Háromszék, 2000. szeptember (12. évfolyam, 3048-3073. szám)

2000-09-01 / 3048. szám

Ára: 3000 lej, előfizetőknek: 1335 lej 3048. szám Sepsiszentgyörfgy, 2000. szeptember 1., PEUVI­EK Szigorú szeptember Mikor szeptemberre fordítjuk a naptár lapját, megle­­gyint a hideg s a félelem szele. A tél közeledte Romániában rémülettel tölti el az emberek zömét, mert kezdődnek a fűtéssel járó gondok-bajok. Mifelénk még súlyosabb a helyzet, mert a hideg hat kerek hónapot tart, s idén — ha lehet a bajt fokozni — teljes bizonytalanságban indulunk neki a télnek. A távfűtéses rendszerek lerobbantak, a szol­gáltatást működtető vállalkozók pénzhiányra hivatkozva semmiféle korszerűsítési munkálatot el nem végeztek, s például Sepsiszentgyörgy városvezetésének sem rövid, sem hosszú távú stratégiája e kérdés megoldására nincs. Az a bizonyos 500 milliós alap, mellyel kis kazánházak be­szerelését szorgalmaznák, jó esetben hat-hét lépcsőházon segítene valamit, de főként választási propagandacélokat szolgált. Nos, szeptembernek úgy vágunk neki, hogy tud­juk, 350 000 lejt kell fizteni egy gigakalória hőenergiáért, a soron következő villanyszámlákon az 582 lejes szociális tarifa helyett egy kVVh-ért már 767 lejjel számolnak, a standard ár pedig a 36 300 lejes havi bérleti díjon kívül 1209 lejbe kerül (870 helyett), 16%-kal drágább, tehát köbméterenként 1272 lejbe kerül mától a földgáz. A telefont már júliusban drágították, 120 000 lej a havi előfizetés és 595 lej egy impulzus, amiből egy percbe napközben hat fér bele. Szinte hetente 200—300 lejjel drágul a benzin, hétfőtől 7,1 százalékkal kell többet fizetni a vonatjegyért, a helyi szállításért. Az energiahordozók árának megugrásával minden drágul, a szeg, a só és a koporsó is. (simó) (folytatása a 3. oldalon) SZTRÁJKHANGULAT A KATASZTERI HIVATALBAN • E­hbérért dolgoznak a földmérők Munkakonfliktus bejelentésére készül a megyei terü­letrendezési és kataszteri hivatal szakszervezeti vezetője, mivel az intézmény dolgozói minősíthetetlen javadalma­zásért dolgoznak, kilátásaik pedig a lehető legrosszabbak. Amennyiben a helyzet nem változik, munkabeszüntetést ígérnek, ilyen körülmények között pedig szünetelni fog a földtörvény tízezreket érintő alkalmazása, a tulajdon­képpeni birtokba helyezés. (mózes) (folytatása a 3. oldalon) MEGAKADÁLYOZNI AZ ERDŐIRTÁST H­árom hét haladék Tegnapi lapszámunkban írtunk a szeptember 4-ére kitűzött lábon álló fa árverésének ügyéről. Ennek kapcsán szintén teg­nap a Sepsiszentgyörgyi Erdészeti Igazgatóság közleményt adott ki, hogy az árv­erést szeptember 25-re halasztották. Megyeszerte felháborodást keltett, hogy az erdők visszaszol­gáltatásának előestéjén az erdé­szet nem csak az idénre, hanem már jövőre is áruba bocsátotta a kitermelhető famennyiséget. Tamás Sándor képviselő tegnap nyilvánosságra hozott levele után, amelyben az érintett helyi és központi intézményeket arra kérte, akadályozzák meg a konfliktus kialakulását, tegnap délelőtt Birtalan Ákos képvi­selő tárgyalt a megyei erdészet vezetőivel, illetve a prefek­tussal. Ezután kaptuk kézhez az igazgatóság közleményét. A többrendbeli közben­járás után született döntés mindazonáltal csupán hala­dék, és nem megoldás a ve­szélyeztetett erdők ügyében. Ez alatt az idő alatt kell meg­találni a megoldást —a he­lyi és megyei önkormányza­tok, a prefektúra, a földosztó bizottságok, a közbirtokos­ságok, a polgármesterek, az érintett intézmények és ter­mészetesen a politikusok, az RMDSZ bevonásával — amely képes megakadályoz­ni az erdőirtást, egy esetle­ges — más célokra is fordít­ható — konfliktus kibonta­kozásának pedig elejét tud­ja venni. Ferencz Csaba Albert Levente felvétele A Váradi József-iskola szeptemberi arca Tanévnyitás Háromszéken Ma a megye minden iskolájában megszólal a csengő, benépesednek az óvodák, napközi otthonok. Sepsi­­szentgyörgyön még a déli harangszó is a diákokat köszönti, elsősorban azokat a református kollégistákat, akik a vártemplomban tartják a tan­évnyitót. Közel nyolcezer óvodás lép be a kisebb­­nagyobb igyekezettel és eredménnyel csi­nosított épületekbe, kétezer-ötszáz körüli azok száma, akik először veszik hátukra az iskolatáskát, közel 3800-an indulnak V. osz­tályba, és 1400-an kezdik a IX. osztályban középiskolai tanulmányaikat. Összesen negyvenötezer körüli a tanévet kezdők szá­ma, de mivel az osztályok, illetve óvodai csoportok nem azonos létszámban teltek be, a pontos statisztikák csak ezután készülnek el. Az már biztos, hogy héttel kevesebb első osztály indul idén, mint tavaly, és sok az alacsony létszámú osztály, a beiskolázási tervhez képest pedig hat IX. osztállyal ke­vesebbet sikerült benépesíteni. (fekete) Máról holnapra Becsengetnek Ma megszólalnak az évezred utolsó, az új ezredév első tanévére szólító iskolacsengők. Ezen külön érdemes lenne elmeditálni, hiszen ilyen esély csak a most élő diáknemze­déknek adatik meg. Illene tehát a nosztalgia húrjait megpengetni, régi jó szo­kás szerint intelmeket és serkentő buzdításokat fogalmazni, hogy úgymond: „Fiatalok, úgy készüljetek az életre, annak kihívásaira, hogy tudva tudjátok, egy új kor hajnalán ezt a világot tinéktek kell majd megváltoztatnotok...” Szép lenne, jó lenne ebben az emelkedett hangnemben fo­galmazni, ez illene az alkalomhoz, de hagyjuk ezt a tisztet a tanévkezdés ünnepi szónokaira, iskolaigazgatóinkra, meghí­vottakra és a diákok kiszemelt szószólóira. Ötletként azt is hozzáteszem, hogy érdemes lesz újfent emlékezetbe idézni: a magyar oktatás, a magyar iskola ezeresztendős, s ha egy év­ezreddel ezelőtt nem is anyanyelvünkön oktattak a klastro­­mok mellett megalakult skólák fráterei, az biztos viszont, hogy magyar fiatalokat oktattak. Betűvetésre, krónikaírásra, ke­resztény erkölcsre, államszolgálatra és — horribile dictu! — népszolgálatra is mindezek révén. Ezer esztendőknek múltán hogyan is áll nálunk, Erdély­ben a magyar iskolák, a magyar oktatás ügye? A lehetőségek arányában: sem jól, sem rosszul. Nem áll jól, mert távolról sem értük el kitűzött céljainkat sem tulajdonaink visszaszer­zése, sem a tanrendek, az oktatási nyelv mikéntje, sem az is­kolai önrendelkezés vonatkozásában. Ez egyaránt vonatko­zik az elemi, a középfokú és a felsőfokú oktatásra. Több mint tíz esztendő alatt tettünk lépéseket, értünk el eredményeket, de az eredmények még messze elmaradnak az erdélyi magyar társadalom elvárásaitól. Összes valamikori iskolánkat régóta vissza kellett volna adatni nemzeti közösségünk, történelmi egyházaink tulajdonába, s megteremteni-kimunkálni azt a jogot, hogy magunk állapíthassuk meg, mit, hogy s főként milyen nyelven tanítunk. Ezek viszont nehéz kérdések, s azért nehezek, mert nem rajtunk múlnak elsősorban, ha­nem az országot birtokló többségen. Amely még nem haj­landó, nem képes megérteni, hogy elvárásaink, törekvése­ink egy szemernyit sem sértik érdekeiket. Ellenkezőleg: ag­resszív sértettséggel fordulnak szembe jogos követeléseink­kel, megfeledkezvén, hogy a ma működő reprezentatív tan­­intézményeik tetemes része a magyarság, a magyar állam által emelt edifíciumokban működik. A kakukkok filo­zófiája_ Apropó: épületek! Az általános elszegényedésben talán az iskolák húzzák a legkurtábbat, hiszen évről évre egyre kevesebb pénz jut a tanintézeti épületek felújítására, a fel­szereltségre, a minimális higiéniai szint biztosítására. Nincs a költségvetésből származó anyagi fedezet erre, ahogyan aligha lesz az iskolaépületek téli fűtésére-világítására. Nagy­lelkű — többnyire külhoni! — szponzorok és alapítványok jóvoltából ma iskoláink számottevő részében már számító­gépek találhatók, folyik ily jellegű képzés, de mily kiáltó ellentét: nebulóink lassan megismerkednek a korszerű szá­mítástechnikával, de kezet mosniuk nincs lehetőség. Hogy ízlésesen fogalmazzak! És mégis, szeptember elseje van. Naponta elsétálok a Szemerja negyedi Váradi József Általános Iskola mellett, s megdobban a szívem, el is mosolyodom, lám, itt a vakáció során arra is jutott erő, energia és fantázia, hogy újrafes­sék a skála főépületét vidám színekkel, bő fantáziával. Ez homlokot derítő valóság. Ahogyan homlokot ráncoló, hogy új épületük körül régóta iszapbirkózás folyik, valakinek ko­moly tartozásokat kellene kiegyenlítenie, hogy végre birto­kukba vehessék... Hát ilyen a mai valóság! És mégis mondom minden rendű és rangú diáknak, ne­bulónak, tanítónak és tanárnak: „Bár zord a harc, megéri a világ...” Magyari lajos

Next