Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

HAJDÚ-BIHARI A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! Kertbarátok találkozója Három évvel ezelőtt alakult Haj­­dú-Bihar megyében a kertészeti szakkör, amely egyre növekvő te­kintélynek örvend és ma már körül­belül háromszáz taggal rendelkezik. A taglétszám s az itt folyó munka színvonalának emelkedése mellett jelentősége is egyre növekszik, hi­szen sok olyan ismeret megszerzé­sére van lehetőség a három működő szakkörben, amely a kertészettel kapcsolatos tevékenység nagy hasz­nára van. Hároméves múltja van tehát en­nek a mozgalomnak, s ebből az al­kalomból megrendezte a Megyei Művelődési Központ a kertbarátok találkozóját a Népfrontklubban. Ennek az összejövetelnek tulaj­donképpeni célját Uj Imrének, az MMK főelőadójának beszéde hatá­rozza meg: az elmúlt három eszten­dő értékelése, számvetés az eddigi munkával és a további feladatok — körülbelül ez volt mondandójának vezérgondolata. S ezekről a témákról máris van mit elmondani, ami a kertészeti szakkörök jelentőségét húzza alá. A szakmai értékelésről szólva Uj Imre elmondta, hogy a három szakkörben — a központiban, a csapókertiben és a Kerekes telepen — mintegy 300 foglalkozást tartottak. Eze­ken a foglalkozásokon előadások is elhangzottak, méghozzá a szak­mához magas fokon értő előadók meghívásával, akiket a Budapesti Kertészeti Egyetemről, a Kertészeti Kutatóintézetből és egyéb tudomá­nyos intézményekből hívtak meg. Mindezek hasznosan segítették a szakköri tagok elméleti tudásának bővülését, ugyanakkor eredménye­sek voltak a kertészettel kapcsolatos különböző vállalatokkal való talál­kozások is, mint pédául látogatás a MESZÖV-nél, találkozás a Debrece­ni Kertészeti Vállalat dolgozóival, ismerkedés az OMMI-ban folyó munkával vagy a konzervgyárral. Ezek viszont szakmai - gyakorlati ismeretanyagok bővítésére szolgál­tak. Az elméleti-gyakorlati ismeret­­szerzésen túl a szakkörök tagjainak részére intézményesen és központi szervezéssel a felmerült igények alapján körülbelül 3000 darab sző­lővesszőt, közel 250 különböző faj­tájú gyümölcsfát, sokféle virágot és virágmagot, zöldoltóanyagot szerez­tek be, hogy ezzel is segítsék a mun­kájukat eredményesebbé tenni. Ugyanakkor egymás között is több ezer oltóanyag cseréjére is sor ke­rült az elmúlt időszakban. Segítette a szakkör a termésmeg­óvásban a tagokat. Rendszeresen tartottak növényvédelmi tájékozta­tókat, segítettek a különböző kémiai növényvédőszerek beszerzésében stb. A szakkör az elmúlt évek során igen figyelemre méltó rendezvé­nyekkel lepte meg látogatóit, a moz­galom iránt érdeklődőket. 1969-ben megrendezték a kertészeti napokat szőlő- és gyümölcsbemutatóval. Ta­valy került megrendezésre a bo­­gyósgyümölcsűek hete. Ezenkívül rendszeresen tartottak filmvetítése­ket és fajtameghatározó kiállításo­kat. Több ízben rendeztek kirándu­lásokat különböző megyék hasonló szervezeteinek meghívására, vagy egyszerűen saját szervezésben is: Tokaj, Pomáz, Békéscsaba, Gyula, Budapest (mezőgazdasági kiállítás) Kondoros, Nyírábrány, Pallag szere­pelnek a listán. Lehetne még sorolni a kertészeti szakkör munkásságát, programjáról is sokat lehetne mondani. Viszont ehelyett inkább egy igen lényeges és figyelemre méltó vonását szeretnénk e mozgalomnak kiemelni. Nagy je­lentősége van annak, hogy az ide já­ró, az itt tagként szereplő emberek a kezdeti szakmai kapcsolatokat ma már baráti érzelmekkel színesítet­ték, egymás között találtak társra, emberi szálak, baráti kötelékek kap­csolják ma már egybe őket. És ez igen nagy pozitívuma ennek a moz­galomnak, amely sok embert tudott megmozgatni, sok magányos ember­nek tudott hasznos és társas elfog­laltságot biztosítani. Ahogy a találkozón is ezt tette Uj Imre, egy-két mondatot szóljunk a jövőről is. A forma alapjában véve ugyanaz marad, mint eddig. Viszont — éppen a már kialakult baráti kapcsolatok érvényesítése érdeké­ben — a szakköri jelleget inkább a klub jelleg irányába szeretnénk vál­toztatni. Ez felelne meg annak a tö­rekvésüknek legjobban, hogy na­gyobb szerepet és teret kapjon a ba­rátság, a tagok önképzése, aktivitá­sa is. Szeretnék, ha a munka kisugárzó köre tágulna. A megye nagyobb helységeiben folyamatban van a he­lyi kertbarátok körének megalaku­lása. Ezek támogatása, előadókkal, esetleg programmal való segítése is célja a debreceni szakkörnek. Munkásságuk — bár nem rendel­keznek hatalmas számokkal, nagy terméseredményekkel — hozzájárul mindennapi életünk szükségleteinek a kielégítéséhez is, s amellett egy igen kedves, szimpatikus mozgalom­má szélesedő tevékenység. Bizonyá­ra még sok új barátot szereznek ma­guknak a kertbarátok tagjai. (b. o.) Fotókiállítás, sakkszimultán Balmazújvároson A balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központban eseménydús vasárnap volt február 21-én. Dél­előtt Vencselley István fotóművész nyitotta meg a Hajdúsági Iparmű­vek fotókiállítását. Ebből az alka­lomból a művelődési központ és a HIM fotókörének tagjai vitát ren­deztek a fotóművészet problémáiról, tartalmi és formai gondjairól. A ki­állítás február 27-ig tekinthető meg a művelődési központban. Sor ke­rült egy érdekes sakkszimultánra is, melyet az intézmény sakköre szer­vezett. Filep Tibor debreceni sakk­mester 30 ellenféllel mérte össze tu­dását, és csak Szalay Csabától, vala­mint Varga Sándortól kapott ki, a többi játszmát megnyerte. (Csáth Attila rajza) Háromszáz résztvevő a KRESZ-tanfolyamon Nagy érdeklődés kísérte a Debre­cenben vasárnap megrendezett KRESZ-tanfolyamot. A mintegy há­romszáz résztvevő megismerkedhe­tett a közlekedés nemrégiben módo­sított szabályaival. A Magyar Autóklub debreceni szervezete által rendezett tanfolya­mon Tóth Vince, a debreceni Autó­­közlekedési Tanintézet előadója tar­tott ismertetést. Majd Szilas István, az Állami Biztosító Hajdú-Bihar megyei igazgatóságának képviselője adott tájékoztatást arról, mi az el­járás módja, ha közlekedési baleset következtében 15 000 forintot el nem érő kár keletkezik. Február 26-án az Autóklub klini­kai csoportjának szervezésében az Orvostudományi Egyetem és a Kos­suth Lajos Tudományegyetem gép­jármű-vezetői jogosítvánnyal ren­delkező dolgozói részére tartanak is­mertetést az új szabályokról. A ren­dezvény helye az 1. számú Belgyó­gyászati Klinika előadóterme. Az előadást délután 15 órai kezdettel tartják. Február 28-án délelőtt 9 órakor a nagyállomás oktatótermében a mo­torkerékpárral és segédmotor-ke­rékpárral rendelkezők részére tarta­nak a témából előadást. Jegyek elő­vételben az Autóklub Kossuth utcai központjában és a helyszínen is válthatók. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23. A ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖ­ZÉPISKOLA Beethoven-sorozatá­­nak következő hangversenye He­lyes Erzsébet zongoraművész estje lesz. Az eredeti időponttól eltérően a rendezvényt szerdán este fél nyolc órai kezdettel tartják az is­kola­ Kodály termében. *** Ma, február 23-án, délután 5 óra­kor a Múzeumbarátok Köre Iroda­lomtörténeti Szakosztályának ülé­sén Bakó Endre tart előadást Nadá­­nyi Zoltánról. KI AID 1971. február 23., kedd Névnap: Alfréd A Nap kél: 6.38-kor — nyugszik: 17.18-kor. A Hold nyugszik: 14.44-kor — kél: 5 óra 40 perckor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS kedd es­tig: Változóan felhős idő, több he­lyen kisebb esővel, havas esővel, északon helyenként gyenge hava­zással. Néhány helyen hajnali és reggeli köd. Időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden, plusz 2—7 fok között. Szalagavató Az elmúlt év szeptemberében vált ketté a debreceni 109. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. Az új 127-es iskola első szalagavató ünnepsé­gére szombaton került sor a Járműjavító kultúrtermében, ahol 420 végzős tanuló és több mint 500 vendég jelent meg. Varga Imre igazgatóhelyettes megnyitó szavai után Juhász László, az intézet igazgatója köszöntötte a végzős fiatalokat. Ezután Földes Mária elsőéves tanuló az iskolai KISZ- szervezet nevében mondott rövid beszédet. A szalagtűzést követő nyitó­tánc után hajnalig szórakoztak a résztvevők az új intézmény első szalag­avató bálján. (Fotó: Vencselley István) krónika- a „múzeumbarátok köre SZAKOSZTÁLYI HETEK” keddi programjában az irodalomtörténeti szakosztály ülése szerepel. A 17 óra­kor kezdődő ülés fő témája Fazekas Mihály Lúdas Matyija problémakö­rének megbeszélése. Előadó dr. Yu­­low Viktor. Az ülést vezeti dr. Dan­­kó Imre. A KÖNNYŰBÚVÁR SPORTOT kedvelőknek indul oktatás Debre­cenben ,az MHSZ víziklubjának ke­retében. Jelentkezni lehet naponta 9—16 óra között az MHSZ Debre­cen városi vezetőségénél, a Kossuth utca 12—14. szám alatt, a II. eme­leten a 230-as szobában. Olcsóbb lett az autóbörze A februári napos idő sok kocsitulajdonost, vásárlót és nézelődőt csalt ki a vasárnap Debrecenben megrendezett autóbörzére. A vásárlók általá­ban kedvező árakon juthattak kocsihoz. Talán része van ebben annak az új rendeletnek is, amely többek között kimondja: „Aki az előírásnál ma­gasabb áron adja el a gépkocsit, bűncselekményt követ el. Aki ily módon nyerészkedik, ügyészi indítványra bírósági eljárással kötelezhető arra, hogy a jogosulatlan összeget az államnak visszafizesse.” A rendelet ked­vező hatása már a vasárnapi börzén is lemérhető volt. Például új FIAT 850- es kocsit ugyanolyan áron kínáltak, mintha a MERKUR-on keresztül ju­tott volna hozzá a vásárló. Az egyik Wartburg Tourist tulajdonosa fel­ajánlotta, hogy ha azonnal kifizetik a kocsit árában, már vihetik is. Ter­mészetesen ez a Wartburg is új volt. (Fotó: Sárkány) évforduló-naptár KEATS A világhírű angol költő, John Keats 150 évvel ezelőtt halt meg. A romantikus költészet kiemelkedő alakjaként tartják számon. Eredeti­leg orvosnak készült, csak aztán vált élethivatásává a költészet. Az angol romantika második nagy köl­tői generációjához tartozott, Byron, Shelley kortársa volt. Elsősorban a görög mitológia és a középkori ro­mantika ihlette elbeszélő költemé­nyeit és zeneiséggel teli szonettjeit. Verseit a klasszikus szépségesz­ményre való törekvés, a tömör nyel­vi kifejezőerő és a képek gazdag­sága jellemzi. Magyarországi nép­szerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy olyan kiváló fordítók ültették át műveit magyarra, mint Tóth Ár­pád, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály. Igen korán, huszonhat éves korában halt meg tüdőbajban Kents. ALFÖLD-ESTET RENDEZ a Püspökladányi Járási Művelődési Központ, az Alföld című folyóirat jubileuma alkalmából. A kedden este 18 órakor kezdődő rendezvény helye a művelődési központ klub­terme. Az esten részt vesznek a fo­lyóiratban rendszeresen publikáló költők: Kiss Tamás, Bényei József, Kertész László, Niklai Ádám. A vendégekkel Székelyhídi Ágoston kritikus beszélget. A DERECSKEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ifjúsági klubjának prog­ramjában szerdán Bari Károly mű­veiből hangzik el összeállítás. Az este 6 órakor kezdődő műsort elő­adja a klub Csokonai irodalmi szín­pada. A KÖZPONTI FILMKLUB kö­vetkező foglalkozása kedden este 7 órakor a Művész moziban lesz. Ber­­náth László kritikus Filmélmé­nyeim címmel tart előadást. Szaktanácsadási szakosztály A Magyar Agrártudományi Egye­sület keretében az országban első­nek Hajdú-Bihar megyében megala­kult a szaktanácsadási szakosztály. Az alakuló ülésen dr. Lőrincz Jó­zsef, a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást a IV. ötéves terv élelmiszer-gazdasági célkitűzéseiről és a szaktanácsadásnak a mezőgaz­dasági termelés fejlesztésében betöl­tött szerepéről. A résztvevők meg­választották a szakosztály vezetősé­gét, amelynek Pásztor István, a me­gyei vetőmag-felügyelőség vezetője lett az elnöke. Az oldalt összeállította: Domokos Lajos

Next