Haladás, 1949 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1949-01-06 / 1. szám

V. ÉVFOLYAM ÁRA 2 FORINT /. SZÁM ­Még azokban a rétegekben is, amelyek teljesen egyetértenek a kormánnyal, hogy Mindszen­tyt három év után ártal­matlanná kellett tenni, akad­tak, akikben jelentkezett némi idegesség: helyes volt-e ugyan­­olyan módon hozzányúlni az­­esztergomi prímáshoz, a „zász­­lósúr"-hoz, mint ahogyan a többi állampolgárhoz, ha ha­sonló bűncselekményt követ el? Főképpen az idősebb generá­ciókban támadt effajta nyugta­lanság, amely természetesen jó­indulatú szorongás volt, mert a belföldi és külföldi reakciótól tartott. Azo­k voltak idege­sek, akik a múltban soha­sem értették meg valódi szelle­mében a törvény előtti egyenlő­séget, sohasem tudnak kigyó­gyulni a kóros tekintélytisztelet­ből. S ma is természetesnek tartják, hogy kiemelkedő szemé­lyiségekkel szemben „tapinta­tosabban" kellene alkalmazni a törvényt. Hát ezeknek a jóhiszemű ag­gá­lyoskodóknak azt válaszoljuk, hogy öt világrészben nincs olyan hatalmi rend, amely önvédelem törvényei alapján ne torolná meg, ha bármelyik állampolgára idegen hatalmak diplomatáival fegyveres beavat­kozás érdekében vált jegyzéke­ket; s hogy maga Spellmann érsek is ugyanerre a s­orsra jut­na, ha például Mexikó és Argen-­­tína követeivel a USA hatalmi rendjének megdöntése érdeké­ben levelezne,­­ ideges fej­csóválás közben azt válaszolják: „Igen, igaz, de nem szabad el­felejteni, hogy Magyarországon vagyunk, ahol. . . ” Nos éppen, hogy Magyar­országon vagyunk... Tekint­sünk csak vissza a múltba és vizsgáljuk meg, hogy az úri Magyarország csakugyan olyan rendkívül tapintatosan bánt-e el azokkal a kiemelkedő szemé­lyekkel, akik a fennálló rendet még csak nem is az érvényes törvények megsértése révén, ha­nem csak az éppen hatalmon lévő személyek és klikkek szem­pontjából veszélyeztették? Közismert történetet mon­dunk el, amelynek a ma élő nemzedék idősebb évjáratai szemtanúi voltak. Huszonhat év előtt, 1919-ben, a forradalom bukása után az ellenforrada­lom tudvalevően deklarálta, hogy Magyarország ismét ki­rályság lett, majd 1920-ban ezt a közjogi állapotot „törvényesítette", s törvény­ben m­egfogalmazta, hogy mind­addig, amíg az apostoli örökös király fskadál­yozva van trónja elfoglalásában, a szuverenitás a parlament é­s az államfő a kor­mányzó, akire a király akadá­lyoztatása miatt az uralkodói funkc­iók egy részét átruházták. Amint ez köztudomású, a király helytartójának riítvrt­bi kor­mányzó az Ostenburg-különít­mény jóvoltából Horthy Miklós császári és királyi tengernagy lett, aki előzőleg a király had­segéde is volt, s aki úgy is mint katonatiszt, s úgy is mint had­segéd nyilván többízben meg­esküdött királyának, hogy pa­rancsait gondolkodás nélkül végrehajtja s szárazon, vizén és levegőben kockára teszi érte életét. Ugyanebben az időben a magyar miniszterelnöki pozíciót Teleki Pál gróf és Bethlen Ist­ván gróf töltötték be, mindket­ten királyuk valóságos belső titkos tanácsosai, annak a leg­magasabb közéleti kitüntetésnek hordozói, amellyel a király sze­mélye iránt tanúsított jelenté­keny politikai szolgálatokat szokta jutalmazni. A valóságos belső titkos tanácsosok termé­szetesen szintén esküt tettek a király kezébe, hogy minden idő­ben és minden körülmények között nem is tapintatosak, de hűségesek maradnak hozzá. • Ezek a királyuknak százszor felesküdött és királyuktól nyak­tól hasig kitüntetett magyar urak kormányozták tehát a ma­gyar „királyságot", amelynek királya akadályozva volt trónja elfoglalásában, — amikor egy szép napon, 1921 áprilisában, a király úgy érezte, hogy nincs is olyan nagyon akadályozva. Minden előzetes bejelentés nél­kül megjelent Budán, hűséges tengernagyánál, az élet-halálra katonai esküt tett volt hadsegéd­nél és kormányzónál és felszólí­totta, hogy adja át a helyét, és engedje királyi hatalmát gya­korolni. A hűséges kormányzó — ahogyan ezt Habsburg Károly jelen volt szárnysegédjének, Werkmannak emlékiratai bizo­nyítják, egyáltalában nem volt hajlandó királya parancsát, es­küjéhez híven, szárazon, vizén és a levegőben teljesíteni. Előbb alkuba kezdett királyával s lelé­pési díjat kért: herceg akart len­ni, birtokot követelt és mind­ennek tetejébe az aranygyapjas rendet. Habsburg Károly az első két feltételt még csak teljesítette volna, de az aranygyapjas rendet nem volt hajlandó megadni, mert a hűséges és tapintatos kormányzó protestáns volt s a Habsburgok házi törvényei sze­rint a világ azon nyomban össze­dőlne, ha protestáns nyakában fityegne az aranygyapjas rend. Az alku nem "....".Hi s a kirá­­lyának örök hűségesküt tett kor­mányzó és miniszterelnöke, a király kezébe hűségesküt tett valóságos belső titkos tanácsos felhasználva a külpolitikai ürügyeket is — rövid úton visz­szakü­ldték királyukat tartózko­dási helyére, Prangiusba.­­ Ugyanennek az évnek novem­berében azonban az apostoli ki­rály megint úgy érezte, hogy most már csakugyan nincs aka­dálya trónja elfoglalásának. Ez­úttal azonban nem a hűséges, a felesküdött tengernagyhoz és valóságos belső titkos tanácso­sához fordult, hanem váratlanul megjelent Sopronban, ahol a ha­tóság és a helyőrség nyomban felesküdött hadurára. Most más­katonák élén, sűrű tábori mi­sézések közben megindult a főváros felé, mialatt a vo­nat útjába eső hatóságok és helyőrségek hasonlóképpen fel­esküdtek rá. Budán kitört a pá­nik. Az ügy váratlanul jött s a hűséges kormányzó, a király­nak felesküdött valóságos belső titkos tanácsos nem tartották megbízhatónak a fővárosi hely­őrséget s azonkívül féltek a bal­oldali tömegektől, amelyeknek akármilyen alkalom, még a Habsburg-rumli is jó lett volna ahhoz, hogy a fehér terror re­zsimjét segítsék elkergetni. Vé­gül Debrecenből hoztak fel ka­tonákat,­­ abban a feltevésben, itolin Debrecen amidig­rinbs­burg-ellenes volt, majd fel­fegyverezték az egyetemi zász­lóaljakat, Biatorbágynál felvet­ték a harcot királyuk köze­ledő csapataival. Miután az államhatalom mégis Horthyék kezében volt, sikerült annyi katonai erőt összpontosítani, hogy fölülkerekedtek és Buda­örsnél legyőzték királyukat. Habsburg Károly, felesége és környezete próbált menekülni, de a király tengernagya s a ki­rály belső titkos tanácsosa előbb még néhány ágyúlövést szalasz­tottak az udvari vonat után, s külön úri tapintattal célozták meg azt a kupét, amelyben ki­rályasszonyuk ü­lt. * A tatai Ciszterházy-kastélyban elfogták királyukat, királynéju­kat, környezetét és vezető hí­veit. A probléma azonban most merült fel istenigazában: a ,,magyar királyság" mégsem állíthatta a magyar királyi bí­róság elé azzal a váddal, hogy a király zendült saját királysága ellen, vagy azzal a váddal, hogy hűtlen önmagához. A király hű­séges tengernagya, Horthy Mik­lós, aki sapkáján még viselte a S. M. S. aranybetűket, s a király titkos tanácsosa, Bethlen István végül a lehető legtapintatosabb megoldást választották: kiadák a királyt az ellenségnek. A Glow­worm angol torpedóromboló jó­formán az ő sürgetésükre elő­állott s Mutyukal elvitte­­­umi­üzetése új helyére, Fumhal-ba, Madeira szigetére, ahol Habs­burg Károly trónjukvesztett uralkodók részéről ritkán ta­pasztalt tapinhito­sággal hama­rosan meghalt. Azokat tehát, akiket idegesí­tett a tapintatlanság, hogy Mindszentyre ugyanazt a tör­vényt alkalmazzák, mint bárm­e­lyik más állampolgárra, aki a köztársaság megdöntésére törek­szik, szeretném a következő­képpen megnyugtatni: a népi demokrácia kormánya sohasem tett esküt Mindszentiy érsek ke­zébe, sőt Mindszenty érsek első pillanattól esküdt ellensége volt a népi demokráciának. Bajuk ellenére a mai­ "Magyarország három éven keresztül egyedül­álló tapintattal várta, hogy Mind­szenty ráeszméljen politikája végzetességére s a köztársaság csak akkor nyúlt a törvényes önvédelem eszközéhez, amikor a prímás hároméves államellenet uszítása már nemzetközi bűn­halmazattá nőtt. A köztársaság tehát csak három év után kez­dett törvényesen tapintatlankod­ni, ezzel szemben az ellenforra­dalmi­­ magyar királyság"" uraim Horthy és Bethlen hazaisirtatlan főúri tapintattal, saját esküjük és törvényeik elenére mindkét esetben negyvennyolc óra alatt intézték el nem a zászlósu­rat, hanem magát az apostoli kirá­lyukat. Apostoli királyukat, aki nemcsak bíborosokkal és püs­pökökkel rendelkezett, de még ahhoz is joga volt, hogy a bíbo­rosoktól megejtett pápaválasz­tást vétójoggal megsemmisítse. Ezt a nekik egyházi és világi szempontból legkiemelkedőbb szeméyiséget intézték el egy el­szánt úri klikk uralma védelmé­ben órák alatt, úri és emberi szempontból a legbrutálisabbaki és legetn­ikusabban Kern. ettől a társaságtól a demokrácia ne tanuljon tapintatot!­ APINTAT ÉH MA: ZSOLT BÉLA F­ŐSZERKESZTŐ ZSOLT BÉLA /H. J. A. Róbert l­ovett, az Egyesült ] //£ Álamok helyettTM külü­gym­l utastere­s a State Department, a washingtoni külügyminisztérium vezetője Marshall tábornok betegségi­­­ idején. Az állás, amelyet betölt, nem­csak öt magét kötelezi, hanem kötele­zi az Egyesült Államokat is amelyet I­kd­elé képvisel. Mr. Lovett december­­ 21-én fogadta a sajtó képviselőit előttük nyilatkozott Mindszenté érsek­­ elfogatásáról és az ellene emelt vá­dakról. Az amerikai helyettes külügy-­­miniszter e nyilatkozatáról a magyar közvélemény már értesült abból a válaszból, amelyet a Szabad Nép ja­nuár 1-i számában erre a nyilatkozat­ra adott és azokból az okirati bb.o-­j nyítékokból, amelyeknek fényképmá-­­­solatai a magyar napilapokban megje­lentek s amelyek az esztergomi érsek­­ ellen emelt vádak alaposságát bizon­t­nyitották. Mr. Lovett nyilatkozatának­­ szószerinti, bár nyilván megrövidített szövege most került elénk a New York Herald Tribüne párizsi kiadá­sának december­i­­ 9-iki számában a ez késztet bennünket arra, hogy újból szóvá tegyük az amerikai helyettes külügyminiszter nyilatkozatát. Elő­ször is, ez a nyilatkozat tartalmától függetlenül, olyan durva, aiulre álla­mok nemzetközi érintkezésében alig van példa. A finomnak egyáltalán nem nevezhető amerikai köznapi nyelvben nem igen használnak emberek egy­mással szemben olyan kifejezéseket, aminekre Mr. Lovett ragadtatta ma­gát, ami annál súlyosab­ban esik a latba, mert hivatali állásánál fogva tudnia kellett a magyar kormány ál­tal később közzétett abszolút bizonyí­tó erővel bíró levélváltásról. Lovett durva hangja nyilván a Herakl-Tribu­ne tudósítóját is megdöbbentette . "új magyarázatképen hozzáteszi, hogy Mindszenty elfogatása­­számos politi­kai és vallási csoport haragját­ idézte fel az Egyesült Államokban. Ezeket a köröket jól ismerjük • « körök «haragja» egyáltalán nem­ mentség arra, hogy az Egyesült Államok egyik vezető embere, külpolitikájának irá-­­nyítója,­­útszéli hangot üssön meg egy másik állammal szemben akkor, amikor a kérdés lényegéről, a vádak alaposságáról , a rendelkezésre álló bizonyítékokról nem volt és nem is lehetett semmiféle értesülése. Mr. Lo­vett azonban nemcsak azt jelentette ki, hogy az esztergomi érsek ellen­i emelt vádak ,nyilvánvalóan hamisak­, holott 24 órával e­z nyilvánvalóan ha­­­mis­ miniszteri kijelentés után saját­­ szemével győződhetett meg saját kö­vetei és az esztergomi érsek kapcso­latairól, hanem az érsek elfogatása ó­ta személyes és vallási szabadság el­leni akciónak* nevezte. Mr. Lovell­nek ez a kijelentése még alaptalanabb, még kihívóbb, mint az első. Várjon a washingtoni kormány, vagy bármely más kormány a világon tűrné-e akár egyetlen percig is hogy egy nagy val­lás­­közösség legmagasabb funkcio­náriusa a legdurvább és leglelkiisme­retlenebb módon konspiráljon saját hazájának törvényes rendje és kormá­nya ellen? Ugyanazon a sajtófogadá­son, amelyen a magyar kormány elle­ni kijelentéseket tette. Mr. levett vé­delm­ébe vette a Kuomintang kormá­nyának tagjait, mint Kína törvényes és alkotmányos kormányát. Vájjon a magyar kormány Mr. Lovett szemé­ben nem törvényes és alkotmányos kormány-e? Az a kormány, amelyet általános, titkos és egyenlő szavazati jogon alapult, választásból kikerült törvényhozás politikai bizottsága ter­jesztett elő és a köztársaságnak tör­vényes és alkotmányos elnöke nevezett ki? Nem Mr. Lovett, az esztergomi érsek letartóztatása nem a személyes szabadság sérelme, hanem lennésze-es és törvényes védekezés a rend­bontók, a felforgatók és azok ellen, akik a magyar nép nyakát újból a Habsburgok, a nagybistok­kosok és a főpapság Jármába^wjjj!*- hajtani. Ami Mr. I^éveknek azt a kijelentését illeti, hogy az érsek letartóztatása a vallási szabadság megsértését jelenti, arra talán leghelyesebb, ha tanúnak hívjuk fel a budapesti amerikai kö­vetségnek azokat a tagjait, akik érte­sülésünk szerint megjelentek a kará­csonyi istentiszteleteken a budapesti templomokban, saját szemükkel lát­hatták, hogy a templomok telve vol­tak hivőkkel, hogy a misék és isten­tiszteletek zavartalanul folytak s hogy Magyarországon teljes és tökéletes a vallásszabadság s az is marad. Ma­gy­arországon teljes és tökéletes vattás szabadság uralkodott a felszabadulás óta, egyetlen percnyi megszakítás és egyetlen zavaró momentum nélkül, nemcsak a katolikusok, hanem a pro­testánsok és általában valamennyi felekezet számára. Mr. Izovett számá­ra valóban készíthetne a budapesti amerikai követség rövid történeti fel­jegyzést arról, kik ültek Mindszent­­bőlt az esztergomi érseki székben. Voltak közöttük arisztokraták, voltak tudósok, mint Vaszary és Serédy, voltak a magyar népnek konok és ri­deg ellenségei, mint Hám és Leitov­szky, akik a legsúlyosabb időkben hagyták cserben, de olyan primitív és tudatlan, csökönyös és rövidlátó pri­mása, m­int az egykori egerszegi plé­bános, még nem volt Magyarország­nak. A tudatlanság és tájékozatlan­ság, a csökönyösség és rövidlátás jóval több kárt okozott magának az Egy­háznak, m­int Magyarorzágnak és a magyar népi demokráciának, s Mr. Lovett s a felháborodott­­amerikai vallási körök, bármikor meggyőződ­hetnek arról, hogy a vallást, elsősor­ban a katolikus egyházat semmiféle­veszély ebben az országban nem fenye­geti. amió­,a Mindszenti elhagyta ér­seki szcket. Mindezt ki Ufflldi­ eVanorban azMTI al olvasóink fámára tartottuk rmin­dandónak­ i­s.

Next