Megyei Tükör, 1974. augusztus (7. évfolyam, 1263-1267. szám)

1974-08-02 / 1263. szám

125 éve halt meg Petőfi Sándor A kövek története Héjjasfalva és Fehéregyháza között 3-« kilométernyi a távolság. Héjjasfalva nyugati részében tekintélyes obeliszk hirdette és hirdeti Zeyk Domokos soha el nem múló dicsőségét, aki - amint a romantikus író mondotta volt - csak a Leorudászéhoz fogható hősiességgel egyedül tartotta fel a kozákok rohamát, hogy Bem és vezérkara megmenekülhessen azon al aevel ezelőtti forró és keserű július végi napon. Zeyk Domokos emlékművét szorgalmasan gondoztak és gondozzak a héjjasfalviak — az erős férfiúnak kijáró illő paraszti tisztelettel. Ahányszor elmentem előtte, annyiszor láttam friss, pompázó virágosat az obeliszk előtt. zeyk emlékművétől mintegy 2 és fél kilométernyire halt meg Petőfi Sándor. Feltehetőleg. Az ő martinumának helyét sokáig, nagyon sokáig semmiféle emlékoszlop nem jelezte. Csak egy forrást amely úgy buzogott fel ott, kifogyhatatlanul, el nem apadón, mintha kicsorgott véréből táplálkozott volna, visszaszuremelve a jó Küküllő-völgyi porondon át. Aztán kei is került. Egyszerű, jellegtelen és jelentéktelen. Egy segesvári Petőfi-imádó állította, engedélyt sem kért rá senkitől, csak úgy önfejelót, hivatalt, hivatalosságot megkerülve. A kő sorsa hosszú ideig bizonytalan volt. Aki csűrt épített például, első dolga volt alapkőnek elvinni. A megszállott segesvári ember mindannyiszor kerített új követ, és a régi helyére állította fel. Aztán eltűnt az a kő más meggondolásból is néhányszor, volt, aki azt is tudta, hol találhatni, de senki nem járt utána, inkább új követ kerítettek. A kő mellé néha virág is került, megtörtént, hogy egyéb. A kő vándorlásának, újra megjelenésének és eltűnésének néhányszor magam is tanúja voltam. Bár kevéssé érdekelt a költő hitének-emlékének tárgyi jelenléte azon a földön, ahol a pálya befejeződött. Sokkal jobban szerettem volna, ha az emberek értelmében van minden köveknél súlyosabban jelen. Erről pedig kevés dicséreteset lehetett mondani a környékbeliekre. Olyan ugyan nem akadt, aki Petőfi Sándor nevét ne ismerte volna, de annál több, aki soha nem hallott róla, hogy a két falu között esett el a XIX. század legnagyobb magyar költője. Fehéregyháza délnyugati részében ott állt az emlékmúzeum, de azt csak szép fenyőfái okán tartották számon. Az út mellett — pedig forgalmas nemzetközi út ez — sem egy jelzőtábla, sem egy felirat nem volt egy ideig. Petőfi rosszul „választotta“ meg halála helyét ? Pedig ez a táj igazán miniatűr Erdély. — Fehéregyházát három nemzetiség lakja, Segesvárt szintúgy, N éjjasfalván ma már csak két nyelvet beszélnek, a románt és a magyart, de úgy tartják, hogy évszázadokkal ezelőtt ez a falu is háromnyelvű volt. Egy darab Erdély tehát ez, amelynek Beme joggal és okkal címezhette híres brassói kiáltványát. Később rájöttem, hogy igazságtalan voltam ítéletemben . . . A filológusi kutatás körülbelül 70 esztendő alatt immár megdönthetetlenül és végérvényesen bebizonyította, hogy a búni kaptató utáni Ispán-kút Petőfi Sándor élete utolsó pillanatainak színhelye. Földi maradványait — milyen szerencse ! — soha nem találták meg. E földi maradványokra, ha jól meggondoljuk, nincs is oly mértékben szükségünk, mint azt relikviagyűjtő szenvedélyünk és megszállottságunk diktálja. A költő földi „maradványa“ a költészete. Petőfi Sándorról lévén szó, ez a költészet tanúság, filozófia, magatartás és mérce. Ó, nem a kései költő utódoknak. Mindannyiunknak, embereknek, akik ezen a földön élünk. Ez a költészet csoda. Kétszeresen, tízszeresen, ezerszeresen. Olyan tünemény, amelyet egy ezredévben , . u-• -i cors A csontos, hórihorgas fiatal férfi, a egyszer rendelt a sor*. megismételhetetlen pélzt&z £ r&.£ ’ cl én ...“ Kinek volt szüksége erre a halálra .... Ez a halál nem csak glóriát, nem csak mítoszt, de tévhitet is teremtett. Olyan tévhitet, melynek okán Petőfi e világ szemében néha alig több egy lobogó, temperamentumos kamaszforradalmárnál, akinek költői művét ez a lobogás és ez a halál tenné becsülendővé. Tévedés és hamisítás. Petőfi költői műve — magatartásától és végzetétől függetlenül — a XIX. század egyik legnagyobb költői tette. Ideszámítva Európa minden kultúrnépének irodalmát Csak a legnagyobbakhoz, a szellemi rokonokhoz hasonlítható. Puskint sem a végzetes párbaja, Eminescut sem a tragikus élet alkonya tette naggyá. Hanem az, ami végérvényesen is megismételhetetlen tökéletességgel költői művé gyöngyöződött nagyszerű értelmükből. Petőfi Sándor halála helyén obeliszk áll ma. A segesvári várban — ha jól emlékszem — Romulus Cladea romantikus portréja néz szembe az arrajáróval. Az út mellett, ahol a múzeum felé vezető kitérő lekanyarodik, táblácska figyelmeztet a Petőfi-kultusz tárgyi jelenvalóságára. Születése 150. évfordulóján Mikó Imre és Dávid Gyula nagyszerű könyve, a Petőfi Erdélyben órák alatt fogyott el a könyvüzletekből. Az újrakiadás után is. Sok falusi házban megfordultam azóta, van, ahol ez az egyetlen könyv. De ez megvan. Mi magyarázza ezt a hirtelen felébredt új Petőfi-szomjat ? Azt a szinte megmagyarázhatatlan népszerűséget, amellyel időről időre Petőfi Sándor, ez a 2*> esztendősen meghalt fiatalember új és új nemzedékek kortárs (•) költőjévé képes lenni ? Bizonyosan nem romantikus halála és még kevésbé az emlékét őrizni próbáló kövek. Jelen van ő a lelkekben, üdítően és tisztán, mint az Ispán-forrás vize, amely szinte érthetetlen módon egy dombocska tetején fakadt fel, hihetetlen bőséggel. MAGYARI LAJOS Augusztus 2-án, tehát ma este a Megyei Tükör és a Cuvintul név szerkesztőségének munkatársai találkoznak a bikkfalvi, illetve a dobollói olvasókkal. A polyári kultúrházban, ugyancsak ma este, megemlékeznek a kommunista harcos Teodor Iordachescu születésének 90. évfordulójáról. A maksai klubban könyv, ismertetés; Fodor Sándor — Megőrizlek. Augusztus 3-án rendezik meg Calimánesti-en Az Olt dalai című folklórfesztivált, amelyen Kovászna megyét a sepsiszentgyörgyi művelődési ház és a helyi, ipar táncegyüttese, valamint szólistái képviselik. A román dramaturgia de Ünnepköszöntő rendezvények kádja keretében este 8 órai kezdettel, a színházban Lucia Demetrius Három nemzedék című darabjának előadása. Bodokon, a kultúrházban szimpozion 30 év telt el hazánk fasiszta uralom alóli felszabadulása óta. A bardóci klub szimpozion színhelye lesz szombaton este 8 órakor. Témája : Románia hozzájárulása az antihitlerista háborúhoz. Augusztus 4-én, Ploiesti-en rendezik meg az agitációs brigádok versenyének országos szakaszát. Kovászna megyét a sepsiszentgyörgyi textilgyár, a kézdi vásárhelyi készruhagyár, a kovásznás Lendület kisipari szövetkezet és a szitabodzai kultúrház formációi képviselik ezen a vetélkedőn. A román dramaturgia dekádja keretében vasárnap este a sepsiszentgyörgyi színházban előadásra kerül Páskándi Géza Apáczai című darabja. Lemhényben augusztus 4-én kultúr, és sportvasárnap, a Tündérvölgyben pedig, délelőtt 10 órai kezdettel Juhászlakodalom. Sárfalván a kultúrházban tartanak előadást A falvak fejlődése az utóbbi 30 év alatt címmel, míg Gelencén Ennek a hazának vagyunk az ifjúi témával tartanak kulturális estet. Tv-jegyzet Ezeken a hasábokon, több-kevesebb következetességgel, megpróbáltuk megszívlelni Bodor Pál kérelmét s a hazai magyar tévébírálat megteremtését. Természetesen, ez az összes lapokban elhangzó vélemények összegezéséből születne meg, de ez ideig csak szórványos reagálásokról beszélhetni. Szükség van a tévébírálatra — mindenki egyetért ebben —, szükség van, mert visszhangtalanságban a szerkesztőség nem léphet egyrészt tovább, másrészt a néző ízlését is illenék pallérozni, figyelmét — ha retrospektive is — ráirányítani a minőségi munkára, a lényeges kérdésekre, megtanítani nézve — látni (!). Nos, e hasábokon máig sokkal több dicsérő szó íródott, mint bíráló. Rokonszenvvel és a jó munkának kijáró előlegezett megbecsüléssel követtük a román televízió magyar műsorát, s lelkesedéssel, őszinte elismeréssel is szólhattunk sokszor.Ám az érzékeny pontokról, a buktatókról sem kell hallgatni. Nézzük a hétfői műsort például. Fő gyengéje e két és fél órás összeállításnak — az egészet tekintve — a szerkesztés eklektikus volta. A heti hírösszefoglaló után az irodalmiművészeti kistükör új „kiadását“ láthattuk, kórusművek hangzottak el, rajzfilmet is beiktattak a műsorba, befejezésül pedig a kolozsvári magyar opera művészei operettrészleteket adtak elő. Nem lenne ez sok, még csak eklektikus sem lenne, ha a műsornak lett volna egyetlen súlyosabb anyaga. Nem volt, pedig — érzésünk szerint — a szerkesztők és az operatőrök kezében volt a lehetőség, hogy a Horváth Istvánról készített filmet a hétfői műsor súlypontanyagává rángósítsák. Nem sikerült — s ha nem tévedünk — ennek oka egy vérbeli riporter hiánya volt ezúttal. Adelman Alfréd remek képsorai, Horváth emlékező szavai, a magyarósdi István környezet remek lehetőséget nyújtott volna egy igazi tévéfilm megszületésére. Néhány irányító, színt és fordulatot kölcsönző kérdés hiányzott mindössze. Ezek nélkül egysíkú maradt a portré. És portré csupán. A címben is említett eklektika problémája távolról sem olyan egyszerű, mint első pillantásra tűnne. A szerkesztőségnek hétről hétre meg kell harcolnia ennek veszélyével, hiszen a műsor a romániai magyar nemzetiségi közélet összefoglalója kell hogy legyen. Ez értelme és hivatása. De ugyanez egyúttal megnehezíti egy-egy műsor határozott vonalvezetésének megteremtését, többnyire tehát a kiemelkedő anyagok jó emlékével maradunk. Az igazi egyensúly megteremtéséről töprengeni nem csupán a szerkesztőség dolga, hiszen ez a műsor „legnagyobb példányszámú lapunk“, legismertebb és leghatékonyabb közvélemény-teremtő fórumunk. Ezért kell közösen töprengenünk szüntelen jobbításán. (magyart) Az eklektika buktat«»! • Közéleti transzformátor • Közoktatásügyi népbiztos volt • Csupán utalásokból • Mesterek fegyelme • látható élvezettel • Maga idei elő • Unalmasan dagályos • Kiváló néprajzkutató KORUNK. A júliusi számot forgatva örömmel nyugtázom, hogy a folyóirat közismert tartalmi gazdagsága, sokrétűsége nem csappant a laptest jelentékeny vékonyodásával arányosan , most sem könnyű a rovat profinának megfelelően, mindössze egy-két jellemzőbbnek érzett írást ajánlani a tucatnyi színvonalas tanulmány és cikk közül. A felszabadulási évforduló előestéjén a folyóirat több érdekes tanulmánnyal siet az e hősi korszakkal elmélyültebben foglalkozni kívánók segítségére : GÁLL JÁNOS ,a fegyveres felkelés marxista elméletét foglalja össze, míg BALOGH EDGÁR a MADOSSC (Romániai Magyar Dolgozók Szövetsége) megalakulásának negyvenéves évfordulója alkalmából Negyvenéves nemzetiségpolitika címmel közli összefoglaló tanulmányát. Ez utóbbiból másolok ide egy sokatmondó bekezdést : „Mondhatnék így is : a MADOSZ abban volt nagy, hogy nem a maga személyi és tárgyköri zárására, nem egy sajátlagos egyesületi szerkezetre törekedett, hanem a Román Kommunista Párt éltető politikai villanyáramat transzformálta az együttélő magyar nemzetiség különleges viszonyaira, úgy, hogy annak i,i embert teremtő hatása alól társadalmi és világnézeti különbség nélkül valójában senki se maradjon ki, így ezzel a politikával nyílhatott meg mindaz, amit talán Kacsó Sándor Marosvásárhelyen elhangzott előadásának programadó címével is jellemezhetnénk : Az erdélyi magyarság és a román nép építő együttélésének útja s feltételei.“ ASZÓDY JÁNOS dokumentumriportja (1944 forró augusztusa — I. rész) viszont az átlagolvasó számára is érdekfeszítő, tanulságos olvasmány, amely sok, eddig kevésbé ismert adatot, tényt mond el 1944 történelmi augusztusáról. Végezetül a Lunacsarszkij-centenárium és a közelgő Mejerhold-centenárium kapcsán CSEHI GYULA által közreadott dokumentumokra hívnám fel a figyelmet. Lunacsarszkij. a jeles drámaíró és esztéta, kritikus, színházi, zenei és költői filmszakember (Petőfiről írt tanulmányából, ha jól emlékszem, éppen a Korunk közölt részleteket) 1917-től, az októberi forradalom első napjától 1929-ig közoktatásügyi népbiztos volt, kitartóan támogatta Meierholdnak az egész európai színjátszásra kiható színházi kísérleteit, újításait. Így hát jogos örömmel olvassuk Lunacsarszkij vele foglalkozó írásait. IFJÚMUNKÁS. A lap július 25-i számában NITS ÁRPÁD a sepsiszentgyörgyi autóvillamossági gyár problémáiról cikkezik (Vigyázat: alacsony feszültség !). Sokkal fontosabbnak érzem viszont azokat a gondolatokat, melyeket ugyanazon a újságoldalon BODO BARNA vet fel (vagy legalábbis sejtet) riportjában (Gyermeknevelési szabadság háttere). A látszólag helyi érdekű sztori — egy Csíkszeredai munkásnő brutális mestere üldözése elől a törvény biztosította, több éves gyermeknevelési szabadságba menekül — olyan problémát érint, amelyről igen gyakran megfeledkezünk : a fegyelmezők fegyelmet. A munkafegyelem égető, mondhatni létszükséglet minden vállalatnál, ezt mindenki tudja, hajtogatja, ahogy az sem titok senki előtt sem, hogy a gyári vezetés szinte minden termelőegységben kénytelen a fegyelmezetlenség megnyilatkozásai ellen küzdeni. A fegyelmezetlenkedők ellen erős kézzel fellépő mester tehát elismerésre számíthat, intézkedéseit nyomban láttamozzák, helybenhagyják. De mi történik abban az esetben, ha a mester erőszakoskodó hajlamú, hirtelen haragú, bosszúálló és igazságtalan ember ? Nos, nagyon gyakran, ha akar, könnyedén visszaélhet a helyzetével : a más gondokkal bajlódó vezetőségnek ilyen „apróságokra“ nemigen jut ideje. . . . Mindezt pedig figyelmeztetésül mondtam el : az a munkaközösség, amelyet ilyenformán lehet terrorizálni, végeredményben maga idézi elő az helyzetet. A szocialista demokrácia áldatlan intézményesített lehetőségei, ha élni tudnak velük, elveszik e házi zsarnokok kedvét attól, hogy emberi sorsokkal, emberi méltósággal könnyű kézzel játszani merjenek. CINEMA TITUS POPOVICI minden megnyilatkozását súlyos írói-művészi felelősségtudat diktálja. A Cinema júliusi számában a román történelmi film problémáit veti fel nagy emberi-művészi felelősségtudattal s tagadhatatlan hozzáértéssel — talán emlékeznek még arra, hogy egész sor sikeres román történelmi film (forgatókönyve) fűződik a nevéhez, a Dákok, a Traianus oszlopa, és a Mihail Viteazul például. A hazai történelmi filmek alkotói szemére elsősorban a felületességet, a meggyőződés, belső feszültség nélkül deklamáló frázisokat veti. Jellemző véleménye például a rendkívül ellentmondásosan fogadott Nyestfiakról (lásd például ebben a számban is a filmelőzetest. M. J.) : „Stefan alakját .... ezt reneszánsz-szerűen gazdag jellemű, szenvedélyes, érzéki és tekintélyes férfiút, akit a nép már életében istenített, aki még életében mítosszá vált — Mircea Drágán filmje olyan program unalmasan dagályos hordozójává degradálta, amely ízetlen, mint valami plakát, s amelyen át sem zuhan gondolat, kétely, kétség; uralkodója le nem vetné a hermelinpalástját olyankor sem, amikor éppen a timisi istállókat látogatja . . . íme, az egyik korlát, amin túl kell lépnünk .... s amelynek el kell tűnnie a román filmből.** A történelmi hitelesség érdekében tudatos programot, tudományos elmélyültséget és az alkotók széles körű bevonását, a történelmi filmeket megelőző vitákat sürget. (GAZ SZÓ: Ha önök közül nem ismerné valaki SERES ANDRÁST, ezt a megyénkben dolgozó, kiváló néprajzkutatót (milyen nagy nyereség számunkra, hogy éppen nálunk.s megfelelő beosztásban dolgozik !), az, kérem, olvassa el a napokban érkezett júniusi Igaz Szóban SYLVESTER LAJOS szerényen i.portré-vázlatnak “ nevezett riportját, s töprengjen el egy csöppet önnön dolgai felett. Mert akkor bizonyára felteszi magának azokat az elkerülhetetlen kérdéseket, amelyeket fölöslegesnek tartok itt előrevetíteni.. MATEKOVICS JÁNOS RÍELYEl TÜKÖR6.