Megyei Tükör, 1969. november (2. évfolyam, 98-102. szám)

1969-11-08 / 99. szám

Nem szeretnél,­ Tamás Mária minapi riportjával vitába szállni, de a kovász­nál posztóval is úgy vagyunk, mint a juhászaitól. Avagy a két probléma egy? A hagyomány nagy I­incs, a posztónál is, a juhászainál is, de csak úgy, ha ujjal, maival tudjuk telíteni. A kovász­nál posztót is a hagyomány­kívánás hívta megint életre de kiderült, senki­nek sem kell. Azaz úgy nem kell, aho­gyan é­v­tizede­k­kél ezelőtt csinálták. „Pettyezve“ viszont már igen! A juhá­szat nagy hagyománya és az ijesztő kül­­terjessége sehogy sem illeszkedne be a m­ai, nagyüzemi juhtenyésztési felfogás­ba. Igaz, ma már tudjuk, a túlzott merinósítás is kudarccal fenyeget. Ma­radna tehát járható útnak a pettye­­zése, a nem is finom, de nem is durva gyapjú keresése. Amit hol megtalálnál,, hol nem... Az idei év szerencsés év arany gyapjút nem is találtak volt. Ha gyapjút igen­is a gyapjú aranyat ér. Márcsak azért is, mert akár a nemesfémet, grammokban mérik. Megyei például az idén juhonként egy szinten deka plusz gyapjúval számoltak. Hát nem kincs akkor ennek a tizenegyszeresét megtalálni ? De bizony igen. S lám a grammokból is tonna lesz. F. fontos ál­lattenyésztési termék egyike azon téte­leknek ,ahol megyei szinten is túltel­jesítették a szerződéseket. A kérdés csupán az: nem az aranyásó szeren­cséje-e ez a siker ? Találnak e jövőre is­­ elér­ve ? Elérik­ a juhonként­i két kiló gyapjúhozamot. Mert grammozás ide. (franonozás oda, a juhtenyésztés értelme valahol a két kilón felüli át­laggal kezdődik. S hogy nem olyan ör­­döngösen­ magas ez a mérce, bizonyít­ja, hogy két tucat szövetkezet túl is lépte. Tizenkét gazdaságban azonban a megyei szintet, az egy kiló hetvenöt de­kát is soknak találták. Erdővidék talán perspektívában is a juhászat, egyik központja lehetne. És íme. Szár­azajta 1.24. Nagyajta 1.48. Ba­rát 1.40. Bardóc 1.46. Köper 1.70. Bi­barcfalva 1.67 kilogrammos nyírási át­lagot valósított meg. Vajon nem táj­gazdálkodási problémaként vetődik fel az itteni juhászat dilemmája ? Tudom, a szakirányító szervek ezer bizonyíté­kot hoznak fel arra, hogy nem. Én hin­ni szeretném azt, hogy a szakemberek­nek van igazuk. Hanyagság, nemtörő­dömség, a hiányos takarmányozás nem kedvez az aranygyapjú-keresőknek. De kétes, hogy e tájegységben egyáltalán az aranygyapjút keresik-e ? Itt van pél­dául Bardóc 7 400 juházat. Több mint egy farm, egy valóságos juhászati köz­pont. Azaz az lehetne, ha nem a gyen­ge eredményekkel hívná fel magára a figyelmet.. Lehet-e, szabad-e vajon bardóci juhászaiot a mechanikus átla­a­golás alapján kezelni ? Nem. Az itteni létszám a megyei sűrűség 10—11 szá­zalékát képviseli. Következésképpen, bármennyire is szép> az, hogy Árkoson 2,33 kiló gyapjút érnek el, ha alacsony a létszám Keveset nyom a latban a gelencei 2,23 kiló is, akár a szentlélek­i 258 deka, hiszen 1 400—7 500 juhval szá­molnak.­­Hat kellene tehát találni az erdővidéki és ezen belül a bardóci ju­hászat talpraállításához. Azért is, mert kell ,nagyon kell a nyersanyag. De azért is mert Bardóc egyike a gyengén fejlett­ szövetkezeteknek. A­ árutermelő profil talán segítené a szövetkezetet a mielőb­bi talpra állásban. Persze, a külterjes juhászat, és álta­lában a hagyománynak az a része, amit majd mindenhol átmentettek, az a teje­lő jelleg. Valahogyan úgy alakult eddig a helyzet­, hogy az ICIL volt a juhászat fő finanszírozója. Nem vitás, hogy kell a sajt, az orda, és hogy a juhtejkérdés sem mellékes. Már csak azért sem, hi­szen meglepetésre az idei év komoly deficittel zárul. Az előirányzott 15 234 hektoliter tejjel szemben csak 14 340 hektolitert értékesítettek. Lemaradás, amit már nem lehet behozni. Csernáton 224 hektoliter tejjel maradt adós (a nyá­ron az itteni juhászat bemutatására ta­pasz­t­alt cser­ét szerveztek). Mártonfalva­ 55,Bibarcfalva 27 hektoliter tejjel ma­radt el. A bardczi többlet csak látszóla­gos siker, hiszen egy ilyen nagy juhászat­tól­ 1700 hektoliter tej kevés. Dehát nem is szeretnénk most a tejkérdésben túlságosan elmélyedni De addig is, amíg a javadalmazás mércéjét elsődle­gesen a tejtermeléshez igazítják, addig a gyapjúkérdés még sokáig probléma lesz. Nem is beszélve arról, hogy a ju­hászat új hasznosítási formája a gyors hizlalás, a hízóbárányok export-érté­kesítése közvetve befolyásolja a teje­lést. Megnyitott viszont egy új utat is, amelyben nincs hagyomány, de van re­mény. A bárányhús-szerep növekedését. Új helyzetet teremtett, s még inkább a jövedelmezőség irányába billenti el a mérleget. S ha az illetékes szakszer­­­vek kétes értékű dicséretnek is veszik, talán éppen a báránykérdésben nyúj­tottak legtöbb segítséget a gazdaságok­nak. Vajon nem remélhetjük-e hogy a juhtenyésztésre jövőben az idei év néhány villám-ellenőrzés sugallta ta­pasztalata alapján koncentrálnak. Folytathatnánk a DCA-val. Ponto­sabban azzal, hogy a megye szövetkeze­tei sajnálatosan magas részaránnyal já­rultak hozzá a DCA bérbegyűjtési ter­vének valóra váltásához. 6 800 juh pusz­tult el háromnegyed év alatt. s év vé­géig minden bizonnyal kijön a tízszáza­lékos veszteség. Ami meglepő, hogy mindezek mellett nincs probléma létszámtervvel. Azt jelenti-e ez, hogy a a tízszázalékos veszteséget bekalkulálták? Nem hiszem. Mert ha koncepciós meg­gondolásból a hetvenötezres létszámot maximumnak tekintik, akkor is van mód a fölösleget értékesíteni. Gondol­juk csak el, hogy mnnyi húst jelen­tett volna a 6­000 juh! Avagy többet fizet így az ADAS ? Sok más probléma, gond sürget meg­oldást. Az a tény például, hogy tizen­két gazdaságban ezernél kevesebb a létszám, kétségessé teszi, komoly-e e helyeken a juhászkodás ? Akárcsak az, hogy csak tizenkét egység rendelkezik kétezernél magasabb állománnyal. Az állomány-koncentráció természetesen nem öncél. Nem azért indokolt a sza­kosítás irányát meghaladni, mert így kívánja a divat. De szakszerű tenyész­tői munka csak a helyi feltételekhez ido­mított, valóban nagyüzemi juhászat mel­lett képzelhető el. Ott ahol nem a tehe­nészet és a sertéstenyésztés után kö­vetkező harmadik üzemág a juhászat, hanem egyenrangú hasznosítási ág. S ahol a pénzzel és a figyelemmel is en­nek megfelelően támogatják a juhásza­tot. Flóra Gábor hol az arany­­gyapjú ? 5 megyei TÜKÖR KÖZLEMÉNY Kovászna megye néptanácsának végrehajtó bizottsága határozatot hozott, melynek értelmé­ben a mezőgazdasági dolgozók — MTSZ-tagok és egyéni gazdálkodók — családi szükségletre a CFR és DATA járművein burgonyát szállíthat­nak. A szállításra a megyei néptanács kereskedelmi igazgatósága ad ki engedélyt. NEM ELÉG AZ ÍGÉRET A TEHÉNNEK Hogy ezzel az időjárással mindig mennyi baj van ! — A múlt évben nem volt eső, azért nem volt takarmány, az idén igen sok eső esett, az is hiba. Ez mind igaz, de azért nem jelenti azt, hogy minden­­ baj forrását a kedvezőtlen­­ időjárásban kell keresni. Mert takarmány ez évben lett e­­lég. Ha nem is beszélhetünk rekordtermésről, azért lénye­gesen több takarmányt gyűj­töttek be termelőszövetkeze­teink, mint a múlt évben. Sikerült begyűjteni — úgy ahogy — a réti szénát, be­takarítottuk a lóherét és a lu­cernát. A mintalegelők visszafizették a rájuk fordí­ts­tott takarítást és zást, nagy fűtermést műtrágya­adtak, több parcellát meg kellett ka­szn­­i Nyújtódon és Illyefal­­ván is .­­Jó módszernek bizonyult a rés­ébe kiadott szénacsinálás. Ott, ahol vigyáztak, hogy az elosztás részrehajlás nélkül történjék, sikerült megfelelő minőségű szénát tárolni az MTSZ tak­armányos kertjében, így aztán elmondhatjuk, hogy jutott széna mindenkinek. Van az MTSZ-nek is (Zabolán pél­dául először fordul elő az MTSZ történetében, hogy a szénás kertben 100 vagon sza­lastakarmány legyen, a­­ csü vökbe pedig jó minőségű jó her ) ugyanakkor a tagság­nál­ is van szénája kellő men­­­ny­is­égben. Még eladó széna is van az MTSZ-ekben. Zabolán több v. gon réti x*1 ®» d“«»6; gvason is a­ „karósbugly” (csík szép számban) eladási a A minőség viszont bog, ne legyen üröm nélkül — nem mindenütt megfelelő. Igen sok helyen elvénült lóherét kaszáltak. Bár mindenki tud­ja, hogy a legmagasabb takar­­mányértéke a bimbózás kez­detén van, ott vénültek el lá­bon a szebbnél szebb heretáb­lák, kizárólag a rossz mun­kaszervezés miatt. A minőség természetesen távolról sem közelíti meg a kívántat, ezt jobb munkaszervezéssel lehe­tett volna biztosítani. Tény, hogy a huzamos esőzések miatt sok here feketedett meg mezőn ,de ahogy a csernáto­­a niak tudtak herét silózni az esős időben is — ha már jó szénát nem is de legalább jó silótakarmányt készítsenek a heréből — ugyanúgy sok más MTSZ követhette volna példá­jukat. Annál is inkább, mert erre egyenes utasítást kaptunk. Örvendetes az a tény, hogy az idén a szalmabeg­yűjtés ,,nó­gatás nélkül“, sokkal gyorsabb ütemben és nagyobb mennyi­ségben történt, mint más é­­vekben. Szépen sikerültek ál­talában a karórépák és még a silókukoricák is, bár történ­tek mulasztások a betakarí­tásnál. Vargyason a silókuko­rica egy részét a hóharmat lá­bon kapta, így aztán szárazon került a silóba. Áztatással próbálkoztak segíteni a minő­ségen. Baróton egy hatalmas felületi silót pedig kb. két hé­tig „töltögettek“. Ha még az is rendesen fog erjedni ? ! Summázva a dolgokat — minden bajt és hiányosságot beleszámítva — mégiscsak lé­nyegesen több az idén a ta­karmány, s így az állattenyész­tésben is derűlátóbb a tél elé nézés. De... Ha már van takarmányunk, jobban kell rá vigyázni. H­a már megtermett, és sikerült — úgy ahogy — betakarítani, akkor legalább az utolsó szál­ig kerüljön az állatok jász­lába, olyan körülmények kö­zött, hogy ab­ból a lehető leg­magasabb termelés (fej, hús stb.) legyen a­ visszafizetés. Hogy mik történnek ? Egy beszélgetés töredékeit idézzük az esztel­neki udvaráról. Szereplők : MTSZ egy hajtó, a mérlegkezelő, má­sok. — Here kell a lovaknak — így a hajtó — nincs, aki kiad­ja. Lengyel Zolti bácsi ma sincs bent (de. 11 óra), nekem nincs időm várni. — Menjen luftra, rakjon egy szekérrel — volt az útba­igazítás, hozza elő, én meg­mérem. Tehát a heréből önkiszolgá­lás. A tehenek ? Fent legelnek a hegyen, az árpatarlón — így az elnök — tudja, olyan jól felverte a burján, van mit e­­gyenek. Tehát van burján, nem kell a herét sajnálni (!). Ami pedig a takarmányfelelős, Lengyel Zoltán ottlétét ille­ti, nem újság, ha nem megy be az MTSZ-be, és ha be is megy, tőle akkor is az viheti a takarmányt, aki akarja, mert ő a takarmányt „nem vette át" — nem­ is hajlandó. „Ö nem fog felelni a takarmány­ért !“. Micsoda komoly, belső munkafegyelem ? Egy beszélgetés töredéke a zabolai MTSZ elnökével : — Gondoltuk — így az el­nök — egy pár kiló herét ki­osztunk munkanapra. Úgy is több van, mint tavaly. Hát hogy több van, az igaz, de annyi azért még sincs, hog a takarmánymérleg szerint többlet mutatkozna, pont ló­heréből ! És még valami. Nem tudom, hogy erre a hereosz­tásra mennyire van szüksége a tagság háztáji gazdaságai­nak, tudván azt, hogy Zabo­lán a szénafélék — még a he­re is — részébe volta­k kiad­va betakarításra, tehát a tag­ság szükséglete biztosítva van. A többletet pedig — minden valószínűség szerint — áruba bocsátja. Majd tavasszal. Nincs ennek egy kicsit „kupecség“ szaga ? Mintha. Ha már van takarmányunk, azzal úgy kell gazdálkodnunk, hogy minden kilójából több termelést érjünk el. Az MTSZ- ekben most készülnek a ta­karm­á­ny­mér­legek. Nagy­on fontos munkálat, nagy jelen­tőségű, hiszen ez a kulcsa az elkövetkezendő időszak ter­melésének, termelési lehető­ségeinek. Az állapotok nem is olyan rózsásak. Igen sok a gyenge minőségű széna, sok lesz a gyenge siló, későn jön be a répafej egy része, a répasze­let pedig nem lehet alaptakar­mány. A sertések takarmá­nyozásába is szépséghiba csú­szott. Az Európa-szerte rossz krur­plátermés minket sem ke­rült ki. Ilyen körülmények között krum­­pli nem jöhet szóba a f­ej t­a­kar­mányoz­ása disznókkal, tehát ezt helyet­tesíteni kell lucernaliszttel stb. Még fontosabbnak tartjuk a takar­má­n­ym­érlegek elkészíté­sénél, annak gyakorlatba ülte­tését és szigorú betartását! És egyáltalán a legszigorúbb ta­karmánygazdálkodást minden részlegen. A takarmány előkészítőket „üzembe kell helyezni“. Az a sok elvénült, vastagszárú he­re, úgyszintén a szalma is, az utolsó szálig legyen előbb megszecskázva, áztatva, ke­verve. Egyszóval mindent el kell követni, hogy a tápérté­két minél nagyobb mértékben tegyük felhasználhatóvá. Hisz nem is szakmai tanácsokra van szükség. Tudja azt min­denki nagyon jól, hogyan le­het ésszerűen takarmány­ozni. Nem a tudás fog hiányozni. Arra kell törekednünk mind­annyian, hogy azokat a fej­adagokat, melyeket a takar­mánymérlegek megengednek és előirányoznak, az állataink meg is kapják, méghozzá jó körülmények között. A tehén nem a takarmány­mérlegtől fog tejet adni, ha­nem a herétől és a lucernától ! A végén pedig mégiscsak az számít, hogy mennyit jöve­delmezett. Ahhoz pedig az ígért fejadagot oda is kell adni. Az ígéret nem elég a tehénnek. Nem bizony. Nekünk sem. Pakuts Sándor II. évfolyam 99. szám

Next