Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)

1970-02-14 / 113. szám

­ Nem tudom, helyénvaló lett volna-e (miért ne ?) a me­gyei néptanács közelmúltban tartott ülésszakán egy kér­dést fölvetni. Akár interpellációként is. Valahogyan így : mit tett, és mit szándékszik cselekedni a mezőgazdasági igazgatóság a zöldségellátás javítását illetően, különös te­kintettel a primőrigényekre? Tudom, e kérdésben sok szerv (és személy) illetékes. Az is ismert viszont, hogy az új intézkedések következményeként a mezőgazdasági igaz­gatóság szerepe, felelőssége (lehetősége is!) döntő té­nyező lett. Ezért lenne e rövid írás címzettje a mezőgaz­dasági igazgatóság . . . Először is az üveg­álomról. Érezni bizonyos fajta nyo­mást a közvélemény részéről is (nem beszélve a keres­kedelmi igazgatóság óhajáról) egy (vagy több) üvegház építésére. Érezni ugyanakkor némi érdeklődést egyes szövetkezetek részéről e beruházások iránt. Az igényta­lálkozás középpontján lenne a mezőgazdasági igazgató­ság, a tervezésben illetékes és kompetens szerv. Ha jól tudom, már egy-két éve kacérkodnak is a gondolattal, de mérvadó döntés nem született. Vagy ha született is, az üvegház építésterve ma inkább, mint korábban á­­lom. Hogy miért ? Először is itt a napfény. Az üvegház­­hoz közismerten nem csak üvegre és fűtőanyagra van szükség, hanem napsugárra is. Amivel a téli ciklusban nem bővelkedünk, így szól az igazgatósági érv. S elmon­danak példákat is az ország más részeiről, ahol felépítet­ték ugyan a hajtatóházakat, de későre érik a paradi­csom, s ha későre pirosodik, akkor törvényszerűen drága. Nem rendelkezem meteorológiai adatokkal, hogy e tényt megcáfoljam. Szubjektív megítélés csupán, hogy hasonló földrajzi fekvés mellett a feketehalmi üvegház országos hírnévre tett szert. S ha ez így van, magától jön a kér­dés, nem az üvegház, s általában a hajtatásos zöldség­termesztéstől való idegenkedés táplálja e tartózkodást ? Persze, van valami jó is abban (sőt ma már nélkülözhe­tetlen), ha kétszer meggondolnak mindent, mielőtt cse­lekednek. Sokévi tervezgetés után viszont csak el kell jut­ni a döntéshez. De konkrét tanulmányon alapuló dön­téshez. Ami bizonyít, vagy cáfol e beruházás célszerűsége mellett, vagy ellen. S ha mégsem épülne (épülhetne) ü­­vegház, akkor más utakon kell (lehet) primőrforráshoz jutni ... S itt megint egy kis kitérőként arról, hogy az üvegház körüli tanácstalanság bizony az egész zöldségtermesztés körüli bizonytalanság jele. Mert hát a közvélemény állás­foglalásától eltérően hiú ábránd lenne a zöldségellátás problémáinak megoldását egy üvegház létére alapozni. Egy hektár födött terület vagy akár öt hektár, sokat se­gítene a helyzeten (s esetleg a szövetkezetek bevételein), dehát a kérdést nem oldja meg. Ki tudna például fele­letet adni, hogy a megye miért szorul behozatalra hagy­mából ? Vagy miért nem terem elég zöldpaszuly, hogy más példát ne említsek ? Kovászna megye szántóföldjein nyersen és kikerekítve is egy százalékot foglalnak el a zöldségek. A figyelem és a törődés is egy százalék kö­rül mozgott. Mindezt nem bírálatként említem meg. Az ország nagy zöldségtermelő vidékeinek tapasztalata bi­zonyítja, mennyire belterjes üzemág a zöldségtermesztés, üveg­álom „Számottevő beruházások mellett és ellenére az ellátás­ban hiányok (és pluszok) keletkeztek. E gondokra utalt Nicolae Ceauşescu elvtárs is a közelmúltban tartott ple­­náris ülési beszédében. S e gondok leküzdésének egyik fontos útja a törődés belterjesítése. Még ott is, ahol nagy hagyományok és kitűnő termesztési feltételekkel rendelkeznek. Hatványozva jelentkezik ez az igény Ko­vászna megyében, ahol tapasztalatban sem dúskálhatunk és a feltételek is szerényebbek. Persze, mondhatná bár­ki : hát mi lesz a szakosítással ? Volt idő, amikor a zöld­ségellátásban mindent „kívülről" vártunk. Más megyék besegítésére alighanem szükség lesz a jövőben is. Éppen az ellátás megjavítása indokolja azonban, hogy többet termeljünk helyben­­ üvegházakban is és elsősorban a szabad földben. A melegágyi lehetőséget szinte kizárták, holott ez is egy lehetősége a hajtatásnak, a szolárok lé­tesítése (akár tízárnyi területen) szóba sem jött. Pedig nem föltétlenül paradicsomot kell termelni a műanyag alatt, a védett mikroklímában gyorsabban fejlődik a ka­ralábé vagy a zöldhagyma. Mindez azonban részletkér­dés. Ami talán halaszthatatlan, az a hely találása. Végre területet (és termesztőt)­­ kell találni a zöldség számára. Koncentráltabban a mostani termelésszerkezetnél. Azt mondják, a zöldségtermesztés száz hektáron felül kezdő­dik. A Kovászna megyei viszonyok között talán túlzás e szám. Ahhoz azonban, hogy egy szövetkezet „üzletet" lás­son a zöldségben, nem elég néhány hektár. És most egy példát. A közelmúltban a kézdivásárhelyi termelő­szövetkezetben jártam. Jó gazdaság az itteni, és egyike azon egységeknek, ahol szeretnek is kertészkedni. Meg­lepődve hallottam azonban, hogy az idén csökken a zöldségterület. Azaz : közvetett módon csökken. Tíz hek­táron marokmagot termesztenek. Szerződésre. A zöldség­magvakra is nagy szükség van, sőt igen nagy szükség. Ha azonban az AGROSEM ott keresi a termelés megol­dását, ahol árut is termelhetnének, ha a magvakat a vá­rosban „gyártjuk" és a zöldséget távoli vidékről szállít­juk, akkor lényeges javulást nem várhatunk. A gaz­daság persze nem bosszankodik ezen. A magtermesztés nem rossz üzlet. Az igazgatóság számára is egy gond kipipálódott. Csak éppen nem jutottunk közelebb a sza­kosodásban. A minap olvastam egyik újságban, hogy az ország te­rületén hétszáz zöldségtermesztő farmot szerveznek. Ko­vászna megyében egyet sem. Ugyan hol is szerveznének? Nos, éppen itt a kérdés. El kell jutni oda, hogy a szövet­kezetek közül legalább egy olyan színvonalon foglalkoz­­zon a zöldségtermesztéssel, hogy oda szakosított farm szükségeltessen, üvegház létesítése révén, vagy akár a szabadföldi termesztés útján. Mert valahogyan a keleti mondás igazsága érvényes itt is. „Ha azt akarod, hogy barátod egyszer jóllakjon, fogj neki halat, ha azt akarod, hogy rendszeresen jóllakjon, tanítsd meg halászni." Szóval ... rendszeresen jól kellene lakni . .. Flóra Gábor ir. A cikk keretében csak a termelőszövetkezeti zöldségtermesztést említettük. Az állami mezőgazda­­sági vállalatok és különösen a szépmezői egység is az eddiginél sokkal jobban „besegíthetne". ÖNBÍRÁLAT ÉS A HIVATAL A nyilvános önbírálat ritkán használt fegyver az újság­írásban. Most mégis ehhez kell nyúlnunk. Lapunk ripor­terei ugyanis Félezer családról van szó című írásukban egy elnevezésében megszűnt, azóta új név alatt szereplő vállalatot, vállalatokat bírálnak. Már írásuk első alcímé­ben kétszer IGO névvel illetnek vállalatokat. Márpedig IGO nincs, már több mint fél éve nem létezik. Helyét, funkcióit, feladatait átvette a megyei lakásgazdálkodási és megyei községgazdálkodási vállalat. De létezett az IGO mint objektív valóság is : erről tanúskodik az a ma is élő eleven fogalom (nyelvi megjelenése fedi a nemrég megszűnt vállalat elnevezését), amely a hajdani város­gazdálkodási vállalat munkamódszereit, munkastílusát és a város lakóinak ehhez való viszonyát fejezik ki. A közvéleménynek megfelelően lapunk riporterei (önbírálat­­ : nem éppen a formális logika tör­vényeinek megfelelően — ez pedig kötelességük lett vol­na !) így határozzák meg a fogalmat : só- és vízhivatal. A pontatlan - de azért frappáns - fogalommeghatározá­­sért önbírálatot gyakorolunk, a fogalom kialakulásában a­­zonban már nem mi vagyunk a ludasok. Isten ments, még csak nem is a meglevő vállalatok ; ilyen rövid idő után még nem lehet tudományos pontossággal fogalmat alkotni tevékenységükről — bár bizonyos régi és új je­gyek lassan-lassan körvonalazódnak. Riportereinknek tehát nem az a hibája, hogy használ­ják az IGO kifejezést, hanem (önbírálat 2.) új vállalat­elnevezés helyett használják — tévesen, így aztán egyik méltatlan utódnak sem kell magára vállalnia a bírálatot. Tehát : osztozkodniuk kell a bírálatban, arra pedig még nincs példa, hogy ilyesmi után vállalataink kapva-kap­­nának. Összegezve tehát : szerkesztőségünk önbírálatot gyako­rol, és ünnepélyesen kijelenti : IGO mint olyan nincs, csak fogalom­­ van viszont vízhivatal és egyéb hivata­lok, a lakás- és községgazdálkodási vállalatok kereté­ben. Tevékenységükről pedig az alábbiak alapján döntsön velünk együtt a tisztelt olvasó. Elöljáróban még csak annyit : mindaz, amit kollégáim leírtak úgy igaz, miután a bírálatot gondosan elosztották az illetékesek, kénytelen­kelletlen vállalják is a rájuk jutó részt, és kiegészítik különböző objektív nehézségekre való hivatkozással. 1. Fűtés. Január első napjaiban az új fűtőanyagszál­­lítmányokkal véget ért ,, a fűtés normalizálása". Sőt, az utóbbi napokban, hetekben több meleg van a kelleténél. A kérdés azonban nem oldódott meg : az a veszély fe­nyeget, hogy néhány nap múlva ismét fázni fogunk...• Az történt, hogy a megyei építészeti vállalat a nemrég át­adott 19-es számú tömbház szárítására, fűtésére köl­csönkért 30 tonna fűtőanyagot, amiből a mai napig - amikor mindössze kétnapi tartalékkal rendelkezik a la­kónegyed, mindössze 4800 kilogrammot adott vissza. Pe­dig lehetősége lett volna átvenni a kézdivásárhelyi kemé­nyítőgyár fölösleges készletét, és ezzel rendezni az adós­ságot. Csak ugyebár, a szemerjai lakótelep nem terme­lővállalat, és a szóbeli kötelezettséget nem kell feltétlenül teljesíteni ! ? Egy újabb jelentkező tehát aki ismételten feliratkozik a lakók, elsősorban a gyermekek megbetege­déséért felelősök listájára (önbírálat 3). Ez nem szalma­cséplés - ebben a kérdésben kollégáim nagyot téved­tek, ezért az illetékes szervek a legmesszebbmenően, e­gészen a törvényes felelősségre vonásig felelősök ! A problémák a múltkori cikk megjelenése óta ismétlőd­nek : a múlt évben átadott tömbházakra kiutalt fűtő­­anyagmennyiséget nem szállították le - a brassói lerakat azt tanácsolta, hogy erre vessünk keresztet, amit nyugodt lelkiismerettel gondosan el is végeztünk - a minisztérium a jövő évi igénylést régi gyakorlatához híven leütötte. No, de ezek a kérdések - reméljük - megoldódnak : a lakásgazdálkodási vállalat újabb Csíkszeredai tapaszta­latcserék és újabb huzavonák után végül is a megyei néptanács határozata alapján átvette a fűtést. Mi mindenesetre megismételjük a negyed lakosai­nak jogos igényeit : a költségek tovább ne nö­vekedjenek, sőt a lehetőségek mértékében - mert vannak ilyenek - csökkenjenek ; legyen folyama­tos a fűtés, a melegítés maximum és minimum határai kerüljenek egészen közel a szükséges szinthez. 2. Meleg víz. Ez az, ami még nincs, legalábbis úgy nincs, ahogy lehetne és kellene legyen. A lakók igénye — eltekintve azoktól a szélsőséges esetektől, amelyekről múltkori cikkünkben szó volt —, a következő : folyama­tos meleg víz ellátás, annál is inkább, mert a folyamatos fűtés mellett lehetőség van erre anélkül, hogy a költsé­gek növekednének. Ebben két dolog jelent akadályt : a). a vízmelegítő berendezéshez kötötték a múlt évben át­adott 10-12-es tömbházakat — ezért nincs ott meleg és ezért nincs sohasem elég meleg víz. b). Van egy ún. 10-es számú paragrafus, amely elő­írja, hogy a melegvíz díjat télen a nyári hónapok fo­gyasztásának megfelelően kell kalkulálni. Csakhogy nyá­ron egy külön kazán termeli a meleg vizet, télen pedig rendkívül alacsony költségekkel egy duplafalú tartályban a 95 fokos meleg víz hevíti fel 40—50 fokra a hideg vizet. A nyári és téli hónapokban nagy a különbözet tehát a meleg víz önköltségénél. A paragrafus alkalmazása azt jelenti, hogy a kis területen lakó nagy családok fizetik a nagy területen lakó kis családok fűtési díjának egy ré­szét. Meg kell tehát vizsgálni a paragrafus igazságosabb alkalmazásának lehetőségét ! 3. Vízellátás. Itt sem szükséges megismételni, amit elő­ző cikkünkben már elmondtunk (önbírálat 4). Kollégáink azonban nem foglalkoztak a kérdés minden vonatkozásá­val, ez sokkal súlyosabb, mint ahogy felvetették. A textilgyár, ha lehetőségeihez mérten maximálisan ki­elégítené a szemerjai lakónegyed vízszükségletét — amit nem tesz meg minden esetben ! -, akkor sem lenne el­intézve az ügy. (Megjegyezzük : az emberileg minimális szükségletekről beszélünk.) a). A textilgyár felesleges vízmennyisége még két vá­rosi kút bekötése után sem fedi a szükségletet. Amikor fel kell tölteni a szemerjai tartályt, ez állandó nehézsé­geket idéz elő a kikészítő üzem termelésében, és egyéb­ként is, amikor a textilgyárból pumpálják fel a vizet a hidroforhoz, ez hosszú ideig használhatatlan a lakók szá­­mára, és felzavarja a textilgyárban használt vízmennyi­séget is. . . . b) A hidrofor pumpájának kapacitása már most sem tudja fedezni a lakónegyed szükségleteit. A nemrég át­adott 200 lakrész vízhasználata azt eredményezi, hogy a legfelső szintekre nagyon ritkán fog feljutni a víz. És ezen már ,,normalizálás" sem segíthet. Egyetlen megoldási lehetőség kínálkozott : úgy beosz­tani a város vízellátásának folyamatban levő munkálatait, hogy a szemerjai negyed „kritikus pontját vegyék ala­pul és még ez év első félévében végérvényesen megol­dani az új negyed vízellátását. Erre pedig lett volna le­hetőség mind technikai, mind finanszírozás szempontjá­ból. Különös eset, hogy a város vízellátása és kanalizá­­lásának végleges megoldását célzó 23 millió lej értékű beruházást a következőképpen osztották fel : három év alatt mintegy felét valósítják meg, és az utolsó félévben (1971 első félévében) a másik részét. Ez az érvényben levő megoldás - amellett, hogy logikátlan — nem veszi figyelembe a reális szükségleteket, rendkívül súlyos kér­déseket vethet fel a jövő év első félévében a beruházási terv teljesítésében, arról tanúskodik, hogy a megyei nép­tanács megfelelő osztályai még kétéves távlatban sem tudják összehangolni a különböző tételeket, a végső so­ron összefüggő munkálatok különböző részeit. Az építészeti vállalat a megyei községgazdálkodási vállalattal karöltve próbálkozik egy ígéretesnek tűnő megoldással­­, melynek értelmében nyárig talán megol­dódna Szemerja negyed vízellátása. De megint csak az építők jóindulatára alapozunk, arra, hogy az amúgy is nagy tervfeladataikat túlteljesítik ! Nos - a már közöltek mellett — ezek a tények. Távol áll tőlünk, hogy — az objektív nehézségek figyelembevé­tele nélkül - csak a lakás- és községgazdálkodási válla­latot tegyük felelőssé a fentiekért. De akkor felmerül egy újabb kérdés : hol van az a közvélemény által emlege­tett bizonyos sóhivatal ? Mert hogy ilyen van, az bizo­nyos ! Gajzágó Márton * ,,A katasztrófa“, amire számítottunk ugyan, de nem mertük elhinni, bekövetkezett : az építészeti vállalat, melynek vezetői kölcsönkéréskor nagyvonalúan kijelentet­ték, hogy „áh, kérem, 30 tonna, az nekünk nem problé­ma", nem adták meg az adósságot, a fűtést újból „nor­­malizálták", a meleg víz eltűnt, majd hétfőről keddre vir­radó éjszaka elfogyott az utolsó csepp fűtőanyag is. A lakók szerencséjére a kinti hőmérséklet plusz 3 fokra e­­melkedett, csak azért nem végződött még szomorúbban az illetékes szervek példátlan hanyagsága. A lakóbizott­ság segítségkérése pusztába kiáltott szó maradt, mi pe­dig nem találunk szavakat az illetékes hivatalok felelőt­lenségének minősítésére. megyei TOKOR III. évfolyam 113. szám

Next