Hajdú-Bihari Napló, 1969. december (26. évfolyam, 278-302. szám)
1969-12-03 / 279. szám
Mocsári Lajost választották a földesi Lenin Tsz elnökévé Közel két évtizede, hogy elnöke Kun Mihály a földesi Lenin Termelőszövetkezetnek. Irányításával, szorgalmas munkájával a gazdaság megszilárdult, megerősödött, méltó versenytársa a legjobbaknak is a Lenin Tsz. A tsz elnöke és a tagság közötti szoros, közvetlen kapcsolat, az alkotó munkát elősegítő bizalom alapja és feltétele volt az eredményes munkának. A 66 esztendős Kun Mihály — a sok munka, a felszabadulás előtti robot és szenvedés, az elmúlt két évtized nagy energiát követelő helytállása után — nyugdíjazását kérte, s lemondott elnöki tisztségéről. Közgyűlést tartottak november 28-án, pénteken a földesi Lenin Termelőszövetkezetben, ahol új elnököt választottak. A községi mozi helyiségében megtartott közgyűlésen a szövetkezet 350 tagja közül 304-en vettek részt, vagyis mindenki ott volt, aki egészséges és nem volt a gazdaságban halaszthatatlan munkája. Ványi Imre, a Lenin Termelőszövetkezet főagronómusa nyitotta meg a közgyűlést, majd Tóth Ferenc, a Lenin Tsz párttitkára méltatta Kun Mihály tsz-elnöki munkáját. — Azt kívánjuk — mondotta —, hogy mint nyugdíjas, éljen nyugodtan, boldogan, de azért maradjon mindvégig a Lenin Tsz mellett nagy tapasztalatával, hozzáértésével, tanácsaival. Bíró Gyula, a jelölő bizottság elnöke felszólalásában elmondotta: az elmúlt hetek során a Lenin Termelőszövetkezet valamennyi dolgozó tagjával beszélgettek a jelölő bizottság tagjai. A tagság véleményének meghallgatása alapján tettek javaslatot új tsz-elnök személyére. A Lenin Termelőszövetkezet elnökévé a péntek esti közgyűlésen titkos szavazással Mocsári Lajost választották meg. A közgyűlés részvevői közül 302-en adták szavazatukat Mocsári Lajosra. Az új elnököt jól ismerik Földesen, hiszen ott nőtt fel, ott töltötte fiatal éveit, ott dolgozott onnan került az állami gazdaságokhoz, s esztendők óta a Berettyóújfalui Állami Gazdaság igazgatójaként dolgozott. A választás eredményének kihirdetése után a tagok felszólalásaikban azt kérték Mocsári Lajostól: legjobb tudásával, igyekezetével dolgozzon, hogy a megkezdett úton még gyorsabb ütemben haladjon, a Lenin Termelőszövetkezet. A bizalmat megköszönve Mocsári Lajos ezeket mondotta: adva van szövetkezetünkben a cél, a feladat. A tsz-tagok százaival legjobb tudásommal azon leszek, hogy céljainkat el is érjük. A közgyűlés új — az eddigi 7 helyett 11 tagú — vezetőséget választott, hogy a gazdaság minden ágazata megfelelően képviselve legyen. A vezetőség tagjai: Kun Mihály, Tóth Ferenc párttitkár, Mocsári Lajos tsz-elnök, Jenei Imre növénytermesztő, Csíki Sándor növénytermesztő, Kiss Imre tehenészeti brigádvezető, P. Kiss Imre sertésgondozó, Bojtor József, az építőbrigád dolgozója, ifj. Szalai László retoros, Imre László, Vincze Lajos növénytermelő. Az ellenőrző bizottság elnöke: Horváth Mihály, tagjai: Kenéz Béla és Antós Károly. A Hajdúsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségébe Mocsári Lajost választották küldöttként. A Lenin Termelőszövetkezet új elnöke 1970. január 1-én kezdi meg munkáját. A BIOGAL KIVÁLÓ DOLGOZÓI Mosolygós fiatalasszony Hódos Ernőné, a BIOGAL Gyógyszergyár Kémia I. üzemének újdonsült kiváló dolgozója. 1966 óta a vállalatnál dolgozik, a Kémia I. üzemnek szinte valamennyi részében dolgozott, de nem azért, mert sehol sem vált be. Mindegyik főnöke dicsérettel szól róla. — Mit végzett az 1966-os év óta eltelt idő alatt? — A penicillines szűrt levek elemzésénél használatos eljárást alkalmaztam a BIOGAL viszonyaira, különböző penicillinsók előállításánál. Emlékezetes még a KÖJÁL által megadott levegőszennyezettség-mérési módszer bevezetése a gyárban. Így lehetővé vált, hogy állandóan mérjük a levegő szenynyezettséget, s ha szükséges, intézkedjünk, nehogy a munkakörülmények egészségtelenek legyenek. — Társadalmi, mozgalmi munka? — A KISZ-ben végzek mozgalmi munkát, mint a végrehajtó bizottság tagja, agitációs és propagandafelelős. Ő csak ennyit említ, de a sorok írója tudja, hogy részt vett a virágkarnevél szervezésében is, és a május elsejei felvonulások alkalmával is a szervezők között található. — Mire marad még ideje? — Hát... — Már úgy értem, hogy a kiváló dolgozó cím elnyerése érdekében. — Részt veszek a politikai oktatásban. A marxista vitakörön szoktunk vitatkozni, s alkalmazzuk a marxizmus tanításait a világ eseményeire. Érteni akarjuk, ami történik a világban. G. J. Év végi számvetés Az igaz, hogy még négy hét választ el az új esztendőtől, attól az időponttól, amikor a vállalatok, üzemek számvetést végeznek egy év munkájáról. A végleges kép akkor alakul ki, de már most is érzékelhető, bizonyítható az eredmény a számok tükrében. Lehet következtetni arra, hogyan gazdálkodtak, teljesítették-e az előírásokat, azokat a javaslatokat és elképzeléseket amelyek éreztetik hatásukat a társadalomban. Legutóbb Eszenyi Józseffel, a Berettyóújfalui Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnökével beszélgettem az idei eredményekről és a jövő évi tervekről. Jóleső érzés volt hallani azt, hogy a szövetkezet idei összbevétele mintegy 110 millió forinttal haladja meg az 1965. évit. Ennek egyik alapfeltétele volt az igények felmérése, a gazdasági reform adta lehetőségek jó kihasználása s nem utolsósorban a következetes és távlatokban gondolkozó vezetés. Az idén is jelentős nyereséggel zárják az esztendőt. A dolgozók elégedettek, lelkiismeretesen, fegyelmezetten végzik munkájukat. Ami a jövő évet illeti, ipari és szolgáltató tevékenységüket 5—10 százalékkal szeretnék bővíteni. Berettyóújfalui cementüzemükben hozzálátnak a betonkerítések gyártásához. A szövetkezet évi eredményét 1970-ben (1969-hez képest) mintegy 25—30 százalékkal kívánják növelni. Jövőre megkezdik a kétemeletes új áruház építését, amelyhez több mint 15 millió forinttal járul hozzá a SZÖVOSZ, a MÉSZÖV, a községi és a járási tanács végrehajtó bizottsága. A tervek szerint 1972-ben adják át rendeltetésének az áruházat. A húsellátás javítása érdekében saját hizlaldájukból 1000 sertést vágnak le, és bocsátanak a lakosság rendelkezésére. Tavasszal hatszáz húsvéti bárány kerül a szövetkezet hentesüzleteibe kimérésre. Három héttel ezelőtt megnyílt Berettyóújfaluban a szövetkezet baromfistandja. A napi forgalom 4000— 6000 forintra tehető. Nemrégen nyílt meg az újfalui piacon a szövetkezet két vendéglátó egysége, amelyben sült kolbászt, lacipecsenyét és különböző italokat árusítanak. Ez évben 15 000 liba hizlalására kötöttek szerződést s a tagok — a tavalyi átlaghoz képest — egy kilóval magasabb súlyban adják át a libákat a szövetkezetnek. Az idén 120 mázsa nyulat vesznek át a termelőktől. A számok hűen bizonyítják a szövetkezet eredményes gazdálkodását. B. S. Gyógyíthatatlan betegség? Egy fiatal a cukorbetegek közül Régóta foglalkoztat már a cukorbetegek sorsa. Egyiküktől azt hallottam, hogy amikor betegek lesznek, egyik napról a másikra át kell rendezniük önmaguk belső világát, újra meg kell fogalmazniuk belső törvényeiket, a normákat, amelyek szerint ezután élnek majd. Elmentem a Megyei Cukorgondozó Intézetbe, és figyeltem a betegeket. Kerestem azt a fiatalt, aki felelhetett volna néhány kérdé s nyolcszázadik injekció . Magam is átestem ezen a lelki krízisen. Higgye el nekem, nagyon vidám voltam egészen tizennyolc éves koromig. Gimnáziumba jártam, sok haverom volt, jól éreztem magam. Érettségi után felvettek az egyetemre, úgy éreztem, megvalósul az álmom: tanár lehetek. Aztán katona voltam egy évig. Amikor beteg lettem, hirtelen öszszeomlott az addigi bizonyosság, inogni kezdett alattam a talaj. Szerettem volna elindulni egy úton, ki a városból a kilométerkövek sora között és valahogy feloldódni a végtelenben. Azelőtt voltak céljaim, volt hitem — most minden eltűnt előlem. Üres lettem, bizonytalan. Nem tudtam, hogy amit érzek, egyéniségem felszínre dobódása-e vagy csak a bánat, az elkeseredettség tükröződése. Minden szálat eltéptem, ami egészségesen fűzött az emberekhez, de próbalsemre. Hiába töltöttem el a napot Csak idős férfiakat és nehezen, mozgó öregasszonyokat láttam, akik veszekedtek az asszisztenssel, ingerültek voltak, megbántottak, kötekedők. Második nap végre megláttam egy 22 év körüli fiatalembert. Könyvet olvasott elmélyülten, várta, hogy beszólítsák- Leültem mellé. Megszólítottam, beszélgetni kezdtünk. ram az újakat megtalálni. Arról van szó, hogy nem éreztem — s olykor még ma sem érzem — teljes értékű embernek magam. Életemben akkor voltam először kórházban, amikor mint cukorbeteget bevitt a mentő. Egyik orvos ismerősöm azt mondta: — A „cukrosokat” a többi embertől az különbözteti meg, hogy naponta szedik az inzulint. Ki tablettában, ki injekciót ad magának. Rettenetesen féltem az injekciótól. Ha tűt láttam, már borsódzott a hátam. Most a nyolcszázadiknál tartok. A kórházban egy hét múlva már én adtam be magamnak. Gondozás?... — Milyen a gondozás? — A gondozás? Nem nevezném annak. Bizonyos időközönként vércukorvizsgálat, hosszú várakozással. Esetleg felírják a gyógyszert. Az NDK-ban a legjobb a világon. Rendszeresen elbeszélgetnek a beteggel, sőt még anyagi segítséget is kapnak a diétához. — A diéta. Meg lehet tartani? — Nem. Próbáltam, legyengültem. Meg aztán miből? Egyetemista vagyok, jó ha a következő ösztöndíjig elég a pénzem. Képzel el, hogy borotválkozás után az arcomat nem dörzsölhetném be szeszszel, és kölnit sem használhatnék. A gyümölcsök fele tilos. Annyi A tiltó tábla, hogy egy nap kellene hozzá, amíg mindet felsorolnám. — Mitől fél a cukorbeteg? — A rosszulléttől meg a gyógyszerhiánytól. Senki se patikamérleg. Megesik, hogy kevesebb szénhidrátot eszem a szükségesnél. Ilyenkor rosszul leszek. Valami ködös, legyengítő állapot, a tárgyak körvonalai elmosódnak. Ha nincs a közelben kenyér vagy cukor, akkor sokáig eltart. Gyógyszerhiányról jelenleg nem beszélhetünk, mert annyi van, amennyi kell és díjtalan. Kicentizett élet — Hogyan lett beteg? — Ezt még az orvosok sem tudják, csak valószínűsítenek. Katona voltam, május közepén már jó meleg volt, kívántukra vizet. A gyakorlótéren megfeszített munka folyik, megszomjazik az ember. Nekem is jólesett a hideg víz. Ittam, ittam. Nagyon sokat. Keresztülszaladt rajtam, és újra ittam. A torkom pedig száraz volt, mint egy esőt régen látott patak medre. Elmúlt néhány hét, gyanakodni kezdtem. Fölmentem a gyengélkedőre. Elmondom a panaszomat, hogy sok vizet iszom és hiába. Az őrmester kidobott, mondván: ne igyon annyit! — Már hallottam, hogy a cukorbetegség az enyhébbek közé tartozik. — Két év múltán már én is így látom. De akkor... A legnagyobb baj nem az injekció vagy az állandó gyógyszerszedés, hanem a kötöttségek. Kicentizett az életünk, vigyáznunk kell mindenre. Nem szabad ismernünk a szélsőségeket, s ezért néha vagyunk is utánuk. — Hogyan sikerült túljutni a lelki válságon? — Azt mondták, hogy a nálam még betegebbekre figyeljek, élnek. Elég önző módszernek tartom, de egy idő múlva magam is ehhez folyamodtam. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, még magam mellett éreztem egy ideig. Egy újabb statisztika szerint korunkban növekszik a cukorbetegek száma. Olyan betegség ez, amelyet megelőzni nem lehet, s végleg meggyógyítani sem. Állandó orvosi felügyelet alatt vannak, s egy kicsit önmaguk orvosaik is. Vigyáznak magukra, a sebeik lassabban gyógyulnak. Megérdemelnék a gondosabb, alaposabb s nemcsak formális ápolást. Bizonyos, hogy akkor nem éreznék magukat kisebbeknek, gyöngébbeknek. Nagy István Tanácskozás a hévizek hasznosításáról A Magyar Hidrológiai Társaság debreceni csoportja a MTESZ székházban tanácskozást rendezett a legfontosabb munkákkal, a jövő évi tervekkel kapcsolatosan. Tóth József, a csoport titkára mondott megnyitót, majd Bartha János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese bevezetőjében a kölcsönös tájékoztatás, együttműködés jelentőségét és fontosságát méltatta, és erre hívta fel a társaság tagjainak a figyelmét. A tanácskozáson részt vettek a tervező, kivitelező és üzemeltető vállalatok vezetői, szakemberei, és beszámoltak munkájukról, terveikről. Gondjaikról is részletesen szóltak, és a társaság fokozott támogatását igényelték megoldásukhoz. Sok szó esett a hévízhasznosításról, mivel köztudomásúan hévizekben igen gazdag megyénk. Ennek a hasznosítására keresték a legjobb megoldást, a több irányú felhasználást. Nagy gondot jelent a jó ivóvízellátás, de egyre inkább előtérbe kerül a szennyvízhálózat építése is. A felszólalók elmondották: több helyen folytatnak már kísérleteket a fémcsövek helyett műanyag csövek lefektetésével. Ez lényegesen könnyebb, olcsóbb, keresik a csatlakozások legjobb módjait. Ha a műanyag csöveket nagyobb területen tudják majd hasznosítani, ez gyorsabbá teszi a csőhálózat kiépítését. Barátok és cimborák Kabarétréfák, vicclap karikatúrák untig ismert figurája: a részeg, aki a soha nem látott idegent ölelgeti „Te vagy a legjobb barátom” felkiáltással. A tréfa, a karikatúra a valóságból meríti anyagát. Sajnos, bőségesen van miből táplálkoznia. Nemcsak azért, mert sokan akadnak, akik sűrűn a pohár fenekére néznek, hanem mert az emberek túl könnyen ölelnek keblükre másokat. Olyan könnyen, mint amilyen — nehezen. Játék a szavakkal? Nem, csupán azonos dolog két oldala. Ismeretség, barátság, cimboraság — a személyi kapcsolatok fontos, kiterjedt, s nem ritkán kusza területe. Rokonait, kollégáit, főnökeit a legritkább esetben választhatja meg teljesen szabadon az ember. Barátait annál inkább. És a cimborákat? Azok „úgy maguktól” jönnek. Legtöbbször ez a baj. Mert a cimbora — a szó mai jelentése szerint — valamiért csapódik mellénk, hozzánk. Leginkább italért, jobban fizető munkáért, közös suskusok nyélbeütéséért, a „Te nekem, én neked” elvtelen elve alapján. Ki a barát? Ki a cimbora? Létezik-e személyi kapcsolatnak pontosan körülírható mércéje? Barátság-e a ma oly divatosnak tartott vendégeskedés? A fordítottja: csupán cimboraság lenne a jóízű, okos beszélgetéssel fűszerezett szombat délutáni sörözés? A kérdések a feleletet is magukban hordják. Nincs elvonatkoztatható, elvi szabály. Minden kapcsolat önmagáért „felel”. Terlületes s hajlékony gerincű embernek könnyen akadnak cimborái. Igényes ember nehezebben barátkozik, mert nem éri be felszínes fecsegéssel. Hisz abban, hogy a barátság az emberi kapcsolatok legnemesebbjei közül való, bizalmat kér s ad. A szólás, amely szerint az örök barátság ritkább, mint az örök szerelem, nem véletlenül született. Az emberek mindig is hajlottak arra, hogy ismeretségeiket összetévesszék a barátsággal, s amilyen gyorsan szimpatikusnak találják új ismerőseiket, olyan gyorsan kiábráduljanak belőlük. Felületes ember felületesen ítél, a bizalmatlan, a zárkózott pedig nemes érzéstől, a barátságtól fosztja meg magát. Lehet-e „tanulni" mindezt, vagy velünk született tulajdonságaink s a véletlenek játszanak közre abban, hogyan alakulnak másokkal kapcsolataink? Igen, vannak, akik vonzzák a barátokat, akik tudnak vidámak és megértőek, a bajban készségesek, az örömben osztozók lenni. Az egyéni tulajdonságok nagy része azonban nem „önmagától” van, hanem fokozatosan alakul ki, változik, hatás és kölcsönhatás következményeként. A magányos, megkeseredett ember sajnos nem ritka. Éppen az ilyenek szoktak azután zárt szívvel közeledni ahhoz, aki nem érdemes erre. Az újabb csalódás csak tovább nehezíti helyzetüket, s éppen ezért legközelebb még kevésbé nézik meg, ki előtt nyílik meg szívük, értelmük. Ahogy nem ritka a mindenkivel barátkozó, puszipajtáskodó ember sem. Az, aki víg adomákat mesél, tréfát űz mindenből, s kámforrá válik, ha baj van, ha segíteni kellene. Tehát a középút? Az igényes mértéktartás! Tudjunk különbséget tenni a ránk ragadó cimbora s az önzetlen, személyiségünket tiszteletben tartó barát között! Ne traktáljuk legbensőbb családi gondjainkkal a presszóbeli ismerőst, de kérjünk nyugodtan tanácsot a minket s családunkat jól és hosszú ideje ismerő baráttól! Legyünk udvariasak az ismerőssel, de ha segítenünk kell, tapintat címén ne udvariaskodjunk barátainkkal! A nyíltság, az őszinteség a barátság igazi mércéje s próbája is egyben. M. O. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. DECEMBER 3.)