Háromszék, 2002. november (14. évfolyam, 3703-3728. szám)
2002-11-01 / 3703. szám
Ára: 5000 lej, előfizetőknek: 2002 lej ELMOZDÍTHATÓ POLGÁRMESTEREK Nem ez a Ha a polgármesterek nem végzik a dolgukat, majd választóik büntessék meg őket, ne a prefektus Ítélkezzen fölöttük jelentette ki Albert Almos RMDSZ-elnök arra reagálva, hogy Horia Grama prefektus tíz háromszéki polgármesternek a helyi földosztó bizottságok éléről való leváltását helyezte kilátásba, amiért az illető helységekben a birtoklevelek kibocsátása nem a kért ütemben halad. Megkérdőjelezhető, ki nem végzi munkáját, hiszen a prefektus által összeállított lajstromból hiányoznak a Szociáldemokrata Párt polgármesterei, akik a magyarok számára nem akarják kiállítani a birtokleveleket, mondta Albert Álmos, példát is szolgáltatva: Bodzaforduló, Zágonbárkány, Nagy patak földosztó bizottságai olyan terürő megoldás eket mértek ki, amelyek soha nem voltak a nevezett községek lakóinak tulajdonában. A polgármesterek elmozdításával éppenséggel semmi sem oldódik meg, sőt, csak húzódik a visszaszolgáltatás: „játszadozhatunk, de ezzel nem segítünk az embereken” véli Albert Álmos. Szerinte az igazi gond a megyei bizottság hozzáállása, mely eleve azt az álláspontot tette magáévá, hogy a helyi földosztó bizottságok tévednek, korrektül csak a megyei bizottság dolgozhat, holott utóbbi fórumnak nem a dossziék felülbírálása lenne a feladata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, kérni fogja a kormánybizottsági kivizsgálást, hogy fény derüljön arra, a visszaszolgáltatás terén mi és hogyan történik Háromszéken. (vpp) Életmúlt ! 5. oldal Hadirokkant emlékművek Szóltunk már: a sepsiszentgyörgyi köztemetőben található egy — hála Istennek! - egyetlen kőtömbből kimetszett síremlék, az első világháborúban városunkban és környékén elesett német katonák emlékműve. Alapja megrokkant, évek óta attól tartunk, hogy hanyatt esik. Sajnálnék, mert ez az egyszerű kőtömb a szülőföldtől elparancsolt fiatal férfiakból, amint a német és magyar nyelvű felirat is elmondja, Vitéz hősi halottakká pusztult A sepsiszentgyörgyi köztemető voltegyszerű emberekre kant emlékműve emlékeztető szimbolikus jel. Azoké a névtelen német katonáké, akiknek emlékét a vesztes háborúk után hitvány lelkületű emberek szerte e vidéken nemegyszer meggyalázták. Nem így a sepsiszentgyörgyiek, akik, amikor másképp nem lehetett, titokban tépték ki a gyomot, irtották a gazt mellőle. Kép és szöveg: Sylvester Lajos (folytatása a 3. oldalon) 0703. szám Seppsiszentnyei’i*y, 2002. november 1., I’ívVITlI! Megemlékezés Földváron Szombaton az egykori fogolytáborban szenvedőkre és elhunytakra emlékeznek Földváron. 16.30 órakor Brassó és Kovászna megyei lelkészek emlékező ökumenikus istentiszteletet tartanak, majd koszorúzás lesz. Az eseményre hivatalos a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének képviselete, politikusok, veteránok, túlélők, illetve hozzátartozók. A koszorúzást követően a résztvevők megtekintik Hidvégen a Fogolyemlékszobát, Ungvári Barna András református lelkipásztor ismerteti Boros l£mő Mindennap eljött a halál Című könyvét, amely a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyarok és svábok visszaemlékezéseit foglalja össze. (benkő) Máról holnapra Novemberi tanácskom az életért Az élőhöz nem illő a lét értelme tagadásának sötét angyala. Mi, akik még fi hegyén járhatunk, mert vigyáztunk életünkre, meg mások is vigyáztak arra, az alászállottakkal szemben szegényebbek vagyunk a végső beteljesedéssel. És gazdagabbak vagyunk az alászállottaknál, mert szembenézhetünk naponta a fölpirkadó hajnallal, tudván, hogy a magunk és a mások beteljesedése és boldogítása ügyében ma is tehetünk valamit. Nincs facérabb ember, mint az, aki lemond a maga holnapi hajnaláról. Oda kívánkoznunk nem szabad, ahol egy másik világ délköreiben gyülekeznek eleink, nemzetformáló ősök és kis játszótársak, és ahol a szerető anya, apa figyeli e világi lépteinket: ,,Ne lépd meg azt, mert károdra válik, fiam, s az élted rövidül véle!" Ha magunkba pillantunk mondjuk egy-egy ilyen surrogó, tiszta hajnalon, ujjongva nyugtázzuk — és ki tudja, hányadszor! —, hogy a másik délkörökre átillant eleink, mieink a magunk kérésére (úgy ám) mindig is e világi jobb létezésünket, jó tisztességünket óvják figyelve, s nem hívogatnak sosem odaátra. Riasztjuk az imát utánuk, azok után, akik előrementek, s mindig, de mindig az a kérés: — Ti ott vagytok, a mindenség és a Mindentudó közelében, segítsétek az élőket emitt, ezt a kisgyermeket, gyógyuljon meg, apja se legyen beteg, kenyérkére van szükség, meg cipőcskére, hogy ne fáznánk itt, s élhessünk jobban. Egy földi ima ennyi s talán ilyesmi is lehet. Nincs emelkedettebb alkalom azokra emlékeznie a földi halandónak és meghalni nem akarónak, velük beszélgetni egy-egy évente egyetemesen megismétlődő napon, akik előbbre illantak, lezárván az itteni létet, megszólítván őket, az ő életükből akarunk tapasztalatot és tanácsot meríteni további megmaradásunkhoz. Ez a halottak napi beszélgetés egyben a sorsok ismétlődő megbeszélése. És így világlanak föl újból és újból a szeretett arcok a virágoskertben, a pipacsoktól megigézett bószaföldeken, az ebédelő csaláidban, és ismét látni anyáink előrebukó ősz hajtincsét, amint fölnevet az unoka szavain, és közénk illeszkedik az apa bizalmat jelentő alakja, eligazító jó szava, megkeresett kis pénze, amit tanulásunkra, eligazodásunkra szánt még itt, a szeretők és a szeretettek körében. Aztán elment, ki tudja, hová, de arca itt maradt, és fölfehérlik ma életesen a fölhabzó krizantémok tengerében. Nem illő hát az élőhöz a lét tagadásainak sötét angyala, illő az élőhöz az előrementek intő szavainak meghallgatása, mert ők mindig is életben gondolkodtak, a mi és a maguk életében. A kisgyerek kikerüli az ösvényen az elébe kerülő hangyáit, láthatod magad is. Azért, hogy mehessen elevenen a maga útján. Az emberi értelem őrzi azt a titkot, melynek révén november elsején és az esztendő minden napján megtanácskozhatjuk jelenünk dolgait az odalettek kristályos tapasztalataival. Ott élnek emlékezetünkben ők, az értelmes élet jobbik partjául. Az ő világuk kapujaiban szétporlad egy pillanat alatt a test, és csupán intelmeik, ránk hagyott tapasztalataik, jóságuk marad meg életes lelkünkben, arcuk a szemeinkben, lelkük a mi óvó lelkünkben. És ez a hajnalunk is, akár a többi ezer, arra szolgál itt élők, most élők világában, hogy az elmentek akarása szerint is jósággal, szépséggel töltenénk meg földi életünket, gyermekeinket, unokáinkét az örök életakarás nevében. Czegő Zoltán KÁNYÁDI SÁNDOR Sárga kankalin Fekete pohárban Anyám volt az első sárga kankalin, sárga kankalin. Sokasodnak Gyűlnek, egyre gyűlnek a halottaim, a halottaim. Nem fér a pohárba már a kankalin. Ez az újság! Szerkesztőségünkben Mi minden családnál HÁROMSZÉK (földszint----pénztár) OTTHON napilapja még november 5-ig előfizethet lapunkra, vagyunk.