Megyei Tükör, 1985. október (18. évfolyam, 4253-4279. szám)

1985-10-01 / 4253. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! •GYES ,TÜKÖR AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM 4253. szám 1985. OKTOBER L. KEDD ARA 50 BAMI 0 A néptan­ácsok III. kongresszu­sa d­okumentu­­­mainak jegyében a városiasodás felé Az elkövetkező időszak egyik leg­szebb feladata lesz kétségkívül a falu urbanizációs, civilizációs szintjének fokozása. Tekintve, hogy urbánus, ag­ráripari központok kialakítása eddig is szerepelt terveinkben, némi tapaszta­latra lehetett már szert tenni ezen a téren, s azokat gyümölcsöztetve, újabb ötletekkel, elképzelésekkel felduzzaszt­­va, nagymértékben elősegíthető a köz­ségekben lakók életminőségének­­gyor­sabb ütemű javítása. „Úgy vélem — hangsúlyozta NICOL­AE CEAUŞESCU elvtárs, pár­tunk főtitkára, a néptanácsok III. kongresszusán tartott beszédében —, hogy a létező tervek szerint már az 1986-os évben minden megyében való­sítsuk meg 2—3 község rendezését, tel­jes egészében dolgozzuk át az összes községek, az összes városok rendezési vázlatát, és semmilyen indokkal ne en­gedélyezzük, hogy a helységek kijelölt határán kívül építkezzenek.“ A helységrendezési programok életre hívásakor tekintetbe kell venni, hogy a falvak lakossága munka- és életkö­rülményeinek a városi lakosságéhoz való közelítése, a falvakon lakók élet­­színvonalának emelésével párhuzamo­san menjen végbe. Az urbanizációnak nem kell azt jelentenie, hogy még na­gyobb számú lakosság összpontosul a városokban, hanem a községek, a falu­si helységek létfeltételeinek emelését. Arra kell törekedni, hogy a falvak lakóinak munka- és életkörülményeit a városok szintjére emeljük. Éppen ezért, az összes néptanácsok­nak az eddigieknél jóval nagyobb fi­gyelmet kell fordítaniuk a kereskedel­mi és szolgáltatási hálózat fejlesztésé­re, korszerűsítésére. 1990-ig biztosítani kell falvakon is a lakosság összes igé­nyeinek kielégítését. Ez az útja gyakor­latilag a városok és falvak közötti kü­lönbségek eltűnésének, annak, hogy a honpolgárok, lakóhelyüktől függetlenül. PÉTER Sándor (folytatása a 2—3 oldalon) PÁRTUNK FŐTITKÁRA útmutatásai szellemében A TERVEZETT KÉTSZERESÉT A sepsiszentgyörgyi Villamos Beren­dezéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalat főgépészeti részlege az év ele­jétől mostanáig a pótalkatrész-felújí­tási terv több mint kétszeresét valósí­totta meg. Ennél a vállalatnál is, akárcsak me­gyénk vállalatainak a java részénél, az elkopott, meghibásodott alkatrészek csak egy részét helyettesítik új, az ere­deti gépet vagy gépi berendezést gyár­tó egység, vagy pótalkatrész gyártásá­ra szakosodott vállalat által biztosí­tott alkatrésszel. Az utóbbi időben egy­re gyakrabban kellett saját maguk biz­tosítsák, előteremtsék a javításokhoz szükséges pótalkatrészeket. Ez jelenti a meghibásodott alkatrésszel tökélete­sen megegyező méretű és anyagminő­ségű pótalkat­részek előállítását, vagy a meghibásodott elemek, összetevők ki­cserélését, felújítását, vagy pedig az összetevők olyképpeni módosítását, hogy az biztosítsa a részegység hibát­lan működését. Az utóbbiakat — az alkatrészek felújítását — a vállalat­nál széles körben használják különös­képpen az importgépek­ és gépi beren­dezések javításánál. Ezáltal jelentős va­lutaalapokat takarítanak meg. Eddig ebben az évben közel egymil­lió lej értékben újítottak fel különbö­ző gépalkatrészeket. TÖMÖRI Géza Erős gépek a fakitermelők szolgálatában (GERGELY Béla felvétele) ÖTVENEZER KILÓN FELÜL Vasárnap, a késő délutáni órákban az uzoni állami gazdaság egyik nö­vénytermesztő farmján véget ért a pi­­tyókapergetés: Kovács Bálint, Bende Ferenc, Gáli Béla, Tarcsi László, Amb­rus Tibor a több hetes megfeszített erőpróba után örömmel vontatta trak­torával a pergőtöket a gépparkba. Az egyes számú farm dűlőin kikerült az idei termés a földből. Ez a farm törté­netében egyedülálló teljesítmény, eled­dig szeptemberben soha nem végeztek itt a termény betakarításával. Ez tehát az idei pityókaszüret első rekordja. A másik csúcsteljesítmény felől ellenben most hiába faggatom a farmvezetőt. Erről még túl korai szá­mot adni. Nagy még a kinnlevőség ah­hoz, hogy a pontos hozamról tájékoz­tatást nyújtsunk. Hozzávetőleges átlag­termésről azonban igen, de erről majd későbben. A pergetés véget ért, a szál­lítás még napokat vesz igénybe. Hétfőn reggel fél 7 órakor léptem be az állami gazdaság kapuján. Szabó György farmvezetőt kerestem. — Szabó György a hátsó kapun jár be, ott találja a gépállomáson — irá­nyított a gazdasági központ hátsó ud­varára a portás. Jól tudta, valóban Szabó György már mezőgépészei társaságában beszél­te meg a napi feladatokat. Csakhamar egy szűk irodába gyűjtötte maga köré a közel kéttucatnyi traktoristacsopor­­tot, s máris kezdetét vette a hét első megbeszélése. Az élenjáró farmvezető a jól ismert taglejtéssel, higgadtan, ekképpen fogalmazott: — Remélem, mindenki tisztában van azzal, hogy a pityókaszürettel az ősz még nem fejeződött be számunkra. Lazításnak, felületes munkának to­vábbra sincs helye mifelénk. A tegna­pi fegyelmezetlenség megismétlődésé­nek — jól tudják, kiről van szó — szerződésfelbontás lesz az ára. Ittas embernek nincs helye közöttünk, ez legyen mindenki számára világos. Most pedig lássuk a napi teendőket. Plugor, Pataki, Stáduly, Tarcsi, Gáli, maguk öten velőszántást végeznek. Egy tárcsa másodszor is végighalad, kitűnő mag­ágyba hullhat csak a búza. Szekeres Sándor, Banciu Nicolae folytatják fel­adataikat, a jól ismert igénnyel. Hu­szonöt hektár a vetés napi üteme. Jó munkát, a viszontlátásra ... A pityókaszüret valóban itt véget ért, ám a határban még több százan végeztek e napon begyűjtést, váloga­tást. Szabó György ott, a helyszínen folytatta a napi teendők szervezését, irányítását, ellenőrzését. Közben pedig ARADI Endre (folytatása a 2—3. oldalon) (KOVÁCS László felvétele) A KÍNAI NK-BAN az évszázad vé­géig megépítik a világ legnagyobb ví­zierőművét. A Yangtzére telepített e­­rőmű beszerelt teljesítő képessége 13 millió KW lesz, és évi termelése eléri a 65 milliárd KWh-t — írja a China Features közlöny. A gyűjtőtó 30 000 millió köbméter vizet fog tárolni, fe­lülete 133 000 hektár lesz. A zsilipek, amelyek majd a tavon épülnek, 10 000 tonnás hajók közlekedését teszik lehe­tővé.­­ SZOCIALISTA ÉS TŐKÉS ORSZÁ­GOK BELI üzleti körök és egyes kor­mányvállalatok képviselői Várnában nemzetközi összejövetelen vizsgálták meg a Kelet és Nyugat közötti gazda­sági együttműködés bővítésének mó­dozatait. Részt vettek 23 ország és e­­gyes nemzetközi szervezetek képvise­lői. Az összejövetel záródokumentuma a gazdasági vállalatok közötti kereske­delmi cserék és kontaktusok fokozásá­nak szükségességét hangsúlyozva ki­emeli, hogy a Kelet és Nyugat közötti kölcsönösen előnyös kereskedelmi cse­rék bővítésének pozitív szerepet kell betöltenie a nemzetközi politikai lég­kör javításában. A KOPPENHÁGÁBAN véget ért A nukleáris fegyver kihívás a béke el­len témájú nemzetközi szimpózium, amelyet a nagy atomfizikus, Niels Bohr születésének 100. évfordulója al­kalmából rendeztek. A TASZSZ hír­adása szerint a rendezvény részvevői a fegyverkezési hajsza technikai és politikai következményeinek kérdéskö­rét vizsgálták, és egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy a Szov­jetuniónak és az USÁ-nak konstruk­tív párbeszédet kell folytatnia a nuk­leáris fegyverkezés csökkentése, majd e fegyverek teljes felszámolása érde­kében. Megnövekedett a fűtés hatásfoka A hűvösebbre fordult, szeles időjárás figyelmeztet rá, közeledünk a télhez, az átlaghőmérséklet heteken belül a kritikus pont alá süllyedhet. Rövide­sen tehát, megkezdődik a fűtési sze­zon. Közérdeklődésre számot tartó kérdés: hogyan készült fel az illetékes válla­lat a télre, mennyiben teremtette meg a fűtés, a hivatalos szóhasználattal za­vartalan hőszolgáltatás feltételeit? — Ilyen jól soha nem álltunk — válaszolja Simon Benjámin, a Lakás­gazdálkodási és Közszolgáltatási Vál­lalat illetékese. — A főjavítási munká­latokkal már régen végeztünk, sőt az előirányzatot még túl is szárnyaltuk. A Június 11. utcai kazánházat terven felül javítottuk ki. A kazánok mosása is kitűnően sikerült, ami nagyon nagy mértékben annak köszönhető, hogy ta­valy és tavalyelőtt az összes kazánhá­zat ioncserélőkkel láttuk el, s így ele­jét vettük a kazánok meszesedésének. A lágyvíz szinte nem is hagyott nyo­mot a kazánokon. Jórészt ennek köszönhető az is, hogy a kazánok hatásfoka még soha nem volt ilyen jó, mert az idén. A legala­csonyabb megengedett hatásfok a 80 százalék. A mi kazánjaink kivétel­nél- BÍRÓ Béla (folytatása a 2—3. oldalon) A 2.-3. oldalon • Óvjuk, növeljük A TERMŐFÖLDET • HOGY SZÜLETIK AZ IFIHORGÁSZ? • SPORT

Next