Háromszék, 2004. július (16. évfolyam, 4202-4228. szám)

2004-07-01 / 4202. szám

A CSAVARGYÁR VÉGNAPJAI Utcára vonultak a munkások Május 20-án 5,7 milliárd te­jes ki nem fizetett villanyszámla miatt leállt a temnelés a csavar­gyárban, a munkásokat megha­tározatlan időre hazaküldték. Hétfőre visszarendelték az al­kalmazottakat, de a víz és vil­lany hiánya miatt a temnetés nem indult be. Tegnap délelőtt spon­tán sztrájk robbant ki, több mint kétszáz alkalmazott az utcára vonult, és elzárták a 112-es nem­zetközi úton a gépkocsiforgal­mat. A csavargyárban meg­szűnt a szakszervezet, a mun­kások érdekeit már nem képvi­seli senki. A tömeg előbb a központi épület elé vonult, és az elmaradt fizetéseket köve­telte. A helybeli közlekedésren­­dészet munkatársai lezárták a kocsiforgalmat, és a Molnár Józsiás utca felé térítették el. A helyszínen Teodor Nichita főtiszt, a megyei rendőrfőkapitány első helyet­tese is megjelent. Ezt látva Erdély Ede azzal fenyegette meg az tiltakozó munkásokat, hogy kirendeli a csendőrséget, és szétoszlatja a tömeget. Erre nem került sor. Bár az utcai tün­tetést előzetesen nem­ jelentet­ték be, a rendőrség nem avat­kozott közbe. 11 órakor a tün­tetők nyomására Erdély Ede is megjelent a főbejárat előtt, és pökhendi hangnemben la­punkat is hibáztatva arra szó­lította fel a munkásokat, hogy menjenek a villany- és gáz­­szolgáltatóhoz, és kérjék, hogy kapcsolják vissza a vil­lanyt, illetve a gázt. Erdély ki­­hangosította mobiltelefonját, hogy hallják, mit és kivel be­szél. Brassóból hívott fel va­lakit, de az semmit nem ígért. Átadom maguknak a gyárat — jelentette ki Erdély Ede, majd megkérdezte: kit éltessek, a Renelt, a Cost Târgovistet vagy magukat? Mielőtt elköszönt volna, még annyit mondott, aki akar, irat­kozzék fel a leendő munkanél­küliek listájára. Viszontlátás­ra — mondotta, és testőrei­vel bevonult a gyárba. A munkások egy része követte példáját, ahol mindenkinek egységesen kifizettek a má­jusi elmaradt fizetésből egy­millió lejt. A tüntetők 13.15 órakor visszatértek a gyárba, és meg­indult a gépkocsiforgalom a 112-es nemzetközi úton. A munkások elmondása szerint a sztrájk ma is folytatódik. Kép és szöveg: Sochom István Erdély Ede (balról) a tüntetők között Máról holnapra eredményes lesz-e a színeváltozás? Meg tud-e újulni a kormányzó Szociáldemokrata Párt, vagy ősszel kénytelen lesz négy évre ellenzékbe vonulni? Ez utóbbi — nem épp ígéretes — helyzetet el­kerülendő, ülésezett tegnap az SZDP Állandó Küldött­sége. A párt egyes vezetői úgy vélik, hogy a nagy és mély szerkezeti átalakítások, személycserék, új program, a baloldali, elsősorban a szociáldemokrata értékrend fel­vállalása segíthet még rajtuk, bár a rendelkezésükre álló idő meglehetősen rövid már, s azt a képet, mit ma­gukról három és fél év alatt kialakítottak: a gátlásta­lan, korrupt, elvek és hitek nélküli emberek amorf gyü­lekezete, aligha lehet megváltoztatni. Ráadásul a hely­­hatósági választásokon elszenvedett kudarc igen ko­moly belső harcokhoz vezetett, mindenik érdekcsoport — mert ebből aztán van bőven — igyekezett a másikra kenni a nyilvánvaló vereség okait, s menteni elsősorban önmagát és azokat az embereket, akik ilyen vagy olyan okból, elsősorban gazdasági érdekből közel állnak hozzá. A párton belüli harci kedvet növelte az a tény is, hogy azt is nehéz eldönteni, ki a vezér: Nastase vagy Iliescu? Az ellenben bizonyos, hogy a pártelnök/ miniszterelnök taktikája és stratégiája hibás volt, az ország egyik leggazdagabb embereként meglehetősen érdektelenül és felületesen kezelte a tömeges szegény­séget, s a privatizációt, mint a tragy lopások és gyors vagyonszerzés lehetőségét, kizárólag pártpolitikai cé­loknak rendeltette alá, ráadásul a gazdasági törvény­kezést ugyanennek a maroknyi, rövid idő alatt meggaz­dagodott klikk érdekeinek megfelelően alakították. Nastase olyannyira belekeveredett maga kreálta politi­kai klientúrájának hálójába, hogy sem a választások előtt, sem azt követően lerázni nem tudta, s meglehető­sen kicsi az esélye annak, hogy az elkövetkező hónpokban ez neki sikerülne. Ráadásul irritálta a köz­embereket fellengzős stílusa, cinikus arroganciája. Iliescu sem jobb a Deákné vásznánál, de őt szereti az egyszerű és saját létére rálátni sem tudó román ember, sem múltja, sem a rendszerváltás első éveiben betöltött áldatlan szerepe nem izgatja, ért a nyelvükön, meg tudja szólítani őket, s máig él ama legenda, hogy szegény és tisztességes. Ő a párt valódi mozdonya, s ezt a tulaj­donságát párttársai nem hagyják kiaknázatlanul. Hogy lesz-e ennek eredménye, nehéz megjósolni. De tény, Románia és lakossága is változott az eltelt tizennégy év alatt, s mert a mindenkori politikai elit meglehetősen lejáratta magát, szinte bizonyos, hogy őszi szavazatával ismét büntetni fog, s a választás nyomán kialakuló politikai váltógazdálkodás új alakulatot, a liberális— demokrata szövetséget hozza nyerő helyzetbe. A túldimenzionált győzelmi mámoron túl az RMDSZ- nek is azon kellene gondolkodnia, hogy a magyar tár­sadalmi igényeknek megfelelően ellenzékével kiegyez­zen, megújítsa önmagáit, mert jószerével azok a hibák, melyek az SZDP-t jellemzik, rá is illenek. Új embereket, itt politizálási stílust, élt célokat és élő stratégiát kellene kidolgozniuk, mert bár kitűzött feladataikat — igaz, csak töredékében — megvalósították, a világ olyannyira megváltozott körülöttük, oly más lett a romániai ma­gyar választópolgár is, hogy a régi szlogenekkel csak leégni lehet, mozgósítani nem. Simó Erzsébet . A középajtai közbirtokosság három hónapja új vezetőséget választott. Azóta kiváltak, az olaszteleki erdészettől, 1050 hektár erdejükkel és 400 hektár erdős lege­lőjükkel a baráti magánerdészethez csatla­koztak, 3,5 hektár területen vörös cserét, bükköt, juharfenyőt telepítettek, jelenleg pedig bélyegeznek. Az idén 1960 köbméter fa kitermelésére jogosultak, de abban re­ménykednek, hogy a termelési költségek növekedése miatt többre is engedélyt kap­nak. A következőkben a régebbi, két-há­­rom éves ültetvények tisztítását akarják elvégezni.­­ A középajtai Vadas szarvasmarha­­tenyésztő egyesületbe tömörültek 93 fejős­tehenet és 49 borjút tartanak. Mivel a tagok nem egy felvásárlónak adják el a tejet, a falu össztermeléséről nincsenek pontos adatok. A brassói Prodlact, a baráti Tyrom és a bölöni Zúgó feldolgozók mondhatni pontosan fizetnek, panaszra nincs okuk a gazdáiknak. Az állam viszont több millió lejjel tartozik, utoljára februárban érkezett tejtámogatás.­­ A református egyház visszakérte a falu lakossága által épített, de a területén álló, időközben államosított művelődési otthont. Bár válasz még nem érkezett, Berszán István tiszteletes bízik abban, hogy sikerrel jár­nak.­­ Idén kilenc temetést és öt keresztelőt jegyzett a református egyház, esküvőre még nem került sor. A negatív tendencia csak h­árom éve mutatkozik, 1998 és 2000 kö­zött arra is volt példa, hogy egy év leforgá­sa alatt 18 keresztelőt és több mint tíz es­küvőt tartottak, az elhalálozás nem halad­ta meg a tizenkettőt. (hecser) / /" Ára: 44­00 lej, előfizetőknek: 3077 lej 4202. Ivani Seppsiszentgyörgy, 2004. július 1., CSÜTÖRTÖK Több katedra, mint tanár 617 meghirdetett tanári ál­­lásra­ mindössze 536 jelentke­ző van a megyében, de min­denkinek versenyvizsgáznia kell ahhoz, hogy taníthasson. A 351 címzetes és 266 helyet­tesi katedrát a jegyek csökke­nő sorrendjében töltik­­be: előbb a 7-es jegyen felül tel­jesítők választhatnak, majd az 5-ös és 7-es közöttiek és a más megyebeliek, azután az átme­nőjegyet el nem ért vagy nem is versenyvizsgázó szakkép­zett helyettesek és a nyugdí­jasok, végül a megmaradt he­lyekre a szakképzetlen helyet­tesek kerülnek. A pályázók közül 194-nek vagy gyakorlati, vagy pedig nyelvpróbát kell teljesíteniük, erre jegyet nem kapnak, csak átmenő vagy elutasító minősí­tést. A nyelvvizsga írásbeli, és két tételből, két különböző szö­veg oda-vissza fordításából áll; kötelező a vegyes katedrá­ra (román és magyar nyelven egyaránt tanítókra), valamint az idegen nyelvet tanítók szá­mára is (a románul diplomázott tanárnak ismernie kell a magyar szaknyelvet, ha magyar osz­tályban tanít, és fordítva). A vizsgáztatás két sepsi­szentgyörgyi iskolában zajlik, a dolgozatokat egyetemi központokban javítják, a he­lyek számítógépes elosztására július 26-án, 28-án, valamint augusztus 4-én a Tanulók Klubjában, nyilvános eljá­rással kerül sor. (demeter) Móricz Zsigmond naplójából 6. oldal

Next