Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-21 / 273. szám

Az Országos Filharmónia éves bérletének visszatérő színfoltja a Kodály Kórus és a MÁV Filharmonikusok oratóriumestje. Felváltva hallunk klasszikusokat és kortársi, vagy legalábbis e századbeli műveket. A november 16-i est mindkét időszakból merített: a romantika hajnalának olasz operaszerzője, Rossini Stabat Materje és Janácsek cseh zeneszerző 1926-ban írt Ószláv miséje álltak a műsoron. Mindkét mű nagyméretű, soktételes alkotás. Előadásuk, egy estén, már teljesítményként is figyelemre méltó. A felfogás szempontjából nehezebb mű került a műsor második felére, ami zenetörténeti szempontból teljesen helyénvaló, közönséghatás szempontjából viszont vitatható. Rossini művének nem kellett erre különösebben pályáznia: ez a dallamos, hatásos olasz operamuzsika nem téveszti el hatását. Tudomásul kell vennünk, hogy a fia halálát sirató istenanya panaszát itt nem az ennek megfelelő zenei hangvétel jellemzi, legalábbis nem ez rá a jellemző. Ha pedig olasz operai hangra számítunk, nem fogunk csalódni várakozásunkban. Ismerős ez a zene, hol Mozart, hol Verdi irányából közelíthető meg, de Pergolese híres Stabat Materje is a közeli rokonok közül való. Rossini zenéjének ismerős vonásai mellett azonban kevésbé ismerteket is felfedezhetünk: a zárótétel előtti a cappella rész érdekes és fájdalmas kromatikája, egyáltalán az a cappella részeknek a zenekaros tételek közé való iktatása sajátos jelleget kölcsönöz Rossini e művének. A Kodály Kórusnak módja volt finom effektusokat, tisztára csiszolt harmóniákat megszólaltatni az a cappella tételekben. Ugyanakkor erőteljes és dinamikus volt a nagyobb hangot kívánó részekben, így mindenekelőtt a zárófugában. Gulyás György karnagy betanító munkájának és a részeiket egységbe fogó építkezésének eredményeként kiegyensúlyozott, élményt adó előadást hallottunk. Kitűnő volt a zenekar és a négy szólista: Werner Mária, Kovács Eszter, Réti Csaba és Antalffy Albert. Hálás áriájával különösen kiemelkedett Réti Csaba, és felfigyeltünk a fiatal Kovács Eszter gyönyörű orgánumára. Leos Janácsek a század elejének kiemelkedő cseh muzsikusa volt! Szerepe némileg hasonlít a mi Bartókunkéhoz és Kodályunkéhoz, amennyiben ő is a népzene hangját használta fel modern törekvésekkel teli zenéjében. Kifejezetten nemzeti célja volt a M’sa Glagolskaja (kicsit túl szabad fordításban: Ószláv mise) megírásával is, amelyben a mise latin szövegét a nép nyelvén éneklik. Egyik nyilatkozata szerint „a nemzet biztonságában való hitet akartam kifejezni az Istent tanúul hívó erkölcs és erő alapján”. Janácsek műve olyan alkotás, amely nem hat azonnal, de amelyből megérezni a nagyság varázsát. Igen sok erő, monumentalitás van a műben. Szerzője érezhetően a mezsgyéjén áll az elmúlóban levő romantikának és a még kiforratlan XX. századi hangnak. Technikai eszközei határozottan az új keresésének nyomait mutatják — meg, ha egyébként szerzőjének érett kori műve is. Erre utal a hangszerek szokatlan hangzásainak keresése, amely néha szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja a zenekari muzsikusokat. Az énekszólamok nehéz fekvéseinek, egyéni dallamfordulatainak kedvelése, a metrumváltozások és az egyidejű poliritmusok alkalmazása is ebbe az irányba mutat. Ugyanakkor van valami archaizáló őserő az egész műben, az ostinatók makacs ismételgetéseiből valamiféle egyszerűség utáni törekvés is megnyilvánul. Szerkezete néha szövevényes, nem válik mindjárt egyértelműen világossá. Olyan alkotás, amely felkelti a hallgató érdeklődését, figyeltet magára. Janácsek szemmel láthatóan fontos szerepet szánt a kórusnak, hiszen ez képvisel, még a misekeretben is, a népet. A nehéz feladatot jelentő énekkari részeket a kórus jól megoldotta, a női kar szép színű együttese mellett a férfikar is homogénül, tömören szólt. Az elég vastag hangszerelésen keresztül is áthangzott a kórus, tenorjának fényes színe ezúttal arányos erővel szólt a többi szólamhoz képest. A kényes fekvésű, nem könnyen intonálható részek is jól érvényesültek. A zenekar nem tudott egészen megbirkózni a nehéz feladattal. A vonósok a nehéz magas fekvésekben nem voltak egységesek, intonációjuk kifogásolható volt. Ismerve a partitúrát és a rendelkezésre álló felkészülési időt, mégis az elismerést kell előtérbe helyezni a bíráló hang helyett. Ezt a helyenként „zenekarellenesen” hangszerelt művet igen nehéz kifogástalanul előadni, és tudjuk, hogy a zenekar muzsikushiánnyal is küzd. Ismét sajnáltuk, hogy nincs orgonánk, mert a villanyorgona nem azonos „az igazival”. A négy szólista — azonosak a Stabat Maternél felsoroltakkal — ismét magas művészi színvonalat jelentett; tudni kell, hogy ezek a szólamok meglehetősen próbára teszik az énekes technikai tudását. A mű összefogása, számos részletszépség élményszerű megoldása Gulyás György karnagyi tudását, interpretáló fantáziáját dicséri. A mű betanításával és bemutatásával ismét megismertette a debreceni oratóriumkedvelőket egy itt még nem hallott modern művel, és ezzel missziót teljesített, még ha a megoldás nem is sikerült maradéktalanul. Straky Tibor Oratóriumest BARTÓK MŰVELTSÉGI VERSENY A Magyar Rádió ez év szeptemberében „Bartók műveltségi verseny”-t indított az ország középiskolái számára. A versenyben minden iskola hét tagú csapattal vehet részt. Az első forduló hét kérdését szeptember 30-án olvasták be a Petőfi Rádió délutáni adásában. A válaszokat éjfélig kellett feladni a rádió címére, ami egyben a versenybe való benevezést is jelentette. Az első kérdésekre az ország 146 középiskolájának csapatai küldték el válaszaikat. A helyes válaszok alapján 34 középiskola jutott tovább — köztük a debreceni Kosi■ch Gyakorló Gimnázium csapata is. A verseny következő fordulóját december 6-án rendezik meg, s 8 iskola csapata jut a döntőbe. A verseny kérdései a teljes Bartókéletművet felölelik, zeneszerzői, zongoraművészi és zenetudósi tevékenységét egyaránt. Papp Enikő, a Kossuth Gimnázium énektanára elmondta, hogy a gimnázium csapatának tagjai nagy lelkesedéssel és lelkiismeretesen készülnek a verseny folytatására. A verseny jó alkalom arra, hogy a diákok Bartók életművét elmélyülten tanulmányozzák, amely eddig nemépült be az emberek műveltségébe. A versenyzés technikájához hozzátartozik, hogy minden versenyző az életmű más-más részletéből készül elsősorban. December 6-án délelőtt a Petőfi Rádió körkapcsolásos műsorban bonyolítja le az elődöntőt. Reméljük, hogy a debreceni diákok sikerrel veszik ezt az akadályt is. Annak érdekében, hogy az iskola valamennyi diákja teljesebb képet kapjon Bartók életművéről, a Kossuth Gyakorló Gimnázium kamarakórusa és szavalóköre november 31-én Bartók-emlékünnepséget rendez az egyetem aulájában. Ezzel is hozzá szeretnének járulni a Bartók emlékév ünnepélyessé tételéhez, és ahhoz, hogy Bartók művészete, emberi nagysága méltó helyet kapjon az ifjúság zenei kultúrájában. Középkori gótikus ablak ajándékba A debreceni Csokonai Gimnázium iskolamúzeuma napról napra gyarapszik. A közelmúltban a Varsói Műemlékvédelmi Felügyelőség toruni restaurációs műhelyéből rendelte meg az iskola a múzeum számára egy középkori gótikus katedrális ólomkeretbe foglalt, színes üveglapokból készült ablakának másolatát. A toruni műhely a megrendelést elfogadta, a hiteles ablakmásolatot azonban a lengyel állam ajándékaként juttatták el az iskolamúzeumnak, amit Budapesten, a Magyar Műemlékvédelmi Felügyelőségen Tadeus Polák, a Varsói Műemlékvédelmi Felügyelőség megbízottja adott át Porcsalmy János szakfelügyelőnek, az iskolamúzeum vezetőjének. A színes ablaküveg - amit az iskolamúzeum egyik ablakába már beépítettek - szerepel a gimnáziumi történelemkönyv illusztrációi között, ezért gazdagították vele az iskolamúzeum anyagát. Őszi megyei könyvhetek - tanyai vasárnapok Bárkinek bármi a véleménye, hiheti is, hogy tőle telhetően mindent megtett a műveltség, a kultúra terjesztése ügyében, az emberi törvények, az örök „soha nem elég” parancsa szerint minden alkalmat, minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy világosuljanak az emberi lelkek. Hogy eljusson a kultúra, a könyv oda is, ahol ma még ritka vendég, ahol tegnap még félénken kopogott és talán visszautasításra talált. Az őszi megyei könyvheteket nagyszerű alkalomnak tartjuk. És nem a kirakatpolitikának hódolás mondatja ezt velünk. Sokkal inkább az a tény, hogy Magyarországon nagyon kevés a rendszeresen olvasó falusi ember, s még kevesebb az, aki veszi, gyűjti is a könyveket. Hosszú évek lemaradását, igaz, hat hét alatt pótolni lehetetlen. Mint ahogy elfogadhatatlan az az érvelés is, hogy „mi állandóan rajta tartjuk kezünket a könyvterjesztés lüktető erén”, hogy „mi kampányjellegűnek tartjuk az ilyen tavaszi meg őszi könyvheteket”, mert ugye tulajdonképpen évközben is mindig azon fáradozunk, hogy eljusson mindenüvé a könyv. Nem személyek, a szemlélet ellen szólanánk. A könyv és a falusi könyvolvasók érdekében. Akik maguk hadd döntsék el, korszerűtlen, idejét múlta akció-e az őszi megyei könyvhetek rendezvénysorozata. Már ahol van ilyen. És örvendetes tény, több helyről tapasztaljuk, hogy azért van. És őszintén mondjuk, ahol mostanság, így kampány idején is törődnek a könyvekkel, a vásárlókkal, ott jobban elhisszük, hogy nem csak az ilyen látványos megmozdulásokra várnak, de évközben is megteszik a tőlük telhetőt az ügy érdekében. Miért kellett ilyen bőven beszélnünk, és nem egyből rátérni a ma tényeire és terveire? Mert talán nem elegendő az alábbi esetben sem a puszta információ, ha nem kíséreljük meg rámutatni a kísérő jelenségekre, az elvi problémákra, szemléletbeli korlátokra. Következzenek hát a tények: A Hajdú-Bihar megyei Könyvbarát Bizottság és a Hazafias Népfront megyei bizottsága közös rendezésében két olyan akciót is indítanak, illetve indítottak a közelmúltban, amely a falusi emberek műveltebbé válását célozza. Külön érdeme ezeknek az akcióknak, hogy a tanyai lakosságra, a tanyán élőkre is kiterjednek. Az egyik akció az őszi megyei könyvhetek alkalmával megrendezendő író—olvasó találkozók köré csoportosítható. A következő időpontban és helyeken lesznek találkozók : November 21-én és 22-én a debreceni járásban Álmosdra és Asszonyrészpusztára látogat, és beszélget el az olvasókkal Mocsár Gábor író. Földes és Hosszúhát az a két hely, ahol majd Molnár Gábort fogadják, 21-én és 22-én, és beszélgetnek az író műveiről. Csák Gyula a derecskei járásba látogat el, 28-án Vértesligeten, 29- én pedig Monostorpályiban találkozik az olvasókkal. A berettyóújfalui járás vendége Fábián Zoltán lesz, 28-án Kórósszigeten minden bizonnyal felvetődik majd az Olvasó népért mozgalom nem egy problémája, az olvasásra nevelés kérdése. Az egyik akció tehát ez lenne, a másik — ezzel szorosan egybekapcsolódó — a tanyai vasárnapok négy részből álló sorozata. Az író-olvasó találkozó egy részét alkotja, egy napját tölti ki a tanyai vasárnapok programjának, amely egyébként így alakul: Asszonyrészpusztán, Vértesligeten, Hosszúháton és Kórósszigeten egy-egy vasárnap filmvetítéssel egybekötött filmesztétikai előadást tartanak, a Megyei Művelődési Központ Ifjú Zenebarátok Köre és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zenei csoportja egy másik alkalommal népzenei bemutatót tart, illetve fúvós és vonóshangszerekkel ismertetik meg a hallgatókat, a harmadik vasárnap pedig neves közéleti személyiségekkel beszélhetik, vitathatják meg gondjaikat, bajaikat a tanyán élő emberek. Jövőre, a téli hónapokban minden valószínűség szerint újabb programmal bővülnek a tanyai vasárnapok akciói. A Megyei Művelődési Központ „Köszöntünk, szabadság!” című műsorait viszik el a tanyákra, az ott élő fiataloknak és öregeknek. Ezek a tények, ezek a megvalósulás előtt álló szép tervek egyben. Hogy az egyes akcióknak milyen a sikerük, mennyire tartalmasak, legyen egy következő írás dolga! (M. B.) ŐSZI POLITIKAI KÖNYVHETEK Az erőszak szerepe a történelemben Ragyogó példája ez a könyv a történelmi materializmus alkotó jellegű alkalmazásának. Nem véletlenül, hiszen szerzője egyike volt az elmélet megteremtőinek, kidolgozóinak. Engels eredetileg azt tervezte, hogy az Anti-Dühring három „erőszakelméleti” fejezetét önállóan is kiadja, kiegészítve egy olyan tanulmánynyal, amely egy adott történelmi helyzetben - Németország 1848 utáni fejlődésében - vizsgálja az erőszak szerepét. Ez a kiegészítő rész azonban befejezetlenül maradt. Ami viszont elkészült, az a marxista történetírás egyik kiemelkedő terméke. Mesteri elemzést ad a bonapartizmus mibenlétéről, a német egység problémáiról, a Bismarck-rendszer létrejöttéről, a porosz-francia háborúról, a német társadalom osztályairól; konkrét példán bizonyítja a marxista történetszemlélet alapvető megállapításait, mindenekelőtt azt, hogy a politikai-ideológiai felépítmény a gazdasági alap függvénye. Ezt a nagyszerű töredéket és az Anti- Dühring említett részeit tette most közzé a Kossuth Kiadó, Engels vonatkozó vázlataival, néhány jegyzetével és az Anti- Dühring első fogalmazványából általa kiemelt „A gyalogság taktikája az anyagi okokból levezetve 1700-1870” című részlettel együtt. Az alkalom ünnepi: most van Friedrich Engels születésének 150. évfordulója. (A Marxizmus-Leninizmus Klasszikusainak Kiskönyvtára.) Bényei Miklós FILMNAPLÓ Érik a sematizmus Műszaki értelmiségiek körében játszódik Szemes Mihály új filmjének cselekménye. A hősök, vezetők és beosztottak, a munka megszállottjai és rutinos ügyeskedők, szocialista valóságunk jellegzetes típusai. Az ábrázolás középpontjában a technikai fejlődés — konkrétan: egy televíziós adótorony építése — áll, ám az első képek után nyilvánvaló, hogy a példázat nem csupán az adott közösség, hanem a legkülönbözőbb társadalmi rétegek gondjaira irányítja a figyelmet. Ami a tévéadó konstrukcióját illeti, szakszerű véleménnyel nem szolgálhatunk. Tételezzük fel, hogy a műtermi masinák és lombikok valóságosak és az adott probléma is hiteles. Vagy legalábbis az lehetne. Sokkal izgalmasabb azonban az a kérdés, ami túlmutat a filmben szereplő brigád világán: az emberi viszonylatok rajza és a megjelenített konfliktusok mélysége. Sajnos, ilyen vonatkozásban hiányérzetünkről kell számot adnunk. A jellemek — papírmasé-figurák, bábuként mozognak a megszerkesztett összeütközések és nagyon is átlátszó tézisek erőterében. Töprengenek és vívódnak, lelkesednek és elfásulnak, energiáikat fecsérlik s közben — néha — még arra is van idejük, hogy valamiféle lelki életet éljenek. A felvázolt helyzet részletei helyenként frissek, az egész mese azonban elnagyolt, s ami ennél is nagyobb baj: ódivatúan mesterkélt. Pedig az ÉRIK A FÉNY képein mindenki és minden felvonul, aki és ami a technikai civilizáció szövevényes címszavai alá sorolható. Nyugdíj előtt álló vezető, aki rövid szónoklatot mond, pattogó utasításokat ad, nyugati tanulmányútra megy, s a presztízsét védi. Tehetséges konstruktőr, szakmájának szerelmese, aki minden percét a munkának szenteli, s emiatt elhanyagolja ifjú feleségét. Mentségére szolgál viszont, hogy ifjú munkatársnőjét, Esztert nem hanyagolja el, jóllehet a csinos hölgyet azért helyezték az összeszokott együtteshez, hogy — pszichológusként — a kollektíva kialakulásának titkait kutassa. Továbbá: bizalmat keltő mérnök — korábban egyetemi munkatárs —, aki idegenbe szakad (mint hazánkfia). Szépen mosolygó és üres közhelyekkel dobálózó hitves. Egy brigádtag, afféle mindenes, aki a magasban szédül, de a földön, szilárd talajon, fölöttébb biztosan áll a lábán. S még továbbá: huzalok, antennák, kapcsolók, tornyok, monitorok, eredmények és látszateredmények. Aki azt hiszi, hogy a kritikus ironizál, téved: valóban ezek a film legfőbb rekvizítumai. Sok-e ennyi vagy kevés, nehéz lenne eldönteni. Az azonban bizonyos, hogy az unalmas és érdektelen tálalás miatt még a szépen megfogalmazott párbeszédek is üresen konganak, (forgatókönyv: Kamondy László) s a képek sem közvetíthetik azt a tartalmat, melyet pedig hordozniok kellene (operatőr: Somló Tamás). S ki a felelős? Elsősorban a rendező, hiszen nem ura anyagának, s egy lépéssel sem jut tovább az expozíciónál. Az egész film — egy elnyújtott első felvonás. Szerkesztés, jellemteremtés, konfliktusábrázolás: elégtelen. Ilyen körülmények között a színészek csak vergődnek szerepeikben. Az erdélyi Csiky András mintha kissé „lágyabbra” hangolta volna Vas Máté jellemét; a belső erőt csak kevéssé sikerült érzékeltetnie. Szirtes Ádám — legkiválóbb filmművészeink egyike — rutinfeladatot oldott meg. Gyöngyössy Katalin vonzó; a jelző persze őrá magára s nem alakítására vonatkozik. Talán csak Koncz Gábor és Szilágyi Tibor néhány színészi pillanata emelkedik az átlag fölé. (v. j.) Üdvözlet Finnországból Talán sokan emlékeznek még arra, hogy dr. Erho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke 1961-ban, magyarországi látogatása során Debrecennek is vendége volt rövid időre. Itt-tartózkodása során több debreceni művészeti csoport műsorával megismerkedett, az Aranybikában pedig nagy élvezettel hallgatta az akkor még aktív Magyari Gyula vezetésével a népi zenekar muzsikáját. Távozása után köszönő levél és emlékeztető ajándék érkezett Magyari Gyula címére Debrecenbe Kekkonen elnöktől. Urho Kekkonen 1970-ben töltötte be életének hetvenedik évét. Ez alkalomból Magyari Gyula is kifejezte jókívánságait a Finn Köztársaság elnökének. A finn emberek udvariasságára jellemzően az elnök a következő magyar nyelven írt sorokkal mondott köszönetet Magyari Gyulának: „Kérem, fogadja őszinte köszönetemet 70. születésnapom alkalmából küldött szívélyes szerencsekívána- taiért. Urho Kekkonen, Helsinki, 1970. szeptember havában." Ezzel a levéllel gyarapodtak a közelmúltban Magyari Gyula emlékei Kekkonen elnökről, s a finn-magyar barátság is gazdagodott egy árnyalattal. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 21.