Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)
1970-02-14 / 113. szám
Nem tudom, helyénvaló lett volna-e (miért ne ?) a megyei néptanács közelmúltban tartott ülésszakán egy kérdést fölvetni. Akár interpellációként is. Valahogyan így : mit tett, és mit szándékszik cselekedni a mezőgazdasági igazgatóság a zöldségellátás javítását illetően, különös tekintettel a primőrigényekre? Tudom, e kérdésben sok szerv (és személy) illetékes. Az is ismert viszont, hogy az új intézkedések következményeként a mezőgazdasági igazgatóság szerepe, felelőssége (lehetősége is!) döntő tényező lett. Ezért lenne e rövid írás címzettje a mezőgazdasági igazgatóság . . . Először is az üvegálomról. Érezni bizonyos fajta nyomást a közvélemény részéről is (nem beszélve a kereskedelmi igazgatóság óhajáról) egy (vagy több) üvegház építésére. Érezni ugyanakkor némi érdeklődést egyes szövetkezetek részéről e beruházások iránt. Az igénytalálkozás középpontján lenne a mezőgazdasági igazgatóság, a tervezésben illetékes és kompetens szerv. Ha jól tudom, már egy-két éve kacérkodnak is a gondolattal, de mérvadó döntés nem született. Vagy ha született is, az üvegház építésterve ma inkább, mint korábban álom. Hogy miért ? Először is itt a napfény. Az üvegházhoz közismerten nem csak üvegre és fűtőanyagra van szükség, hanem napsugárra is. Amivel a téli ciklusban nem bővelkedünk, így szól az igazgatósági érv. S elmondanak példákat is az ország más részeiről, ahol felépítették ugyan a hajtatóházakat, de későre érik a paradicsom, s ha későre pirosodik, akkor törvényszerűen drága. Nem rendelkezem meteorológiai adatokkal, hogy e tényt megcáfoljam. Szubjektív megítélés csupán, hogy hasonló földrajzi fekvés mellett a feketehalmi üvegház országos hírnévre tett szert. S ha ez így van, magától jön a kérdés, nem az üvegház, s általában a hajtatásos zöldségtermesztéstől való idegenkedés táplálja e tartózkodást ? Persze, van valami jó is abban (sőt ma már nélkülözhetetlen), ha kétszer meggondolnak mindent, mielőtt cselekednek. Sokévi tervezgetés után viszont csak el kell jutni a döntéshez. De konkrét tanulmányon alapuló döntéshez. Ami bizonyít, vagy cáfol e beruházás célszerűsége mellett, vagy ellen. S ha mégsem épülne (épülhetne) üvegház, akkor más utakon kell (lehet) primőrforráshoz jutni ... S itt megint egy kis kitérőként arról, hogy az üvegház körüli tanácstalanság bizony az egész zöldségtermesztés körüli bizonytalanság jele. Mert hát a közvélemény állásfoglalásától eltérően hiú ábránd lenne a zöldségellátás problémáinak megoldását egy üvegház létére alapozni. Egy hektár födött terület vagy akár öt hektár, sokat segítene a helyzeten (s esetleg a szövetkezetek bevételein), dehát a kérdést nem oldja meg. Ki tudna például feleletet adni, hogy a megye miért szorul behozatalra hagymából ? Vagy miért nem terem elég zöldpaszuly, hogy más példát ne említsek ? Kovászna megye szántóföldjein nyersen és kikerekítve is egy százalékot foglalnak el a zöldségek. A figyelem és a törődés is egy százalék körül mozgott. Mindezt nem bírálatként említem meg. Az ország nagy zöldségtermelő vidékeinek tapasztalata bizonyítja, mennyire belterjes üzemág a zöldségtermesztés, üvegálom „Számottevő beruházások mellett és ellenére az ellátásban hiányok (és pluszok) keletkeztek. E gondokra utalt Nicolae Ceauşescu elvtárs is a közelmúltban tartott plenáris ülési beszédében. S e gondok leküzdésének egyik fontos útja a törődés belterjesítése. Még ott is, ahol nagy hagyományok és kitűnő termesztési feltételekkel rendelkeznek. Hatványozva jelentkezik ez az igény Kovászna megyében, ahol tapasztalatban sem dúskálhatunk és a feltételek is szerényebbek. Persze, mondhatná bárki : hát mi lesz a szakosítással ? Volt idő, amikor a zöldségellátásban mindent „kívülről" vártunk. Más megyék besegítésére alighanem szükség lesz a jövőben is. Éppen az ellátás megjavítása indokolja azonban, hogy többet termeljünk helyben üvegházakban is és elsősorban a szabad földben. A melegágyi lehetőséget szinte kizárták, holott ez is egy lehetősége a hajtatásnak, a szolárok létesítése (akár tízárnyi területen) szóba sem jött. Pedig nem föltétlenül paradicsomot kell termelni a műanyag alatt, a védett mikroklímában gyorsabban fejlődik a karalábé vagy a zöldhagyma. Mindez azonban részletkérdés. Ami talán halaszthatatlan, az a hely találása. Végre területet (és termesztőt) kell találni a zöldség számára. Koncentráltabban a mostani termelésszerkezetnél. Azt mondják, a zöldségtermesztés száz hektáron felül kezdődik. A Kovászna megyei viszonyok között talán túlzás e szám. Ahhoz azonban, hogy egy szövetkezet „üzletet" lásson a zöldségben, nem elég néhány hektár. És most egy példát. A közelmúltban a kézdivásárhelyi termelőszövetkezetben jártam. Jó gazdaság az itteni, és egyike azon egységeknek, ahol szeretnek is kertészkedni. Meglepődve hallottam azonban, hogy az idén csökken a zöldségterület. Azaz : közvetett módon csökken. Tíz hektáron marokmagot termesztenek. Szerződésre. A zöldségmagvakra is nagy szükség van, sőt igen nagy szükség. Ha azonban az AGROSEM ott keresi a termelés megoldását, ahol árut is termelhetnének, ha a magvakat a városban „gyártjuk" és a zöldséget távoli vidékről szállítjuk, akkor lényeges javulást nem várhatunk. A gazdaság persze nem bosszankodik ezen. A magtermesztés nem rossz üzlet. Az igazgatóság számára is egy gond kipipálódott. Csak éppen nem jutottunk közelebb a szakosodásban. A minap olvastam egyik újságban, hogy az ország területén hétszáz zöldségtermesztő farmot szerveznek. Kovászna megyében egyet sem. Ugyan hol is szerveznének? Nos, éppen itt a kérdés. El kell jutni oda, hogy a szövetkezetek közül legalább egy olyan színvonalon foglalkozzon a zöldségtermesztéssel, hogy oda szakosított farm szükségeltessen, üvegház létesítése révén, vagy akár a szabadföldi termesztés útján. Mert valahogyan a keleti mondás igazsága érvényes itt is. „Ha azt akarod, hogy barátod egyszer jóllakjon, fogj neki halat, ha azt akarod, hogy rendszeresen jóllakjon, tanítsd meg halászni." Szóval ... rendszeresen jól kellene lakni . .. Flóra Gábor ir. A cikk keretében csak a termelőszövetkezeti zöldségtermesztést említettük. Az állami mezőgazdasági vállalatok és különösen a szépmezői egység is az eddiginél sokkal jobban „besegíthetne". ÖNBÍRÁLAT ÉS A HIVATAL A nyilvános önbírálat ritkán használt fegyver az újságírásban. Most mégis ehhez kell nyúlnunk. Lapunk riporterei ugyanis Félezer családról van szó című írásukban egy elnevezésében megszűnt, azóta új név alatt szereplő vállalatot, vállalatokat bírálnak. Már írásuk első alcímében kétszer IGO névvel illetnek vállalatokat. Márpedig IGO nincs, már több mint fél éve nem létezik. Helyét, funkcióit, feladatait átvette a megyei lakásgazdálkodási és megyei községgazdálkodási vállalat. De létezett az IGO mint objektív valóság is : erről tanúskodik az a ma is élő eleven fogalom (nyelvi megjelenése fedi a nemrég megszűnt vállalat elnevezését), amely a hajdani városgazdálkodási vállalat munkamódszereit, munkastílusát és a város lakóinak ehhez való viszonyát fejezik ki. A közvéleménynek megfelelően lapunk riporterei (önbírálat : nem éppen a formális logika törvényeinek megfelelően — ez pedig kötelességük lett volna !) így határozzák meg a fogalmat : só- és vízhivatal. A pontatlan - de azért frappáns - fogalommeghatározásért önbírálatot gyakorolunk, a fogalom kialakulásában azonban már nem mi vagyunk a ludasok. Isten ments, még csak nem is a meglevő vállalatok ; ilyen rövid idő után még nem lehet tudományos pontossággal fogalmat alkotni tevékenységükről — bár bizonyos régi és új jegyek lassan-lassan körvonalazódnak. Riportereinknek tehát nem az a hibája, hogy használják az IGO kifejezést, hanem (önbírálat 2.) új vállalatelnevezés helyett használják — tévesen, így aztán egyik méltatlan utódnak sem kell magára vállalnia a bírálatot. Tehát : osztozkodniuk kell a bírálatban, arra pedig még nincs példa, hogy ilyesmi után vállalataink kapva-kapnának. Összegezve tehát : szerkesztőségünk önbírálatot gyakorol, és ünnepélyesen kijelenti : IGO mint olyan nincs, csak fogalom van viszont vízhivatal és egyéb hivatalok, a lakás- és községgazdálkodási vállalatok keretében. Tevékenységükről pedig az alábbiak alapján döntsön velünk együtt a tisztelt olvasó. Elöljáróban még csak annyit : mindaz, amit kollégáim leírtak úgy igaz, miután a bírálatot gondosan elosztották az illetékesek, kénytelenkelletlen vállalják is a rájuk jutó részt, és kiegészítik különböző objektív nehézségekre való hivatkozással. 1. Fűtés. Január első napjaiban az új fűtőanyagszállítmányokkal véget ért ,, a fűtés normalizálása". Sőt, az utóbbi napokban, hetekben több meleg van a kelleténél. A kérdés azonban nem oldódott meg : az a veszély fenyeget, hogy néhány nap múlva ismét fázni fogunk...• Az történt, hogy a megyei építészeti vállalat a nemrég átadott 19-es számú tömbház szárítására, fűtésére kölcsönkért 30 tonna fűtőanyagot, amiből a mai napig - amikor mindössze kétnapi tartalékkal rendelkezik a lakónegyed, mindössze 4800 kilogrammot adott vissza. Pedig lehetősége lett volna átvenni a kézdivásárhelyi keményítőgyár fölösleges készletét, és ezzel rendezni az adósságot. Csak ugyebár, a szemerjai lakótelep nem termelővállalat, és a szóbeli kötelezettséget nem kell feltétlenül teljesíteni ! ? Egy újabb jelentkező tehát aki ismételten feliratkozik a lakók, elsősorban a gyermekek megbetegedéséért felelősök listájára (önbírálat 3). Ez nem szalmacséplés - ebben a kérdésben kollégáim nagyot tévedtek, ezért az illetékes szervek a legmesszebbmenően, egészen a törvényes felelősségre vonásig felelősök ! A problémák a múltkori cikk megjelenése óta ismétlődnek : a múlt évben átadott tömbházakra kiutalt fűtőanyagmennyiséget nem szállították le - a brassói lerakat azt tanácsolta, hogy erre vessünk keresztet, amit nyugodt lelkiismerettel gondosan el is végeztünk - a minisztérium a jövő évi igénylést régi gyakorlatához híven leütötte. No, de ezek a kérdések - reméljük - megoldódnak : a lakásgazdálkodási vállalat újabb Csíkszeredai tapasztalatcserék és újabb huzavonák után végül is a megyei néptanács határozata alapján átvette a fűtést. Mi mindenesetre megismételjük a negyed lakosainak jogos igényeit : a költségek tovább ne növekedjenek, sőt a lehetőségek mértékében - mert vannak ilyenek - csökkenjenek ; legyen folyamatos a fűtés, a melegítés maximum és minimum határai kerüljenek egészen közel a szükséges szinthez. 2. Meleg víz. Ez az, ami még nincs, legalábbis úgy nincs, ahogy lehetne és kellene legyen. A lakók igénye — eltekintve azoktól a szélsőséges esetektől, amelyekről múltkori cikkünkben szó volt —, a következő : folyamatos meleg víz ellátás, annál is inkább, mert a folyamatos fűtés mellett lehetőség van erre anélkül, hogy a költségek növekednének. Ebben két dolog jelent akadályt : a). a vízmelegítő berendezéshez kötötték a múlt évben átadott 10-12-es tömbházakat — ezért nincs ott meleg és ezért nincs sohasem elég meleg víz. b). Van egy ún. 10-es számú paragrafus, amely előírja, hogy a melegvíz díjat télen a nyári hónapok fogyasztásának megfelelően kell kalkulálni. Csakhogy nyáron egy külön kazán termeli a meleg vizet, télen pedig rendkívül alacsony költségekkel egy duplafalú tartályban a 95 fokos meleg víz hevíti fel 40—50 fokra a hideg vizet. A nyári és téli hónapokban nagy a különbözet tehát a meleg víz önköltségénél. A paragrafus alkalmazása azt jelenti, hogy a kis területen lakó nagy családok fizetik a nagy területen lakó kis családok fűtési díjának egy részét. Meg kell tehát vizsgálni a paragrafus igazságosabb alkalmazásának lehetőségét ! 3. Vízellátás. Itt sem szükséges megismételni, amit előző cikkünkben már elmondtunk (önbírálat 4). Kollégáink azonban nem foglalkoztak a kérdés minden vonatkozásával, ez sokkal súlyosabb, mint ahogy felvetették. A textilgyár, ha lehetőségeihez mérten maximálisan kielégítené a szemerjai lakónegyed vízszükségletét — amit nem tesz meg minden esetben ! -, akkor sem lenne elintézve az ügy. (Megjegyezzük : az emberileg minimális szükségletekről beszélünk.) a). A textilgyár felesleges vízmennyisége még két városi kút bekötése után sem fedi a szükségletet. Amikor fel kell tölteni a szemerjai tartályt, ez állandó nehézségeket idéz elő a kikészítő üzem termelésében, és egyébként is, amikor a textilgyárból pumpálják fel a vizet a hidroforhoz, ez hosszú ideig használhatatlan a lakók számára, és felzavarja a textilgyárban használt vízmennyiséget is. . . . b) A hidrofor pumpájának kapacitása már most sem tudja fedezni a lakónegyed szükségleteit. A nemrég átadott 200 lakrész vízhasználata azt eredményezi, hogy a legfelső szintekre nagyon ritkán fog feljutni a víz. És ezen már ,,normalizálás" sem segíthet. Egyetlen megoldási lehetőség kínálkozott : úgy beosztani a város vízellátásának folyamatban levő munkálatait, hogy a szemerjai negyed „kritikus pontját vegyék alapul és még ez év első félévében végérvényesen megoldani az új negyed vízellátását. Erre pedig lett volna lehetőség mind technikai, mind finanszírozás szempontjából. Különös eset, hogy a város vízellátása és kanalizálásának végleges megoldását célzó 23 millió lej értékű beruházást a következőképpen osztották fel : három év alatt mintegy felét valósítják meg, és az utolsó félévben (1971 első félévében) a másik részét. Ez az érvényben levő megoldás - amellett, hogy logikátlan — nem veszi figyelembe a reális szükségleteket, rendkívül súlyos kérdéseket vethet fel a jövő év első félévében a beruházási terv teljesítésében, arról tanúskodik, hogy a megyei néptanács megfelelő osztályai még kétéves távlatban sem tudják összehangolni a különböző tételeket, a végső soron összefüggő munkálatok különböző részeit. Az építészeti vállalat a megyei községgazdálkodási vállalattal karöltve próbálkozik egy ígéretesnek tűnő megoldással, melynek értelmében nyárig talán megoldódna Szemerja negyed vízellátása. De megint csak az építők jóindulatára alapozunk, arra, hogy az amúgy is nagy tervfeladataikat túlteljesítik ! Nos - a már közöltek mellett — ezek a tények. Távol áll tőlünk, hogy — az objektív nehézségek figyelembevétele nélkül - csak a lakás- és községgazdálkodási vállalatot tegyük felelőssé a fentiekért. De akkor felmerül egy újabb kérdés : hol van az a közvélemény által emlegetett bizonyos sóhivatal ? Mert hogy ilyen van, az bizonyos ! Gajzágó Márton * ,,A katasztrófa“, amire számítottunk ugyan, de nem mertük elhinni, bekövetkezett : az építészeti vállalat, melynek vezetői kölcsönkéréskor nagyvonalúan kijelentették, hogy „áh, kérem, 30 tonna, az nekünk nem probléma", nem adták meg az adósságot, a fűtést újból „normalizálták", a meleg víz eltűnt, majd hétfőről keddre virradó éjszaka elfogyott az utolsó csepp fűtőanyag is. A lakók szerencséjére a kinti hőmérséklet plusz 3 fokra emelkedett, csak azért nem végződött még szomorúbban az illetékes szervek példátlan hanyagsága. A lakóbizottság segítségkérése pusztába kiáltott szó maradt, mi pedig nem találunk szavakat az illetékes hivatalok felelőtlenségének minősítésére. megyei TOKOR III. évfolyam 113. szám