Hajdú-Bihari Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

Élet a százalékok mögött Az építőipar tegnap, ma és holnap • FESZÜLTSÉGEK ÉS FORRÁSAIK Az 1960-1969. között épített lakások 63,4 százalékában fürdőszoba is található, s az új lakások 52,5 százalékában ott a vízvezeték. Egyszerű, ténymegállapító mondat, a korszerűsödés jó jellemzője. Csakhogy: a fürdőszobába kád, csempe, mosdó kell, a vízvezetékhez eső, nyomás­fokozó és csökkentő szelepek, szerelvé­nyek sokasága. A házról magáról nem is szólva. Mert ahhoz cement, mész, tégla, cserép, üveg, parketta, mozaiklap épp­úgy szükséges, mint pénz és türelem . .. "Manapság nem könnyű építkezni. Az okok között döntő helyet foglal el az anyag­­ellátás gyakori akadozása, egyenetlensé­ge, néhány építőanyag krónikus hiánya. A szakemberek azt mondják: az építő­anyagoknál a kereslet évek óta jelentős mértékben meghaladja a kínálatot. A nem szakember azt mondja: hiába keresek cementet, tetőcserepet, nemes burkoló­anyagokat, csempét, padlókerámiát, az­besztcement termékeket, nem kapok, vagy kevesebbet, mint kellene, s azt is meny­nyi szaladgálás, kérlelés, sőt, mi tagadás, olykor csak „kenőpénz” lefizetése után . . . Nyúljunk egy kicsit mélyebbre az idő bugyrába. 1938-ban mindössze ki­lencezer ember dolgozott a hazai építő­anyagiparban, s a legfontosabb termék­ből, cementből az egy lakosra jutó terme­lés 36 kg volt. (Ugyanekkor Lengyelor­szágban 50, az Egyesült Államokban 141 kg.) Az építőanyagipar napjainkban 82 ezer embert foglalkoztat, s a cementter­melés az akkorinak éppen a nyolcszoro­sa .. . Korunk azonban másféle léptek­kel mér: nemcsak a megtett utat, hanem az igényeket is számításba veszi a mérleg készítésekor. S bár hatalmas a megtett út, az építőanyagipar - immár esztendők óta - az igényekről, azok teljesítésétől jócskán elmaradt. Nehéz gondokat okoz ez állami és magánépíttetőknek, kereske­dőknek, mindenkinek. A harmadik ötéves tervről szóló tör­vény II. fejezetében ez áll: „Az építő­anyagipar fejlesztése irányuljon a korsze­rű építőtechnika követelményeinek foko­zott kielégítésére, az építkezések, vala­mint a lakosság építőanyaggal történő el­látására. Ennek érdekében az építőanyag­­ipar termelése a termékek minőségének jelentős javítása mellett 25-30 százalékkal növekedjék.” 1969-ben az építőanyagipar 17 százalék­kal termelt többet, mint 1965-ben. Ezzel az iparágak sorában a sereghajtók között foglal helyet, hiszen rajta kívül csak a bányászatban, a textiliparban, s a fafel­dolgozó iparban ily szerény mértékű a termelésnövekedés. Ezzel máris a gondok egyik csomópontjára bukkantunk: a ter­melés mennyisége elmaradt a tervezettől. Az építkezéseknek, az épületek for­máinak - sőt, anyagainak divatja, azaz irányzata a legutóbbi két évtizedben gyor­san váltakozott. A téglalap alakú, hagyo­mányos parasztházak helyébe a négyzet alapterületű, villaszerű, nagyablakos, re­dőnyös házak kerültek. A vályogtéglát fölváltotta az égetett tégla, a nád- és zsúptetőt a cserép és pala, a világossá­got nyitó ablakok ugrásszerűen növelték a síküveg iránti igényt. . . Építőanyag­ipari termék a cement, a mész, a samott, az azbesztcement nyomócső, a vasbeton gerenda, a mozaik és cementlap, a kály­hacsempe, a porcelánszigetelő, az öntött és húzott síküveg . . . Minden építőanyag termelése gyorsan bővült az 1960-1970. közötti két évtizedben, a felhasználás azonban még dinamikusabban emelkedett. 1950-ben 797 ezer tonna cementet termel­tek hazánkban, 1969-ben 2 564 000 tonnát, s ez még a jelentős importtal együtt is kevésnek bizonyult . Az azbesztcement nyomócső termelése megnégyszereződött, az égetett cserépé megháromszorozódott, az öntött síküvegé meghatszorozódott, s mégis: kevés, kevés, kevés. 1969-ben az építőanyagipar a belkeres­kedelem rendeléseit - pl. cementből, fa­lazóanyagokból - már eleve csak csök­kentett mennyiségekkel fogadta el telje­sítésre, ám a vállaltak egy részével is adós maradt. S hiába, hogy például a beton- és gázszilikát kézi falazóelemekből volt kínálat - ezek kevésbé ismertek és kedveltek -, az építtetők téglát, s me­­gintcsak téglát kerestek. S hiába futott be nagyobb mennyiségű importanyag, akkor már késő őszi, télkezdetet mutatott a naptár, az építőanyagok piacán lévő fe­szültséget most már a téli tárolás gond­jai is tetézték . . . KIELÉGÍTHETETLEN ÉHSÉG A szakmabeliek, s a közgazdászok vi­lágszerte az építőanyagok iránti kielégít­hetetlen éhségről beszélnek. Az építő­anyag minden országban nagyon keresett cikk, az ágazat a legdinamikusabban "fej­lődők közé tartozik. (Hazánkban sajnos, nem.) Ha hazánkban az ún. idősort te­kintjük, az abszolút számok elismerést keltőek. 1950-hez mérten 1968-ig megöt­szöröződött a termelés. A termelésnöve­kedés azonban erősen hullámzott, 1960. és 1969. között például évi egy százaléktól 15-ig terjedt az alsó és felső határ, na­gyon gyors volt 1964-1967. között, egy százalékkal nőtt csak 1968-ban, s csök­kent (!) 1969-ben. Az építőanyagipart 51 vállalat alkotja, ezekből azonban 30 olyan akad, amelynek évi termelési értéke nem haladja meg a 100 millió forintot; kis- és közepes vál­lalatok tehát. Ez egyben a koncentráció fokára is utal. Arra, hogy a hazai építő­­anyagiparon belül a kelleténél kevésbé nyílt mód a nagy mennyiségek nyújtotta előnyök kihasználására, a modern és komplex gépesítésre­­ napjainkban vált erre át a téglaipar­­, a termelés és a kereslet közötti távolság csökkentésére. Mindez érthetően nem csupán az iparág ügye. Okok és okozatok jóval túlterjed­nek az 51 vállalat alkotta ágazaton. Mészáros Ottó (Következik: Például a cement...) N­emzetközi l­ovesnapok Június 19—21-én Hortobágyon a Métai Lótenyésztő­­telepen hatodszor kerülnek megrendezésre a hortobágyi lovasnapok. A napokban jelentek meg a lovasnapok el­ső plakátjai Debrecenben és az ország jelentősebb vár­­osaiban, — sőt még külföldön is — hiszen a rendezvény nemzetközi jelentőségű. A plakáton vágtató csikós os­torát pattogtatja. A lovasalak egyben a lovasnapok emb­lémája is. A hortobágyi lovasnapok kezdetben egyszerű megyei lovasbemutatónak indult, s hat év után ez a rendezvény nemzetközi rangot vívott ki magának. Tagadhatatlan, hogy a Hortobágy romantikája, a puszta varázsa messze földről vonzotta ide az embereket. A híres hortobágyi csárda, a kilenclyukú híd, a délibáb mindig nagy von­zást gyakorolt az idegenekre. A turisták jórésze termé­szetesen a hortobágyi ménest is látni akarta, de erre nem mindig nyílt lehetőség. (Pl. a ménes a nagy távol­ság és útviszonyok miatt gyakran megközelíthetetlen.) A lovasnapok rendezvényei most már szervezetten és intézményesen évről évre bemutatják mindenekelőtt a Hortobágyi Állami Gazdaság lovait, lótenyésztését, s mint érdekességet a magyar szürke gulyát, a rackanyá­jat, vagy egy-egy híres lovat a mátai istállókban. Kezdetben a lovaspálya sem volt alkalmas nemzetkö­zi versenyekre. De nagy társadalmi összefogással, s min­denek előtt a Hortobágyi Állami Gazdaság támogatásá­val felépült a mátai telepen a lovaspálya, ahol olyan nagy jelentőségű rendezvényeket — amilyen a nemzet­közi lovasnapok is — megfelelő körülmények között jó színvonalon lehet megrendezni. A lovaspálya körlelátó­ján 25 ezer főnyi közönség fér el. S tavaly — a kedvező időjárás is közrejátszott — telt ház volt a vasárnapi bemutatón. Az első években több kritika érte a vendéglátást. Tavaly már nem volt rá panasz. A Hajdú-Bihar megyei Ven­déglátó Vállalat, az ÁFÉSZ-ek, az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek a vendéglátás minden igényét ki­elégítették. Érdemes megemlíteni, hogy csak sörből százezer palack állt rendelkezésre. Igen népszerű volt a Hortobágyi Állami Gazdaság étel­sátra, ahol speciális hortobágyi ételek között (sült hal, lacipecsenye, birka­paprikás) válogathattak a lovasnapok éhes vendégei. Az elmúlt évben már nagyszerűen megoldották a gép­járművek parkolását, s a helyi közlekedést. A vasútál­lomástól a lovaspályáig vezető mintegy négy kilométe­res útszakaszon állandó autóbuszjárat biztosította a vendégek szállítását. A külön­ buszok és gépkocsik par­kolására megfelelő hely állt rendelkezésre. (A két par­­lóhelyen 3500 személygépkocsi és busz parkolt.) Ez volt tavaly. S az idén tovább nőtt a figyelem a lo­vasnapok iránt. Az érdeklődés mindenekelőtt a „lóte­nyésztők” részéről nyilvánult meg. Egymás után jelentik be részvételüket az ország minden részéből az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek. Nem hiányoznak a lovaspályáról a csehszlovák és a tavaly igen jól sze­replő lengyel lovasok. Nagy az érdeklődés a nézőközönség részéről is. A lo­vasnapokig még közel egy hónap van, de már több ezer jegy kelt el elővételben. Csehszlovák, nyugatnémet, fran­cia, norvég vendégek jelezték már érkezésüket. S az ér­deklődés az országban is igen nagy, hiszen a jegyigény­lők között van már Sopron, Nagykanizsa, Esztergom, Miskolc, Győr kirándulói. De a tavalyi tapasztalatokból ítélve alig lesz város, ahonnan ne jönnének el érdeklő­dők a Hortobágyra a lovasnapokra. A műsor igen változatos lesz. A lovasnapok első nap­ján 19-én, pénteken elsősorban szakmai szempontból lesz érdekes a verseny, ekkor lesznek az elődöntők. Az ünnepélyes megnyitóra 20-án, szombaton délután fél kettőkor kerül sor. A megnyitó után ötórás változatos lovas műsor lesz. A „Pusztai találkozás”, című műsorban csikósok, gulyások, juhászok, lovasok zenés, táncos be­tétekkel tűzdelt műsorának lehetnek tanúi az érdeklő­dők. A műsorban az országban és külföldön is jól is­mert Debreceni Népi Együttes is közreműködik. A műsor tehát változatos, érdekes lesz. Az ellátásban sem lesz hiba, s remélhető, hogy az időjárás is megja­vul. A Hortobágy szeretettel várja vendégeit. Az akadály fölött Kisüzem, a teljes létszáma mindössze 86, de igen fontos országos feladatot tölt­ be: közel 10 éve itt javítják a mosógépek, centrifugák motorjait, az ország minden részéből ide szállítják a háztartási gépek „szíveit”. A GELKA Debreceni Villamosgép-felújító ü­zemének ez volt az alapprofilja, négy éve azonban dina­mókat, transzformátorokat is javítanak, tekercselnek az üzem szakemberei és betanított munkásai, akik nagy része nő. Hajdú-Bihar megye üzemei, vállalatai számára előkelő megoldás ez, hiszen — a finommechanikai vállalattal együtt — a GELKA felújító üzeme megoldja a javítási problémákat, mindig rövidülő ha­táridővel, átfutási­ idővel. Érdemes néhány adatot is közölni a fejlődésről, hiszen az eredmények javulása példamutató. 1966-ban az anyagmentes termelési érték 1,6 millió forint volt az üzemben, ezt 19 dolgozóval érték el, s az egy dolgozóra jutó érték havi 8421 forint volt. 1969-ben csak néggyel szaporodott a létszám, a termelési érték viszont 2,8 millió forint volt (dolgozónként 12 173 forint), s ez a termelékenység növelésében 44 százalékot jelent! Az átlagkereset 1969-ben 2500 forint volt. Hogyan érték el a jó eredményeket, mi a titka ennek? Sándor Ervin üzem­vezető így válaszolt a kérdésekre: — Elsősorban a technikai felté­telek biztosítása. Négy év alatt kor­szerű technológiát, szalagszerű javí­tási módszert valósítottunk meg, s olyan modern gépeket kaptunk, mint például a precíziós eszterga­pad, az impregnáló berendezés, a présgép elgörbült tengelyek helyre­igazítására. . A technika azonban mit sem ér az emberek nélkül, a dolgozók munkaszeretete, lelkesedé­se nélkül. Az itt dolgozó kollektíva már összeszokott, szívesen vállalják a nehéz feladatokat is, így ha rend­,­kívüli munka akad, olyan motort kell kijavítani, mely nélkülözhetet­len valamelyik gyár számára, éjjel is dolgozunk. Két szocialista brigá­dunk van már, s az általuk tett vál­lalások nagy segítséget adnak a fel­adatok elvégzéséhez. Megnéztem a felajánlásokat (hosszú lista mindkét brigádnál!), beszélgettem a brigádvezetőkkel és az a meggyőződés alakul ki ben­nem: ez a kisüzem valóban példát mutat lelkesedésből, és a brigád­mozgalom követelményeinek telje­sítéséből. De beszéljenek erről a szocialista kollektívák vezetői. Simon István, a Kandó Kálmán brigád vezetője: — Már 1966 óta együtt vagyunk mi, 17-en, de csak 1968-ban neveztünk be a szocialista versenybe, s eddig két ízben kaptuk meg a címet. Lényeges vállalásaink közösek a fiatalabb Lenin brigád felajánlásaival, így az, hogy az esz- A motorok és dinamók debreceni „orvosai” köz- és bérarányos eredményt, mely nálunk fontos mutató, a tava­lyi 57,6 százalék helyett 60 száza­lékra teljesítjük, 40 000 forint érté­kű társadalmi munkát végzünk és a villamosgépek átfutási idejét há­rom nappal átlagosan csökkentjük, minden bizonnyal az üzemek, gyá­rak nagy örömére. Sándor Lászlóné, a Lenin brigád vezetője: — Mi még csak ez évben alakultunk, a lenini évforduló Nagy Kálmán szerelő-hegesztő dinamót javít tiszteletére, brigádunk 13 tagú és 11 nő van benne. A közös felaján­lásokon kívül vállaltuk egy kislány patronálását is. Valéria a debreceni Zrínyi gyermekotthon lakója, min­den vasárnap hazaviszi valaki, hogy pótoljuk számára a szülői sze­­retetet. Az árvízkárosultak megse­gítésére is megkezdtük az akciót: eddig ruhákat gyűjtöttünk, de vál­lalnánk egynapi munkát is az ár­vízsújtotta területeken. A Kandó brigád is tett hasonló felajánlást: ők három lakás villa­mosítását végeznék el, ha akadna vállalat vagy intézmény, mely anyagot biztosítana. A két szocia­lista kollektíva valóban szocialista módon szeretné kivenni részét a se­gítségadásból és ezekben a napok­ban kitűnőre vizsgáztak jószándék­ból is. Szeretnék megszerezni a szocialista üzem címet is: eddigi eredményeik, a vállalások teljesí­tése biztató ígéret, hogy meg is kapják ezt a kitüntető címet. „Mini” üzem a debreceni Nyugati utcán, „elbújva” az épületek között. Alig adtak hírt magukról az el­múlt években: csendben, szeré­nyen, de igen szép eredménnyel dolgoztak és dolgoznak. Munkájuk igen fontos a gyárak, vállalatok számára, de a lakosság részére is,­­ hiszen a háztartási gépek motorjai­nak gyors felújításával országosan is biztosítják a lakásokban már nélkülözhetetlen gépek működését. Vattai Miklós Bujdosó Lászlóné egy mosógép motorjának tekercselése közben A Lenin brigád „lánya”, Valéria HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. MÁJUS 23.)

Next