Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)

1970-02-14 / 113. szám

1945. március 6. népünk történelmének jelentős dátuma Néhány hét múlva huszonöt éve lesz annak, hogy pártvezette dolgozó népünk harcának eredményeképpen olyan kormány ala­kult, amelyben a munkások és parasztok képviselőinek jutott a döntő szerep. Ez az esemény természetes folytatója, láncszeme volt azoknak a forradalmi változásoknak, amelyeket az 1944. au­gusztus 23-i fegyveres felkelés nyitott meg hazánk történetében. A hatalomért vívott küzdelemben a Román Kommunista Párt köré szorosan zárkóznak fel a munkástömegek mellett a paraszt­ság és más társadalmi rétegek tömegei, idősek és fiatalok, ro­mánok, magyarok, németek és más nemzetiségűek, akik egyetlen közös frontba, az Országos Demokrata Arcvonalba tömörültek. Az Arcvonalban tehát részt vettek mindazok az erők, amelyek harcoltak az ország demokratikus fejlődéséért, a népünk előtt álló történelmi jelentőségű feladatok valóra váltásáért. A páratlan méretű forradalmi harc hevétől áthatva, a néptömegek az or­szág minden részében, minden helységében demokratikus veze­tést követeltek, elkergették a reakciós helyi vezetőket, s helyüket a nép képviselői foglalták el. Ebben a forradalmi küzdelemben nagy szerepe volt a parasztságnak, amely a munkásosztály támo­gatásával forradalmi úton hajtotta végre a földreformot. Az or­szágszerte kirobbanó hatalmas tüntetések, a Kommunista Párt ve­zette néptömegek akarata egymás után három, többségében re­akciós összetételű kormányt buktatott meg, s helyükbe 1945. már­cius 6-án demokratikus kormányt juttatott hatalomra, dr. Petru Groza vezetésével. Ezekben a forró napokban természetesen az akkori Három­szék megye dolgozói sem maradtak közömbösek. Munkások, pa­rasztok, haladó értelmiségiek, a kommunista párt irányításával lelkesen vetették bele magukat a reakció elleni harcba, s a párt helyi szerveinek, az Országos Demokrata Arcvonal helyi tanácsá­nak vezetésével számos demokratikus intézkedést kezdeményeztek és hajtottak végre. Ezeket az eseményeket érdemes és fel is kell idéznünk, hisz az akkori osztálycsaták, küzdelmek ismerete, fel­idézése mintegy megsokszorozza erőinket szocialista építő mun­kánkhoz. Ezért vállalkozik lapunk arra, hogy hasábjain helyet ad­jon korabeli sajtószemelvényeknek, az akkori időket jellemző em­lékeknek, feljegyzéseknek. 3 a kontár kontúrja Senkit sem szeretnék félrevezetni : nem a művészetek peremvidékén szorgoskodó dilettáns kontúrját rajzolom , nem értük vagy ellenük íródnak ezek a sorok. Létük akár pozitív jelenségként is értékelhető, és a kultúra manap­ság tapasztalható nagyarányú diffúziójával magyarázha­tó. Aztán „el is írták" már ezt a témát. A közügyek és az adminisztráció dilettáns intézői vagy a magánéletünk körül önkéntesen okvetetlenkedők vi­szont érdemelnek némi figyelmet. Hogy mennyire gyako­ri vagy ritka az ilyesmi, ismét nem tartozik a témánkhoz. Én csak jelzem van. Nyilván, az utóbbi évek átszerve­zései, az adminisztráció többszöri egyszerűsítése, a köz­ügyek intézésének demokratizálása, a kiválasztás és az előléptetések új kritériumai minden munkaterületen érez­tetik hatásukat. Az a kolléga például, aki valamikor ki­tartóan szónokolt és mindig tiltakozott, ha valaki a hoz­zászólásokat a kérdésekkel vegyítette, ma nehezebben találná fel magát. Vagy az a másik, akivel egy intéz­ménynél dolgoztam, és aki emlékezetes beszédeit így kezdte : „Mi, akik terepre járunk, és széles látókörrel rendelkezünk", s mi kétkedve ízlelgettük szavai értelmét, mert a szövegösszefüggésből mintha az derült volna ki, hogy azt a „széles látókört" egészen konkrétan gondol­ja, úgy tudniillik, hogy e terepen messze lát, mert a lá­tóhatárt nem takarják emeletes házak, kerítések, fák és egyebek. Fogalmam sincs, most hol dolgozik. Vagy Z., aki mindig megkérdezte : „Az elvtárs milyen szép irodal­mi könyveket olvasott ?" Aztán amíg a kérdezett sorolta, komolykodva bólogatott. Mások kuncogtak, mert a hang­súlyból és a külön ejtésből következtetni lehetett : a kérdező elég csúnyán áll a szépirodalommal. Viszont most azt hallom, becsületesen „megállja helyét a terme­lésben", Pék ... - ismerősöm, munkatársam a művelő­dési munkában­­, akivel megálltunk a zenekari süllyesz­tő előtt, halkan megkérdezte : „Te, Lajos, minek csinál­ták ide ezt a mély gödröt ?" és P. barátom, akinek az agiációs művészbrigádok reneszánsza idején a rim szó nem lévén keze-, illetve esze-ügyében, és a lapszélre rót­ta : „Nem jó, mert a sorok vége nem talál !", ahogy hal­lom, egy más, „testhezálló", azaz képzettségüknek és ér­deklődésüknek megfelelő munkakörben köztiszteletnek ör­­vendenek. Méghozzá társadalmi szempontból fontosabb funkcióban. Közhely, s mégis megismétlem, hogy bármennyire je­lentős vagy jelentéktelen egy funkció, egy munkakör, több vagy kevesebb jártasságot, minimális szakműveltséget és általános műveltséget igényel. Ha személyek munkabeso­rolásában, kiválasztásában és előléptetésében ez a kri­térium nem érvényesülne, a köznek, az ügynek és a sze­mélynek okoznánk hasonlatokkal vagy példázódásokkal nehezen érzékeltethető kárt. A közéleti dilettantizmusnak vannak azonban más, az általános vagy szakműveltséghez lazábban kapcsolódó esetei is. A rossz beidegződések, jellembeli ferdeségek, a kákán csomót kereső, vagy népi mondással élve, a „min­den lében kanál ", kotnyeles ember viselkedése lehet torz, kontárkodó. Emlékszem, jó tíz esztendővel ezelőtt egy rajon lakosságának téli ellátásán vitatkoztunk. Krumpli, zöldség, kályhacső, télikabát, fehérnemű és mindenféle idénycikk . . . számok, problémák, szóval ko­moly vita volt, a hibák gyökerét tapogató kritika, meg­oldást ígérő útkeresés. Már a végső következtetést kel­lett volna megfogalmazni, és akkor . . . Furus - nevezzük így ! — kér szót. Fontoskodva hosszú történetbe kezd, hogy az egyik gyermekotthonban a dolgok rendben len­nének, de még sincs azért ott minden a rendjén, mert a hosszú nyár ellenére, egyetlen üveg­házi kompótot sem tettek el, pedig ... A résztvevők nagy része bosszan­kodva hallgatja okvetetlenkedő túlzásait. Néhányan bá­béként bólogatnak, hogy csakugyan, azok a szegény ár­va gyermekek. A szónok észre veszi az ütemesen biccen­tő fejeket, és még jobban nekigyürközik a kompóthistó­­riának, nyálát nyelve képzeletben ízlelgeti a házi kompót zamatait, amitől az intézmény kényelmes vezetői meg­fosztották azokat a szegény gyermekeket. És így megy ez, mindaddig, amíg valaki bele nem mozdul :­­ vákuumtérben vagy mélyhűtéssel a gyümölcs tartó­sítása biztonságosabb („nem fő fel", „nem penészedik") - vitamintartalma nagyobb („nem rotyognak fél napig a kályha szélén") - előállítása higiénikusabb, sterilebb - emiatt a saját készítményű kompót az iskoláskor e­­lőtti intézmények étrendjében nem ajánlatos. I. Következtetés : a gyári kompót nem rossz, az intéz­mény vezetősége helyesen cselekedett. II. Következtetés : a tulajdonképpeni témát - a téli el­látás egész problematikája - egy apró, jelentéktelen ki­térővel közönybe fullasztották. Valakinek nem volt mon­danivalója, de kákán csomót kereső természete nem hagyta nyugton. Más. A felületesség és dilettantizmus kapcsolatáról. Egy tudományos brigád kiszállásán vagyunk. A kis cso­port tagjai szakemberek. Csak éppen . .. Diavetítés. Okkersárga mezőben egy zöld folt. .. tisz­títani akarja a képet, nem sikerül. Fogalma sincs, mi van rajta, csak a témát ismeri : „Növénytermesztés". Fel­találja magát. „Ez egy hatalmas búzamező­, önök is bú­zatermesztők, tudják hogy a nemzetgazdaság szempont­jából a búza ... a Bezosztája ... a Ponca ..." Új kép. Krumplitábla. „Tudják, hogy a krumpli­­, a pityóka, a­­hogy mi mondjuk­­ mennyire... Merkur, Ora, Gülbaba" és így tovább. A másik brigádtag (történész) : Megjelenik a kép. Egy halom világosszürke valami. (Magában) „Mintha gömbfa tenne." Kitisztítja a képet. „Mégsem gömbfa." Közelebb, majd távolabb megy a képhez. (Hangosan) Na, ez egy halom oszlop. Antik oszlopok. A görögök, dór . . . ion . . . korinthoszi . . . Biztosan olvasták, hogy Condurach pro­fesszor, a konstancai múzeum igazgatója, nemrég kiásott egy..." És beszél Tomisról, Laokoon. A teremből vala­ki közbeszól : „Elvtárs, azok nem alagcsövek ? Mérget reá, hogy alagcsövek, én látom." Kell-e ehhez kommentár ? Vicclapnak hasábjaira va­ló ügyek. Ilyen a kontár, a kontárkodás. Az adminiszt­ráció és a közélet különböző szintjein sok esetben, még ma is büntetlenül táncolják körbe önmagukat, fontos­kodnak, „bírálnak", „javasolnak". Csak a bírálat és ja­vaslat kedvéért. Okvetetlenkedésük nevetséges, lényeg­faló, figyelemterelő. A termelés és elosztás, az adminisztratív és a művelő­dési élet irányítása, ellenőrzése egyre nagyobb felkészült­séget, politikai, erkölcsi és szakmai illetékességet igényel. Enélkü­l lassú, kínos, vagy egyszerűen lehetetlen az elő­rehaladás. Nálunk már sok éve állandósított gyakorlat, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális élet különbö­ző területein tevékenykedőket szakmai felkészültségük, ta­pasztalataik és erkölcsi helytállásuk alapján válogassák ki. Minduntalan erre figyelmeztetnek a központi szervek dokumentumai is. Az embernek alkalmasnak kell lennie a rábízott munkakör átfogó irányítására, a bonyolult, szövevényes összefüggések felismerésére és a távlatok érzékelésére. Ezek a képességek és tulajdonságok a gaz­dasági élet tervszerűsítésének és vezetésének tökéletesí­tésével még nagyobb szerephez jutnak. Ezért kell vigyáz­z­nunk arra, hogy kicsinyes okvetetlenkedéssel, hozzá nem értésüket palástoló nagyképűséggel senki se vámolhassa az értelmet és hozzáértést. Sylvester Lajos megyei TÜKÖR ÉLŐ EMLÉK Vannak emberek, akiknek az emlékezetében kitörölhetetlenül élnek azok az 1945 eleji napok, amelyek az ország demokratizálódásának, előre­lépésének döntő láncszemei voltak. S azok, akik részesei voltak az akkori eseményeknek, szíve­sen idézik fel a történeteket, a viharos, de lel­kesítő napokat. Természetes, hogy először is Takács János bá­csihoz, sepsiszentgyörgyi nyugdíjas termelőszö­vetkezeti taghoz látogattunk el, aki már abban az időben tagja lett a kommunista pártnak, az Országos Demokrata Arcvonal helyi tanácsának egyik vezetője volt, s ugyanakkor ő irányította, elnökként, a megyei földosztó bizottság tevé­kenységét. — Hát, fiam, zavaros idők voltak azok na­gyon. Háború vége volt, sok mindenki megfordult itt, s ha egyenes akart az ember maradni, ke­ménynek kellett lennie. Az tény, hogy én is, mások is, sok mindenben benne voltunk, vezet­tünk, szerveztünk, nagygyűléseket tartottunk, egyszóval harcoltunk. Nem volt könnyű. Sokszor megfenyegettek, még meg is vertek az ellensé­geink, de megfélemlíteni nem tudtak. Mi a földosztást is itt, Háromszéken már 1944 decem­berében megkezdtük. 1945. január 10-én alakítot­tuk meg a 7 tagú földosztó bizottságot, helyi kezdeményezésre, s engem tettek oda elnöknek. Hogy miért, még máig sem tudom, de akkor nem volt idő ezen gondolkozni, cselekedni kel­lett, mert ha már engem megbíztak, hogy hajt­sam végre a földosztást a többiekkel, hát végre is kellett hajtani. Elmentem azokba a falvakba, ahol nagybirtokok voltak. Alsócsernátonba, Tor­jára, Arapatakra, Bikszádra, Szentivánba, An­gyalosra ,­időfal­vára, Oltszemre, Málnásra, Nagyajtára s még más helyekre is, összehívtam a falu szegényeit, és megalakítottuk a földosztó bizottságot. Még jegyzőkönyvet is vettünk fel, mert annak alapján számoltam be a megyénél. Az osztást még a törvény előtt megkezdtük. Per­sze, az emberek örvendtek, de a tulajdonosok s a szekértolók ellenálltak. De nem volt mit te­gyenek, a néppel szemben nem tudtak semmit tenni. Faluhelyen nagy segítséget kaptunk a a szegényektől, s az új elöljáróságoktól is, mert azokkal együtt ment a munka. Állandó kapcso­lataink voltak Brassóval és Bukaresttel. A Köz­ponti Bizottság nem hagyott magunkra, Goldber­ger elvtárs jött le többször hozzánk, tő­le kaptunk útbaigazításokat. Baj éppen elég volt, egyszer-egyszer még mi is hibáztunk, de azért súlyos kicsapongások nem voltak. Itt, Szent­györgyön is osztottunk földet, több nagybirtok is volt­, s elhagyott föld is éppen elég akadt. So­kan kaptak földet, szám szerint már nem tudom pontosan, elfelejtettem. Sőt, azoknak akiknek nem volt igásállatuk, szerszámuk, még szántási segélyt is adtunk. A földosztás mellett nyilván még sok dolog várt megoldásra. A FND-tanácsnak (az Országos Demokrata Arcvonal román nyelvű rövidítése — szerk. megj.) kellett ezekkel foglalkoznia. Ez a tanács is már korán megalakult, első este igaz, csak hatan voltunk, de később felszaporodtunk tizennyolcra, eljöttek Kézdiről, Bizonból és Ba­rátról is a képviselők. Gyűléseinken beszámol­tunk az eseményekről, a kialakult helyzetről, s ennek megfelelően hoztuk az intézkedéseket. A munkát a megyei pártszervezet irányította, en­nek a gyűlésein határoztuk meg a legsürgősebb tennivalókat. Mik is voltak ezek ? Az iskolák megnyitása, a községi bírók kinevezése, a k­öz­­igazgatás helyreállítása, a munka beindítása mindenütt, fizetések megállapítása, járási nagy­gyűlések szervezése, törvények ismertetése. Mindezekben nagy segítséget kaptunk az újság­tól és a törvényszéktől is. Később aztán kezdtek rendes mederbe terelőd­ni a dolgok, főleg március 6-a után. De azért tennivaló mindig akadt, például a földosztó bi­zottságnak is két és fél évig kellett fennmarad­nia, mert mindig volt valami javítanivaló. Bukarestből is egyre több segítséget kaptunk, többen is meglátogattak a pártvezetőségtől, a kormánytól. Még ma is büszke vagyok arra, hogy 1945 nyarán a megyeházán Pătrăşcanuval is be­szélgettem. Finom, művelt ember volt. S ha­ munka közben megakadtunk, mindig ér­tékes segítséget kaptunk a Kommunista Párt he­lyi szerveitől, a megyei bizottságtól. Péter Sándor krónika Plenáris ülés Az elmúlt hét végén plenáris ülést tartott a KISZ Ko­­vászna megyei bizottsága. A bővített plenárison a bizott­ság tagjain és póttagjain kívül részt vettek intézmény- és vállalatvezetők, városi és községi KISZ-titkárok. A megyei bizottság bürója jelentést terjesztett elő az ifjak részvételéről az 1969-es tervmutatók teljesítésében, ugyanakkor elemezték azokat a feladatokat is, amelyek ebben az esztendőben várnak megoldásra. Mind a je­lentés, mind pedig a hozzászólók kiemelték, hogy me­gyénk ifjúsága valóban egy emberként kapcsolódott bele a termelőmunkába, a legfontosabb munkahelyeken is a fiatalok derekasan helytálltak. Az elkövetkezendő időszakra meghatározott feladatok, kötelezettségek végrehajtásában nagy segítséget jelen­tenek azok az útmutatások, amelyeket Kóródi István elv­társ, a megyei pártbizottság titkára adott a plenárison elhangzott beszédében. Ugyancsak ezen a gyűlésen nyújtották át a hazafias munkában élenjáró KISZ-szervezeteket megillető címeket és ajándékokat. Első helyre a Bodzaforduló városi KISZ- bizottság került, őt követi a barátosi, szitabodzai és be­­recki községi bizottság. A plenáris ülésen Kozák Kálmán elvtársat megválasztot­ták a KISZ Kovászna megyei bizottsága első titkárának, propaganda-titkárnak pedig Pekhé Éva elvtársnőt. Felsőcsernátoni műkedvelők Albisban vendégszerepelt a felsőcsernátoni művelődési otthon kultúrcsoportja. Az idősebbekből és fiatalokból álló együttes a Sári biró című, háromfelvonásos nép­színművet adta elő, nagy sikerrel. (László Erzsébet leve­lező). III. évfolyam 113. szám

Next