Háromszék, 2003. február (15. évfolyam, 3774-3797. szám)
2003-02-01 / 3774. szám
MEGKEZDTE MUNKÁJÁT AZ RMDSZ VII. KONGRESSZUSA Együttműködés a szocialista internacionáléban Az SZDP és az MSZP küldöttségeinek találkozója vezette fel az RMDSZ 7. kongresszusának nyitányát tegnap Szatmárnémetiben. A romániai, illetve magyarországi két kormányzó párt találkozóján nem tárgyaltak a kedvezménytörvény módosításáról, ellenben megint rögzítették a Budapest—Bukarest autópálya megépítésének fontosságát. Mindkét fél kiválónak értékelte a két párt, illetve kormány együttműködését, amely megítélésük szerint szebb reményekre jogosít fel: elnök, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, Ijgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Szabó Vilmos politikai államtitkár és Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A száraz szatmári hidegben elsőként az ben volt mások mellett Kovács László párt-MSZP küldöttsége érkezett a prefektúra előtti térre, és szállt ki a meleg autókból. Medgyessy Pétert és kíséretét Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök és Szabó Károly Szatmár megyei szenátor fogadta. Az MSZP küldöttsége(Benkő Levente/Szatmárnémeti) (folytatása a 2. oldalon) Üdvözletek és elnöki beszámoló Szatmárnémetiben tegnap megkezdte munkáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség VII. kongresszusa. Az RMDSZ legmagasabb döntéshozatali fórumának tanácskozását Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyitotta meg. A hivatalos megnyitó után Medgyessy Péter magyar, majd Adrian Năstase román miniszterelnök köszöntötte a kongresszust. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai módon európai gondolatokat képvisel a magyarság érdekében, s a magyarság érdeke az, hogy az RMDSZ egységes legyen — fogalmazott Medgyessy Péter, aki távozásakor a sajtónak kijelentette: a magyar miniszterelnöknek nemcsak az anyaországban élő tízmillió magyar iránt van felelőssége, hanem azok iránt a határon túl élő magyarok iránt is, akik a nemzet részét képezik. Demeter J. Ildikó (folytatása a 2. oldalon) Máról holnapra Kérdések és válaszok A szatmárnémetiben elkezdődött RMDSZ-kongresszust az erdélyi magyar közvélemény úgy fogadta, mintha ennek a sereglésnek aligha lenne egyéb tétje, mint a „mérsékeltek" és a ,,radikálisok" megmérkőzése, hiszen sokak vélekedése szerint erről szól mind a tisztújítás, mind a szervezet alapszabályzatának módosítása, mind pedig a belső választásokról hozandó döntés, melynek immár pontos határidőt és időpontot kell megállapítani a sokat vitatott kérdés rendezésére. Aki figyelemmel kísérte az elmúlt napok, hetek, hónapok elektronikus és írott sajtóját, az könnyen megállapíthatta, hogy az RMDSZ „mérsékelt" vezetése minden fölvetődő kérdés megválaszolása elől elegánsan kitért, sőt a lovagiasság látszatát keltve, mintha elébe is ment volna a „radikálisok" követeléseinek, s támadásaikra úgy válaszolt, hogy közben felmutatta a szervezet csúcsvezetése legutóbbi kétesztendős politizálásának mindmegannyi „eredményét ". Az eredmény szén csak azért tettük idézőjelbe, mert a gondolkodó, az általános és nemzetiségi közállapotainkat élesebben figyelő magyarság ugyancsak megkérdőjelezi Markóék kormányhalál politizálásának sikereit. Melyek — valljuk be! — akár szépen is mutathatnának, ha deklarálásukat igazi megvalósulás követné. Mert a földek és erdők, némi ingatlanok visszaszolgáltatása tulajdonképpen nem RMDSZ-siker (hiába osztogattak oly bőkezűen Ezüstfenyő-díjakat „nagyjaink", s nevezték ki magukat „a szülőföld hű katonáinak"), s ha jobban megvakuljuk a kérdést, akkor kitetszik, hogy a visszaszolgáltatás a magyarlakta vidékeken az országos szintnél is gyengébben sikerült, rengeteg még a rendezetlen kérdés, s a féligmeddig, jól-rosszul visszaszerzett javakkal sem tud igazán mit kezdeni közösségünk: ugyanolyan szegény maradt, amilyen volt, s ha lehet, még szegényebb. Az egyhezi ingatlanok visszaszolgáltatásával ugyan valósz nincs, amit dicsekedni, hiszen a sok szettételes listából alig féltucatnyi sorsa rendeződött félbe-szerbe, a többi csak ígérgetés, bukaresti szemkiszúrás, melyet nem követ reális intézkedés. Hivatkoznak továbbá „mérsékeltjeink " a helyi közigazgatási törvénybe iktatott nyelvi jogainkra, mik valósak ugyan, de csak ott szerezhetnek érvényt azoknak, ahol éppen nem tesz keresztbe a rossz, szándék, vagy ahol ezt a jogot ’90 óta amúgy is gyakoroljuk. Elsősorban a Székelyföldöm. Itt viszont ezer egyéb gonddal kell megküzdeni, s csupán egyetlen ezek közül, hogy gyakorlatilag alig van, mit kezdeni a visszakapott erdőkkel és földekkel, s hogy az egykori tulajdon tetemes részét — oktrojált megyehatárok védelmében — továbbra is idegenek bitorolják, mint verebek a fecskefészkeket. Persze, nem lehet, nem is lenne igazságos azt állítani, hogy az RMDSZ, a szövetség parlamenti képviselete nem harcolt a magyarság érdekeiért, de a fölmutatható eredményekkel illik csínján bánni, s jó lenne mindig első helyre tenni a ,, veszteséglistát", a levegőben lógó, fenyegető kérdéseket. A mostani (és valószínűleg tovább regnáló) vezetésnek kényelmetlen, ha a ,,radikálisok " állandóan az eddig szőnyeg alá sepert bajokkal hozakodnak elő, pedig — ellenzékként — éppen ez a feladatuk. Ám szükség lenne végre a tiszta beszédre, mert az álproblémák útvesztőiben való tévelygés azt a látszatot keltheti, hogy az egész „belső" ellenzékiség nem egyéb ádáz hatalmi harcnál, s egy esetleges garnitúraválasztás sem hozna semmiféle gyökeres változást. Ezt egyre inkább így rrája a közember, s az RMDSZ-től való tömeges elfordulás akár riasztó jóslatokat is vetíthet elebre a lassan-lassan elközelgő helyi és parlamenti választásokra. De nem ez a fő kérdés, hanem az a tragikusnak mondható népességfogyás, mely a napi bajokat és nyomorúságot tetézve az erdélyi-romániai magyarság jövőjét és létét fenyegeti. Ha most kongresszust tartunk, annak ezzel kellene foglalkoznia, nem pedig a politkai bikkfanyelv hókuszpókuszába pólyáit hatalmi torzsalkodással. Mely mindkét félre majdnem egyformán vonatkozik. Valós kérdésekre kellene hiteles válaszokat fogalmazni végre. Ám — úgy tűnik — ez a kongresszus nem erről szól. Magyari Lajos Ellenzék nélkül Passzívan vesz részt a kongresszus munkálatain a Reform Tömörülés és az Erdélyi Magyar Kezdeményezés. A két ún. belső ellenzékként számon tartott platform egyaránt tiltakozik az RMDSZ csúcsvezetésének központosító, homogenizáló szándéka ellen. A Reform Tömörülés Kv- közlése szerint a szövetség közvetlenül válassza meg Keordinációs Tanácsa a platform csúcsvezetése az önkormánytagjainak és támogatóinak tantság megszüntetésén tára-nevében a leghatározottabban elhatárolódik a szövetség csúcsvezetésének azon szándékától, hogy az RMDSZ-t homogén, ideológia szerint központosított párttá alakítsa. Toró T. Tibor teteit, nem ért egyet azzal, hogy az RMDSZ autonóm területi szervezeteit a központi önkény pártalapszervezetté akarja visszaminősíteni, s hogy a döntések szabályosságát felvigyázó testület politikai ellenőrzés alá kerüljön. (Benkő Levente/ Szatmárnémeti) (folytatása a 2. oldalon) dozik, amikor igyekszik megszüntetni a szövetségen belüli sokszínűséget. Az RT elfogadhatatlannak tartja, hogy nem adatik meg a közösség minden tagjának az a lehetőség, hogy DR. KÓS KÁROLY NÉPRAJZI GRAFIKÁI A visszatérő tárlat A Székely Nemzeti Múzeum 56-os termében tegnap délután nyílt meg a dr. Kós Károly néprajzi grafikáiból álló kiállítás. Kató Zoltán, a múzeum igazgatója ismertette, a dr. Koós Zoltán tulajdonát képező anyag a debreceni Déry Múzeum jóvoltából indulhatott egyéves romániai vándorútra (ez idáig Marosvásárhelyen és Szovátán pihent meg), de a rajzok Sepsiszentgyörgyre érve kétszeresen is hazakerültek: egyrészt, mert ugyanez az anyag kissé szegényesebb kivitelben — már 1978-ban bemutatásra került Sepsiszentgyörgyön, s akárcsak tegnap, negyedszázada is Kónya Ádám mondott megnyitóbeszédet; másrészt, mert dr. Kós Károly 1939-ben a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, s mint Kónya Ádám szemtanúként is bizonyíthatja, a most kiállított tásképekéhez nagyon hasonlatos vonalvezetésű rajzokat készített már mikós diák korában a „kicsi” Kós Károly. A tárlatot ismertetve Kónya Ádám kiemelte: ellentétben azokkal a néprajzosokkal, akik képzőművészeti alaptanulmányokat is végeztek, dr. Kós Károly — aki bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott a maga „becsületével” dolgozta bele magát a sajátos stílus kialakításába, melynek legfőbb ismérve, hogy a rajzot alárendelte a tárgy funkciójának. (vop)