Háromszék, 2002. november (14. évfolyam, 3703-3728. szám)

2002-11-01 / 3703. szám

Ára: 5000 lej, előfizetőknek: 2002 lej ELMOZDÍTHATÓ POLGÁRMESTEREK Nem ez a Ha a polgármesterek nem végzik a dolgukat, majd vá­lasztóik büntessék meg őket, ne a prefektus Ítélkezzen fö­löttük jelentette ki Albert Almos RMDSZ-elnök arra re­agálva, hogy Horia Grama prefektus tíz háromszéki pol­gármesternek a helyi föld­osztó bizottságok éléről való leváltását helyezte kilátásba, amiért az illető helységekben a birtoklevelek kibocsátása nem a kért ütemben halad. Megkérdőjelezhető, ki nem végzi munkáját, hiszen a pre­fektus által összeállított lajst­romból hiányoznak a Szoci­áldemokrata Párt polgármes­terei, akik a magyarok számá­ra nem akarják kiállítani a bir­­tokleveleket, mondta Albert Álmos, példát is szolgáltat­va: Bodzaforduló, Zágon­­bárkány, Nagy patak földosz­tó bizottságai olyan terürő­ megoldás­ ­eket mértek ki, amelyek soha nem voltak a nevezett köz­ségek lakóinak tulajdoná­ban. A polgármesterek el­mozdításával éppenséggel semmi sem oldódik meg, sőt, csak húzódik a visszaszol­gáltatás: „játszadozhatunk, de ezzel nem segítünk az embereken” véli Albert Álmos. Szerinte az igazi gond a megyei bizottság hozzáál­lása, mely eleve azt az állás­pontot tette magáévá, hogy a helyi földosztó bizottságok tévednek, korrektül csak a megyei bizottság dolgozhat, holott utóbbi fórumnak nem a dossziék felülbírálása len­ne a feladata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, kérni fog­ja a kormánybizottsági ki­vizsgálást, hogy fény derül­jön arra, a visszaszolgáltatás terén mi és hogyan történik Háromszéken. (vpp) Élet­múlt ! 5. oldal Hadirokkant emlékművek Szóltunk már: a sepsiszentgyörgyi köztemetőben talál­ható egy — hála Is­tennek! - egyetlen kőtömbből kimet­szett síremlék, az első világháborúban vá­rosunkban és kör­nyékén elesett német katonák emlékműve. Alapja megrokkant, évek óta attól tartunk, hogy hanyatt esik. Sajnálnék, mert ez az egyszerű kőtömb a szülőföldtől elparan­csolt fiatal férfiakból, amint a német és ma­gyar nyelvű felirat is elmondja, Vitéz hősi halottakká pusztult A sepsiszentgyörgyi köztemető volt­­egyszerű emberekre kant emlékműve emlékeztető szimboli­kus jel. Azoké a névtelen német katonáké, akiknek emlékét a vesztes háborúk után hitvány lelkületű emberek szerte e vidéken nemegyszer meggyalázták. Nem így a sepsiszentgyörgyiek, akik, amikor másképp nem lehetett, titokban tépték ki a gyomot, irtották a gazt mellőle. Kép és szöveg: Sylvester Lajos (folytatása a 3. oldalon) 0703. szám Seppsiszen­tnyei’i*y, 2002. novemb­er 1., I’ívVITlI! Megemlékezés Földváron Szombaton az egykori fo­golytáborban szenvedőkre és elhunytakra emlékeznek Föld­váron. 16.30 órakor Brassó és Kovászna megyei lelkészek emlékező ökumenikus isten­tiszteletet tartanak, majd ko­­szorúzás lesz. Az eseményre hivatalos a Magyar Köztársa­ság bukaresti nagykövetségé­nek képviselete, politikusok, veteránok, túlélők, illetve hoz­zátartozók. A koszorúzást kö­vetően a résztvevők megte­kintik Hidvégen a Fogolyem­­lékszobát, Ungvári Barna András református lelkipásztor ismerteti Boros l£mő Minden­nap eljött a halál Című köny­vét, amely a Szatmár megyé­ből Földvárra hurcolt magya­rok és svábok visszaemlékezé­seit foglalja össze. (ben­kő) Máról holnapra Novemberi tanácskom az életért Az élőhöz nem illő a lét értelme tagadásának sötét an­gyala. Mi, akik még fi­ hegyén járhatunk, mert vigyáztunk éle­tünkre, meg mások is vigyáztak arra, az alászállottakkal szemben szegényebbek vagyunk a végső beteljesedéssel. És gazdagabbak vagyunk az­ alászállottaknál, mert szembenézhetünk naponta a fölpirkadó hajnallal, tudván, hogy a magunk és a mások beteljesedése és boldogítása ügyében ma is tehetünk valamit. Nincs facérabb ember, mint az, aki lemond a maga hol­napi hajnaláról. Oda kívánkoznunk nem szabad, ahol egy másik világ délköreiben gyülekeznek eleink, nemzetfor­máló ősök és kis játszótársak, és ahol a szerető anya, apa figyeli e világi lépteinket: ,,Ne lépd meg azt, mert károdra válik, fiam, s az élted rövidül véle!" Ha magunkba pillantunk mondjuk egy-egy ilyen surro­gó, tiszta hajnalon, ujjongva nyugtázzuk — és ki tudja, hányadszor! —, hogy a másik délkörökre átillant eleink, mieink a magunk kérésére (úgy ám) mindig is e világi jobb létezésünket, jó tisztességünket óvják figyelve, s nem hívo­gatnak sosem odaátra. Riasztjuk az imát utánuk, azok után, akik előrementek, s mindig, de mindig az a kérés: — Ti ott vagytok, a minden­­ség és a Mindentudó közelében, segítsétek az élőket emitt, ezt a kisgyermeket, gyógyuljon meg, apja se legyen beteg, kenyérkére van szükség, meg cipőcskére, hogy ne fáznánk itt, s élhessünk jobban. Egy földi ima ennyi s talán ilyesmi is lehet. Nincs emelkedettebb alkalom azokra emlékeznie a föl­di halandónak és meghalni nem akarónak, velü­k beszél­getni egy-egy évente egyetemesen megismétlődő napon, akik előbbre illantak, lezárván az itteni létet, megszólít­ván őket, az ő életükből akarunk tapasztalatot és tanácsot meríteni további megmaradásunkhoz. Ez a halottak napi beszélgetés egyben a sorsok ismétlő­dő megbeszélése. És így világlanak föl újból és újból a szere­tett arcok a virágoskertben, a pipacsoktól­ megigézett bósza­­földeken, az ebédelő csaláidban, és ismét látni anyáink előre­bukó ősz hajtincsét, amint fölnevet az unoka szavain, és kö­zénk illeszkedik az apa bizalmat jelentő alakja, eligazító jó szava, megkeresett kis pénze, amit tanulásunkra, eligazodá­sunkra szánt még itt, a szeretők és a szeretettek körében. Aztá­n elment, ki tudja, hová, de arca itt maradt, és fölfeh­ér­­lik ma életesen a fölhabzó krizantémok tengerében. Nem illő hát az élőhöz a lét tagadásainak sötét angyala, illő az élőhöz az előrementek intő szavainak meghallgatá­sa, mert ők mindig is életben gondolkodtak, a mi és a ma­guk életében. A kisgyerek kikerüli az ösvényen az elébe kerülő han­gyáit, láthatod magad is. Azért, hogy mehessen elevenen a maga útján. Az emberi értelem őrzi azt a titkot, melynek révén no­vember elsején és az esztendő minden napján megtanács­­kozhatjuk jelenünk dolgait az odalettek kristályos tapasz­talataival. Ott élnek emlékezetünkben ők, az értelmes élet jobbik partjául. Az ő világuk kapujaiban szétporlad egy pillanat alatt a test, és csupán intelmeik, ránk hagyott tapasztalataik, jó­ságuk marad meg életes lelkünkben, arcuk a szemeinkben, lelkük a mi óvó lelkünkben. És ez a hajnalunk is, akár a többi ezer, arra szolgál itt élők, most élők vilá­gában, hogy az elmentek akarása szerint is jósággal, szépséggel tölte­nénk meg földi életünket, gyermekeinket, unokáinkét az örök életakarás nevében. Czegő Zoltán KÁNYÁDI SÁNDOR Sárga kankalin Fekete pohárban Anyám volt az első sárga kankalin, sárga kankalin. Sokasodnak Gyűlnek, egyre gyűlnek a hal­ott­aim, a halott­aim. Nem fér a pohárba már a kankalin. Ez az újság! Szerkesztőségünkben Mi minden családnál HÁROMSZÉK (földszint----pénztár) OTTHON napilapja még november 5-ig előfizethet lapunkra, vagyunk.

Next