Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)
1970-02-14 / 113. szám
1945. március 6. népünk történelmének jelentős dátuma Néhány hét múlva huszonöt éve lesz annak, hogy pártvezette dolgozó népünk harcának eredményeképpen olyan kormány alakult, amelyben a munkások és parasztok képviselőinek jutott a döntő szerep. Ez az esemény természetes folytatója, láncszeme volt azoknak a forradalmi változásoknak, amelyeket az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés nyitott meg hazánk történetében. A hatalomért vívott küzdelemben a Román Kommunista Párt köré szorosan zárkóznak fel a munkástömegek mellett a parasztság és más társadalmi rétegek tömegei, idősek és fiatalok, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek, akik egyetlen közös frontba, az Országos Demokrata Arcvonalba tömörültek. Az Arcvonalban tehát részt vettek mindazok az erők, amelyek harcoltak az ország demokratikus fejlődéséért, a népünk előtt álló történelmi jelentőségű feladatok valóra váltásáért. A páratlan méretű forradalmi harc hevétől áthatva, a néptömegek az ország minden részében, minden helységében demokratikus vezetést követeltek, elkergették a reakciós helyi vezetőket, s helyüket a nép képviselői foglalták el. Ebben a forradalmi küzdelemben nagy szerepe volt a parasztságnak, amely a munkásosztály támogatásával forradalmi úton hajtotta végre a földreformot. Az országszerte kirobbanó hatalmas tüntetések, a Kommunista Párt vezette néptömegek akarata egymás után három, többségében reakciós összetételű kormányt buktatott meg, s helyükbe 1945. március 6-án demokratikus kormányt juttatott hatalomra, dr. Petru Groza vezetésével. Ezekben a forró napokban természetesen az akkori Háromszék megye dolgozói sem maradtak közömbösek. Munkások, parasztok, haladó értelmiségiek, a kommunista párt irányításával lelkesen vetették bele magukat a reakció elleni harcba, s a párt helyi szerveinek, az Országos Demokrata Arcvonal helyi tanácsának vezetésével számos demokratikus intézkedést kezdeményeztek és hajtottak végre. Ezeket az eseményeket érdemes és fel is kell idéznünk, hisz az akkori osztálycsaták, küzdelmek ismerete, felidézése mintegy megsokszorozza erőinket szocialista építő munkánkhoz. Ezért vállalkozik lapunk arra, hogy hasábjain helyet adjon korabeli sajtószemelvényeknek, az akkori időket jellemző emlékeknek, feljegyzéseknek. 3 a kontár kontúrja Senkit sem szeretnék félrevezetni : nem a művészetek peremvidékén szorgoskodó dilettáns kontúrját rajzolom , nem értük vagy ellenük íródnak ezek a sorok. Létük akár pozitív jelenségként is értékelhető, és a kultúra manapság tapasztalható nagyarányú diffúziójával magyarázható. Aztán „el is írták" már ezt a témát. A közügyek és az adminisztráció dilettáns intézői vagy a magánéletünk körül önkéntesen okvetetlenkedők viszont érdemelnek némi figyelmet. Hogy mennyire gyakori vagy ritka az ilyesmi, ismét nem tartozik a témánkhoz. Én csak jelzem van. Nyilván, az utóbbi évek átszervezései, az adminisztráció többszöri egyszerűsítése, a közügyek intézésének demokratizálása, a kiválasztás és az előléptetések új kritériumai minden munkaterületen éreztetik hatásukat. Az a kolléga például, aki valamikor kitartóan szónokolt és mindig tiltakozott, ha valaki a hozzászólásokat a kérdésekkel vegyítette, ma nehezebben találná fel magát. Vagy az a másik, akivel egy intézménynél dolgoztam, és aki emlékezetes beszédeit így kezdte : „Mi, akik terepre járunk, és széles látókörrel rendelkezünk", s mi kétkedve ízlelgettük szavai értelmét, mert a szövegösszefüggésből mintha az derült volna ki, hogy azt a „széles látókört" egészen konkrétan gondolja, úgy tudniillik, hogy e terepen messze lát, mert a látóhatárt nem takarják emeletes házak, kerítések, fák és egyebek. Fogalmam sincs, most hol dolgozik. Vagy Z., aki mindig megkérdezte : „Az elvtárs milyen szép irodalmi könyveket olvasott ?" Aztán amíg a kérdezett sorolta, komolykodva bólogatott. Mások kuncogtak, mert a hangsúlyból és a külön ejtésből következtetni lehetett : a kérdező elég csúnyán áll a szépirodalommal. Viszont most azt hallom, becsületesen „megállja helyét a termelésben", Pék ... - ismerősöm, munkatársam a művelődési munkában, akivel megálltunk a zenekari süllyesztő előtt, halkan megkérdezte : „Te, Lajos, minek csinálták ide ezt a mély gödröt ?" és P. barátom, akinek az agiációs művészbrigádok reneszánsza idején a rim szó nem lévén keze-, illetve esze-ügyében, és a lapszélre rótta : „Nem jó, mert a sorok vége nem talál !", ahogy hallom, egy más, „testhezálló", azaz képzettségüknek és érdeklődésüknek megfelelő munkakörben köztiszteletnek örvendenek. Méghozzá társadalmi szempontból fontosabb funkcióban. Közhely, s mégis megismétlem, hogy bármennyire jelentős vagy jelentéktelen egy funkció, egy munkakör, több vagy kevesebb jártasságot, minimális szakműveltséget és általános műveltséget igényel. Ha személyek munkabesorolásában, kiválasztásában és előléptetésében ez a kritérium nem érvényesülne, a köznek, az ügynek és a személynek okoznánk hasonlatokkal vagy példázódásokkal nehezen érzékeltethető kárt. A közéleti dilettantizmusnak vannak azonban más, az általános vagy szakműveltséghez lazábban kapcsolódó esetei is. A rossz beidegződések, jellembeli ferdeségek, a kákán csomót kereső, vagy népi mondással élve, a „minden lében kanál ", kotnyeles ember viselkedése lehet torz, kontárkodó. Emlékszem, jó tíz esztendővel ezelőtt egy rajon lakosságának téli ellátásán vitatkoztunk. Krumpli, zöldség, kályhacső, télikabát, fehérnemű és mindenféle idénycikk . . . számok, problémák, szóval komoly vita volt, a hibák gyökerét tapogató kritika, megoldást ígérő útkeresés. Már a végső következtetést kellett volna megfogalmazni, és akkor . . . Furus - nevezzük így ! — kér szót. Fontoskodva hosszú történetbe kezd, hogy az egyik gyermekotthonban a dolgok rendben lennének, de még sincs azért ott minden a rendjén, mert a hosszú nyár ellenére, egyetlen üvegházi kompótot sem tettek el, pedig ... A résztvevők nagy része bosszankodva hallgatja okvetetlenkedő túlzásait. Néhányan bábéként bólogatnak, hogy csakugyan, azok a szegény árva gyermekek. A szónok észre veszi az ütemesen biccentő fejeket, és még jobban nekigyürközik a kompóthistóriának, nyálát nyelve képzeletben ízlelgeti a házi kompót zamatait, amitől az intézmény kényelmes vezetői megfosztották azokat a szegény gyermekeket. És így megy ez, mindaddig, amíg valaki bele nem mozdul : vákuumtérben vagy mélyhűtéssel a gyümölcs tartósítása biztonságosabb („nem fő fel", „nem penészedik") - vitamintartalma nagyobb („nem rotyognak fél napig a kályha szélén") - előállítása higiénikusabb, sterilebb - emiatt a saját készítményű kompót az iskoláskor előtti intézmények étrendjében nem ajánlatos. I. Következtetés : a gyári kompót nem rossz, az intézmény vezetősége helyesen cselekedett. II. Következtetés : a tulajdonképpeni témát - a téli ellátás egész problematikája - egy apró, jelentéktelen kitérővel közönybe fullasztották. Valakinek nem volt mondanivalója, de kákán csomót kereső természete nem hagyta nyugton. Más. A felületesség és dilettantizmus kapcsolatáról. Egy tudományos brigád kiszállásán vagyunk. A kis csoport tagjai szakemberek. Csak éppen . .. Diavetítés. Okkersárga mezőben egy zöld folt. .. tisztítani akarja a képet, nem sikerül. Fogalma sincs, mi van rajta, csak a témát ismeri : „Növénytermesztés". Feltalálja magát. „Ez egy hatalmas búzamező, önök is búzatermesztők, tudják hogy a nemzetgazdaság szempontjából a búza ... a Bezosztája ... a Ponca ..." Új kép. Krumplitábla. „Tudják, hogy a krumpli, a pityóka, ahogy mi mondjuk mennyire... Merkur, Ora, Gülbaba" és így tovább. A másik brigádtag (történész) : Megjelenik a kép. Egy halom világosszürke valami. (Magában) „Mintha gömbfa tenne." Kitisztítja a képet. „Mégsem gömbfa." Közelebb, majd távolabb megy a képhez. (Hangosan) Na, ez egy halom oszlop. Antik oszlopok. A görögök, dór . . . ion . . . korinthoszi . . . Biztosan olvasták, hogy Condurach professzor, a konstancai múzeum igazgatója, nemrég kiásott egy..." És beszél Tomisról, Laokoon. A teremből valaki közbeszól : „Elvtárs, azok nem alagcsövek ? Mérget reá, hogy alagcsövek, én látom." Kell-e ehhez kommentár ? Vicclapnak hasábjaira való ügyek. Ilyen a kontár, a kontárkodás. Az adminisztráció és a közélet különböző szintjein sok esetben, még ma is büntetlenül táncolják körbe önmagukat, fontoskodnak, „bírálnak", „javasolnak". Csak a bírálat és javaslat kedvéért. Okvetetlenkedésük nevetséges, lényegfaló, figyelemterelő. A termelés és elosztás, az adminisztratív és a művelődési élet irányítása, ellenőrzése egyre nagyobb felkészültséget, politikai, erkölcsi és szakmai illetékességet igényel. Enélkül lassú, kínos, vagy egyszerűen lehetetlen az előrehaladás. Nálunk már sok éve állandósított gyakorlat, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális élet különböző területein tevékenykedőket szakmai felkészültségük, tapasztalataik és erkölcsi helytállásuk alapján válogassák ki. Minduntalan erre figyelmeztetnek a központi szervek dokumentumai is. Az embernek alkalmasnak kell lennie a rábízott munkakör átfogó irányítására, a bonyolult, szövevényes összefüggések felismerésére és a távlatok érzékelésére. Ezek a képességek és tulajdonságok a gazdasági élet tervszerűsítésének és vezetésének tökéletesítésével még nagyobb szerephez jutnak. Ezért kell vigyázznunk arra, hogy kicsinyes okvetetlenkedéssel, hozzá nem értésüket palástoló nagyképűséggel senki se vámolhassa az értelmet és hozzáértést. Sylvester Lajos megyei TÜKÖR ÉLŐ EMLÉK Vannak emberek, akiknek az emlékezetében kitörölhetetlenül élnek azok az 1945 eleji napok, amelyek az ország demokratizálódásának, előrelépésének döntő láncszemei voltak. S azok, akik részesei voltak az akkori eseményeknek, szívesen idézik fel a történeteket, a viharos, de lelkesítő napokat. Természetes, hogy először is Takács János bácsihoz, sepsiszentgyörgyi nyugdíjas termelőszövetkezeti taghoz látogattunk el, aki már abban az időben tagja lett a kommunista pártnak, az Országos Demokrata Arcvonal helyi tanácsának egyik vezetője volt, s ugyanakkor ő irányította, elnökként, a megyei földosztó bizottság tevékenységét. — Hát, fiam, zavaros idők voltak azok nagyon. Háború vége volt, sok mindenki megfordult itt, s ha egyenes akart az ember maradni, keménynek kellett lennie. Az tény, hogy én is, mások is, sok mindenben benne voltunk, vezettünk, szerveztünk, nagygyűléseket tartottunk, egyszóval harcoltunk. Nem volt könnyű. Sokszor megfenyegettek, még meg is vertek az ellenségeink, de megfélemlíteni nem tudtak. Mi a földosztást is itt, Háromszéken már 1944 decemberében megkezdtük. 1945. január 10-én alakítottuk meg a 7 tagú földosztó bizottságot, helyi kezdeményezésre, s engem tettek oda elnöknek. Hogy miért, még máig sem tudom, de akkor nem volt idő ezen gondolkozni, cselekedni kellett, mert ha már engem megbíztak, hogy hajtsam végre a földosztást a többiekkel, hát végre is kellett hajtani. Elmentem azokba a falvakba, ahol nagybirtokok voltak. Alsócsernátonba, Torjára, Arapatakra, Bikszádra, Szentivánba, Angyalosra ,időfalvára, Oltszemre, Málnásra, Nagyajtára s még más helyekre is, összehívtam a falu szegényeit, és megalakítottuk a földosztó bizottságot. Még jegyzőkönyvet is vettünk fel, mert annak alapján számoltam be a megyénél. Az osztást még a törvény előtt megkezdtük. Persze, az emberek örvendtek, de a tulajdonosok s a szekértolók ellenálltak. De nem volt mit tegyenek, a néppel szemben nem tudtak semmit tenni. Faluhelyen nagy segítséget kaptunk a a szegényektől, s az új elöljáróságoktól is, mert azokkal együtt ment a munka. Állandó kapcsolataink voltak Brassóval és Bukaresttel. A Központi Bizottság nem hagyott magunkra, Goldberger elvtárs jött le többször hozzánk, tőle kaptunk útbaigazításokat. Baj éppen elég volt, egyszer-egyszer még mi is hibáztunk, de azért súlyos kicsapongások nem voltak. Itt, Szentgyörgyön is osztottunk földet, több nagybirtok is volt, s elhagyott föld is éppen elég akadt. Sokan kaptak földet, szám szerint már nem tudom pontosan, elfelejtettem. Sőt, azoknak akiknek nem volt igásállatuk, szerszámuk, még szántási segélyt is adtunk. A földosztás mellett nyilván még sok dolog várt megoldásra. A FND-tanácsnak (az Országos Demokrata Arcvonal román nyelvű rövidítése — szerk. megj.) kellett ezekkel foglalkoznia. Ez a tanács is már korán megalakult, első este igaz, csak hatan voltunk, de később felszaporodtunk tizennyolcra, eljöttek Kézdiről, Bizonból és Barátról is a képviselők. Gyűléseinken beszámoltunk az eseményekről, a kialakult helyzetről, s ennek megfelelően hoztuk az intézkedéseket. A munkát a megyei pártszervezet irányította, ennek a gyűlésein határoztuk meg a legsürgősebb tennivalókat. Mik is voltak ezek ? Az iskolák megnyitása, a községi bírók kinevezése, a közigazgatás helyreállítása, a munka beindítása mindenütt, fizetések megállapítása, járási nagygyűlések szervezése, törvények ismertetése. Mindezekben nagy segítséget kaptunk az újságtól és a törvényszéktől is. Később aztán kezdtek rendes mederbe terelődni a dolgok, főleg március 6-a után. De azért tennivaló mindig akadt, például a földosztó bizottságnak is két és fél évig kellett fennmaradnia, mert mindig volt valami javítanivaló. Bukarestből is egyre több segítséget kaptunk, többen is meglátogattak a pártvezetőségtől, a kormánytól. Még ma is büszke vagyok arra, hogy 1945 nyarán a megyeházán Pătrăşcanuval is beszélgettem. Finom, művelt ember volt. S ha munka közben megakadtunk, mindig értékes segítséget kaptunk a Kommunista Párt helyi szerveitől, a megyei bizottságtól. Péter Sándor krónika Plenáris ülés Az elmúlt hét végén plenáris ülést tartott a KISZ Kovászna megyei bizottsága. A bővített plenárison a bizottság tagjain és póttagjain kívül részt vettek intézmény- és vállalatvezetők, városi és községi KISZ-titkárok. A megyei bizottság bürója jelentést terjesztett elő az ifjak részvételéről az 1969-es tervmutatók teljesítésében, ugyanakkor elemezték azokat a feladatokat is, amelyek ebben az esztendőben várnak megoldásra. Mind a jelentés, mind pedig a hozzászólók kiemelték, hogy megyénk ifjúsága valóban egy emberként kapcsolódott bele a termelőmunkába, a legfontosabb munkahelyeken is a fiatalok derekasan helytálltak. Az elkövetkezendő időszakra meghatározott feladatok, kötelezettségek végrehajtásában nagy segítséget jelentenek azok az útmutatások, amelyeket Kóródi István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára adott a plenárison elhangzott beszédében. Ugyancsak ezen a gyűlésen nyújtották át a hazafias munkában élenjáró KISZ-szervezeteket megillető címeket és ajándékokat. Első helyre a Bodzaforduló városi KISZ- bizottság került, őt követi a barátosi, szitabodzai és berecki községi bizottság. A plenáris ülésen Kozák Kálmán elvtársat megválasztották a KISZ Kovászna megyei bizottsága első titkárának, propaganda-titkárnak pedig Pekhé Éva elvtársnőt. Felsőcsernátoni műkedvelők Albisban vendégszerepelt a felsőcsernátoni művelődési otthon kultúrcsoportja. Az idősebbekből és fiatalokból álló együttes a Sári biró című, háromfelvonásos népszínművet adta elő, nagy sikerrel. (László Erzsébet levelező). III. évfolyam 113. szám