Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

Két megjegyzés Nikotin Félreértés ne essék: nem a tömény nikotinról van szó. Csak annak egy köz­ismert, mindennapi változatáról. A ci­garettáról. Még pontosabban a dohány­zásról, amely napjainkban mind általá­nosabb, mind elterjedtebb. Nem is olyan régen megyek az utcán, s szembejön velem egy alig tizenéves gyerek. Csenevészke, fejletlen, táskát ló­bál a kezében. S akkor egyszer csak le­zser és hanyag mozdulattal benyúl a zsebébe, kihúz egy doboz cigarettát, ön­gyújtót kattint, s már­is füstölög szájá­ban a gyilkos rudacska. Mélyet slukköl a füstből, s kihúzza magát egy árnyalat­nyi hetykeséggel, hogy nézzétek, íme már én is cigarettázok, egészen olyan vagyok, mint a felnőttek. Míg figyelem, némi bűntudatot érzek. Arra gondolok, hogy íme sokszor milyen labilis példa­képek is vagyunk mi, felnőttek. Gyere­keink látják kárát nagyvonalúságunk­nak. Utánoznak bennünket, s eltanulják még időnek előtte, amit tőlünk látnak. A dohányzás persze országos méretű gond. Vannak hívei, és vannak ellenzői. Mint minden szenvedélynek. Legutóbb például épp az Élet és Irodalom volt a színtere annak az összekoccanásnak, ami a cigarettafüst körül kialakult. Egész­re­­röviden az egyik egészségügyi intézmény vezetője titkárnői állást hirdetett, s ki­kötötte, hogy csak olyanok pályázzanak, akik nem dohányoznak. Nos erre a glosszaíró — a dohányosok nevében? — kikérte ezt a megkülönböztetést. Magya­rán tiltakozott. Erre egyik legkiválóbb humoristánk védelmébe vette a profesz­­szort, mondván elvégre ahhoz tán csak joga van, hogy abban döntsön: füstölje­nek-e az orra alá, vagy nem füstöljenek. A vitának persze még nincs vége, bár megvallom őszintén, az eredményt ille­tően nagyon szkeptikus vagyok. E kér­désben aligha juthatunk dűlőre. Akár az alkohol dolgában. Dehát miért mondom én el azt, ha olyan kilátástalannak látom a dolgot? Egy esemény kedvéért. Ott mintha némi reménysugárt láttam volna felcsillanni. Egy szövetkezeti közgyűlésen voltam, amelyik délelőtt kilenc órakor kezdődött. Tizenegy óráig nem volt szünet, s akár hiszik, akár nem, becsületszavamra mon­dom, a közgyűlésen addig egy cigarettát sem szívtak el. A résztvevők — voltak vagy kétszázan — nyugodtan, fegyelme­zetten ültek, majd amikor az elnök azt mondta, hogy szellőzzünk egy kicsit, ki­mentek az udvarra, s aki dohányzott, elővette a cigarettásdobozt, s fújta a füs­töt kedvére és örömére. Nem tudom, hogy értelmi betegség-e, de én még bármilyen értekezleten vol­tam, ott tíz perc múlva már alig lehetett látni. Nem tiltakoztam soha, hiszen ma­gam is azok közt voltam, akik nem do­hányzó embertársuk orra alá fújták a füstöt. Az Egészségügyi Minisztérium készül valamiféle megoldásra. Rendelőintézetek­ben állítólag nem szabad majd dohá­nyozni. Hogy ez lesz-e a megoldás vagy se, azt nem tudom, de hogy nagyon tet­szett nekem a szövetkezeti parasztok ma­gatartása, azt írásba is adom. Bárcsak képesek volnánk követni őket­ az elmúlt, rendkívüli évet is legyűrték. Szorgalommal, munkával pótolták a veszteségeket. Aztán az elnök hangja elbizonytalano­dik. Kissé fakóvá válik a hanghordozás, mintha maga is restelkednék azon, amit mond. A kulturális alapról beszél. — Hát igen — mondja —, az elmúlt gazdasági években kulturális célokra fordítottunk huszonhatezer forintot. Tudom — mente­­getődzik —, hogy ez kevés, dehát... — s egy fordulattal máris tovább megy, azzal a sietséggel, hogy csak túl legyen rajta, hogy csak maga mögött tudja. Eltűnődök, s magamban hozzáteszem a beszámolóhoz: hát kedves elnök elvtárs, az a pár ezer forint tényleg kevés. S az is mire volt? Egy bankettre, egy kirán­dulásra, jobbik esetben névadó ünnep­ségre? Nem sajnáljuk, miért sajnálnánk ezektől a rendezvényektől a pénzt. Hi­szen ez az összeg a szövetkezet gazdál­kodási összegéhez viszonyítva olyan cse­kély, hogy az már nevetséges. Azt saj­náljuk inkább, hogy ezt az egészet kul­turális alapnak nevezik. Mert se nem kulturális, se nem alap, inkább csak olyan megtűrt valami, amit legtöbb he­lyen szükséges rossznak tartanak. Most mondhatnék én nagyon szép dol­gokat a kultúra fontosságáról, szükséges­ségéről. Miért tegyem? Semmit sem vál­toztat a tényeken. Mert a tények végül is ezek: a zárszámadási beszámolókban amikor az elnökök a kulturális alaphoz érnek, némileg elbizonytalanodnak, a hangjuk felgyorsul s egy kis szégyenke­zés ólálkodik a szavuk mögött. Érzik, tudják, hogy nem jól van ez így, azért a nagy sietség. Nehogy valakinek eszébe jusson közelebb kerülni a lényeghez. Sajnos — eddigi tapasztalatom szerint — ez még senkinek sem jutott eszébe. (b. i.) Kulturális alap A közgyűlésen imponáló számok hang­zanak el az évi munkáról, a közös vagyon növekedéséről, a növénytermesztés, az állattenyésztés szép hozamairól. Milliós nagyságúak a számok. Az ember jó ér­zéssel és némi büszkeséggel hallgatja, s közben arra gondol: szövetkezeteink még Csökkent a mezőgazdasági balesetek szám­a Hétfőn, a MEDOSZ Központi Vezető­ségének ülésén egyebek között a mező­­gazdasági nagyüzemek munkavédelmi helyzetét vizsgálták meg. Megállapították, hogy az elmúlt négy évben az ezer főre jutó balesetek száma 54-ről 25-ra, te­hát mintegy egyharmadával csökkent an­nak ellenére, hogy lényegesen több gé­pet alkalmaznak és a vegyi anyagokból is nagyobb­ mennyiséget használnak fel. A központi vezetőség megállapította, hogy a balesetek számának csökkentésére tovább kell növelni a szállító- és rakodó gépek számát. (MTI) A béke hadserege M­a ötvenhárom esztendeje, hogy szovjet földön, a hiányo­san felszerelt, gyengén kikép­zett osztagokból verbuválódott hadsereg első győzelmét aratta a német intervenciós csapatok felett. A világtörténelemben nem jegyeztek fel még egy olyan haditettet, amelynek je­lentőségét össze lehetne mérni ezzel a győzelemmel. Ekkor, ebben a csatában született meg a világ első új típusú, szocia­lista hadserege, a munkások és parasztok hadserege, amely a népelnyomás helyett a nép­­szabadságot, a hódítás helyett, a népek felszabadítását írta zász­lajára. A­z új hadsereg a polgárhábo­rú tüzében, a fehérgárdisták és a külföldi zsoldosok ellen vívott kegyetlen harcokban ed­ződött meg. Az egész világ proletariátusa, haladó közvéle­ménye lélegzet-visszafojtva fi­gyelte az élethalál-küzdelmet, hiszen jól tudta: saját jövője, a proletárforradalom ügye ke­rülhet ki győztesen vagy juthat végveszélybe. S a fiatal szovjet­állam és fegyveres ereje kiállta a próbát, megvédte a forrada­lom vívmányait, a proletárha­talmat. A­lig több, mint két évtized múltán a Szovjet Hadsereg di­csőséges útja a Nagy Honvédő Háborúban egybeesett az em­beriség harcával a népek leg­ádázabb ellensége, a fasizmus ellen. Egyetlen állam se bírt volna ki annyi szörnyű csapást, mint amennyit kibírt és kivé­dett a Szovjetunió. A szovjet nép egy emberként kelt fel az októberi forradalom vívmá­nyainak védelmére, és hosszú, irgalmatlanul nehéz, véres küz­delemben szétverte a fasiszta hadigépezetet. A honvédő háború és a fasiz­mus felett aratott győzelem, a szocializmus megvédése és a né­pek felszabadítása egyidejűleg tanúsította a Szovjet Hadsereg nemzeti és nemzetközi küldeté­sét. Aligha vonhatja kétségbe bárki is, hogy a Szovjet Had­sereg felszabadító küldetésétől mennyire elválaszthatatlan a szocializmus kiterebélyesedése az európai és ázsiai országok egész sorában. A szovjet népnek és hadsere­gének világraszóló győzelme után új lendületet kapott a né­pek nemzeti felszabadító moz­galma. A szocializmus térhódí­tása megváltoztatta az erővi­szonyokat. Ám a kapitalista hatalmak nem nyugszanak bele pozícióik elvesztésébe. Fokoz­zák a fegyverkezési versenyt, rablóháborút folytatnak Indo­kína országaiban, népeket igáz­­nak le a Közel-Keleten. Ilyen körülmények között to­vább nő a Szovjet Hadsereg je­lentősége. Szerepe megnőtt a két világrendszer közötti döntő küz­delemben: ha oltalmazója az emberiség békéjének, gátat emel az imperializmus agresz­­szív világháborús tervei elé. A szocialista országok népei ma — a világ dolgozóinak tá­mogatásával — együttes erővel védelmezik a szocializmus vív­mányait. A történelem eddig nem ismerte a népek és had­seregek olyan harci szövetségét, amely a szocialista világrend­­szer országai között alakult ki. A testvéri koalícióban egyek, egységesek és egyenlőek va­gyunk, mert e szövetség alapja az azonos típusú társadalmi, ál­lami berendezkedés, az egysé­­ ges marxista-leninista ideoló­ gia, népeink szövetségének elve a proletár nemzetköziség. K­étségtelen azonban — s ez egyáltalán nem csökkenti fele­lősségtudatunkat —, hogy fej­lettségénél és erejénél fogva a Szovjet Hadsereg vállalja e fel­adatból a legnagyobb részt. A Szovjetunió igen magas szín­vonalon tartja fegyveres ere­jét. Ma már a stratégiai ren­deltetésű rakétacsapatokat, az atom tengeralattjárók alkotják a fegyveres erők gerincét, lég­védelmi rakétarendszerek, kor­szerű vadászgépek biztosítják a légtér sérthetetlenségét. E rop­pant erejű fegyverek az impe­rialista agresszió megfékezésé­nek legfőbb eszközei, követke­zésképpen az emberiség létének, biztonságának megbízható té­nyezői is, ötvenhárom év már történe­lem. És ebbe a történelembe, a Szovjet Hadseregnek az in­tervenciós hadak elleni első győzelmétől a mai napig meg­tett útjába beletartozik Magyar­­ország felszabadítása is. Új életünk hajnalát hozta el szá­munkra ez a hadsereg. Neki köszönhetjük, hogy immár több mint negyedszázada magunk­nak építjük az országot, alko­tunk biztonságban — élve a szabadság adta lehetőségekkel. H­egedűs Ferenc alezredes A jobb kiképzési eredményekért A két bödönháti: Derzsényi József és Vígh Ferenc Munkásőrök összevonásán - Fel! Vigyázz! Katonásan jelent a foglalkozásvezető. A parancsnok jó ideig figyelemmel kísé­ri a foglalkozás menetét, aztán megy to­vább. Van még ellenőrizni való borai. ... Az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Oktatási Igazgatóságának székházában vagyunk. Kicsit eltér is most a látnivaló a megszokottól. Igaz, a tanuláson van a lé­nyeg, de egyenruhában. A munkásőrség megyei parancsnoka itt tartja az alegy­ségparancsnokoknak és a törzsek munka­társainak egyhetes összevonását. - Az a célunk - mondta Herczku Jó­zsef, a megyei parancsnok helyettese -, hogy a továbbképzés részvevői ismerjék meg az alegységek kiképzési követelmé­nyeit, az egyes munkásők­ és az alegység­kötelékben történő oktatás módszereit. Végeredményben az idei tennivalókra va­ló készülés a lényeg. Azt akarjuk elérni, hogy a társadalmi munkásőrparancsnokok, akik a­ mindennapi munka mellett, azon túl látják el önkéntes megbízatásukat, szélesebb látókörrel rendelkezzenek. Új ismereteket szereznek itt. Módszertani foglalkozásaink egy részénél a hallgatók is tartanak előadást, amit együttesen meg­vitatnak. A munkásőrök elhelyezése igen jó, így aztán minden lehetőség adott, hogy ezt az egy hetet jól felhasználják a további feladatok elvégzéséhez. Az egyik tanteremben Gyurin György őrnagy köré csoportosulnak a munkásőrök. Az őrnagy most fejezte be előadását a korszerű háború hatásáról az emberre, így tehát katonapolitikai kérdésekkel is megismerkednek a hallgatók. Termé­szetesen sok minden érdekli a mun­­kásőrparancsnokokat. És így az is ter­mészetes : az előadás és a beszélgetés túlnyúlik a megszokott időponton. Elég sok minden szerepel a foglalko­zásokon : az objektumok őrzése és védel­me, a sugárhatás elleni védekezés, térkép-, fegyveranyag- és karhatalmi harcászati is­meret. Gyakorlati képzés és elméleti elő­adás váltja egymást.­­ *Nem nehéz a tanulás? - kérdem Derzsényi József polgári szakaszparancs­­nok-helyettest. - Más, mint a munka - mondja. - A Bödönháti Állami Gazdaság üzemvezetője vagyok. De az ember könnyen eligazo­dik. Viszont már 11 éve vagyok munkás­őr. Sokat tanultam a jó évtized alatt. Meg aztán segít is a barátom . . . . . . Vígh Ferencről van szó, aki szin­tén Bödönháton dolgozik. Térképisme­reti foglalkozást tartanak éppen. - És a munkásőrparancsnoknak jól el kell iga­zodnia a térképjeleken is. - Voltam a háromhónapos központi is­kolán - mondta Vígh Ferenc. - Nagyon sokat adott az iskola. Hát persze, hogy segítek annak, akinek nehezebben megy. Azért küldtek bennünket oda, hogy még többet tehessünk a testületért. Szállítási kiképzést vezet Tollár Lász­ló. A gépjárművek igénybevételéhez kap­csolódó kérdésekről esik szó.­­ Maga ebben szakember­­ Nagy Im­re munkásőrnek, aki „civilben" is gép­kocsivezető. - Más a gépkocsit vezetni, és más a gépjárműellátást megszervezni - mondja. -- És melyik a könnyebb." Egyből rávágja: - Persze, hogy a gépkocsivezetés! Gyurin őrnagy előadását tartja Ezért is van nagy haszna­­a továbbkép­zésnek. Halász Gyula, a megyei törzs híradós munkatársa közismert ember. A csap­ágyművek művezetője, országgyűlési kép­viselő, a Debrecen Városi Tanács vb-tag­ja. Most éppen foglalkozásra készül. - Nagyon jó az összevonás tematiká­ja, sok érdekes dolgot megismerhetnek a parancsnokok - mondta. - Természetesen nekünk az az első, hogy a híradók minél jobban felkészüljenek tennivalóik végre­hajtására. Az a véleményem, hogy az al­egységek felkészültsége igen jó. Bízha­tunk abban, hogy jó eredménnyel jár a kiképzés is. Megkértük Kulcsár László megyei pa­rancsnokot, a megyei pártbizottság tag­ját, foglalja össze az eddigi tapasztala­tokat. - Az idei kiképzési feladatok nagyobb követelményeket állítanak a munkásőrök elé - mondta a megyei parancsnok. - A nagyobb követelmények teljesítéséhez ala­posabb készülés szükséges. Ezt szolgál­tatja ez az egy hét. Segítséget akarunk ad­ni a munkásőrparancsnokoknak, hogy ké­pesek legyenek a különböző feladatok végrehajtására, a törzsek beosztottai pedig alkalmasak legyenek beosztásuknak meg­felelően a foglalkozások tervezésére, szer­vezésére, vezetésére és ellenőrzésére, az oktatásra. Úgy vélem, jó feltételeket biz­tosítottunk a számukra. Az a lényeg, hogy a tanultakat jól hasznosítsák a kiképzés­ben. Elrepül hamar az a hat nap. Eredményességét abban mérhetjük, hogy önkéntes társadalmi fegyveres tes­tületünk tagjai még nagyobb hatásfokkal teljesítik feladatukat, a néphatalom vé­delmét. S. Gy. Eligazítás a terepen (Kalmár I. felv.) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23.

Next