Néplap, 1947. október (4. évfolyam, 221-248. szám)

1947-10-01 / 221. szám

Csökkentik az álamtitkárok és a főistánek számát A koalíciós pártok vezetői ked­iért délelőtt pártiközi értekezletet tartottak a miniszterelnök dolgo­zó­szobájában. Az MKP részéről Gerő Ernő és Kádár János, a Kis­gazdapárt részéről Dobi István és Gyöngyösi János, a Szoc. Éremű párt részéről Szakosíts Árpád és Szélig Imre a Nemzeti Paraszt Párt részéről Veres Péter és Erdei Ferenc jelentek meg. A pártközi értekezlet, amelyen Dinnyés La­jos miniszterelnök elnökölt meg­állapodott az államtitkári és főis­­páni állások csökkentésében. Számszerint megállapították, hogy a most meglévő államtitkári és főiapári állások számát mennyivel csökkentik. Foglalkozik még a pártközi értekezlet a kormány­program előkészítésével. Az érte­kezlet szombaton, október 4-én délelőtt 10 órakor folytatják. 465 lap van Magyarországon A tegnapi pártközi értekezlet napirendjén szerepel a sajtókérdés- Magyarországot ismét komoly pa­­pírh­iány fenyegeti és a laprevizió kérdését elsősorban az­t teszi aktus, listá. Jelenleg összesen 465 lap jele­­nik meg. Legutóbb az Ill­esemr­édák c. napilapra és a Lelek ! hetilapra kértek engedélyt, de a pártvezér­ értekezlet a papírhiányra való tekintettel, elsősorban nem lap­­engedélyezésekkel, hanem­­ lapba, szüntetéssel foglalkozik. ----------­ Megkezdődött a brit kormány átalakítása Attlee miniszterelnök bejelen­tette, hogy Clippset közgazdasági miniszterré, Wison eddigi tenge­rentúli minisztert pedig kereske­delmi miniszterré nevezték ki. Ezek, a változások az első részle­tei a rövidesen várható szélesebb­­körű kormány átszervezésnek. ■ ■ | A balkáni kérdés a* * UNO előtt Az Egyesült Nemzetek, politikai bizottságának hétfő délutáni ülé­sén a balkáni kérdést tárgyalták. Caldaris görög külügyminiszter kijelentette, hogy hajlandó új bi­zottságban együttműködni, ame­lyet az UNO a balkánra küldött. * A francia kiküldött indítványoz­ta, ne ítéljék el Bulgáriát, Jugo­szláviát és Albániát a szabadság­­harcosoknak nyújtott támogatás ügyében, hanem szóllítsák fel mindhárom országot, kerüljenek minden akciót, amely a szabad­ságharcosok megsegítésére irá­nyulhat. MacNeil brit kiküldött az ame­rikai javaslat mellett szállt síkra. Az ülést ezután szerdára napol­ták. A francia rádió szerint a görög közrendészeti miniszter kijelenté­te, hogy a felszabadulás óta a pol­gárháború következtében 45 ezer polgári személy, 30 ezer rendőr és csendít vagitszis szítát I­­I ________ ____ ________ ÁRA 40 FILLÉR fl­v Jislffll BcTonják 50 bank és pénzváltó üzlet W­SP 1 iparjogosítványát It. erfolaam mam VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I 1947 OKTÓBER I, SZERDA Szerdán folytatják a vitát­­ Magyarország felvételéről az Egyesült Nemzetekbe Ösztegsz: brit kiküldött a hírt­aan­sági tanácsban hétfőn es­te elle­­ntale Magyap®rs®ág felvételét az Egyesült Nemzetek tagjai közé, ezért nem bízik abban, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja az alapvető szociális és politikai jogokat és betartja az Egyesült Nemzeteik alap­okmányából szár­mazó kötelezettségeket. Lengyelország javasolta Magyar­­ország felvételét. A brit s francia kiküldött támogatták Ola­szors­zág felvételét, majd Gromiko a Pots­dami egyezményre hivatkozva ki is jelentette, hogy csak akkor járul hozzá Olaszország felvételéhez, ha Magyarországot, Romániát, Bulgá­riát és Finnországot is felveszik. Austin, ex Egyesül Államok kép­viselője hangoztat­ta, hogy a szov­jet ál­áspont annak kinyilvánítá­sát jelenti, hogy vétót használ, ha a tanács nem követ bizonyos el­járási módot. A tanács ezután eliutasította azt a lengyel indítványt, hogy a biz­tonsági tanács elnapolásával­ az öt nagyhatalomra bízzák, hogy nem hivatalos tárgyalásokon rendezze a tagságok kérdését. Áttérve Románia fölvételére, az Egyesült Államok és Anglia ki­­küldötttje ellenezte ,at, Franciia­­ország, a Szovjetunió, Lengyel­­ország és Kína támogatta. A vitát szerdára halasztották. Az Egyesült Nemzetek palesz­­tinai bizottságában az arab leg­belsőbb végrehajtó tanács vezetője kijelentette, hog az arabok nem fogadják el­­tárgyalási alapul a Palesztinai jelentést és minden eszközzel ellenszegülnek Palesz­tina bármilyen feloszlásának. Az angol dolgozók nem honolnak a Szovjetúnió ellen Iflllaeus angol munkáspárt képviselő egyik bizottság vezetőjeként Prágában tartózkodik és a szakszervezeti szövetség központi lapjában adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a angol munkás-, párti körök igen szkeptikusan ítélik meg a Marshall-tervet. Senki sem tételez­ azt fel, hogy Amerika ingyen bármit adjon. Az újságírók végül azt kérdezték 2TI A caustól, véleménye szeriit fenyeget-e éj háború. Az angol munkáspárti képviselő válaszában kijelentette, hogy nem lesz új háború. Az Egye­sült Államok nem­ fogja lakosságát általános mozgósításra megnyerni. A hadüzenethez az amerikai kongresszus beleegyezésére van szükség, és ez a közvélemény nagy nyomása alatt áll- Egy nyilvános­­ságra került amerikai titkos okmány arról tanúskodik, hogy a Szovjetúnió katonai és gazdasági ere­­jét igen teleetékeny-nek tartják. Ti­um­an szerint decemberre kimerülnek Amerika európai alamizsnaalapjai Trums­ elnök összehívta az amnerikai kormány jelentősebb mi­nisztereit és a kongresszzus veze­tőit, hogy megvitassa velük, mi­lyen szerepet játszhatnak az Egye­sült Államok Európa küszöbén álló gazdasági és élelmezési válsá­g­ában- Az értekezleten hír sze­rint véglegesen kimondották, hogy nincs lehetőség az ,,európai hézag betömésére** kongresz- MwSz akció nélkül bármilyen pénzalap rendelkezésre bocsá­tására Az amerikai képviselőhöz kül­­ügyi­­ bizottságát november elejére összehívják a nyugateurópai gyors­­­'segély tenulmányozásá­ra. Truman kijelentette, hogy a külföld segélyezését szolgáló alapok decemberig kimerül­nek, de ezek különben ig csak­­ arra elegendők, hogy az euró­paiakat megmentsék az éhezés kínjaitól. A londoni rádió hírmagyarázója rámutat arra, hogy az amerikai kongresszus állásfoglalása még na­gyon bizonytalan. Végeredményben Amerikában sem rózsás a helyzet, a drágaság aggasztó mértékben növekedik és­ habár nem­­ hét éhínségről beszélni, mégis New­­yorkban él. San Franciscóban elég ember van, aki hiányosan táplált­­_____* Az elmúlt héten beható tanács, közért folytatott Debrecen város vezetősége a közműotoációk foglal­koztatását illetően. Megbízást, ad­tak Hunyadi Béla közm­unkafel­­ügyelőnek, hogy az erdőigaz­gató­­ság­gal tárgyalja azokat a munka­lehetőségeiket, amelyek esetileg ■ a tuskózásnál fennállanak. Hunyadi Béla közmunkafel­­ügy­elő kedd délelőtt megegyzésre jutott­­az erdőigazgotósággal és tárgyailásainak eredményeiről tájé­ko­ztatta a sajtót. A r­endőigazgatóság lehetőséget nyújt, hogy 10-es csoportok­ban körülbelül 250 ember azonnal elkezdje a piskózást. Az erdőigazgatóság részéről han­goztatták, hogy­ a munkát csak ab­ban az esetben, engedélyezik, ha a 1 •- vc-sv-d-i tök­élet &£ 'es—■ L ed­vező munikaüenetel esetéin a tus­­ózók létszámát pár héten belül 00—700-ra felemelik. Gondot okoz a tuskózók elhelye­­ése. Két lehetőség között kell rá­­sztani: vagy a tanyákra szálló­írjáik be őket, v­agy bányafátoba m­e­gfelelő ideiglenes szálast csi­­ítnaik­ A tuskánok fizetésüket termé­szetben kapnák, a kitermelt mennyiség felét, de tekintettel arra, hogy a műm­­d­ásoknak ki­tartása mince, az erdő­­■ giazatónáig hajlandó hatósági áron ■átvenni tőlük a fát és azonnal ki­venni. A város feladata lenne e­ső hétre olajjal és burgonyáva­­­­látni a munkásoiat. Az első három csoport a Halápon, Baga­­várban és­­ Gurdon kezdené meg a munkát, ideisértés­t okoz, hogy Saját szeri,­ammer toeffl dolgozni, de Ménes János helyettes polgár­­mester megígérte, hogy a NIK-nél tárgyalni fog,­­hogy hitelbe bocsássanak a város rendelkezésére megfelelő szá­mú csákányt és fejszét. -­A faültetést is megkezdi az er­­dőigazgatóság, ahogy beáll az eső­zés, bár ennél a munkánál nem fognak sose munkást alkalmazni, mert kevés a facsemete. A fáték termelést azonban két csoport pró­baképpen meg­kezd"­Elmondotta még Hunyadi Béla, hogy szer­dán Budapestre utazik és Lakatos államtitkárral folytat in­gyá­sokat. Ismerteti az eddigi eredm­ényeket s beadványt­­ terjeszt a­ Anyag- es Anh'i vadaihoz a léte­ktendő féha'i nen»»ki«ifefedó n­nem.­ra­wnatktócam ! két munkáscsoport megkezdi a tüskózést Gondot okos a fakitermelők elhelyezése Nagy Ferenc újabb merénylete Magyarország ellen Az amerikai rádió jelentése szerint Nagy Ferenc és Macsek aláírásával emlékirat érkezett, a ,,Nemzetközi Agrárúnió“ elnevezé­sű fasiszta menekültszervezet, ré­széről az UNO közgyűlési elnöké­hez, Arankához. Az emlékiratban kérik, hogy­ küldjön ki az UNO közgyűlése nemzetközi bizottságot Magyarország, Belgium, Bulgária, Jugoszlávia és Románia politikai és gazdasági viszony­ainak ellen­őrzésére és ez a bizottság gondos­krodjék arról, hogy ezekben az országokban „átmeneti kormá­nyok“ jussanak uralomra. előterjesztés Nagy Ferenc és társainak állampolgárságuktól való megfosztására Rajk László belügyminiszter előterjesztésében pénteken a mi­nisztertanács elé kerül Varga Béla Híves Henrik, Nagy Ferenc és Sulyok Dezső hazahívásának, il­letve állampolgárságától való megfosztásának kérdése. ----------­ Diplomáciai úton kikérik Nagy Vincét A népbíróság dr. Sípos Zoltán elnökletével működő külön ötös tanácsa most tárgyalta Czinege Lajos nyugalmazott százados bűnügyét.A főtárgyaláson elhang­zott vallomások során az a gyanú merült fel, hogy dr. Nagy Vince, az időközben külföldre távozott volt Sulyokperti ügyvéd és kép­viselő, az ügyben bűnsegéd­ bűn­részes. Éppen ezért a külön ötös tanács dr. Sárkány György nép­ügyész indítványára úgy határo­zott, hogy megkeresést intéz az illetékes hatóságokhoz, hogy de­rítsék ki Nagy Vince jelenlegi külföldi tartózkodási helyét és diplomáciai úton kérjék kiadását. Czinege Lajost egyébként a nép­­bíróság 4 évi börtönre ítélte. ORSZÁG - VILÁG A moszkvai rádió hírmagyarázója megállapította, hogy Visinszkij be­széde hatalmas csapást jelent a há­borús uszítói­szmár-a- East bizonyítja az a riadalom és nyugtalanság, amely­­a beszéd után a frakció tá­borában támadt. A demokratikus népek most már végérvényesen meg­­győződhetőek arról, hogy mennyire jelentős a szovjet indítvány, amely szerint a törvény erejével kell lesuj­tani az új háborús bujtogatókra. • A lipcsei rádió jelenti, hogy Rib­­bentrop volt náci külügyminiszter Berlin melletti villáját szakszervezeti iskolává alakították á. Az iskolát hétfőn Wilhelm Chem­ar név alatt ünnepélyesen megnyitották. • Szabó Árpád, a közelátásügyi mi­niszteri teendők ideiglenes ellátásá­­vak megbízott, földművelésügyi mi­niszter rendelete értelmében az 1947 évre 6®ó tó*te­j. és tejtermékek szál­lítási megállapodások az 1948- év tartamára meghosszabbítottnak !■••­üntesdüL

Next