megfelelő helyen álljanak. Pártunk országos ér­tekezlete és az Országos Szak­­szervezeti Tanács egyformán állást foglaltak a munkásmoz­­gósítás és munkásirányítás mellett. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezetekre vár az a feladat, hogy a foglalkoztatás hiányában elnéptelenedő, vagy kevésbbé fontos szakmák terü­letéről a munkásságot az újjá­építés­­ döntő fontosságú szak­mái felé tereljék. A szakszer­vezeteknek kell megoldani a munkások átképzésének nagy munkáját. Csak ezzel biztosít­ható az, hogy a vasút, a vas­útra dolgozó ipar, a mezőgaz­dasági gépipar és az építőipar m­unkáik­ szükséglete kielégítést nyerjen. Debrecenben különö­sen az a helyzet, hogy nincs elegendő munkás sem a vagon­­gyárban, sem a vasúton, sem az építőiparban. Eddig még nem történt meg az a mozgó­sítás, ami ezt a helyzetet meg­változtathatta volna , reméljük azonban, hogy a július 8-iki szakszervezeti nap forduló­pontot fog jelenteni ebből a szempontból. Az újjáépítés sikere Ma­gyarország jövőjének biztosí­téka. Az újjáépítés sikerét pe­dig a szakszervezetek megfe­lelő mozgósítása hozhatja meg. Éppen ezért tekintünk nagy várakozással július 8-ika elé, mert reméljük, hogy ez a szakszervezetek munkájában döntő jelentőségű mozgósítást fog kiváltani.

Next