Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)
1971-01-10 / 221. szám
KÖNYVRŐL—KÖNYVRE Az év végi könyvpiac újdonságai közt az érdeklődő és ajándékozni szándékozó megvásárolhatta — el is fogyott utolsó darabig — Illyés Gyula — műfajilag irodalmi szociográfiaként számontartott — ifjúkori művét, a Puszták népét. Újdonságszámba menne egy harmincöt évvel ezelőtt megjelent mű, melynek huszonvalahányadik kiadását tarthatjuk kezünkbeMS V remium veknek is van születési éve, földrajzi és történelmi anyakönyve, de nincs életkora. Sorsuk a nem fakuló fiatalság. És a szüntelen korszerűségükből következő szellemi jelenlét. Illyés Gyula könyve a maga nemében az egész kortárs európai irodalomban páratlan, s a modern irodalomban műfaji határkőként tekintett alkotás : remekmű. Súlya, hatása ma is felrázó, megdöbbentő. A példa s a belőle következő példázat — mint valóság + írásművészet + írói erkölcs hármas szabálya — oly aktuális, mintha akár ezekben az órákban súgta volna toll alá a Szellem ! A Puszták népét, mint a nemzet alatti népről készített tényfelvételt, visszavonhatatlanul a múltba szorította a történelem. A mű dokumentummá vált, s a fiatal nemzedéknek — s mint külföldi kiadásainak visszhangjai bizonyítják, az idegenek számára — exotikummá. Jelentőssé egy már elsüllyedt, s a tarajos habokból megújultan és másán kikerülő társadalmi-emberi Atlantiszról. És mégis ható és mégis eleven. És nemcsak olvasmányként s kuriózumként. Az igazán nagy művek varázslata ez a kettősség. Az, hogy a beleépült nyersanyag, mivel az azt szállító világ eltűnt mögüle, elavul ; az erkölcsi tanulság, melyet kifejez friss és érvényes marad, mert hibátlan művészi köntösben jelent meg. És mert az, ami egész szelleméből következik, csorbítatlanul igaz : tanulság, intés, buzdítás. Illyés Gyula könyvéhez nem kell a kulcsszavakat keresgélnünk. Jelenkori irodalmunkat is ezek a szavak nyitják, már ahol valóságos kincs rejtezkedik művekben, s van egyáltalán nyitni érdemes zár. Hiszen mit és mire „tanít" Illyés Gyula könyve? Az igazi, tehát időtálló irodalmi mű : felfedezés. Rendszerint azt mondjuk, hogy a valóság felfedezése. A fogalmazás laza és pontatlan. Az író nem statisztikus vagy geometer. Ha mesterségbeli példát akarunk szemléltetésként használni, inkább tengeri búvár, aki alászáll a mélybe és reflektorfényt vetít a fenék titkai közé. Nem a társadalmi és történelmi valóság szövetét fedezi fel Az mások dolga. Az író a még ki nem fejezett emberi helyzetek, kapcsolatok, ki nem mondott — vagy úgy ki nem mondott— élmények s a ráhangolódott lélek mozgásainak felfedezője s az önmegismerésre törő — mindenkiben lappangva meglevő — igények kimondója. Új emberflórák meglátása, felmutatása : az alkotás mindenkori újdonságának és jelenkoriságának ez volt — s ma is ez ! — fő feltétele. Mert egy írást csakis a mű és a pillanat termékeny egybejátszása avathat kortársivé. Erre legjobb példa az elmúlt év irodalmi terméséből, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című kitűnő munkája, melynek Illyés könyvétől nem messze a helye könyvespolcunk. Hiszen az emlékezet és önmozgó és öngerjesztő írói képzelet játékai létrehozhatnak (a romániai magyar irodalomban is számos példát találhatunk erre) ugyan valami eddig nem voltat, de az elprivatizált, a valóságperemi esetek kórképét tekinthetjük-e egyértelmű és igazi eredetiségnek ? Az igazi, tehát a nem ál, a nem mondvacsinált, művi fogásokkal hajszolt és kicsikart irodalomnak feltétlen jellemzője a közügyiség, a változtatás igényét tápláló igazságérzet, a műalkotásból fakadó erő és egészség. Ezeknek is táplálniok kell az igazabb művészetet, mely egy könyv olvasása közben elfeledteti az emberrel, hogy amit asszimilál, az művészet : az emberi lények gazdag, s bölcsen csoportosított sokasága beszél, vall, önmagán keresztül hitelesítve az alkotás esztétikai értékét is. Térjünk rá még egy kérdésre, a stílusra. A tökéletes stílus mindig pontosan körvonalazott, a maguk helyére illesztett gondolatokat tételez fel. Csak az ír jó, tehát világos, tömör, kicserélhetetlen, tiszta mondatokat, aki jól gondolkodik. Mert végső lemeztelenítésben, az írásban a hatás a szón, mondaton múlik. És a nyelv nemcsak kifejez, ihlet is. Gondolatokat ihlet, indukál. A nyugodt és világos nyelvi lélegzetvétel, világos és nyugodt — végsősoron : meggyőző gondolatokat. Mindezt ugyancsak Illyés Gyula könyve juttatta eszünkbe. írnitudása bámulatos. Sima, természetesen folyó mondatai alól a történelem morajlik ,• lágy hajlataiban költészet csillog. Magas művészet az, mely indulatokat vet fel, de indulatokat is csillapít, észrevétlen, a szavak mágiájával. Ötöd- vagy hatodízben olvasom a Puszták népé-t. Mennyi divatos író, hány divatos könyv, ilyen még nem volt nak kiáltott mű bukkant fel, tűnt el, olvadt szét hófolttá a megírása óta eltelt emberöltő alatt ? Hány mondvacsinált műformában bujkált, s keresett kiutat a század vacogó és vergődő szelleme, örök tanúságot és nem múló lenyomatát ígérvén az időnek. Hol vannak immár ezek az irodalmi Gessler-kalapok ? S lám, ez a klasszikussá nemesedett népi leltár megingathatatlanul áll, erejében erősödve, s szembemosolyogva azokat, akik a tágan és magasan értelmezett realizmuson kívül és túl vélik megtalálni az irodalom üdvösségét. Ott, ahol az nincs — és nem is lehet. Veress Dániel IRAS, VALOSAG, ERKÖLCS HÁRY JÁNOS SEPSISZENTGYÖRGYÖN Operaházi együttes számára már maga a vállalkozás sem lehetett közömbös, hiszen jó néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a Háry János operaházban először színre került, Kodály Zoltán abban jelölte meg a bemutató jelentőségét, hogy a népdalai operaszínpadon is megszólalhatnak. Abban az időben merész ötletnek tűnt az elgondolás, s csupán Kodály nagyságának, hírnevének volt köszönhető, hogy e dalmű operaházban népszerűségre tett szert. Azóta a dalművet, rendezői igényessége ellenére, számos országban mutatták be — sikerrel. A Háry előadása tudvalévően rendező szempontból egyike a legigényesebb feladatoknak. A mese ugyanis stilizált, de a főhős, Kodály szavai szerint : „Amit elmond .. . átélte, tehát igazabb a valóságnál." A Háry János — jelzi a műfaji meghatározás — nem lege artis opera, szabályos dalmű, folyamatos, töretlen logikájú, valamilyen végkifejlet felé tartó történettel, dinamikus, az események sodrában tovább fejlődő jellemekkel. Kodály művészete itt éppen abban remekel, hogy a zene szellemének azonossága, az egyes zárt népdalok mögötti közös indítékok, az egységes hangvétel alapján tudja biztosítani az egész daljáték homogén hangulatát, e hangulati erő elragadó sodrását. A rendező, a jelen esetben nem kölcsönözhetett — nem volt honnan kölcsönöznie — ,,operaszerű" elemeket. A valóság és a képzelet határán járó álomvilág-valóságot kellett életre keltenie, játékkal, díszlettel és jelmezekkel, oly módon, hogy a színpadról áradó légkör már az első pillanatban megragadja a hallgatót, és képzeletét tévedhetetlenül helyes irányba sodorja. Mit tett Szinberger Sándor érdemes művész, rendező a Háry felújításában ? Hűségesen alkalmazkodott a mű szelleméhez. Megmaradt a „betétszerűség", s a folyamatosságot, a színpadi célratörést oldott, ötletes játékkal biztosította. A daljáték kiállítása pedig azt a népi képzelőerőt sugallta, amelynek megörökítése a zenei nyersanyagból fakadó, s amelynek maradéktalan kibontása Kodály Zoltán halhatatlan érdeme, s a mű időálló voltának legkézenfekvőbb biztosítéka. Kötelező erejű, meglehetősen nehézkes hagyományokkal kellett megküzdenie a szereplőknek is, a két szereposztás mindegyikének. S mivel a felújítás lényeges rendezői módosítást nem hozott a hagyományostól, így az előadóknak is ragaszkodniuk kellett a megszokotthoz. Ilyen értelemben szinte minden szereplő becsületesen helytállt. A jó igyekezet, a tehetség és ürjybuzgalom értékes, sikerült megoldásokhoz vezetett. A két címszereplő közül Sass László érdemes művészt éreztük pontosabbnak, alkalmazkodóbbnak. Prózája is gyakorlottabb, fesztelenebb volt, mint Andrásy Gáboré. Örzsét Nagy Katalin, illetve Vass Éva alakította , mindkettőnél a teljes átlényegülés tökéletesen hiteles volt. Mária Lujza szerepében Albert Annamária teljesítményét helyezzük előtérbe, aki gyönyörű szopránjával megalapozott játékkultúrájával hódított. Alakításában a harsány s a meghitt előadásmód közötti szerencsés középarányost, a pillanat hangulatához való alkalmazkodást éreztük különösen sikeresnek. De Bereczky Magda, Szanati József és a többiek is ötletesen és ízlésesen helytálltak. A prózai művészeknek is sikerült ezúttal elérniük, hogy a dalműben prózájuk valahogyan muzsikaként hasson, s nem rideg összekötő vagy színező secco-nak. A két karnagy — Demján Vilmos és Vasile Mureșan — úgy éreztük, a hangzás arányait, a tempókat helyesen és hitelesen szabta meg. Mindkét karnagy esetében, főként a mű intellektuális megközelítését méltányoljuk. Egészében, mind a sepsiszentgyörgyi, mind a brassói előadássorozat kellemes művészi élménnyel ajándékozta meg Kodály közkedvelt muzsikájának rajongóit. Nagyhalmágyi József 221 Jecza Péter : PLASZTIKA vasárnapi kiadás EMLÉKEZÉS BUDAI JÓZSEFRE (Folytatás az első oldaltól) rően haladt a maga útján s hogy nem „egyéni haszonra“ dolgozott, azt az alábbi, a gyümölcstermesztéstan történetében egyedülálló módszere bizonyítja. A faiskola bejáratánál „Tolvajkákhoz“ címzéssel táblát helyezett el, melyen az eltulajdonítók számára szaktanácsot adott, hogyan kell megmetszeni a gyökeret és a koronát, hogy az elültetve termő fává váljon. H. Szabó Béla, Budai életművének kutatója megállapítja, hogy 30—35 között mozgó új gyümölcsfajtáival hallatlan értéket alkotott. Az új gyümölcsfajtáinak elnevezése félreérthetetlenül fényt vet jellemére, sőt politikai felfogására is. Így pl. új fajtát nevezett el Budai Domokosról (testvére) , Bem, Czetz, Pöltenberg tábornokokról, Dewettről, (a búrok hős vezéréről) stb. Külön érdemes megemlíteni a Libényi őszibarackot, melyről a már említett Jávorka akadémikusnak a következőket írja : „A nyáron termett új barackhibridem neve leszen Libényi. Arról az érdemes szabólegényről, aki annak idején a világ legaljasabb zsarnokát (I. Ferencz József) nyakon szúrta. (A sikertelen merénylet után tibényit kivégezték). Ha itt nem is lehet, de francia földön, amerikai földön elterjesztem ilyen név alatt“ . Nem ismert csak egy tekintélyt, a népet, ugyanúgy, mint két eszményképe : Bereczki Máté és Herman Ottó. Ezt a népet szolgálta tudással, hallatlan szorgalommal, merészséggel, bátorsággal. Teljes életművének szakértékelése folyamatban van, azonban mind a flórakutatásban, mind a pomológiában elért eredményeit elévülhetetlennek, sőt néhány vonatkozásban ma is időszerűnek tekintik. Az 1930-as évek végén, faiskoláját az állam kisajátította. E körülményt a 88 éves tudós — aki különben szellemileg és fizikailag még ép — nem tudta elviselni. Élete utolsó szakaszában azért írta elkeseredetten : „Miért ne álmodnám én is, kinek semmi álma nem teljesült — a mának, a jövőnek, Szépet“ . Úgy véljük, a Budai Józsefről való megemlékezéssel nem csak a szülőföld, de az emberi kultúra nevében is adósságot törlesztünk. 7. oldal r