Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
Két megjegyzés Nikotin Félreértés ne essék: nem a tömény nikotinról van szó. Csak annak egy közismert, mindennapi változatáról. A cigarettáról. Még pontosabban a dohányzásról, amely napjainkban mind általánosabb, mind elterjedtebb. Nem is olyan régen megyek az utcán, s szembejön velem egy alig tizenéves gyerek. Csenevészke, fejletlen, táskát lóbál a kezében. S akkor egyszer csak lezser és hanyag mozdulattal benyúl a zsebébe, kihúz egy doboz cigarettát, öngyújtót kattint, s máris füstölög szájában a gyilkos rudacska. Mélyet slukköl a füstből, s kihúzza magát egy árnyalatnyi hetykeséggel, hogy nézzétek, íme már én is cigarettázok, egészen olyan vagyok, mint a felnőttek. Míg figyelem, némi bűntudatot érzek. Arra gondolok, hogy íme sokszor milyen labilis példaképek is vagyunk mi, felnőttek. Gyerekeink látják kárát nagyvonalúságunknak. Utánoznak bennünket, s eltanulják még időnek előtte, amit tőlünk látnak. A dohányzás persze országos méretű gond. Vannak hívei, és vannak ellenzői. Mint minden szenvedélynek. Legutóbb például épp az Élet és Irodalom volt a színtere annak az összekoccanásnak, ami a cigarettafüst körül kialakult. Egészreröviden az egyik egészségügyi intézmény vezetője titkárnői állást hirdetett, s kikötötte, hogy csak olyanok pályázzanak, akik nem dohányoznak. Nos erre a glosszaíró — a dohányosok nevében? — kikérte ezt a megkülönböztetést. Magyarán tiltakozott. Erre egyik legkiválóbb humoristánk védelmébe vette a profeszszort, mondván elvégre ahhoz tán csak joga van, hogy abban döntsön: füstöljenek-e az orra alá, vagy nem füstöljenek. A vitának persze még nincs vége, bár megvallom őszintén, az eredményt illetően nagyon szkeptikus vagyok. E kérdésben aligha juthatunk dűlőre. Akár az alkohol dolgában. Dehát miért mondom én el azt, ha olyan kilátástalannak látom a dolgot? Egy esemény kedvéért. Ott mintha némi reménysugárt láttam volna felcsillanni. Egy szövetkezeti közgyűlésen voltam, amelyik délelőtt kilenc órakor kezdődött. Tizenegy óráig nem volt szünet, s akár hiszik, akár nem, becsületszavamra mondom, a közgyűlésen addig egy cigarettát sem szívtak el. A résztvevők — voltak vagy kétszázan — nyugodtan, fegyelmezetten ültek, majd amikor az elnök azt mondta, hogy szellőzzünk egy kicsit, kimentek az udvarra, s aki dohányzott, elővette a cigarettásdobozt, s fújta a füstöt kedvére és örömére. Nem tudom, hogy értelmi betegség-e, de én még bármilyen értekezleten voltam, ott tíz perc múlva már alig lehetett látni. Nem tiltakoztam soha, hiszen magam is azok közt voltam, akik nem dohányzó embertársuk orra alá fújták a füstöt. Az Egészségügyi Minisztérium készül valamiféle megoldásra. Rendelőintézetekben állítólag nem szabad majd dohányozni. Hogy ez lesz-e a megoldás vagy se, azt nem tudom, de hogy nagyon tetszett nekem a szövetkezeti parasztok magatartása, azt írásba is adom. Bárcsak képesek volnánk követni őket az elmúlt, rendkívüli évet is legyűrték. Szorgalommal, munkával pótolták a veszteségeket. Aztán az elnök hangja elbizonytalanodik. Kissé fakóvá válik a hanghordozás, mintha maga is restelkednék azon, amit mond. A kulturális alapról beszél. — Hát igen — mondja —, az elmúlt gazdasági években kulturális célokra fordítottunk huszonhatezer forintot. Tudom — mentegetődzik —, hogy ez kevés, dehát... — s egy fordulattal máris tovább megy, azzal a sietséggel, hogy csak túl legyen rajta, hogy csak maga mögött tudja. Eltűnődök, s magamban hozzáteszem a beszámolóhoz: hát kedves elnök elvtárs, az a pár ezer forint tényleg kevés. S az is mire volt? Egy bankettre, egy kirándulásra, jobbik esetben névadó ünnepségre? Nem sajnáljuk, miért sajnálnánk ezektől a rendezvényektől a pénzt. Hiszen ez az összeg a szövetkezet gazdálkodási összegéhez viszonyítva olyan csekély, hogy az már nevetséges. Azt sajnáljuk inkább, hogy ezt az egészet kulturális alapnak nevezik. Mert se nem kulturális, se nem alap, inkább csak olyan megtűrt valami, amit legtöbb helyen szükséges rossznak tartanak. Most mondhatnék én nagyon szép dolgokat a kultúra fontosságáról, szükségességéről. Miért tegyem? Semmit sem változtat a tényeken. Mert a tények végül is ezek: a zárszámadási beszámolókban amikor az elnökök a kulturális alaphoz érnek, némileg elbizonytalanodnak, a hangjuk felgyorsul s egy kis szégyenkezés ólálkodik a szavuk mögött. Érzik, tudják, hogy nem jól van ez így, azért a nagy sietség. Nehogy valakinek eszébe jusson közelebb kerülni a lényeghez. Sajnos — eddigi tapasztalatom szerint — ez még senkinek sem jutott eszébe. (b. i.) Kulturális alap A közgyűlésen imponáló számok hangzanak el az évi munkáról, a közös vagyon növekedéséről, a növénytermesztés, az állattenyésztés szép hozamairól. Milliós nagyságúak a számok. Az ember jó érzéssel és némi büszkeséggel hallgatja, s közben arra gondol: szövetkezeteink még Csökkent a mezőgazdasági balesetek száma Hétfőn, a MEDOSZ Központi Vezetőségének ülésén egyebek között a mezőgazdasági nagyüzemek munkavédelmi helyzetét vizsgálták meg. Megállapították, hogy az elmúlt négy évben az ezer főre jutó balesetek száma 54-ről 25-ra, tehát mintegy egyharmadával csökkent annak ellenére, hogy lényegesen több gépet alkalmaznak és a vegyi anyagokból is nagyobb mennyiséget használnak fel. A központi vezetőség megállapította, hogy a balesetek számának csökkentésére tovább kell növelni a szállító- és rakodó gépek számát. (MTI) A béke hadserege Ma ötvenhárom esztendeje, hogy szovjet földön, a hiányosan felszerelt, gyengén kiképzett osztagokból verbuválódott hadsereg első győzelmét aratta a német intervenciós csapatok felett. A világtörténelemben nem jegyeztek fel még egy olyan haditettet, amelynek jelentőségét össze lehetne mérni ezzel a győzelemmel. Ekkor, ebben a csatában született meg a világ első új típusú, szocialista hadserege, a munkások és parasztok hadserege, amely a népelnyomás helyett a népszabadságot, a hódítás helyett, a népek felszabadítását írta zászlajára. Az új hadsereg a polgárháború tüzében, a fehérgárdisták és a külföldi zsoldosok ellen vívott kegyetlen harcokban edződött meg. Az egész világ proletariátusa, haladó közvéleménye lélegzet-visszafojtva figyelte az élethalál-küzdelmet, hiszen jól tudta: saját jövője, a proletárforradalom ügye kerülhet ki győztesen vagy juthat végveszélybe. S a fiatal szovjetállam és fegyveres ereje kiállta a próbát, megvédte a forradalom vívmányait, a proletárhatalmat. Alig több, mint két évtized múltán a Szovjet Hadsereg dicsőséges útja a Nagy Honvédő Háborúban egybeesett az emberiség harcával a népek legádázabb ellensége, a fasizmus ellen. Egyetlen állam se bírt volna ki annyi szörnyű csapást, mint amennyit kibírt és kivédett a Szovjetunió. A szovjet nép egy emberként kelt fel az októberi forradalom vívmányainak védelmére, és hosszú, irgalmatlanul nehéz, véres küzdelemben szétverte a fasiszta hadigépezetet. A honvédő háború és a fasizmus felett aratott győzelem, a szocializmus megvédése és a népek felszabadítása egyidejűleg tanúsította a Szovjet Hadsereg nemzeti és nemzetközi küldetését. Aligha vonhatja kétségbe bárki is, hogy a Szovjet Hadsereg felszabadító küldetésétől mennyire elválaszthatatlan a szocializmus kiterebélyesedése az európai és ázsiai országok egész sorában. A szovjet népnek és hadseregének világraszóló győzelme után új lendületet kapott a népek nemzeti felszabadító mozgalma. A szocializmus térhódítása megváltoztatta az erőviszonyokat. Ám a kapitalista hatalmak nem nyugszanak bele pozícióik elvesztésébe. Fokozzák a fegyverkezési versenyt, rablóháborút folytatnak Indokína országaiban, népeket igáznak le a Közel-Keleten. Ilyen körülmények között tovább nő a Szovjet Hadsereg jelentősége. Szerepe megnőtt a két világrendszer közötti döntő küzdelemben: ha oltalmazója az emberiség békéjének, gátat emel az imperializmus agreszszív világháborús tervei elé. A szocialista országok népei ma — a világ dolgozóinak támogatásával — együttes erővel védelmezik a szocializmus vívmányait. A történelem eddig nem ismerte a népek és hadseregek olyan harci szövetségét, amely a szocialista világrendszer országai között alakult ki. A testvéri koalícióban egyek, egységesek és egyenlőek vagyunk, mert e szövetség alapja az azonos típusú társadalmi, állami berendezkedés, az egysé ges marxista-leninista ideoló gia, népeink szövetségének elve a proletár nemzetköziség. Kétségtelen azonban — s ez egyáltalán nem csökkenti felelősségtudatunkat —, hogy fejlettségénél és erejénél fogva a Szovjet Hadsereg vállalja e feladatból a legnagyobb részt. A Szovjetunió igen magas színvonalon tartja fegyveres erejét. Ma már a stratégiai rendeltetésű rakétacsapatokat, az atom tengeralattjárók alkotják a fegyveres erők gerincét, légvédelmi rakétarendszerek, korszerű vadászgépek biztosítják a légtér sérthetetlenségét. E roppant erejű fegyverek az imperialista agresszió megfékezésének legfőbb eszközei, következésképpen az emberiség létének, biztonságának megbízható tényezői is, ötvenhárom év már történelem. És ebbe a történelembe, a Szovjet Hadseregnek az intervenciós hadak elleni első győzelmétől a mai napig megtett útjába beletartozik Magyarország felszabadítása is. Új életünk hajnalát hozta el számunkra ez a hadsereg. Neki köszönhetjük, hogy immár több mint negyedszázada magunknak építjük az országot, alkotunk biztonságban — élve a szabadság adta lehetőségekkel. Hegedűs Ferenc alezredes A jobb kiképzési eredményekért A két bödönháti: Derzsényi József és Vígh Ferenc Munkásőrök összevonásán - Fel! Vigyázz! Katonásan jelent a foglalkozásvezető. A parancsnok jó ideig figyelemmel kíséri a foglalkozás menetét, aztán megy tovább. Van még ellenőrizni való borai. ... Az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Oktatási Igazgatóságának székházában vagyunk. Kicsit eltér is most a látnivaló a megszokottól. Igaz, a tanuláson van a lényeg, de egyenruhában. A munkásőrség megyei parancsnoka itt tartja az alegységparancsnokoknak és a törzsek munkatársainak egyhetes összevonását. - Az a célunk - mondta Herczku József, a megyei parancsnok helyettese -, hogy a továbbképzés részvevői ismerjék meg az alegységek kiképzési követelményeit, az egyes munkásők és az alegységkötelékben történő oktatás módszereit. Végeredményben az idei tennivalókra való készülés a lényeg. Azt akarjuk elérni, hogy a társadalmi munkásőrparancsnokok, akik a mindennapi munka mellett, azon túl látják el önkéntes megbízatásukat, szélesebb látókörrel rendelkezzenek. Új ismereteket szereznek itt. Módszertani foglalkozásaink egy részénél a hallgatók is tartanak előadást, amit együttesen megvitatnak. A munkásőrök elhelyezése igen jó, így aztán minden lehetőség adott, hogy ezt az egy hetet jól felhasználják a további feladatok elvégzéséhez. Az egyik tanteremben Gyurin György őrnagy köré csoportosulnak a munkásőrök. Az őrnagy most fejezte be előadását a korszerű háború hatásáról az emberre, így tehát katonapolitikai kérdésekkel is megismerkednek a hallgatók. Természetesen sok minden érdekli a munkásőrparancsnokokat. És így az is természetes : az előadás és a beszélgetés túlnyúlik a megszokott időponton. Elég sok minden szerepel a foglalkozásokon : az objektumok őrzése és védelme, a sugárhatás elleni védekezés, térkép-, fegyveranyag- és karhatalmi harcászati ismeret. Gyakorlati képzés és elméleti előadás váltja egymást. *Nem nehéz a tanulás? - kérdem Derzsényi József polgári szakaszparancsnok-helyettest. - Más, mint a munka - mondja. - A Bödönháti Állami Gazdaság üzemvezetője vagyok. De az ember könnyen eligazodik. Viszont már 11 éve vagyok munkásőr. Sokat tanultam a jó évtized alatt. Meg aztán segít is a barátom . . . . . . Vígh Ferencről van szó, aki szintén Bödönháton dolgozik. Térképismereti foglalkozást tartanak éppen. - És a munkásőrparancsnoknak jól el kell igazodnia a térképjeleken is. - Voltam a háromhónapos központi iskolán - mondta Vígh Ferenc. - Nagyon sokat adott az iskola. Hát persze, hogy segítek annak, akinek nehezebben megy. Azért küldtek bennünket oda, hogy még többet tehessünk a testületért. Szállítási kiképzést vezet Tollár László. A gépjárművek igénybevételéhez kapcsolódó kérdésekről esik szó. Maga ebben szakember Nagy Imre munkásőrnek, aki „civilben" is gépkocsivezető. - Más a gépkocsit vezetni, és más a gépjárműellátást megszervezni - mondja. -- És melyik a könnyebb." Egyből rávágja: - Persze, hogy a gépkocsivezetés! Gyurin őrnagy előadását tartja Ezért is van nagy hasznaa továbbképzésnek. Halász Gyula, a megyei törzs híradós munkatársa közismert ember. A csapágyművek művezetője, országgyűlési képviselő, a Debrecen Városi Tanács vb-tagja. Most éppen foglalkozásra készül. - Nagyon jó az összevonás tematikája, sok érdekes dolgot megismerhetnek a parancsnokok - mondta. - Természetesen nekünk az az első, hogy a híradók minél jobban felkészüljenek tennivalóik végrehajtására. Az a véleményem, hogy az alegységek felkészültsége igen jó. Bízhatunk abban, hogy jó eredménnyel jár a kiképzés is. Megkértük Kulcsár László megyei parancsnokot, a megyei pártbizottság tagját, foglalja össze az eddigi tapasztalatokat. - Az idei kiképzési feladatok nagyobb követelményeket állítanak a munkásőrök elé - mondta a megyei parancsnok. - A nagyobb követelmények teljesítéséhez alaposabb készülés szükséges. Ezt szolgáltatja ez az egy hét. Segítséget akarunk adni a munkásőrparancsnokoknak, hogy képesek legyenek a különböző feladatok végrehajtására, a törzsek beosztottai pedig alkalmasak legyenek beosztásuknak megfelelően a foglalkozások tervezésére, szervezésére, vezetésére és ellenőrzésére, az oktatásra. Úgy vélem, jó feltételeket biztosítottunk a számukra. Az a lényeg, hogy a tanultakat jól hasznosítsák a kiképzésben. Elrepül hamar az a hat nap. Eredményességét abban mérhetjük, hogy önkéntes társadalmi fegyveres testületünk tagjai még nagyobb hatásfokkal teljesítik feladatukat, a néphatalom védelmét. S. Gy. Eligazítás a terepen (Kalmár I. felv.) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23.