Háromszék, 2001. november (13. évfolyam, 3404-3429. szám)

2001-11-01 / 3404. szám

Ára: 2500 lej, d­öli/csókik­k: 170 d­ lej 3404. sz.ám Sep­sisz­eirinyői-tér. 3001. n­ovemb­er 1., CSI­TFOSZTÓK ­ Árak, bérek, nyugdíjak Mától újabb 3,2%-kal nőtt az elektro­mos áram ára, néhány száz­ezer lejjel drá­gult a benzin és a gázolaj, s hogy ne csak ennek következményeit érezzük az élelmi­szerek, ipari termékek árában, bejelentet­ték, hogy a hústermelők kérésére 10%-kal kerül többe mától a tőkehús is. Kilátásba helyezték, hogy jövő héttől a kormány a hátrányos helyzetű régiókba eddig vám­mentesen behozott sertés- és marhahúsra is vámot szed, ezzel újabb 6— 10%-kal nő a húskészítmények ára. Már ma egy kilo­gramm párizsiért 55 000 lejt kérnek, a ha­sonló magyar termék olcsóbb, 39 000 lej körüli.­­Ez azt jelenti, hogy az átlagnyug­díjas, aki 1 500 000 lejt kap kézhez, mindössze 22- 23 kilogramm parizert vá­sárolhat havi jövedelméből, s ennek két­szeresét az alkalmazott, ha oly szerencsés, hogy megkeresi az országos átlagbért, a 3,2­ millió lejt. Sajnos, az alkalmazottak zöme ennek jóval alatta keres.) (sima) (folytatása a 3. oldalon) VÁLLALKOZÓ SZELLEMŰ GÉPGYÁRIAK Bánatpénz helyett munka Országos viszonylatban is példátlan esetről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-ügynökség igazgatója. 36 nemrégiben tömegesen elbocsátott úgy döntött, lemond bánatpénzéről, és újra dolgozni kezd. A sepsiszentgyörgyi gép­kocsialkatrész-gyár augusz­tusban száznál több alkalma­zottjának mondott fel, akik a Ricop-program szerint végki­elégítésre jogosultak, a bánat­pénz átlagosan havi 3,9 mil­lió lejt jelent, amit 6—12 hó­napig folyósítanak szolgálati idő szerint. Csakhogy egy olyan fordulatra került sor, ami ez idáig sehol sem történt meg: egy nemrégiben bejegy­zett vidombáki cég, a Rab­­­alcom Kft. október 1-jétől 36 elbocsátottat alkalmazott, akik érdekes módon régi munka­helyük helyszínén dolgoznak tovább, ugyanis a szóban forgó kereskedelmi társaság a megyeszékhelyi gépkocsi­alkatrész-gyár korábban fel­számolt karbantartó- és ja­vítóműhely tevékenységét vál­lalta fel. A 36 szentgyörgyi a mun­kába állással egyrészt elveszí­tette bánatpénzét (többségük egy évig kapta volna, vagyis több mint 40 millió lejtől bú­csúztak el), másrészt fizeté­sük kisebb, mint amennyi az „otthon ülésért” járt volna, de munkaszerződésük hosszú időre szól. (mézes) Máról holnapra Újfajta „transzszilvanizmus”? Amíg a miniszterelnök és népes kísérete a tengerentúl ven­dégeskedik Románia presztízsét kozmetikázván, addig ideha­za a másodhegedűsök vették át a prímet, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt a nemzetmentők szerepében szeretnének tetszelegni. A főszerepet ezúttal Ioan Rus belügyér osztotta ki magára bár az is lehet, hogy a távol lévő Nagy Rendező, Adrian Năstase rábólintásával­­, s fulmináns kolozsvári beszédében a kormánypárt erdélyi offenzívájáról szólott, arról a program­ról, mellyel az SZDP meg fogja erősíteni transzszilván jelen­létét. Na, ha offenzíva, akkor ellenfelet, ellenséget is kell keresni ehhez, s mi sem természetesebb Romániában, mint az, hogy újra terítékre kerüljön a „magyarkérdés” s az unalomig rágott csont, a Har­kov-szindróma. Ioan Rus belügyminiszter, s az lenne a tiszte, hogy az ország belső békéjére vigyázzon. Ő ehe­lyett uszít, hangulatot kelt, felelőtlenül improvizál és rémlátnokoskodik. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a szé­kely megyékben megszűnőben van a román állam autoritása és szuverenitása. Ezúttal Hargita és Ko­vászna mellett már Maros megyét is emlegették mint olyan veszélyes térségeket, ahol az állam tekintélyét végzetesen veszélyezteti az autonómiakon­cepció, az önkormányzati gondolkodás és horribile díctu­ a magyar kormány gazdasági stratégiája, mely a helyiekkel való bűnös cinkosságban (!) privatizálással és beruházásokkal próbálja rátenni a kezét a térség gazdaságára és gazdagságára. (Lásd Szovátafü­rdő esetét, mely „román nemzeti kincset” ma­gyar befektetők vettek meg. A rém­esebb látnokok szerint maga a magyar titkosszolgálat!) Hogy ez mily ostobaság és gazdaságpolitikai vakság, arra kár szót vesztegetni, inkább arra érdemes odafigyelni, hogyan, miként akarja „orvosolni” Joan Rus és pártja a „betegséget”. Hát elsősorban „szakemberek” szabad be- és letelepítésével a térségben (mert ugyebár­milyen kevés román tanár van errefe­le!), a kormány minisztereinek sűrű látogatásával, hogy a „helyszínen” tájékozódhassanak az itt uralgó áldatlan állapotokról. Egészen halkan és fél szájjal arról is szó esik, hogy programokat kell kidolgozni a térség fejlesztésére, „ipari parkokat” kell létrehozni stb., stb. Csak arról nem beszélt Rus, milyen pénzből lehetnének megvalósíthatóak e programok, amikor a költségvetés még a szerencsétlen vegetáláshoz szükséges pénzt sem biztosítja, s ha nem lennének „bennszülött” és „idegen” beruházók, vándorbotot vehetne kezébe újra Székelyföld népe. Le- és betelepített „szakemberekből” annyi van, hogy Oltót, Küsküllőt, Marost lehetne rekeszteni velük, csak azt nem értem, miért nem hoznak áldozatot a nagy nemzeti oltáron, s vállalnának romántanári állást Kotormányban, Varságon, Ojtoztelepen, Vármezőn, akárhol, ahol ebben hiány mutatkozik? Az a szőlő igen-igen savanyú lenne? A nagy nemzeti nekibuzdulásból a „demokratikus” ellen­zék sem maradhatott ki: Stoica liberálisai és Basescu kozmo­polita demokratái kórusban szidják a kormányt és a kormány­főt, mondván, hogy engedményeket tesznek az RMDSZ-nek, a magyarságnak és a magyar kormánynak, amikor fölajánlot­ták, hogy a szervezet tagkönyve helyettesítse az ominózus magyar igazolványt. Nemzetárulás — harsogják, s nekünk csu­pán az fáj, hogy az ő nemtelen hatalmi csatározásainak újra mi válhatunk áldozataivá az „üsd a harmadikat" logikája alapján. Hát zajlik az élet kies hazánkban! Megjelent a szociáldemok­rata „transzszilvanizmus”, mely kemény mélyülést visz be Sabin Ghermannak és híveinek. Ők azt mondták — a mondás elhíre­­sü­lt­ , hogy „elegünk volt Romániából”, most itt a kormány­párti válasz: „mi soha nem telünk be Erdéllyel!” Elhiszem. Teret hódít Năstase pártja, bár azt mégis fenntartásokkal fogadom, miszerint Háromszéken például már 7000 tagja len­ne, s abból félezer magyar nemzetiségű. Azt elhiszem, hogy egy-két kivételtől eltekintve­­ a politizáló románok mind átnyergeltek a kormánypártba, lévén, hogy immár csak attól remélhetnek egy-egy zsírosabb stallumot, de a hétezres szám azért túlzás, s a magyar nemzetiségű SZDP-sek tábora is kita­­lációnak tűnik. Egy-két tucat, az igen, de a félezer csak Adrian Căşunean-Vlad rózsás álmaiban létezik! Magyari Lajos H­alottak napja Eljön az emlékezés ideje, írja Csoóri Sándor gyönyörű versében, és mi emlékezünk. A sírok, szeretteink sírjai gyer­tyákkal és fehér krizantémok­kal telnek meg ezen a napon, emlékeimben november elsején mindig süvölt a szél, beborul, h­ópelyhek kavarognak a leve­gőben és esik, libegnek-lobog­­nak a sírokon a gyertyák és ce­megnek a szívfárjdítóan fehér virágok, a halottak p­edig élet­re kelnek bennünk és körülöt­tünk, szellemalakban lebegnek, szavaikra, szokásaikra, arcuk­ra, cselekedeteib­e emlékezünk, néhány életfogytiglani pilla­natra úgy érezve, hogy nincsen halál, ők nem haltak meg, el­lenkezőleg: élnek, itt vannak körülöttünk, mindjárt belénk karolnak, és nevetve mondják el, hogy mi történt,­­ mióta mi nem találkoztunk. De meglib­bennek a pislákoló gyertyák az országos huzalban, s a szellem­alakok hirtelen tűnnek el, ilyen­kor a sírnál, lehorgasztott fej­jel állva, még elviselhetetle­nebb és fájdalmas a gyász, s a veszteség, amelyet a szereteti személyek elveszítése és hiánya jelent... Nem tudom, van-e másvi­lág, valamilyen formában lé­­teznek-e még ebben a miszti­kus költők által annyiszor vi­zionált szellemvilágban ha­­lottaink?! Néha hideglelős örömmel döbbenek rá, hogy van, s szinte érzem magam mellett apám jelenlétét, hal­lom anyám szavait, ahogyan a brassói csokoládégyárban eltelt kamaszkorát meséli; őket, magyar lányokat szeret­ték ott, mert nem loptak... A gyertyáik kialszanak az erősö­dő szélben, és a sötétben to­­valebbennek a szellemárnyak, csak a fehér virágok vilá­gí­­tanak a sírokon, dacolva a hi­deggel. Halottak napja, feltáma­dás... Bogdán László C­ivil szervezetek fóruma Háromszáz lehetséges meghívottja van a Humaret Alapítvány által november 5- én, hétfőn 10 órára meghirde­tett tanácskozásnak, amelyre a nem kom­ányzati szerveze­teket várják az egész megyé­ből a megyeháza kisebb ülés­termébe. E hír egyúttal meg­hívó is. A szervezők a követ­kező témákat ajánlják megvi­tatásra: civil szervezetek, a­­hogy azokat a média látja; a ci­vil társadalom és a közigazga­tás kapcsolatában felmerült gondok, illetve sikeres megoldá­sok; a nem kom­ányzati szer­vezetek helye a közösségi problémák feloldásában. Továb­bi értesülésekért Száva József­hez lehet fordulni a 095 327 827-es és a 351 903-as telefonat (k.) Kézdivásárhely. Indul az amerikai program — 3. oldal

Next