Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)

1971-01-10 / 221. szám

TEGNAP TÖRTÉNT Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter a tisztele­tére adott vacsorán mondott beszédében sikeresnek ne­vezte párizsi látogatását. Ezen azt értem — mutatott rá Riad —, hogy Franciaország és az Egyesült Arab Köz­társaság minden tőle telhetőt elkövet a közel-keleti probléma legjobb megoldásáért. Az egyiptomi miniszter meghívta francia kollégáját, Maurice Schumannt, hogy látogasson el az EAK-ba, meghívást elfogadták a látogatás időpontját később tfi­A­zik ki Megkezdődött a Fort McPhersoni-i hadbíróság előtt a Song My-i tömeggyilkosság harmadik vádlottjának, Charles Hutton szakaszvezetőnek a pere. Felolvasták a vádlott írásbeli vallomását, amelyben beismerte bű­n­­részességét. ,,Tüzeltem a házakra, az emberekre ; nem szívesen tettem, de ilyen parancsod kaptunk.“ „Mi­ért gyilkolták le az egész lakosságot?" kérdésre Hut­ton ezt válaszolta : „Valamennyiüket kommunistáknak tartottuk“. „A kisgyermekeket is?" „Igen, a kisgyerme­keket is". A A tárgyalás folytatódik. Washingtonban bejelentették, hogy a minoti (Észak- Dakota) légitámaszponton felszerelték az első, többszö­rös robbanófejes (MIRV) rakétákat. Az intézkedést több kongresszusi tag hevesen bírálta. Amint a Reuter rámutat, a legtöbben úgy vélekednek, hogy Mirv-program folytatása aláássa a stratégiai fegyverek a korlátozásával kapcsolatos szovjet-amerikai tárgyalá­sokat. A Pentagon a további vita elkerülése végett nem közölte, hogy a szóban forgó rakéták nukleáris töltés­tűek-e vagy sem. A spanyolországi nagy havazások következtében farkascsordák támadták meg az északi Lugo tartományi Gistral dombjain lévő méneseket. A farkasok több mint 300 lovat pusztítottak el. Minthogy a lovak száma amúgy is csökkenőben van, a helyi hatóságok elhatá­rozták, hogy irtóvadászatot szerveznek a farkasok ellen. Dr. Melvin Carter, a Las Vegas-i Radiológiai labora­tórium igazgatója pénteken bejelentette, hogy a múlt havi nevadai nukleáris robbantás nyomán a légkörbe került radioaktív szennyeződés nyomait eddig 21 ame­­rikai államban észlelték. Carter azt sem cáfolta, hogy egyes államokban ki­mutatták a tehéntej rádióaktiv szennyeződését. A UPI szerint a nevadai lőtérről kitelepített 600 al­kalmazott még nem tért vissza munkahelyére. 1 J GLÓBUS — = BALESET VOLT-E EDWARD KENNEDY „BALESETE“? Az amerikai sajtóban és a nyugat-európai ma­gazinokban felvillanó újabb és újabb, nem egyszer politikai krrimibe kívánkozó történetek, riportok, feltevések és interjúk arra engednek következ­tetni, hogy a lapok szenzációt tálaló oldalairól még mindig nem került le a „Kennedy-story“. A közelmúltban, Nixon elnök váratlan bejelen­tése után, mely szerint „biztos benne", hogy a demokraták 1972-ben Edward Kennedyt indítják ellene a választási csatában, élesztő szelet kapott a parázs, s a nagy példányszámú tekintélyes nyu­gat-európai lapok is rávetették magukat „Tedd" rejtélyes chappaquidicki „balesetének" témájára. A hivatalos jelentés Mielőtt Joachim Joestennek a svájci Welt­­wocheban nyolc folytatásban közölt, nemcsak „szenzációs", de tényleg érdekes fejtegetéseit idéznénk ennek a balesetnek körülményeiről, emlékeztessünk még egészet a szerencsétlenség körülményeinek „hivatalos" megfogalmazására.­­ Eszerint az Edward Kennedy demokrata szená­tor vezette gépkocsi a massachusettsi partoknál a tengerbe fordult. Víz alá merült. A fiatal sze­nátor pokoli lélekjelenléttel kijutott a víz hátán fekvő kocsiból, majd több ízben újra alatt le­bukott hogy útitársnőjét — fivére volt titkár­nőjét, — akit egy házi összejövetelről vitt volna haza, kimentse. Életmentési kísérletei azonban nem jártak sikerrel, a fiatal leány meghalt. Boyle vizsgálóbíró (republikánus­­) több ponton kívánt vádat emelni Edward Kennedy ellen. Többek között azért is, mert az esetet nem azonnal, ha­nem csak az életmentési kísérletek után, majd barátai értesítését követően jelentette a rendőr­ségnek. Boyle szerint „nyomós ok van annak fel­tételezésére, hogy a szenátor hanyagul vezette a gépkocsit". A vizsgálóbíró előtt lefolyt zárt körű tárgyalá­sok légkörére korabeli tudósításokból emlék­szünk. Azt sem felejtette el az olvasó, hogy a re­publikánus propagandagépezet rögtön „eldöntöt­te," hogy 1970-ben Edward Kennedyt nem fogja újraválasztani szenátornak Massachusetts állam. 1970 novemberében, jóval a rendőrbíróság fel­mentő ítélete után az állam választópolgárai másként határoztak. Imponáló fölénnyel tolták újra Edward Kennedyt, aki még ma válasz­sem töltötte be negyvenedik életévét. A közvélemény „nem vette be“ ... Ezenfelül volt még valami, ami sohasem en­gedte lehűlni a légkört a fiatal rokonszenves po­litikus körül. Az, hogy az amerikai közvélemény, szinte az első pillanattól kezdve, „nem vette be" a baleset-mesét. Nehéz volt elhinni, hogy egy szíri józan ember — ezt a tényt a rendőrségi vizs­gálat pillanatig sem vonta kétségbe —— csak úgy befordul kocsijával a néptelen írtról a vízbe, igen kis sebesség mellett. Szakértők szerint ak­kor is ideje lett volna megállni, ha valaki, vagy valakik „elrontották volna a kormányszerkeze­tet". (Néhány riporter a szerencsétlenség után a merényletnek erre a raffinált módjára is bizonyí­tékot vélt találni, talán abból kiindulva, hogy Edward Kennedyt egyszer repülőgép szerencsét­lenség érte — hasonló szabotázs miatt. A chap­paquidicki baleset körülményei tehet épp olyan homályosak maradtak, mint John F. Kennedy vagy Robert Kennedy meggyilkolása.­ Joesten feltevései Joachim Joesten ebből a homályból indult ki, a­­mikor kutatni kezdett s erre igyekszik fényt deríte­ni a Weltwoche hasábjain. A Joesten­ icle leleple­­zés, érdekes módon „amerikai kapaszkodóval" indít. Jack Olsennak, a Time-Lite konszern egyik vezető munkatársának „A chappaquidicki híd“ című, „Tedd“ balesetével foglalkozó könyvét idézi, s egyetért Olsennal abban, hogy a szeren­csétlenséggel egy időben kiadott hivatalos ma­gyarázat alapvetően sántít, amikor elfogadja, hogy Edward Kennedy kikerült a víz alatt há­tára fordult kocsiból. Olsen néhány komoly szak­értőre hivatkozva ezt lehetetlennek tartja, Jo­esten viszont továbbmegy és világosan bizonyít­ja, hogy a normális sebességgel haladó kocsinak nem lehet ideje hátára fordulni, miközben egy méter magasból a vízbe esett. Továbbá felfi­gyel arra is, hogy miközben tanúk bizonyítása szerint Kopechne kiszasszony, Kennedy szená­tor mellé ült beszálláskor, amikor az Oldsmobile-t kiemelték, a titkárnőt a hátsó ülésen találták. Fegyveres támadás ? Mindezek alapján s az ismert tényt figyelem­be véve, hogy Edward Kennedy a baleset után nem a legközelebbi házba, hanem az összejöve­tel színhelyére, a villába ment, Joesten azt állít­ja, hogy a szenátort és utasát fegyveres támadás érte. Szerinte a sziget „egyik legelhagyatottabb helyén fegyveres banda tartóztatta fel az Ofd­s­­mobile-t", vezetőjét arra kényszerítené, hogy szálljon ki, majd Mary Jo Kope címet m­egg­á ndol­ták, a kocsit pedig a hídról a vízbe fordították. Joesten úgy véli, hogy „Kopechne meggyizadá­sával a szenátort kompromittálni akarták, politi­kai karrierjét derékba törni, s hogy a banda ah­hoz a szervezethez tartozott, mely annak idején John Kennedyt és Robertet is likvidálta." Érdekes mindenesetre, hogy a novemberi vá­lasztásokig, Edward Kennedy nem nyer­gette meg a szerencsétlenség körülményeit bizonyító Joes­­ten-elmélet szellemében fogant érveket, s végül is kompromittáltás­ aratott fölényes győzelmet Massachusettsben. Illetékesek­ figyelmét azonban az sem kerüli el, hogy — eddig legalábbis nem cáfolta Joesten állításait. Völgyesi András SPORTVILÁG • Ökölvívás. Az emberiség legvonzóbb játékainak egyike... Az ököl — még mindig a világ „legbékésebb" fegyve­re — s az a kicsi négyszög — egy külön világ. Pedig nincs benne semmi rend­ellenes. Az első ember, ki kezét hasz­nálni tudta, ököllel védte magát, ököllel támadott, s bár pár évezred eltelt azóta, első fegyveréről nem mondott le soha. A szorító. Hősei valamennyien erős, ügyes, bátor, elszánt fickók. S nem a felső tízezerből jöttek. Viharos tenge­rekről, füstös kikötőkből, kovácsműhe­lyekből kerültek elő, magukkal hozva az elszánt küzdenivágyást. Ezer meg ezer körülöttük szövődött legenda teszi szí­nessé külön világukat. A Nehéz kesztyűk sorozattal e legen­dák fedezékébe vonulunk, s megpróbál­juk felidézni Füzesy—Peterdi i Gong c. könyve nyomán ezeket a csodálatos fic­kókat, a sportág legnagyobbjait, legendás hőseit. JOHN L. SULLIVAN a legöregebb generáció, a csupasz­ kor­szak képviselője. Imádott enni, inni és­­ verekedni. Az első két tulajdonsá­gát hagyjuk, hiszen minden kéménynek megvan a maga füstje, de a harmadikat ír létére honnan örökölte ? Nagy titok. Tény az, hogy nagy verő a fóim, pe­dig kicsi ember, mindössze 177 centi magas és 88 kiló. De roppant erős. Or­szágjáró körútra indul, verekedni. Nem válogat a kliensei között. Sorra vasalja ki őket, aztán velük együtt — ha azok­nak kedve tartja — vagy egyedül, rend­szerint hódolóinak kíséretében, kocs­mába vonul, hegedül, táncol, énekel..­ s megmaradt pénzét az utolsó centig szétosztja a szegények és betegek kö­zött, John bevonul a szentek közé. Ne­ve ott szerepel minden jótékonysági alapítvány névsorában. Dolga végeztével kalapot emel, s to­vábbáll. Új városok várják, új csaták, új kocsmák... Reszket tőle már fél Amerika, amikor ő még mindig leáll a rikkancs gyermekekkel megbeszélni mérkőzéseit, kikérni tanácsaikat. Bajnokavatásra 1882-ben kerül sor. Tíz és fél percen át püföli csupasz ököl­lel (a csupasz­ korszakban tartunk) Paddy Ryant. Egy esztendő sem telik el, s országjáró körútja alkalmával New York­ban összeakad az angol Charley Mitchel­­lel. A kis angol ijedtében elfekteti Sul­­livant, aki végül is a harmadik menet­ben leüti Mitchellt, de­­. találkozása a padlóval keserű emléket hagy John szívében. 1888-ban újra találkoznak a franciaországi Chantillyben. Három óra és tíz percen át „simogatták" egymást, anélkül, hogy eldöntenék ki a győztes. A megijedt rendőrség közbelép, s le­tartóztatja a két „verekedőt". Az ame­rikai újságírók csak háromórás „küz­delem" árán tudják meggyőzni a pa­rancsnokot a két legény ártatlanságáról. Végül kattan a zár, Johnak szabadok. Folytathatja körútját otthon, Ameriká­ban a nagy pálinkafőzdék vidékén. 1889-ben legyőzi Jack Kilraint. Het­venöt meneten át püfölik egymást csu­pasz ököllel. Keserves lehetett. De Johnak feltétlenül megérte. Egyesek ezt a találkozót tartják a modern ökölvívás első hivatalos világbajnoki összecsapá­sának, Sullivant pedig első világbajnok­nak. Egyesek, mert kettesek az első kesztyűs bajnokság győztesét, James Corbettet tekintik az első világbajnok­nak. A kemény íznek ez sehogy sem tet­szett. Lelke mélyén gyűlölte az első kesztyűs bajnokot. S bosszút fogadott. Először egy vendéglőben találkoztak. James tejet ivott, John éppen whiskyt. .. Második találkozásukra évek múlva ke­rült sor (1892) a New Orleans-i s­orító­­ban. A deltaváros kikötői világa ülte körül a boszorkányos négyszöget Lát­ni akarták az isteni John bosszúállását, hivatalos trónralépését. Erre azonban nem kerül sor. A kilenc évvel fiatalabb Corbett 21 meneten át „szórakozott", aztán a 21. menetben öt unciás kesztyű­jével állon csapta a kikötő kedven­cét... Hatalmas füttykoncert kísérte öl­tözője felé a bajnokot, James Corbettet. Hiába, a szívek mélyén John volt igazi bajnok, ő tért vissza a kikötő kocsmái­nak világába, hogy most már végleg fő fog­lalkozásának, a mutatásnak éljen. Örök­re elbúcsúzott a szorító négyszögétől. Ki gondolta volna, hogy öregségére pokoli szomja kioltódik, hogy az alkohol szerelmese antialkoholista lesz. John az lett. Felkerekedett, újra végigjárta egy­kori kalandjainak helyét, nagy szónok­latokat tartott a szesz káros hatásáról. Megbékélve önmagával, 1918. február 2-án halt meg rr. Áros Károly /

Next