Hajdú-Bihari Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

Fejleszti és korszerűsíti üzlethálózatát a Debreceni Fodrász Ktsz A Debreceni Fodrász Ktsz január 10-én tartotta meg a vezetőségvá­­lasztó közgyűlést. Antal Józsefné, a szövetkezet megbízott elnöke mondta el a szö­vetkezet elmúlt ötévi munkájáról és a fejlesztési elképzelésekről szó­ló beszámolót, öt év alatt 559-ről 740-re nőtt a szövetkezet tagjainak száma. A termelési érték 14,7 mil­lió forintról 20,1 millióra növeke­dett. Lényeges fejlődés volt az üz­lethálózat fejlesztésénél és a kor­szerűsítésnél is. A beszámolási idő­szakban felújították a szövetkezet debreceni 1-es, 4-es, 6-os, 12-es, 22-es üzleteit, bővítették a 13-as üzletet, továbbá Nyíracsádon, Haj­­dúsámsonban és Hajdúböszörmény­ben végeztek üzletfelújítást. Debre­cenben négy helyen, továbbá Vá­­mospércsen és Nyírábrányban szol­gáltató házat létesítettek. Józsán, Tégláson, Hajdúhadházon és Sárán­­don gebines szövetkezeti fodrászat­tal biztosították a lakosság igényei­nek kielégítését. Jelentős összeget fordítottak a munkaeszközök kor­szerűsítésére. Az 1965. évi 3,3 millió forintról 1970. év végére 8,9 millió forintra növekedett a szövetkezet vagyona. A szövetkezet 1970—1975. évi be­ruházási és fejlesztési tervében sze­repel többek között a debreceni MÁV nagyállomásnál épülő 23 eme­letes bérházban férfi-, női fodrászat és kozmetikai szalon létesítése, a Dobozy lakótelepen, továbbá a Bé­ke és Kandia utca sarkán épülő la­kóházban és az Aranybika szom­szédságában felépítendő új épület­ben férfi-, női fodrászat és kozmeti­kai szalon létesítése. Az üzletháló­zat korszerűsítésére mintegy 8 mil­lió forintot fordítanak. A szövetkezet tagjai megválasz­tották a 9 tagú új vezetőséget, az ellenőrző bizottságot, a szövetkezeti bizottságot. Elnöknek Ember Sán­dort választották. Román és német autók a tejszállításban Búcsú a Csepel gépkocsicsaládtól Éppen hét éve, 1963-ban a Tej­ipari Szállítási Szolgáltató és Kész­letező Vállalat debreceni kirendelt­ségén az egykori 350-es típusú, 2500 literes Csepel tartálygépkocsikat nagyobb űrtartalmú, 4000 literes kocsik váltották fel. Az egyre nö­vekvő feladatoknak kitett tartály­­kocsik — vezetőikkel együtt — az évet és az éveket a szó szoros értel­mében folyamatosan végigdolgoz­zák. Hiszen a tejet állandóan, folya­matosan kell szállítani. Hét év múltán most újabb cseré­re kerül sor. Erről tudósította a szerkesztőséget Derzsi István ki­rendeltségvezető. Mert ahogy az ember, úgy a gép is elfárad. Tör­vényszerű, hogy több százezer kilo­méter megtétele után a régi gépek újaknak adják át a helyüket. A Ro­mán Szocialista Köztársaságból vá­sárolt Bucegi típusú, 3600 literes űrtartalmú­­ tartálygépkocsinak ju­tott most a váltó szerep. Ahogy a kirendeltség gépkocsivezetői el­mondották, 6-7000 kilométeres üzembiztos út megtétele után már nyilvánvaló: a Bucegik minden te­kintetben kiállják a próbát. A jobb gazdálkodás, a felelősség­­érzet növelése, a biztonság érdeké­ben a kirendeltség gazdasági, párt­os szakszervezeti vezetése szocialis­ta szerződést kötött a gépkocsiveze­tőkkel. A kirendeltség „pilótái” 150 000 kilométert tesznek meg nagyjavítás és fődarabcsere nélkül. A „Vezess balesetmentesen!” moz­galom aktív részeseiként óvják jár­művüket. Jellemző egyébként, hogy a kirendeltség jó harminc gépko­csivezetője az utóbbi két évben több mint kétmillió kilométert tett meg, és mindössze egy balesetük volt. A biztonsággal, fegyelmezetten vég­zett munka meghozta az eredményt: összesen 21 fő rendelkezik a 2, 3 és 400 000 kilométeres teljesítmény után járó bronz, ezüst, illetve arany fokozatú kitüntetéssel a „Ve­zess balesetmentesen!” mozgalom­ban, öten pedig az 500 000 kilomé­teres mozgalom feltételeit is teljesí­tették. Tegyük mindehhez: a tar­tálygépkocsikon kettős feladatot látnak el a vezetők, egyben átve­vők is, gépkocsikísérő nélkül jár­nak. Debrecen teljes kereskedelmi hálózatát ők látják el tejjel és tej­termékekkel. Csak felismeréssel adózhatunk munkájukért. Éjfélkor, de minden­képpen hajnali két óra előtt kelnek. Napi 12—14 órát dolgoznak, bese­gítenek a rakodásba is. Munkakörülményeik jobbá téte­lét szolgálja, hogy az elkövetkező hetekben a Csepel platós gépkocsi­kat is kicserélik korszerű, NDK- beli IFA öttonnás tehergépkocsikra. Hajnalban és kora reggel most már a román és a német kocsik jár­ják a várost. Majd egy műszak után vannak, de azért a 'bolti dol­gozókat csak'mosollyal köszöntik: — Megjöttünk. Itt a tej! Szamos menti üdvözlet a hortobágyi Mostoha volt a természet 1970-ben. Ezt különösen a Szamos menti emberek érez­hették. A pusztító árvíz falvakat sodort el, sokakat tett hajléktalanná. Fél év alatt aztán új élet fakadt a ro­mokból. Ehhez Hajdú-Bihar megye épí­tői is hozzájárultak, határidő előtt adták át a lakásokat az árvízkárt szenvedett családoknak. Más segítség is érkezett. Az MHSZ hortobágyi tartalékos klubjának titkára és tanácsadó testülete - egyetértésben a gazdaság KISZ-szervezetével - mozgal­mat indított egy Szamos menti árvízkáro­sult iskola sport- és honvédelmi kiképzé­si eszközeinek helyreállításáért. A MHSZ debreceni járási vezetősége e kezdeménye­zés jegyében elhatározta, hogy a tartalé­kosok versenyét Hortobágyon rendezi meg. A rendezvényt megtekintő több mint félezer látogatótól befolyt összeget is e nemes cél megvalósítására fordították. A mozgalom eredményeként vásárolt 15 000 forint értékű sportfelszerelést és a gazdaság dolgozói által összeállított 216 ajándékcsomagot a közelmúltban adta át Gál János alezredes, MHSZ megyei titkár­helyettes, Orbán Mihály járási MHSZ- titkár, Gáli Zsigmond járási tartalékos utóképzési előadó a 196 iskolai tanulót MHSZ-klubnak nevelő csengersimai általános iskola igaz­gatójának, Hajnal Árpádnak. Az igazga­tó meghatott szavakkal mondott köszö­netet, és ezúton is megbecsüléssel küld­ üdvözletet az MHSZ hortobágyi tartalékos klubjának, mindenkinek, aki segített. _-------------------------—_____________________________________________| Fanyefv a sírról — Csak azért ültettem, mert anyám annyira szerette. Még öt éve, mikor meghalt... Eddig senki sem bántotta... Temetésen voltam, hát ellátogattam az anyám sírjához is. És milyen emberek vannak! Érti maga ezt? Milyen érzés kell ahhoz, hogy valaki a sírról vigye el a fe­nyőfát a gyerekeinek? ... A történet egyszerű. Mindössze annyi, hogy valaki karácsony esté­jén kiment a temetőbe, kivágta az egyik síron levő fenyőfát, s miután hazavitte, feldíszítve tette az asztalra a csodálkozó, örvendő gyermek­szemek elé. Ehhez sokat hozzáfűzni nem kell, talán nem is szabad. Nyáron már-már megszokjuk, hogy a virágok megjelenésével egy időben megjelennek azok is, akik leszaggatják őket. Most sor kerül a fenyőfákra is? Csak egyetlen adat még: a fenyő métere húsz forint volt karácsonykor. Olcsóbb, mint egy liter közepes minőségű bor, vagy egy kiló déligyümölcs. (D. L.) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. JANUÁR 13. Sorozatos visszaélés, lopás Az alkatrészhiány következményei Az elmúlt hónapokban több ízben fordultak panasszal írás­ban és szóban a Napló szerkesztőségéhez az új lakásokba költö­zők, hogy a felszerelt gázkészülékekből kisebb-nagyobb alkatré­szek hiányoznak, és amiatt nem tudják fűteni a szobákat, a fürdőszobát vagy a konyhát. Különösen a téli időszakban oko­zott és okoz ez igen nagy kellemetlenséget azoknak, akik teljesen új készülékek mellett dideregnek, nem fürödhetnek, és így nem örülhetnek túlságosan az új lakásnak. Hová tűnhetnek el vadonatúj gázkészülékekből olyan érté­kes alkatrészek, mint például a gyújtáskapcsoló (ára 450 forint)? Talán a gyárban felejtették el betenni a készülékekbe ezeket a fontos eszközöket? Vagy szállítás közben rázódnak ki belőlük valamiképpen? És egyáltalán kik a felelősök a hiányért? A meg­oldás érdekében indultunk el a gázkészülékek nyomában, hogy f­egadjuk a választ a kérdésekre. De előbb nézzünk néhány konkrét esetet. Három panasz T. L. Debrecen, Dimitrov utca 2. szám alatti lakásában az új gáz­­konvektorból hiányzott a tűzálló üveg, és csak a Naplóban megjelent cikk után pótolta azt a beszerelést végző ktst. A lakók hetekig nem tudták használni az egyik szobát az üveg hiánya miatt. Kovács István Debrecen, Szabad­ság útja 72. szám alatti lakásában szintén a gázkonvektorból „tűnt el” egy 450 forint értékű gyújtáskapcso­ló, így egy szoba december közepe óta fűthetetlen. Apagyi Sándor Debrecen, Honvéd utca 11. szám alatti lakásában 1970. június óta hiányzik a falimele­gítő szerek­ csapja és egy SALGG­­TERM-készülék elektródája. Az er­ről szóló panasz a Napló „Olvasóink írják” rovatában is megjelent, és megkaptuk a választ is a Cikkre a Tiszántúli Gázszolgáltató és -szere­lő Vállalat Debreceni Gázmű üzem­egységétől. Idézünk néhány sort a válaszlevélből:­ „A lakások készü­lékeinek beüzemelését nem tudjuk elvégezni addig, amíg a Hajdú-Bi­har megyei Állami Építőipari Vál­lalat a hiányzó alkatrészt nem pó­tolja. A fogyasztó az­­Építőipari Vállalattól több ígéretet kapott a hiányok pótlására.”­talanul kerülnek el ezek az építő­ipari vállalatokhoz, ktsz-ekhez, a szerelőkhöz, hiszen nincs példa arra, hogy a kereskedelemhez rek­lamáció érkezett voln­a egy-egy ér­tékesebb alkatrész hiánya miatt. A készülékek beszerelése után meg­történik a lakások műszaki átadá­sa, és ezután a Gázműt beszabályo­zó csoportjának tagjai ellenőrzik, üzembe helyezik a gázkészüléke­ket. Jó néhány esetben azonban — amint a fenti válasz is bizonyít­ja — az alkatrészek hiánya miatt nem tudnak feladatuknak eleget tenni, nem engedélyezhetik a készü­lékek működtetését. A hiányt a Gázmű jelzi az építőiparnak és an­nak illetékesei vagy intézkednek vagy nem. Amíg az építőipari raktárból ki­veszik az új készüléket, és amíg a Gázmű beszabályozói megjelennek , jó néhány hét is eltelik. Amint éppen az Építőipari Vállalat illeté­kes vezetői elmondották: sajnos ez idő alatt számtalan lehetőség kínál­kozik azok számára, akik az alkat­részellátás zavarait kihasználva ki­szedik az új készülékekből az alkat­részeket, és értékesítik, beszerelik ismerőseiknek vagy akár idegeneké­nek is, akiknek készüléke éppen az alkatrészhiány miatt nem működik Amikor a gázkészülékek már fel vannak szerelve a lakásokban, még sok más munkát végeznek ott, és a vállalat nem­ tudja minden dolgo­zóját mindig ellenőrizni. Legalább is ez a fő kifogás, magyarázat a sajnálatos visszaélésekre, melyek tettesei egyelőre még ismeretlenek Egyetlen esetben sem sikerült ,,el­kapni” még az alkatrészekkel m­­nipulálókat, akik ettől szinte vér­szemet kapva, mind gyakrabban végzik rendkívül sok bosszúságot okozó tevékenységüket, lejáratva az Építőipari Vállalat és a Gázmű te­kintélyét, jó hírnevét. Hangsúlyoz­ni kell: csak néhány lelkiismeretlen emberről lehet szó, akiktől a be­csületesen dolgozók elhatárolják magukat. V­an-e megoldás? Várható-e az alkatrészellátás olyan mérvű javulása, mely kizár­ná a visszaéléseket, kereken ki­­­­mondva: lopásokat? A debreceni műszaki boltban eléggé pesszimis­ta választ, kaptunk erre a kérdésre, hiszen amint az információt adó boltvezető-helyettes elmondotta: egy napig lehetne sorolni legalább a hiánycikkek listáját, s ezen jócs­kán szerepelnek gázkészülék-alkat­részek is, így például fordítógom­bok, égőrózsák, bimetallok stb. Kü­lönösen a külföldi készülékekhez kevés az alkatrész. Igaz, már elju­tottunk oda, hogy az ország külön­böző területén működő ktsz-ek — felismerve a helyzetet — kisebb alkatrészeket gyártanak ezekhez a készülékekhez is. De mindez nem elég, egyelőre nem várható komo­lyabb javulás: a gyártó üzemek kapacitáshiány és egyéb okok miatt képtelenek megbirkózni a fel­adatokkal. Kínálkozik-e tehát valamiféle megoldás, vagy marad az a szomo­rú helyzet, hogy továbbra is lop­kodják az alkatrészeket, ezzel nagy erkölcsi és viszonylag kisebb, de azért jelentős anyagi kárt is okoz­va a vállalatoknak, nem beszélve a lakóknak okozott bosszúságról? Az Építőipari Vállalatnál el­mondották: megpróbálják szigoríta­ni az ellenőrzést. Erre már nagy szükség lenne, hiszen egy-két al­katrésztolvaj leleplezése és példás megbüntetése feltehetően vissza­riasztaná a többieket. Véleményem szerint az is segí­tene a helyzeten, ha az értékes gáz­készülékeket csak akkor szerelnék fel, amikor már más munka nincs a lakásban, és a felszereléssel egy időben jelennének meg a Gázmű üzembehelyező, beszabályozó bri­gádjai is. Az is elképzelhető, hogy ez a brigád — a kivitelező válla­lat, hisz rendelkezésére állna, tény­legesen hozzájuk tartozna. Így a műszaki átadásig, illetve a beköl­tözésig a lakások már zárva lenné­nek, és vajmi kevés lehetőség kí­nálkozna az alkatrészek eltávolí­tására, és nem éleződne tovább a kivitelező és a Gázmű közötti hely­zet sem. Kellemetlen ügyről van szó, melynek áldozata végső soron a la­kó, aki nem használhatja hosszú ideig készülékeit, hiszen az alkat­részek pótlása akadozik azért is, mert előbb tisztázni kell, mi legyen a kivett alkatrész pótlásával, va­jon kinek a terhére írják azt. A mind gyakoribbá váló esetek elkerülése érdekében a lakosság is tehetne valamit. Ha ugyanis valaki új alkatrészt kínálna beszerelésre, és ezt jelentenék illetékes helyen, esetleg rendőrségi szerveknél is, könnyen lelepleződnének a tolva­jok. A gázkészülékek javítását ugyanis csak az ezzel megbízott vállalatok, ktsz-ek és kisiparosok végezhetik. Aki tehát „maszek ala­pon” új alkatrészt kínál eladásra vagy beszerzésre, már eleve gya­nús. Véleményem szerint lehetne meg­oldást találni, csak éppen keresni kellene, hogy a laza ellenőrzés és a zavaros helyzet vámszedői minél előbb elnyerjék megérdemelt bün­tetésüket. Vattai Miklós Hogy tűnik el az alkatrész? Hol, hogyan tűnhetnek el alkat­részek a készülékekből? Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a készülékgyártó üzemek a nagyke­reskedelmi vállalatokon keresztül hiánytalanul küldik el termékei­ket a kiskereskedelmi vállalatok­nak, boltoknak. Ugyancsak hiány­ ... fel se veszik. Sár­ga a kétforintos, s míg a villamos padlóján végig­gurul, szinte kiabál: „Pénz vagyok!... Pénz vagyok!” Aki leejtette, most szégyell lehajolni érte. Néz, mintha nem is ej­tette volna le, mintha mit se hallana. Aki mellette áll, az fi­gyeli, de a más pénzéért lehajolni nem illik, s ha lehajol, másé a pénz. Akik távolabb állnak, azok nézik a kicsi hatá­rozott kétforintost, s akaratlanul is sóhajta­nak, amikor eltűnik az egyik ülés alatt. S nem is látják, hogy az a ma­radék erejéből még kigu­rul az ülés másik olda­lán. Új pénz a kicsi kétfo­rintos. Fiatalos hittel ka­csingat a­­latyakból az utasokra. Zsebekről ál­modik, pultról, ahova csengve hullhat, de min­denki csak lopva nézi a kétforintost. És közben egymást. Valaki mondja is: „Nem pénz az ap­ró ...” És valaki sóhajt: „Hajaj!” Péterfia utca. A villa­mos a közlekedési lámpa miatt kerek egy percet áll. A kétforintos szugge­­rál minket, de ránézni se nagyon merünk. Aki egy ilyen kicsi pénzt ki­vesz a latyakból és meg­­törölget, az elárulja ma­gáról ... egyszóval szé­gyellünk lehajolni. Pedig a volt tulajdonos is le­szállt közben, a villamos lépcsőjéről vetve egy utolsó fájdalmas pillan­tást volt vagyonára. Aranybika: A kétfo­rintos marad. Titokban egy gyerekről álmodo­zunk valamennyien, aki nem szégyelleni magát, és lehajolna a pénzért. Nincs gyerek. Nyolc óra után vagyunk. A megyei tanács épü­lete előtt helyet cserél a feles utas. A fele utas vet fájdalmas pillantást­ a kétforintosra, amely most nevetni látszik raj­tunk, mert odakint kisü­tött a nap. Végállomás: a mara­dék utas fájlal, azaz há­rom kivétellel fájlal, mert hárman maradnak. Maradnak. És egyszerre ugranak a pénzért. És hárman egyenesednek fel, kicsit zavartan, ki­csit hebegve, hogy éppen most ejtették le. A földön a tócsában, most már,, hahotázni látszik a rossz fényvi­szonyok miatt kettesnek nézett sárga húszfilléres. —ha— Ú­tközben Gurul,... gurul, és...

Next