Hajdú-Bihari Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
Fejleszti és korszerűsíti üzlethálózatát a Debreceni Fodrász Ktsz A Debreceni Fodrász Ktsz január 10-én tartotta meg a vezetőségválasztó közgyűlést. Antal Józsefné, a szövetkezet megbízott elnöke mondta el a szövetkezet elmúlt ötévi munkájáról és a fejlesztési elképzelésekről szóló beszámolót, öt év alatt 559-ről 740-re nőtt a szövetkezet tagjainak száma. A termelési érték 14,7 millió forintról 20,1 millióra növekedett. Lényeges fejlődés volt az üzlethálózat fejlesztésénél és a korszerűsítésnél is. A beszámolási időszakban felújították a szövetkezet debreceni 1-es, 4-es, 6-os, 12-es, 22-es üzleteit, bővítették a 13-as üzletet, továbbá Nyíracsádon, Hajdúsámsonban és Hajdúböszörményben végeztek üzletfelújítást. Debrecenben négy helyen, továbbá Vámospércsen és Nyírábrányban szolgáltató házat létesítettek. Józsán, Tégláson, Hajdúhadházon és Sárándon gebines szövetkezeti fodrászattal biztosították a lakosság igényeinek kielégítését. Jelentős összeget fordítottak a munkaeszközök korszerűsítésére. Az 1965. évi 3,3 millió forintról 1970. év végére 8,9 millió forintra növekedett a szövetkezet vagyona. A szövetkezet 1970—1975. évi beruházási és fejlesztési tervében szerepel többek között a debreceni MÁV nagyállomásnál épülő 23 emeletes bérházban férfi-, női fodrászat és kozmetikai szalon létesítése, a Dobozy lakótelepen, továbbá a Béke és Kandia utca sarkán épülő lakóházban és az Aranybika szomszédságában felépítendő új épületben férfi-, női fodrászat és kozmetikai szalon létesítése. Az üzlethálózat korszerűsítésére mintegy 8 millió forintot fordítanak. A szövetkezet tagjai megválasztották a 9 tagú új vezetőséget, az ellenőrző bizottságot, a szövetkezeti bizottságot. Elnöknek Ember Sándort választották. Román és német autók a tejszállításban Búcsú a Csepel gépkocsicsaládtól Éppen hét éve, 1963-ban a Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat debreceni kirendeltségén az egykori 350-es típusú, 2500 literes Csepel tartálygépkocsikat nagyobb űrtartalmú, 4000 literes kocsik váltották fel. Az egyre növekvő feladatoknak kitett tartálykocsik — vezetőikkel együtt — az évet és az éveket a szó szoros értelmében folyamatosan végigdolgozzák. Hiszen a tejet állandóan, folyamatosan kell szállítani. Hét év múltán most újabb cserére kerül sor. Erről tudósította a szerkesztőséget Derzsi István kirendeltségvezető. Mert ahogy az ember, úgy a gép is elfárad. Törvényszerű, hogy több százezer kilométer megtétele után a régi gépek újaknak adják át a helyüket. A Román Szocialista Köztársaságból vásárolt Bucegi típusú, 3600 literes űrtartalmú tartálygépkocsinak jutott most a váltó szerep. Ahogy a kirendeltség gépkocsivezetői elmondották, 6-7000 kilométeres üzembiztos út megtétele után már nyilvánvaló: a Bucegik minden tekintetben kiállják a próbát. A jobb gazdálkodás, a felelősségérzet növelése, a biztonság érdekében a kirendeltség gazdasági, pártos szakszervezeti vezetése szocialista szerződést kötött a gépkocsivezetőkkel. A kirendeltség „pilótái” 150 000 kilométert tesznek meg nagyjavítás és fődarabcsere nélkül. A „Vezess balesetmentesen!” mozgalom aktív részeseiként óvják járművüket. Jellemző egyébként, hogy a kirendeltség jó harminc gépkocsivezetője az utóbbi két évben több mint kétmillió kilométert tett meg, és mindössze egy balesetük volt. A biztonsággal, fegyelmezetten végzett munka meghozta az eredményt: összesen 21 fő rendelkezik a 2, 3 és 400 000 kilométeres teljesítmény után járó bronz, ezüst, illetve arany fokozatú kitüntetéssel a „Vezess balesetmentesen!” mozgalomban, öten pedig az 500 000 kilométeres mozgalom feltételeit is teljesítették. Tegyük mindehhez: a tartálygépkocsikon kettős feladatot látnak el a vezetők, egyben átvevők is, gépkocsikísérő nélkül járnak. Debrecen teljes kereskedelmi hálózatát ők látják el tejjel és tejtermékekkel. Csak felismeréssel adózhatunk munkájukért. Éjfélkor, de mindenképpen hajnali két óra előtt kelnek. Napi 12—14 órát dolgoznak, besegítenek a rakodásba is. Munkakörülményeik jobbá tételét szolgálja, hogy az elkövetkező hetekben a Csepel platós gépkocsikat is kicserélik korszerű, NDK- beli IFA öttonnás tehergépkocsikra. Hajnalban és kora reggel most már a román és a német kocsik járják a várost. Majd egy műszak után vannak, de azért a 'bolti dolgozókat csak'mosollyal köszöntik: — Megjöttünk. Itt a tej! Szamos menti üdvözlet a hortobágyi Mostoha volt a természet 1970-ben. Ezt különösen a Szamos menti emberek érezhették. A pusztító árvíz falvakat sodort el, sokakat tett hajléktalanná. Fél év alatt aztán új élet fakadt a romokból. Ehhez Hajdú-Bihar megye építői is hozzájárultak, határidő előtt adták át a lakásokat az árvízkárt szenvedett családoknak. Más segítség is érkezett. Az MHSZ hortobágyi tartalékos klubjának titkára és tanácsadó testülete - egyetértésben a gazdaság KISZ-szervezetével - mozgalmat indított egy Szamos menti árvízkárosult iskola sport- és honvédelmi kiképzési eszközeinek helyreállításáért. A MHSZ debreceni járási vezetősége e kezdeményezés jegyében elhatározta, hogy a tartalékosok versenyét Hortobágyon rendezi meg. A rendezvényt megtekintő több mint félezer látogatótól befolyt összeget is e nemes cél megvalósítására fordították. A mozgalom eredményeként vásárolt 15 000 forint értékű sportfelszerelést és a gazdaság dolgozói által összeállított 216 ajándékcsomagot a közelmúltban adta át Gál János alezredes, MHSZ megyei titkárhelyettes, Orbán Mihály járási MHSZ- titkár, Gáli Zsigmond járási tartalékos utóképzési előadó a 196 iskolai tanulót MHSZ-klubnak nevelő csengersimai általános iskola igazgatójának, Hajnal Árpádnak. Az igazgató meghatott szavakkal mondott köszönetet, és ezúton is megbecsüléssel küld üdvözletet az MHSZ hortobágyi tartalékos klubjának, mindenkinek, aki segített. _-------------------------—_____________________________________________| Fanyefv a sírról — Csak azért ültettem, mert anyám annyira szerette. Még öt éve, mikor meghalt... Eddig senki sem bántotta... Temetésen voltam, hát ellátogattam az anyám sírjához is. És milyen emberek vannak! Érti maga ezt? Milyen érzés kell ahhoz, hogy valaki a sírról vigye el a fenyőfát a gyerekeinek? ... A történet egyszerű. Mindössze annyi, hogy valaki karácsony estéjén kiment a temetőbe, kivágta az egyik síron levő fenyőfát, s miután hazavitte, feldíszítve tette az asztalra a csodálkozó, örvendő gyermekszemek elé. Ehhez sokat hozzáfűzni nem kell, talán nem is szabad. Nyáron már-már megszokjuk, hogy a virágok megjelenésével egy időben megjelennek azok is, akik leszaggatják őket. Most sor kerül a fenyőfákra is? Csak egyetlen adat még: a fenyő métere húsz forint volt karácsonykor. Olcsóbb, mint egy liter közepes minőségű bor, vagy egy kiló déligyümölcs. (D. L.) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. JANUÁR 13. Sorozatos visszaélés, lopás Az alkatrészhiány következményei Az elmúlt hónapokban több ízben fordultak panasszal írásban és szóban a Napló szerkesztőségéhez az új lakásokba költözők, hogy a felszerelt gázkészülékekből kisebb-nagyobb alkatrészek hiányoznak, és amiatt nem tudják fűteni a szobákat, a fürdőszobát vagy a konyhát. Különösen a téli időszakban okozott és okoz ez igen nagy kellemetlenséget azoknak, akik teljesen új készülékek mellett dideregnek, nem fürödhetnek, és így nem örülhetnek túlságosan az új lakásnak. Hová tűnhetnek el vadonatúj gázkészülékekből olyan értékes alkatrészek, mint például a gyújtáskapcsoló (ára 450 forint)? Talán a gyárban felejtették el betenni a készülékekbe ezeket a fontos eszközöket? Vagy szállítás közben rázódnak ki belőlük valamiképpen? És egyáltalán kik a felelősök a hiányért? A megoldás érdekében indultunk el a gázkészülékek nyomában, hogy fegadjuk a választ a kérdésekre. De előbb nézzünk néhány konkrét esetet. Három panasz T. L. Debrecen, Dimitrov utca 2. szám alatti lakásában az új gázkonvektorból hiányzott a tűzálló üveg, és csak a Naplóban megjelent cikk után pótolta azt a beszerelést végző ktst. A lakók hetekig nem tudták használni az egyik szobát az üveg hiánya miatt. Kovács István Debrecen, Szabadság útja 72. szám alatti lakásában szintén a gázkonvektorból „tűnt el” egy 450 forint értékű gyújtáskapcsoló, így egy szoba december közepe óta fűthetetlen. Apagyi Sándor Debrecen, Honvéd utca 11. szám alatti lakásában 1970. június óta hiányzik a falimelegítő szerek csapja és egy SALGGTERM-készülék elektródája. Az erről szóló panasz a Napló „Olvasóink írják” rovatában is megjelent, és megkaptuk a választ is a Cikkre a Tiszántúli Gázszolgáltató és -szerelő Vállalat Debreceni Gázmű üzemegységétől. Idézünk néhány sort a válaszlevélből: „A lakások készülékeinek beüzemelését nem tudjuk elvégezni addig, amíg a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat a hiányzó alkatrészt nem pótolja. A fogyasztó azÉpítőipari Vállalattól több ígéretet kapott a hiányok pótlására.”talanul kerülnek el ezek az építőipari vállalatokhoz, ktsz-ekhez, a szerelőkhöz, hiszen nincs példa arra, hogy a kereskedelemhez reklamáció érkezett volna egy-egy értékesebb alkatrész hiánya miatt. A készülékek beszerelése után megtörténik a lakások műszaki átadása, és ezután a Gázműt beszabályozó csoportjának tagjai ellenőrzik, üzembe helyezik a gázkészülékeket. Jó néhány esetben azonban — amint a fenti válasz is bizonyítja — az alkatrészek hiánya miatt nem tudnak feladatuknak eleget tenni, nem engedélyezhetik a készülékek működtetését. A hiányt a Gázmű jelzi az építőiparnak és annak illetékesei vagy intézkednek vagy nem. Amíg az építőipari raktárból kiveszik az új készüléket, és amíg a Gázmű beszabályozói megjelennek , jó néhány hét is eltelik. Amint éppen az Építőipari Vállalat illetékes vezetői elmondották: sajnos ez idő alatt számtalan lehetőség kínálkozik azok számára, akik az alkatrészellátás zavarait kihasználva kiszedik az új készülékekből az alkatrészeket, és értékesítik, beszerelik ismerőseiknek vagy akár idegenekének is, akiknek készüléke éppen az alkatrészhiány miatt nem működik Amikor a gázkészülékek már fel vannak szerelve a lakásokban, még sok más munkát végeznek ott, és a vállalat nem tudja minden dolgozóját mindig ellenőrizni. Legalább is ez a fő kifogás, magyarázat a sajnálatos visszaélésekre, melyek tettesei egyelőre még ismeretlenek Egyetlen esetben sem sikerült ,,elkapni” még az alkatrészekkel mnipulálókat, akik ettől szinte vérszemet kapva, mind gyakrabban végzik rendkívül sok bosszúságot okozó tevékenységüket, lejáratva az Építőipari Vállalat és a Gázmű tekintélyét, jó hírnevét. Hangsúlyozni kell: csak néhány lelkiismeretlen emberről lehet szó, akiktől a becsületesen dolgozók elhatárolják magukat. Van-e megoldás? Várható-e az alkatrészellátás olyan mérvű javulása, mely kizárná a visszaéléseket, kereken kimondva: lopásokat? A debreceni műszaki boltban eléggé pesszimista választ, kaptunk erre a kérdésre, hiszen amint az információt adó boltvezető-helyettes elmondotta: egy napig lehetne sorolni legalább a hiánycikkek listáját, s ezen jócskán szerepelnek gázkészülék-alkatrészek is, így például fordítógombok, égőrózsák, bimetallok stb. Különösen a külföldi készülékekhez kevés az alkatrész. Igaz, már eljutottunk oda, hogy az ország különböző területén működő ktsz-ek — felismerve a helyzetet — kisebb alkatrészeket gyártanak ezekhez a készülékekhez is. De mindez nem elég, egyelőre nem várható komolyabb javulás: a gyártó üzemek kapacitáshiány és egyéb okok miatt képtelenek megbirkózni a feladatokkal. Kínálkozik-e tehát valamiféle megoldás, vagy marad az a szomorú helyzet, hogy továbbra is lopkodják az alkatrészeket, ezzel nagy erkölcsi és viszonylag kisebb, de azért jelentős anyagi kárt is okozva a vállalatoknak, nem beszélve a lakóknak okozott bosszúságról? Az Építőipari Vállalatnál elmondották: megpróbálják szigorítani az ellenőrzést. Erre már nagy szükség lenne, hiszen egy-két alkatrésztolvaj leleplezése és példás megbüntetése feltehetően visszariasztaná a többieket. Véleményem szerint az is segítene a helyzeten, ha az értékes gázkészülékeket csak akkor szerelnék fel, amikor már más munka nincs a lakásban, és a felszereléssel egy időben jelennének meg a Gázmű üzembehelyező, beszabályozó brigádjai is. Az is elképzelhető, hogy ez a brigád — a kivitelező vállalat, hisz rendelkezésére állna, ténylegesen hozzájuk tartozna. Így a műszaki átadásig, illetve a beköltözésig a lakások már zárva lennének, és vajmi kevés lehetőség kínálkozna az alkatrészek eltávolítására, és nem éleződne tovább a kivitelező és a Gázmű közötti helyzet sem. Kellemetlen ügyről van szó, melynek áldozata végső soron a lakó, aki nem használhatja hosszú ideig készülékeit, hiszen az alkatrészek pótlása akadozik azért is, mert előbb tisztázni kell, mi legyen a kivett alkatrész pótlásával, vajon kinek a terhére írják azt. A mind gyakoribbá váló esetek elkerülése érdekében a lakosság is tehetne valamit. Ha ugyanis valaki új alkatrészt kínálna beszerelésre, és ezt jelentenék illetékes helyen, esetleg rendőrségi szerveknél is, könnyen lelepleződnének a tolvajok. A gázkészülékek javítását ugyanis csak az ezzel megbízott vállalatok, ktsz-ek és kisiparosok végezhetik. Aki tehát „maszek alapon” új alkatrészt kínál eladásra vagy beszerzésre, már eleve gyanús. Véleményem szerint lehetne megoldást találni, csak éppen keresni kellene, hogy a laza ellenőrzés és a zavaros helyzet vámszedői minél előbb elnyerjék megérdemelt büntetésüket. Vattai Miklós Hogy tűnik el az alkatrész? Hol, hogyan tűnhetnek el alkatrészek a készülékekből? Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a készülékgyártó üzemek a nagykereskedelmi vállalatokon keresztül hiánytalanul küldik el termékeiket a kiskereskedelmi vállalatoknak, boltoknak. Ugyancsak hiány ... fel se veszik. Sárga a kétforintos, s míg a villamos padlóján végiggurul, szinte kiabál: „Pénz vagyok!... Pénz vagyok!” Aki leejtette, most szégyell lehajolni érte. Néz, mintha nem is ejtette volna le, mintha mit se hallana. Aki mellette áll, az figyeli, de a más pénzéért lehajolni nem illik, s ha lehajol, másé a pénz. Akik távolabb állnak, azok nézik a kicsi határozott kétforintost, s akaratlanul is sóhajtanak, amikor eltűnik az egyik ülés alatt. S nem is látják, hogy az a maradék erejéből még kigurul az ülés másik oldalán. Új pénz a kicsi kétforintos. Fiatalos hittel kacsingat alatyakból az utasokra. Zsebekről álmodik, pultról, ahova csengve hullhat, de mindenki csak lopva nézi a kétforintost. És közben egymást. Valaki mondja is: „Nem pénz az apró ...” És valaki sóhajt: „Hajaj!” Péterfia utca. A villamos a közlekedési lámpa miatt kerek egy percet áll. A kétforintos szuggerál minket, de ránézni se nagyon merünk. Aki egy ilyen kicsi pénzt kivesz a latyakból és megtörölget, az elárulja magáról ... egyszóval szégyellünk lehajolni. Pedig a volt tulajdonos is leszállt közben, a villamos lépcsőjéről vetve egy utolsó fájdalmas pillantást volt vagyonára. Aranybika: A kétforintos marad. Titokban egy gyerekről álmodozunk valamennyien, aki nem szégyelleni magát, és lehajolna a pénzért. Nincs gyerek. Nyolc óra után vagyunk. A megyei tanács épülete előtt helyet cserél a feles utas. A fele utas vet fájdalmas pillantást a kétforintosra, amely most nevetni látszik rajtunk, mert odakint kisütött a nap. Végállomás: a maradék utas fájlal, azaz három kivétellel fájlal, mert hárman maradnak. Maradnak. És egyszerre ugranak a pénzért. És hárman egyenesednek fel, kicsit zavartan, kicsit hebegve, hogy éppen most ejtették le. A földön a tócsában, most már,, hahotázni látszik a rossz fényviszonyok miatt kettesnek nézett sárga húszfilléres. —ha— Útközben Gurul,... gurul, és...