Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-04-25 / 15. szám

HALADÁS VENDÉGOLDAL Mk. Ma­vas Iwémm írta: Faragó László Tavaly április 25-én már szabad volt az egész ország. A hitlerizmus mégvonaglásának napjait éltük és ta­valy április 25-én halt meg valami sráci koncentrációs táborban a magyar írás egyik legtisztább és leglelkesebb művelője, K. Havas László. Jó barátok voltunk, minden tényle­ges közelség nélkül. Összefüggésünk mindössze annyi volt, hogy havon­kint egyszer-kétszer együtt ültünk a Krist asztalánál, ahol a «Szép Szó» szerkesztősége tanyázott és ahová el­vetődtem én is, aki a Szép Szó­ba mily kétszer írtam egy-egy glosszára valót. Kapcsolatunk nem volt több, min­t hogy tagjai voltunk egy vacso­rázó társaságnak, amely a háború öt esztendeje alatt hétről-hétre összeült, hogy megállapítsa, élünk-e még, együtt vagyunk-e még, mit várhatunk és mi­től féljünk. Figyeltek bennünket Schweinitzerék és líjszászyék is. Spio­hok és agent provocateur-ök is vol­tak közöttünk. Mégis: kár volna ezt a mi konventikulumunkat valami bil­geri-csizmás partiizániádának, vagy «Kis-ka» ellenállásnak csúfolni. Csak írók, újságírók, politikusok és szno­bárok beszélgető-együttese volt, akik közül sok elpusztult a borzalmak év­ötödében. Mégis, különös módon különös szá­lak alakultak kettőnk között. Alka­tunkban sok volt a rokonság — cik­keink hangjában és technikájában sok a közösség. Így azután érthető az affinitásnak az az érzülete, amely Havas Géza iránt mindig eltöltött, laza és mégis őszinte barátságunk Üdves, kötődő hangja, ötlete, amely­lyel — miután nem hitt a kövérek­nek és nem bízott bennünk — kineve­zett tanusítványos soványnak és ért­h­ető az is, hogy 61 és Gióspár Zoltánt érzem » szörnyű íróhallásban a IfvX­ szubjektívebb és legszemélyesebb vesz­teségemnek. Havas Géza — nem volt még 40 éves, amikor befejezte —, az ellenfor­radalom kényszeréből polihisztorrá lett. Nem tudnám megmondani, hogy ti­i lett volna az igazi szakmája: a­ közgazdaság-e, a történelem, a szocio­lógia, az irodalom vagy a politika? »— Olyan szegények voltunk, hogy nem specializálódhattunk, olyan kevés ember állott a hiányos csatárláncban, hogy egyre sok feladat jutott és nem csodálkoznék cseppet sem, ha Havas Géza hagyatékából líra is kerülne elő. E jellemzés után gyanút fog az ol­vasó és azt hiszi, hogy kerülgetjük a meghatározás lényegét, azt, hogy Ha­vas Géza voltaképpen újságíró volt. Semmi sem volna igaztalanabb, mint ez a megállapítás. Az újságírás és az Újságíró kötetekre menő szociológiájá­val és szociográfiájával Karl Kraus ki­adósan szolgált már és Havas Géza er­kölcseiben és intellektusában merőben Ellentéte volt az újságírónak. Csak mellesleg ,jegyzem me, hog­y a',sá"ba is csak időlegesen írhatott, szerkesz­tőségi asztal nem jutott neki, könyvelő volt és könyvek árusítója, jómódú pol­gári származék, aki könnyedén viselte a nyomasztó nyomorúságot s ha vol­tak vágyai, nem a szép lakás és jó élet felé... Havas Géza — nyilván nem ösztö­nösen, hanem tudatosan — választotta magának a mana helyét. Arbiter akart lenni, döntőbíró, arany és szemét, igazság és hamisság között. Nem saj­nálta a fáradságot, hogy a Matolczyak Silány és züllött áltudomá­nyossága mö­gött megkeresse a tudatlanságot, a számszerűségek megejtő dialektiká­já­ban a számbeli hazugságot. Előci­álta a Féla flérák szörnyű szóképeit és grammatikai valótlanságukban mutatta m­eg erkölcsi semntfeevalóságukat. Attól tartok, hogy így egy kicsit donkihótes a kép, ami annál is inkább fenyeget, mert Hav«is »i­t­tredjé­ben volt valami Donkihótéból Csak éppen: minden kiállása és minden szélmalomharca mögött ott volt a na­gyon tudatos és nagyon öntudatos va­lóságérzék is. Úgy szolgálta az emberi­séget, hogy nem hitt az emberekben, anélkül, hogy gyűlölte és megvetette volna őket. De nagyon tudta gyűlölni és naivan tudta vetni azt, ami silány, tudo­mánytalan, hazug va­gy embertelen volt. Író volt Magyar író és gondolkodó a magyar írósu dallariság és gondolati restség negyedszázadában. Iróivak lennai sz envedély»néizet fe-. knt. Elfogultságot. Ha«w»ot és mé r­téktelenséget. Kérlelhetetlen erkölcsi inrmákat és kegyetlen művészi köve­telményeket. Ugyanakkor a hidonitnvt *'olgálni lehirgadást követel, elfogu­latlanságot, haragmentességet és tisz­tes mértéket. Havas Géza e kettőt mesteri módon irtotta külön és mesteri módon egye­zettek . E sorok­­róla nalitiksi kivetnivalói ••Pl"sán gyakran keresett pm­los meg­határozást Szabó l.érme ké^e^f'r". Ezt a pontos értékelést maradéktalan tisztaságában adja Havas. •Szabó Lőrincet mintegy Fodor ellentéteként belső üresség és rendkívüli tanulékonyság jellemzi. Babits-tanítvány, már gyerek­emberként ismeri a mesterség min­den fortélyát. Műfordításokkal je­lentkezik, képességei szinte erre predesztinálják. (Máig is legjobb fordítóink egyike.) Második ere­deti kötete mesterségbeli virtuo­zitásával, fiatalos lobogásával föl­kelti iránta az érdeklődést, de az első fiatalsággal együtt a költészet is elszállt, ,az expresszionizmus bűvöletébe kerül, állandó dübör­gése, zakatolása, md­sd« szavainak zuhanása szinte megsüketíti az olvasót. Változik a divat. Szabó Lőrinc is változik:­­lehiggadt és zárt formákba szedve népszerűsíti Nietzsche filozófiáját, keleti pesz­szimizmussal vetative. Mintegy viaszként őrzi mestereinek belé­nyomódott képét. Egyéniségének hiányát formai modorosság­gal ta­karja: az értelmi ritmust harcba állítja a versritmussal. Az ered­mény teljes zűrzavar. Majd téma­kört vált; az emésztés és háztartási civakodás prózáját igyekszik köl­tészetté emelni. Az eredmény megverselt pletyka, rímbe szedett fecsegés — és roppant népszerű­ség. Költészetének egyetlen meg­lepő vonása rendkívüli utánzó­képessége. Versei tele vannak Babits-, Kassák-, Shelley-, Coleb­ridge-sorokkal; néha jobbak, mint az eredetiek — csak épp nem azok. A technika csodája.» Sok szó esett, esik és fog esni sajtó­szabadságról Sok hiábavaló és re­ménytelen szó. Mégis, mindannyiunk okulására ércbe kívánkozik Havas Géza megállapítása, amely az elmúlt hét esztendő óta sem vesztett aktuali­tásából, emlékeztető erejéből, bélyegző haragjából .Belefáradtunk abba, hogy a szabadság védelmében érvekkel hadakozzunk. Tudjuk, hogy a sza­badság kora lestírt és az adagolt szabadság, nádpálcával nevelt n­emzet és ököllel helyreállított bizalom idejét éljük. Tekintélye­ket sem idézünk. Voltaire, Mill és Eötvös legszebb mondatait Jur­ack Béla, Antal István vagy őexcellenciája Tasn­ádi Nagy And­rás igazságügyminiszter úr éppen olyan idegennek és értelmetlennek tartjatt, mint egyes magyar írók egyes államférfiak sebbel-lábbal összegyűjtőit és kiadott szónokla­tait. Nem óhajtjuk tehát az ille­tékes té­n­yezőket meg­yőzni arról, hogy a sajtó és szellem szabad­sága a nemzet örök és feltétlen érdeke. Belenyugszunk, hogy ismét a po­litikusok írják elő, hogyan írjon a magyar író, holott helyesebb­nek tartanák, ha inkább az­­ államférfiak egy része próbálna alkalmazkodni a magyar irodalom évszázados értelmi­­ és erkölcsi hagyományaihoz (hogy a nyelvi hagyományokról már ne is beszél­jünk),* ' «.t magyar író reformláza azóta sem csökkent. Szaporán és ötlete­sen termelik a javaslatokat arró, hogy kitől mit és mennyit kell elvenni, mit kell megrendszabá­lyozni, megszervezni, eltörölni és kiirt­ani. Csupán arról feledkez­tek meg, hogy a sajtótörvény megváltoztatását követeljék. Annyi szabadságszeretetet sem mutattak, mint a divatos kis kockafeji drót­szőrű kutyák, akik noha tudják, hogy a póráz szerves riszt annak a világrendnek, amely csontot, éhkalácsot, tőt fürdőt és katae­tikát is juttat nekik, mégis tilt tett, játékos haraggal, morogva rágják pórázukat. A magyar írók nem rágják a párázt. Egymást rágják és a liberalizmust rágják, a­­bűnös városit rágják és a bal­oldalt rágják. A pórázt a gatge­stratt magatartással, méltósággal, mintegy a Corvin-lánc előkéneként viselik. .. magyar írók elalkudték a sajtószabadságot. Ét meg sem kísérelték, hogy megvédjék, még kevésbbé, hogy visszaszerezzék.» is folytathatnám az idézetek sorát végesvégig. Minden Havas Géza ízel­lett szólna és mellette bizonyítana. Mindezek helyett és mindezek fö­lött álljon itt drámai önvallomásai • Négy éve foglalkozom megrög­zötten, visszaesően, sorozatosan — és csak ritkán üzletszerűen — világjavítás kísérletének sajtó út­ján elkövetett bűntettével. Ez idő alatt kevés pénzt szereztem, de a törvényszéki szónoklatban megle­hetős gyakorlatra tettem szert. uszitattam békességre, izgattam igazságra és lázítottam mérték­tartásra — úgy látszik tehetségte­lenül, mert eredménytelenül* JA harag, és felelősségérzet tett olvasóból íróvá.» *Lzegények vagyunk* — haví­tott a jajkiáltás « pompásan állított könyvsorozatokból, ame­lyekből megtudtuk, hogy Tardon a parasztot hús nélkül főzik a húslevest és a palócvidéki szilék a nyomorúságtól másznak a oldalra. Lelkes fiatalemberek úgy irták le a magyar nyomorúságot, hogy a gondolkodó ember kétel­kedni kezdett benne. És az­­is'il len segítő munka Magyarországon az lett, ha valaki a nyomorúság m­iatt panaszkodott, de a halál okait nem is kereste, így lettem treakelés*. Nem tudtam eléggé méltányolni a 'jám­bor szándékot*, az Irók lelke he­lyett műveiket elemeztem. Ha kézzelfogható, értelmet javntales kértem tőlük, azzal torkoltak le, hogy ők írók és nem politikusok. Ha­­kevés, de tsörnyü m­agyar­ság­­ukat kifogásoltam, kukán csomót keresőnek gúnyoltak, sír tudományos műveket irodalmi szempontokkal mér. "Mozgalmat csináltak, nem irodalmat. Ezért nem baj, ha rosszak is a körty­veik, — mondta a magyar bal­oldal egyik szellemi vezére. 'És hol van e mozgalom•» — «A mi­veikben.* 'Rossz művekbenft — A vita itt abbamaradt. *Dt nem maradtak abba a tanácsok is kifogások. Felviligt­sitottak, hogy bármit is óriálai­, a világot nem tudom megváltoz­tatni, mert nincsenek gépfegyve­reim. Hiába angyalázta ki, /­ajy én nem is akarom megváltoztatni a világot, csupán a véleményemet mondom el és a világ vagy meg­hallgat vagy nem. Na inkább gép­puskák szavára hallgatnak, annál ra'S'abb « világnak, de ntkim is. Hiába mondtam, hogy nem aka­rak mást, csupán alibit igazolni «* utókor előtt, bizonyítani, hogy én nem vállaltam közösséget napjaim­mal, tiltakoztam és ellenkeztem. «Gyáva beszéd» — mondtak, amikor így kíséreltem meg elhá­rítani az 'okosgytrektk* tamicsaji. 'Firkálni könnyebb, mint barri­kádon harcolni*. Pontot kimuta­tást készítettem arról, kik nevez­tek gyávának ez években, ame­lyekben tiüntelenül szemben áll­tam­ a hatalommal 'ami magában veva nem érdem­­ét * hatalom ellenzéké­vel (ami ugyani­tt nem érdemi Hogy csai a stg­th­finikh példákat említsem, etek közt van egy szeméremsértésért feltételista nyolc napra itélt lírikus, egy oktobrista-szimpatizáns újságíró, aki havi hatszázért hetenkint bele­rúg titkos bálványába, Játzi Osz­kárba, Miam is­­meretlen okokból elmenekült politikai menekült, egy nyilaskodó, de­­ zsidónak tekin­tendő­ közíró és egyik állami kultúrszervünk istűnő fiatal fő­tisztviselője, aki forradalmi hevü­letét és bürokrata-magatartásit ki­tűnően össze tudja egyeztetni. Sokféle bűnben ma is tulunk il és sokféle bűnben érzem m$­aai bűnösnek. »Én vétkem, én vétkem, in­nen nagy vétkem'. Kicsintet velem, mert vigyáztam a Zsiri szá igazsá­gára, ostoba voltam, mirt a fe­jemmel akartam 'évvel alkudni, sstr ! sm­ voltam, mert tiszti fogalma­kat kívántam, bérenc voltam, mert senkinek sem adtam tl­attam, reakciós voltam, mert nem a'ar­tam ismeretlen irányban haladni, ,,gál­a voltam, mert nem szegőd­tem «*« hatalom, sem tsztily* mellé. Ke'tzrrttlen é' IdelH­ n't f'tura voltam, fit most úgy állok itt, mint a vádlott, isti tudja, hogy bilnSs, töt art It, hogy fel fogják akásítani, dt az utolsó izé iaflán még egyszer hallani és ha'Jatpi akar la han^Mt és a birék kinn* rijletességébe vetett hittel az h'tö körülményeket It felsorolja: látsátok Itt, jót akartam ft af/h­­áljátol meg sajdt lelkeiteket Is.* Vi'sclljuk telkeinket Lm közöltük a Havas Géza szerű lélek. Tsmerellen sírj* felé hidd írjuk fi! Mgv mesterének, Henry Georgi­nsi sírfeliratát: «Az igazságot, «ai«hef m*ttia tmttam, nem fonják könnyen sh fngadni... De totál majd imátokra akik dolgoznak, szivedntt és ha teli, atepholnak érte. JT; a/ '#«:­tág hatalma.* Így és ezért In* m*g EGY­ VILÁG­­ VAGY EGY SEM A „Haladás" számára írja: LENGYEL EMIL egyet, tanár, Newyork Az Egyesült Államok mindig jövőbe tekintő orvsági volt és ez sikerének egyik titka. Az amerikai a holnap embere és a tegnap is félee­g azért ér­dekli, mert a holnap alvból folyik. Különösen fontos a jövő most, hogy új világ van készülőben. Ennek az új vi­lág alapjainak lefektetésében ame­rikai magyarok és Amerikában élő magyarok hallatlanul nagy szerepet játszanak és ez a kis írás arról szól A napokban jelent m­eg itt egy könyv «One World, or .Vones címmel — «Egy világ. Vagy Egy Sem.» Terjedelme szerint nem több, mint egy m­ormtatott füzet. Mégis Amerika legfontosabb újságja vasár­napi számaik könyvmellékletei első oldalán, mint a legnagyobb irodalmi eseményről számoltak be. Jellemző a «New York Herald Tribune» kritiku­sainak beszámolója: loi­e World'­­eior történelmi jelentőségű írás. Tudósok írták ezt a kis könyvet, akik egyik napról a másikra Amerika hősei lettek. Ezek a tudósok fejtették meg az atom titkát. Ezek a legnagyobbak, (akik­nek szavára az egész, ország fel­neszei), Nobel-díj nyertesek. Olyan kaliberű emberek a szerzők, akár Ein­stein professzor. Köztük két szerző, két világnév, magyar származású: Leo Szilárd és Eugéne P. Wigner. l­eo Szilárdról ezt írják a könyv szerkesztői: «Született Budapesten és Hitler hatalomra jutásáig Németor­szágban dolgozott, aztán Oxfordba ment, onnan a newyorki Columbia egyetemre és onnan Chicagóba.» Amerikaiak a magyar származású Szilárdot kérték fel, fejtse ki vélemé­nyét, mint lehet az atom problémáját a jövőben megoldani és Szilárd e­re a kérdésre válaszol írásában. Azt ajánlja, hogy atombombát ne gyártsanak és részletesen me­­ria, mint lehet ezt a tilalmat keresztülvinni. Hogy mit ír, értékes és érdekes, de mért érdekesebb, hogy szavát milliók falják és valóságos prófétának tekin­tik. Kollégája, Dr. Wigner, a princ­toni egyetem tanára, az atom­kor gyökeré­ről ír tudományos értekezést. Érdemes megjegyezni, hogy az atom­irodalomban, ami Amerikában na­gyon nagy trrssdelmű. Szilárd és Wiener az a két tudós, akik az atombomba értelmi szer-i­­őiként vannak leírva, ők bírták rá Rooseveltet, Einstein professzor egy barátján keresztül, hogy" az államhatalom súlyát kísérle­teik mögé vesse. Végtelen nagy szerepük volt nekik a probléma kidolgozásánál is. Munkájuk ma már részletesen le vant írva, nem­csak a szakirodalomban, hanem a népszerű irodalmimban is. Azt is érdemes megjegyezni, hogy más magyar származásúak is renge­teg fontos márkát végeztek az atom­energia kifejlesztésében. Matematiku­sokról általában a nagy tömeg nem tud. De míg a nagy tömeg is kezdi meg­törülni „Neumann Jancsi" nevét, — hivatalosan John von Neumann, a pracetoni „Institute of Advanced Stu­dies" tanára. Ez az Institute Amerika „zseni intézet"-e és a legnagyobb zseni ott éppen Neumann Jancsi. Nem mindennap történik, hogy a napisajtó első oldalán foglalkozzék egy szigorúan tudom­án­yos és a laik­is számára teljesen érthetetlen matema­tikai könyvvel Már­pedig éppen ez történt Neumann Jancsi egy könyvé­vel, melyről a „New York Times'* első oldalán egy nagyon kimerítő, il­lusztrált cikkben számolt be. Neumann szerepe az atomkérdés megoldásánál ne­yon fontos volt. Az itteni komoly újságok, melyek nem szeretnek nagy hangzású szavakat használni, úgy írják le ezt a tudóst, mint a világ legnagyobb élő matematikusát. Egy másik magyar származású író könyvéről is sokat beszélnek most, ez: „The Anatomy of Peace'* — A Bike Anatómiája — Emery Reves k­önyve. Könnyű az író neve alatt R­­tész Im­rét felismerni. Ebben a könyvben Re­ves avatitálja a mai kor uralkodó ideológiáit és arra a következtetésre jut, hogy csak egy megoldás van — egy világkormány. Ahogy kifejti ezt, az a fontos vilá­gosan, briliánsan. Az is fontos, hogy éppen most jelent meg a könyv, ami­kor az emberek Messiásra váró han­gulatban vannak. A nemzeti szuverenitás fenntartása az emberiség elpusztulásához vétel. Az emberiség megmentése csak Úgy lehetséges, ha az égész világ egyesül — írja Révész. Talán utópia ez, de mindenesetre hasznos a­z emberek gondolkozását ebbe az irányba terelni. Rúzbenesé­t lett Reves könyve az itteni nagy béketársa­ságok bibliája. Amerika leg­híresebb emberei nyilatkoztak róla, melléje állottak. A­sserző, a magyar származású író, valósággal az Egye­sült Államok egyik „prófétája". Nem Amerikában él egyelőre, de ál­lítólag id­e gravitál egy másik magyar író, akinek m­a itt nagyobb a befa­lyása, mint bármely más írónak: ez Arthur Koessler. Minden itt megjelent könyve­­rő­l clm­­élmény. Minden mon­datát boncolják. Ő is egy új próféta, különösen bizonyos politikai l­ányok prófétája. Az igazság kedvéért meg kell je­gyeznem, hogy jómagam, aki Buda­pesten láttam napvilágot, írtam a Harper and Brothers nagy könyv­kiadó cég megbízásából azt a közép­iskolai tankönyvet Amerika szerepéről a világban és a jövőről, melyet az Egyesült Államok ifjúsága tanul. Elég ebből látni, hogy milyen nagy szerepet jássanak magyar származá­súak Amerika jövő század regényé­ben. Elkerülhetetlen a gondolat, hogy miért vannak ők itt, miért nem ma­radtak szülőhazájukban? Csak rész­b­en ismerem személyes élettörténetü­ket, de abból is meg lehet egyet álla­pítani. Azért vannak itt, mert »z­i­lőha­zi­jukban nem kellettek.­­Részben azért vannak itt, mert a régi­­Magyarország feudális szelleme nem fért össze az­­ alkotó tehetségükkel, fzűleg azonban azért vannak itt, mert vallásuk vagy életfelfogásuk nem felelt meg » m­a­gyar fél-fasizmus szellemének Elfogulatlanul lehet mondani, hogy egy kis ország nem adott annyi sjörfi­kutatót­ Amerikének, mint ez'P'n M­a­gvarország. Ezt főleg Horthynak kö­szönhetik, a feudalizmuson kívüll, s ők nem kellettek a régi Magyarországiak. Amerikának viszont kellettek. Nspy fontossága van ennek a ténynek. Az új Magyarország talán tanu­l a múlt hibáin­ól. Az ilyen em­berek megbe­csülése egy ország haludisénk és e/­l 'rének af útja.s 7 Tóth Lajos vegytisztítást és kelmefestést állandóan vállat. Garantált száraz tisztítás Jessel nádor-ter kilenc. ÚTLEVEL FftNYKfiPEK­O ÓR AN BB1.ÜL PÁRISI FOTO­ Pirtt HotinMi 5-6-7 szobás körm­nti fűtéses, garageos villát v­e­s­z­ü­n­k . Közvetítőt 41 |*runk O M V 1 T M R. T. V, Rle' eV-CjT iH-, rM. TeUfont SJS- 75*.

Next