Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-21 / 273. szám

Sajtótájékoztató a nádudvari lfförös Csillag T­ermelőszövetkezetben Idestova húsz esztendeje annak, hogy 1951 januárjában először jár­tam Nádudvaron. A magyar mező­­gazdaság egyik nagy „nekirugaszko­dása”, hogy a falvak népe a termelő­szövetkezeti gazdálkodás útjára lép­jen, ezekre a hónapokra esett. Nád­udvaron akkor már volt szövetke­zet kettő is, de az igazi tömeges be­áramlás ezekre a hetekre esett „Nádudvaron megmozdult a föld”, „Két nap alatt 907 belépő Nádudva­ron”. Ilyen és hasonló címekkel hozta a Néplap a nádudvari változá­sokról szóló tudósításokat. Túrkeve és Cegléd után az országban itt volt a legnagyobb és leggyorsabb a pa­rasztság szövetkezetekbe tömörülé­se. 1951. február 24-én az MDP II. kongresszusának előestéjén a Nép­lapban megjelent tudósításomban arról számoltam be, hogy szinte érezni, hogyan törik szét az a gát, amely a termelőszövetkezeti mozga­lom fejlődésének Nádudvaron is út­ját állotta és százával lépnek be az emberek a szövetkezetekbe. Egyet­len nap alatt 1951. február 22-én csak a Vörös Csillagba 870 hold föl­det vittek be. Néhány új szövetkezet is alakult. A nagy átalakulást követő évek kemény próbára tették az egész ma­gyar szövetkezeti mozgalmat, s természetesen a nádudvari szövet­kezeteket is. S a próbatétel — hiszen már utána vagyunk — sikeres volt. Nádudvar, a nádudvari Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet — nem túl­zás — azóta fogalommá lett. Ter­méseredményeit tekintve nem egy terménynél elérte a világszínvona­lat. *** Húsz év telt el azóta, hogy Nád­udvaron 1950 őszén 17 család 180 hold földön Vörös Csillag néven ter­melőszövetkezetet alakított. A 180 holdból is csak 100 hold volt saját föld, a többi állami tartalékból ke­rült a tsz gazdaságába. Az alig 200 holdon alakult, sok nehézséggel küzdő gazdaságból 20 év alatt olyan országos hírű gazda­ság lett, amelynek a határokon túl is neve van. A szövetkezet történe­téről, munkájáról, életéről az el­múlt évek során sokat írtak az új­ságok. De aki csak 5-6 éve nem járt Nádudvaron, ma az sem ismer­ne rá, sem a községre, sem a Vörös Csillag gazdaságára. A változásokról, a jelenlegi hely­zetről tartott nemrégiben sajtótájé­koztatót Szabó István elvtárs, aki szinte a megalakulástól kezdve el­nöke a szövetkezetnek. A sajtótájé­koztatóban igen sok számadat el­hangzott. A számokat azért kell le­írni, mert ezek bizonyítják legbe­szédesebben azt a történelmi válto­zást, amely ebben az egykor sok gonddal, nyomorral küszködő agrár­proletár községben az elmúlt 20 év­ben végbement. A szövetkezet jelenlegi 31 ezer holdas területén 2380 család talál­­magának megélhetést. Az említett területből 20 ezer hold a szántó, a többi rét, legelő, nádas, csatorna, erdő és dűlő stb. A nagy földterülethez természete­sen megfelelő nagyszámú állatállo­mány is tartozik. A háromezres szarvasmarha-állományból ezer fe­jőstehén van, viszonylag jó körül­mények között, de most épül egy 500 férőhelyes, teljesen korszerű szar­vasmarha-istálló. Húszezer juh, 800 koca, 10 ezer hízottsertés, évi 6 mil­lió naposcsibe a termelőszövetkezet „állatállománya”. Az elnöki beszámoló megemlítet­te, hogy a szövetkezetben az úgy­nevezett hagyományos paraszti munkán a tagságnak már csak 40 százaléka dolgozik. Több mint 200 erőgép, 42 tehergépkocsi, különbö­ző célgépek teszik lehetővé, hogy az a végső célkitűzés , hogy a mező­­gazdasági termelés is teljesen nagy­üzeművé váljon — minél hamarabb megvalósuljon. A gabonatermesztés teljes gépesítése már évek óta meg­oldott. A szövetkezetben a kukori­ca-, a cukorrépa- és burgonyater­melés munkálatainak több mint 60 százalékát már géppel végzik. A munka megváltozott jellegéből kö­vetkezik, hogy az az átrétegződés, amely a parasztságnál az elmúlt években megindult és állandóan tart, végsősoron azt eredményezi, hogy egyre csökken a hagyományos paraszti munkát végzők aránya. Csak példaképpen lehet megemlí­teni — éppen a gépesítés magas ará­nya miatt —, hogy a szövetkezeti tagságból 400 a gépesítésben, 250— 300 fő pedig az építkezésen dolgo­zik. A múlt évi zárszámadás adatai szerint a szövetkezet összvagyona 370 millió forint. Ez évente 350 mil­liós termelési értéket hoz. Ez a szö­vetkezet az elmúlt években is abban különbözött sok más szövetkezettől, hogy igyekezett a saját lábán meg­állni, a saját erejét maximálisan ki­használni. Természetesen az állami támogatást a lehetőségekhez mérten igénybe vették, de a vezetés állan­dóan arra törekedett, hogy a gazda­ság fejlesztését, a terméseredmé­nyek fokozását a saját erejükre, a tagok szorgalmára, hűséges és kitar­tó munkájára alapozza. Vagyis az állami támogatást a saját küzdel­mes munkájukkal gyümölcsöztették. S amint a példa mutatja — nem is rosszul. De bármennyire is gépesí­tett és megalapozott, jól „beállt” gazdaságról van szó, a mezőgazda­­sági termelés ma még nagymérték­ben függ olyan külső körülmények­től, mint az időjárás és más elemi csapások. Ilyen volt az idei eszten­dő is. A nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet más években is arról volt ismert, hogy soha nem tö­rekedett az elért jövedelem maxi­mális kiosztására, hanem jelentő­sen tartalékolt előre nem látható beruházásokra, kiadásokra. Az el­múlt esztendőben pl. 120 millió fo­rint volt a felosztható jövedelem, de ennek csak a felét osztották ki, a másik felét a termelés bővítésére, beruházásokra fordították, illetve tartalékolták. Az idei rendkívüli esztendő természetesen a termés­­eredményekben is károsan mutat­kozik. Így jól jön most a rendelke­zésre álló tartalék az idei gazdasági eredmények úgymond kiegészítésé­re, illetve a korábbi években kiala­kult jövedelemszint biztosítására. Itt azonban nemcsak egyszerűen anyagi tartalékokról van szó, sőt ta­lán előbb nem is ezt kellene emlí­teni, hanem azt a gondoskodást, vagy gondolkodásmódot, amivel a szövetkezet vezetői a gazdálkodást irányítják. Az idén sok nehézséggel küzdenek a szövetkezetek. Ez persze Nádudvaron sincs másképp, de ép­pen a korábbi években folytatott gyakorlat tette azt lehetővé, hogy a termelőszövetkezet magára vállal­ja a gondokat, hogy ne kelljen át­rendezni a gazdálkodást, hogy a ta­gok ne érezzék a rendkívüli év gondjait. Igazságtalanok lennénk, ha azo­kat az eredményeket, amelyek ezen a sajtótájékoztatón is elhangzottak, és amiről időnként a sajtóban is hallhattunk, mind csak a vezetés­nek lehetne tulajdonítani. Bár a gazdálkodás hatékonysága természe­tesen jelentős mértékben a munka­­szervezésen múlik. De múlik a tag­ságon is, mert ilyen hatalmas gaz­daságban dolgozni, az időjáráshoz és a mezőgazdasági termelés körül­ményeihez igazodva — dacára a fejlett gépesítésnek — még mindig igen nehéz. A tsz-ben jelenleg is több mint 100 milliós értékű külön­böző beruházás folyik. A szállítás­hoz gépek, rotorok, tehergépkocsik kellenek, s mindenekelőtt emberek. Úgy a gépkocsivezetőknek, mint a tagoknak a munkaideje ma még nem úgy alakul, mint az ipari üze­mekben. Ez egyelőre természetes is. A tagság nem is úgy nézi. Amikor munka van, dolgoznak hajnaltól ké­ső estig. A termelés irányításában, főbb el­képzelések kimunkálásában nagy szerepe van a termelőszövetkezeti pártbizottságnak, hiszen több mint 300 párttag munkáját, tevékenysé­gét irányítja. Ha már irányításról van szó, említsük meg, hogy aligha van az országnak még egy ilyen kö­zös gazdasága, ahol ennyi képzett szakember dolgozna. A szakembe­rek közül 31 egyetemet, 50 techni­kumot végzett és ezenkívül 180 osz­­tagnak van szakmunkás-bizonyít­ványa. Ezt a nagy létszámú szakember­­gárdát jórészt a szövetkezet maga nevelte ki magának. Az ötven tech­nikusból 45 mint a termelőszövet­kezet tagja végezte el a techniku­mot. S ezek jórészt fiatalok. Isme­retes, hogy a megyében a szövetke­zeti tagság átlagos életkora nem va­lami kedvező. (50 év körül van.) Nádudvaron 34 év az átlagos élet­kor. Tévednénk, ha azt hinnénk, a szövetkezet vezetői a helyzettel elé­gedettek és a felsorolt eredmények valamiféle önelégültséget tükrözné­nek. Erről szó sincs. Aki ismeri Szabó Istvánt, a szövetkezet elnö­két, az tudja, hogy talán ő a szö­vetkezet legelégedetlenebb embere. Ez a megállapítás úgy értendő, hogy állandóan azon töri a fejét, de azon gondolkodnak a szövetkezet többi vezetői is, hogyan lehetne a veze­tést, a munkaszervezést tudományo­sabban megoldani, a gépek jobb ki­használását és minden szellemi, anyagi erőt úgy csoportosítani, hogy még nagyobb eredményeket érhessenek el a tagság és az egész közösség javára. Csak példaként kell megemlíteni, hogy a szövetke­zet számos tudományos és kísérleti intézettel van szerződésben. Ezek az intézetek a gépesítésben, a kukori­­catermelés-fejlesztésben és más ter­melési ágazatokban adnak rendsze­res és állandó tudományos segítsé­get. A szövetkezet vezetői tudják — hiszen a tájékoztatóban említették — mit jelent a tagsággal való állan­dó személyes kapcsolat. Ezzel nincs is különösebb hiba. De úgy véle­kednek és ebben igazuk is van, hogy nem azon alapszik egy vezető te­kintélye, hogy hányszor megy ki az üzemegységekbe és naponta hány emberrel fog kezet (bár a személyes kapcsolat is fontos), hanem attól, hogy milyen a szövetkezeti vezetés hatékonysága, a közösségért végzett munka eredménye stb. Mert emberi gondok, problémák itt is vannak. Az elnöki beszámoló is említette, hogy a szövetkezetben van egy nem nagy számú, de figyelemre méltó réteg, amelyik egyéni sorsa, gondja miatt nem tud úgy részt venni a közös munkában, mint a többiek. Érthető, hogy ezek jövedelme is alacsonyabb, de a szövetkezet ezekért is felelőssé­get érez és meg is tesz értük min­dent, ami lehetséges. *** A sajtótájékoztató a szövetkezet életéről készült színes dokumentum­film levetítésével ért véget. S a film nyomán egy kicsit újra megeleve­nednek azok a napok, amelyek a szövetkezet fiatalabb tagjainak, de a filmet néző újságírók jó részének is már történelem. A film végefelé megjelenik a vásznon Rásó Lajos bácsi, aki az első időkben elnöke volt a szövetkezetnek és ezt mond­ja a köréje gyűlt fiatalabbaknak, mintegy a nagyszerű gazdaságot be­mutató film befejezéseként: „Ha mi nem szenvedtünk volna, akkor Ti fiaim nem élhetnétek így, ahogy most élhettek a szövetkezetben." S a fiatalok itt tudják is mit köszön­hetnek az öregebbeknek. Példásan gondoskodnak róluk, és munkájuk­kal, szorgalmukkal tovább öregbí­tik annak a Vörös Csillag Termelő­szövetkezetnek a hírnevét, amelyet húsz esztendővel ezelőtt Rásó Lajos, Szabó István és még néhányan ala­pítottak. Pallas Imre Húsz es­­­s mai történelem É­letének egyik legfőbb jellemzője a színhely. Földesen született, s leszámítva azt az időt, amit há­borúban, fogságban, majd pedig több íz­ben is pártiskolán töltött, mindig Földe­sen lakott. Ez lehet az oka, hogy ha végigmegy az utcán, többen szólítják a korához még nem is illő Gábor bácsinak, mint Benke elvtársnak, vagy elnök elv­társnak. A pártba huszonkét évvel ezelőtt lépett be, s 1950-től az ellenforradalomig a községi pártbizottság titkára volt. ő ma­ga mondja úgy, hogy az 1956-os ellenfor­radalom eléggé összetörte, nehezen talált önmagára, idő kellett hozzá. A földmí­­­vesszövetkezet elnöke volt, amikor 1961- ben felkeresték a járás vezetői, s meg­kérdezték: vállalná-e a tanács vb-elnöki tisztségét. A földesiek megválasztották elnöknek, s azóta már kétszer is újraválasztották. Most pedig a megyei pártértekezlet úgy határozott, legyen egyik képviselője a hajdú-bihari kommunistáknak a párt kongresszusán. - Milyen gondolatokkal készül a kong­resszusra? - ezzel a kérdéssel kezdtük a beszélgetést. - A kongresszusi irányelvekből is azt olvashattuk ki, hogy a párt politikája a következő időszakban­­ is ilyen nyugodt, egyenletes és biztonságot nyújtó lesz, mint amilyen most is. Az emberek ezt vár­ják. Ez a politika nemcsak nekünk, bár­milyen szinten dolgozó vezetőknek teszi könnyebbé a munkát, hanem az egyszerű embereknek is. - Milyen a hangulat most Földesen? - Az időjárás itt is éreztette hatását, különösen a Rákóczi Tsz-nél van jelentős kiesés. A Leninben az állattenyésztés eredményei pótolni tudják, ami a növény­­termesztésben kiesett. De baj, nagy baj azért nincs, az emberek nem keseredtek el. - Mi foglalkoztatja mostanában leg­inkább a tanács vezetőjét? - Ezen a nyáron lett közös tanácsú nagyközségi tanács a miénk Sáppal közö­sen. Sáp a fejlődésben sok szempontból hátrébb áll, mint Földes, sok mindent kell bepótolnunk, hogy elmosódjanak a kü­lönbségek. Igényünk, az lenne bőven, csak a pénzt elég nehéz előteremteni hozzá. Ezt most nem a tanácselnök mondta ki, de hadd tegyem hozzá: Földesen azért talán valamivel könnyebb, mint sok más községben. Hiszen itt a két erős ter­melőszövetkezet már évek óta egy kicsit magáénak érzi az egész község gondjait, és amikor lehet, segít. És hogy így van, azért a tanács elnöke is sokat fáradozott. - Korábbi beszélgetéseinkből emlék­szem, hogy Benke elvtársat mindig na­gyon foglalkoztatta a demokratizmus érve- Benke Gábor nyesülésének kérdése. Lát most valami fejlődést? - A tanácsokra a jövőben váró felada­tok, a nagyobb önállóság, a még nagyobb demokratizmust lehetővé tevő választá­si rendszer feltétlenül éreztetni fogja a hatását. A tanácsok nagyobb önállósága nagyobb felelősséget is jelent de sze­rintem a tanácsok ma már alkalmasak ar­ra, hogy elvégezzék ezeket a munkákat is. Ami pedig a választást illeti, a leg­utóbbi alkalommal se mi tettük az első javaslatokat, megvártuk, hogy a körzet­ben mi a vélemény. Talán tíz százalék­ban nem az lett a tanácstag, akire mi gondoltunk, de a megválasztottak leg­alább annyira, vagy még inkább alkal­masak rá, hogy a tanács tagjai legyenek.­­ Úgy érzem, bizonyos mértékig még mindig el vagyunk maradva a saját lehető­ségeinktől a demokratizmus terét. Job­ban kellene aktivizálni a lakosságot, több­ször kellene bizonyítani, hogy a tanács­tag szava súllyal esik latba, bármilyen a községet érintő kérdésről van szó. Azt szeretnénk, ha az emberek még gyakrab­ban alkotnának véleményt, követelnék, hogy a döntések előtt meghallgassuk őket, kérjük a javaslataikat. Amikor kikísér, a tanács folyosóján szemembe tűnik, milyen feltűnő táblák jelölik, hogy az egyes szobákban milyen osztály dolgozói találhatók. Benke elv­társ mosolyogva megjegyzi: - Nem szeretjük, ha valaki, akinek dolga van a tanácsnál, kénytelen ácso­­rogni, keresgélni, hogy kihez fordul­jon. Egy kicsit ez is a demokratizmushoz­­ tartozik. (N. Zs.) Nagy Gábor gakran lehet vele találkozni az ut­cán. Sétál, szemlélődik, gyönyör­ködik a város fejlődésében. So­kan ismerik, éppen ezért sokan meg is szólítják. Érdeklődnek egészségi állapota iránt, többen tanácsot, baráti segítséget kérnek tőle. És Nagy Gábor, hetvenhárom éves nyugdíjas veterán szívesen segít az emberek ügyes-bajos dolgainak az elinté­zésében. Közvetlen, szívélyes ember, Jókedé­­lyű, az élet harcai nem törték meg op­timizmusában, természetes humorában, ő az az idős kommunista, aki mindenki­nek a Gábor bácsija. Tisztelik, szeretik és megbecsülik. Szerény, megfontolt, ba­rátságos ember. 1919 óta tagja a pártnak. Egy nagy történelmi korszak emlékeit hordozza magában. Regényt érdemlő egész élete. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mikor érne rá egy rövid beszélge­tésre, akkor így válaszolt: - Ha otthon vagyok, bármikor, így jött létre a randevú Gábor bácsi lakásán. Amikor nyílt az ajtó, órájára pillantott, és így szólt: - Ezt már szeretem. Két perccel előbb érkezett, mint egy perccel később. Ez a néhány perc különbség valamikor a moz­galomban életet és halált is jelenthetett volna. Ez most tréfásan hangzik, de vala­mikor szigorú törvénye volt ennek. Ke­rülj beljebb ! Tetszett ez a fogadtatás. Egy érző em­ber szeretetét éreztem mondataiban. Nagy Gábor tizenkét év óta tagja a megyei pártfegyelmi bizottságnak. Azóta jó né­hány kommunista ügyével foglalkoztak, de mindig emberhez méltó jóindulat­tal. Amint mondta: - Örömmel, szeretettel végzem ezt a pártmegbízatást. Emberek sorsáról van szó, akiket nem mindegy, hova sodor az élet. Ennek a munkának a lelkiismeretes­ség az alapja. Felelőtlenül, meggondolat­lanul nem lehet ítélkezni emberek felett. Mi a cselekmények valódiságának felde­rítésére törekszünk a pártszerűség alapján. Döntésünkkel nem az embert sújtjuk, ha­nem az általa elkövetett hibát, bűnt. A mi elsőrendű feladatunk a nevelés, a meg­tévedt emberek jó útra térítése. Aki a tömegek között­ él, annak figyelemmel kí­sérik az emberek a magatartását. És ők is ítélkeznek. Nekünk a hibák elköveté­sének a megelőzése az egyik legfontosabb feladatunk. A mi munkánkban elenged­hetetlen a körülmények ismerete, a mér­legelés. Személyenként és esetenként kell elhatárolni a cselekedeteket. Az a fon­tos, hogy aki valamilyen ügyből kifolyó­lag fegyelmit kap, érezze a párt jóin­dulatát, s ne azt, hogy igazságtalanság történt vele szemben. Aki hibát követ el, vállalnia kell érte a felelősséget. Szám­talan példa bizonyítja, hogy akik koráb­ban pártfegyelmit kaptak, megváltoztak, és nagy hatást gyakorolnak a környezetük­re is. Szükséges, hogy a pártszervezetek idejében felfigyeljenek azokra a jelen­ségekre, amelyek ellentétben állnak a párt erkölcsi normáival. A párt előtt álló fel­adatokat csakis fegyelmezett kommunis­tákkal lehet végrehajtani. Sokat javult a pártfegyelem a megyében. - Igazságérzetem mindig megszólal: helyesen döntöttünk-e vagy nem? Az élet igazolja: döntéseink igazságosak, helytállóak voltak. Három kis unokája szaladt be a nagy­apa szobájába. Gábor bácsi elmosolyodott, és nem tudta, hogy melyiket kapja elő­ször az ölébe. Mindegyiknek kijárt a szeretet csókja. Sorsának folytatói körül­rajongták, kedveskedtek neki, és ő együtt örült velük. (B. S.) Kongresszusi küldötteink: sp] HAJDÜ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 21.o

Next