Háromszék, 2002. február (14. évfolyam, 3475-3498. szám)

2002-02-01 / 3475. szám

Elhalasztották a csángószervezet elleni eljárást Tegnap a sepsiszentgyörgyi bíróságon február végére halasztották a Bákó megyei tan­­felügyelőségnek a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége betiltását kérelmező beadványa tárgyalását. Nem hivatalos információink szerint az ügy elnapolásának az volt az oka, hogy kiderült, a csángószövetséget hivatalo­san nem értesítették a tárgyalásról, a szervezet nem kapott semmiféle beidézést. Mint ismeretes, a klézsei délutáni magyar oktatás ellen indított hadjárat egyik mozzana­taként kérte a Bákó megyei tanfelügyelőség a csángószervezet betiltását arra hivatkozva, hogy olyan tevékenységet folytat, ami nem szerepel az alapszabályzatában. Pedig abban pontosan benne vannak a célkitűzések, köztük a magyar nyelv művelése és továbbadása is, amiről a bákói tanfelügyelőségnek az a vélemé­nye, hogy nem jelent oktatást. A gyem­ekek sza­bad idejében szervezett anyanyelvtanulás meg­akadályozását célzó akciósorozat említett lépésére azt követően került sor, hogy az egészségügyi engedélyek hiányára hivatkozó átmeneti letil­tás után január első felében Klézsén újból megkezdték a tanítást.­­ (fekete) Bérháború Szokatlan eset történt a napokban egy sepsiszentgyör­gyi családorvosi rendelőben: az asszisztens nem vette át havi fizetését. Nem azért, mert nem lett volna rá szüksé­ge, hanem mert szerinte az összeg nem érte el a törvény által meghatározott minimumot sem. Az eset nem maradt visszhangtalanul, a több mint két éve alulfizetett asszisztensek a szakszervezethez fordultak, és a törvény alkalmazását követelik. Az elégedetlenséget az robbantotta ki, hogy az orszá­gos egészségbiztosító, az egészségügyi minisztérium és az orvoskamara közös rende­lete alapján módosított jog­szabály szerint 2002. január 1-jétől a családorvosi rende­lőkben dolgozó assziszten­seknek járó kötelező alapbért a korábbinál nagyobb ösz­­szegben jelölik meg, amit, a­z ügyet kirobbantó asszisztens elmondása szerint, alkalmazó­ja nem adott meg. Amikor ki­derült, hogy a családorvosok­nak a biztosítópénztárral kö­tött, január 31 -ig meghosszab­bított tavalyi szerződése sze­rint kapta a januári bérét, és esély van arra, hogy a megkö­tendő új szerződés értelmében utólag kifizetik a különbséget, az asszisztens felvette a ko­rábban visszautasított fize­tést, és várja a különbözet kézhezvételét. Fekete Réka (folytatása a 3. oldalon) MEGJELENT Háromnyelvű közgazdasági szótár Újabb kötete je­lent meg Briota Liviu Zsolt, sepsi­szentgyörgyi köz­gazdásznak. A 28 éves szerző — a Ro­mán Kereskedelmi Bank megyei fiókjá­nak hitelfelügyelője a Román—an­gol—magyar köz­gazdasági szótár második, bővített ki­adását teszi az olva­só" asztalára, amely mintegy 4000 gaz­dasági szakkifejezés román, magyar és angol megfelelőjét tartalmazza. Szer-______________________ késztéskor a szerző Magyarországon használt közgazdasági szaknyelvhez igazodott. Az előszóban példát is említ: „bár némelyik közgazdász kifogásolja a román TVA «/«-fordítását, az általános forgalmi adó (áfa) és nem­ áruforgalmi adó, ahogy némelyek írják és mondják — tartalmilag megfelel a taxa pe valoare adăugată (TVA) kifejezésnek.” És ez csak egy a sok közül, hiszen tucatszám sorolhatnánk azokat a kifejezéseket, amelyeket nap mint nap helytelenül használ a köznyelv, rendszerint le sem fordítják a román terminust. Briota Liviu Zsolt hiánypótló kézikönyve a helyes magyar gazdasági szaknyelv használatát segíti elő a sajnálatos módon meg­honosodott, pontatlan kifejezések helyett. / (mózes) / független napilap Ára: 4500 lej, előfizd­őknek: 1033 lej 3475. szám Seppsiszen­igyör-i*y. 3003. február 1.*, PEKTGK Sorsok a váróteremből Mózes László riportja az 5. oldalon ELŐ EGYHÁZ Országos zarándokhely a futásfalvi plébániatemplom Február 2-án, holnap a legszebb Mária­­ü­nnepre kerül sor Futásfalván nyilatkozta a helybeli római katolikus egyház plébánosa, J. Ti­fán Lajos. Gyertyaszentelő Boldog­­asszony napján déli 12 órakor megszólalnak a harangok, és megkezdődik az ünnepi szent­mise abban a kegytemplomban, melynek egyik mellékoltárán a csíksomlyói Mária­­kegyszobor 1750-ben készült háromszéki hasonmása áll. Ez alkalommal azt is beje­lentik, hogy a helybeliek kérésére az egy­házmegye főpásztora, az érsekség hivata­losan is országos kegyhellyé nyilvánította Futásfalvát. ,,A felhozott indokok és az utóbbi évek gyakorlata egyértelműen azt igazolja, hogy az eklézsia kérése jogos és megalapozott olvassuk a körlevélben. A jóváhagyás alapján részesülhetnek mindazokban a búcsúkban, amelyeket az egyház ilyen helyekre biztosít.” A holnapi szentmise keretében, melyre minden imádságos lelkű keresztény lelket el­várnak, sor kerül a szokásos gyertyás körme­netre. (kisgyörgy) Albert Levente felvétele Máról holnapra Armageddon 5. avagy a szájzárak előkészítése Még el sem ült a vihar a 2-es számú és a miniszterelnök vagyoni helyzetével, vállalkozásaival, no meg az 1-es szá­mú, a hadsereg morális züllésével és korrupciójával foglal­kozó Armageddon-jelentések közül, máris megjelent az interneten az ötös számú. Ez most nem névtelen (!), Mircea Tom­a, az Academia Caţavencu főszerkesztője jegyzi, de aki azt hinné, hogy valamifajta paródiáról, viccről, netalántán blöffről van szó, téved... A jelentés, kiegészítve a hadsereg­ben uralgó állapotok korrajzával, kizárólag a hadianyag­­beszerzések körüli piszkos és zűrös ügyletekkel foglalko­zik, megállapítva, hogy ha ez így megy tovább, s ha nem történik ,,valami”, mindez a szó igazi értelmében, önmagá­ban meghiúsíthatja Románia NATO-csatlakozá­sát, mely noha egy pillanatra úgy tűnt, "elérhető közelségbe került, megint távolodni látszik. Mircea Tom­a szerint mintegy har­minc vállalkozásról van szó, ezek állnak szerződéses viszony­ban a hadsereggel, s természetszerűleg nem érdekük a NA­TO- csatlakozás, hiszen ez a vállalkozásuk végét és a , felfutó " cégeik bukását jelentené. Arra is rámutat, hogy a hadianyag­­szállítók ráadásul jelentősen meg is károsítják a sereget, az államot és minket, adófizetőket, akikből oly nehezen lesz öntudatos állampolgár... S azt, hogy valakiknek jó is, hogy továbbra is alattvalók maradjunk, mutatja ama tény is, hogy a törvényhozás alsó­házában újra terítékre került a már eddig is sokat bírált titoktörvény. Ha elfogadju­k a kormánypárt törvénytervezet­ét, akkor a következő helyzet állhat nagyon könnyen elő: ha bárki levélben, telefonon, telefaxon vagy e-mailen olyan információkhoz jut, amelyek államtitoknak minősülhetnek (tehát veszélyeztethetik a fantomizált nemzetbiztonságot), azonnal jelentenie kell (!) az arra illetékeseknek (!), hala­déktalanul be kell számolnia arról is, hogyan jutott az in­formációkhoz, mert ha nem teszi, a törvény szigorával jár­hatnak el ellene. Ez az egész egy rendőrállam képét idézi fel, hiszen az a cég vagy cégek (az RHSZ s a többi titkosszolgálat), amelyek az adófizetők pénzéből flangálnak, csak látszólag válnak feleslegessé, valójában ismét átveszik a hatalmat, s­ szeren­csétlen elődjükhöz, a baljós szekuritátéhoz hasonlóan ismét mindenhatók és mindentudók lesznek. Mindez a legteljesebb mértékben gátolja majd az újság­írást is, a legtöbb lap ellen azonnal meg is lehet kezdeni az­ eljárást. . Sokáig lehetne folytatni, de minek? Bárki belegondol­hat, s fölteheti az­ elkerülhetetlen kérdést: kinek, kiknek áll érdekében, hogy 23 millió potenciális besúgó országává züllessze Romániát?! S válaszolhat is csüggedten: nyilván azoknak, akiknek nem érdeke, hogy korrupt ügyeikről in­formációk lássanak napvilágot. Ha mindezt bevezetik az Armageddon-jelentések szerzői ellen, ha addig fölfedik ki­létüket, megindulhat az eljárás, az újságok bezárhatnak, átalakulhatnak színes magazinokká vagy Szexlapokká, s­­a tévék pedig... * De ne fessük az ördögöt a falra, ott van már úgyis. Kezd világos lenni: ilyesfajta eszközökkel ,,a korrupció elleni harc"-ról szóló folyamatos leleplezéseket és ál-, valamint rémhíreket puszta viccnek tekinthetjük, a lényeg az, hogy törvényesen védelmezhessék az urak a piszkos ügyeikről terjengő információkat, s börtönbe zárathassanak bárkit, aki mindezt szóvá teszi... Bogdán László

Next