Háromszék, 2004. augusztus (16. évfolyam, 4229-4254. szám)

2004-08-02 / 4229. szám

Szörcse ünnepe A hét végén Szörcse ünnepe néven első alkalommal rendeztek falunapokat a Feketeügy partján fekvő településen. A kétnapos rendezvény alatt a faluközpontban székely díszkaput, a templomkertben pedig turulmadaras emlékművet avattak az 1848—49- es forradalomban és szabadságharcban, valamint az I. és a II. világháborúban elesett szörcsei hősök tiszteletére, ugyanakkor a falu szélén levő Kőkertben különböző szórakoztató műsorokat, ügyességi versenyeket és szabadtéri mulatságokat szerveztek. A rendezvény szombaton délben székelykapu-avatás­­sal kezdődött a faluközpont­ban. Az ünnepi ceremóniát - melyen jelen voltak Zabola község vezetői, Demeter Já­nos, a megyei tanács elnöke, a falu önkormányzati képvise­lői, Bodrogkeresztúr (Ma­gyarország) képviselői, vala­mint a falu apraja-nagyja és számos idegenből érkezett vendég a helybeli hagyo­mányőrző lovasbandérium felvonulása nyitotta meg. Az avatószalagot Ádám Attila polgármester és Demeter Já­nos megyeitanács-elnök, illet­ve Tóth András és Benedek Ibolya faluképviselők vágták el. A polgármester ünnepi be­szédében elmondta, hogy a falu életében e napok határ­követ jelentenek, a visszaállí­tott székely díszkapu pedig a falu identitását fogja hirdetni az elkövetkező időkben, és az itteniek életét, nyitottságát, befogadókészségét jelképezi. A zabolai községháza nevé­ben megköszönte a szörcsei református gyülekezetnek és lelkipásztorának, a falu önkor­mányzati képviselőinek és a rendezvény támogatóinak a kitartó munkát, a „konok szé­kely hozzáállást”, amellyel nap mint nap ostromolták a hiva­talt a székely kapu visszaállí­tása ügyében. Tóth András faluképviselő kifejtette: az ősök által hátrahagyott, fába vésett szép szavak az anyag­gal elmúlnak, de az idő pusztí­tó erejénél erősebb az emléke­zet. Hangsúlyozta: a mi köte­lességünk feleleveníteni az emlékezetet, ápolni és tovább­adni az ősök által ránk testált örökséget a fiatalabb nemzedé­keknek. A kapuállítás jelentősé­gét Daróczi Attila helybeli refor­mátus lelkipásztor is méltatta, majd rövid egyházi szertartása után megáldotta a kaput. Ezt kö­vetően az ünneplő közönség ki­vonult a Kőkertbe, ahol sörsát­rak, szórakoztató műsorok vár­ták az érdeklődőket. Kép és szöveg: Bodor János (folytatása a 2. oldalon) Máról holnapra Az utolsó esély A balti államokban, Észtországban, Litvániában és Lettországban már évek óta folyó náci vadászat után a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ beje­lentette, hogy megindul Az utolsó esély elnevezésű, a még élő náci háborús bűnösök felkutatását célzó had­művelet Ausztriában, Magyarországon, Horvátország­ban, Lengyelországban, Ukrajnában és Romániában, s a tervek szerint hamarosan kiterjesztik Németországra és Argentínára is. A be-, illetve feljelentéseket tízezer eu­róval díjazzák — áll a közleményben, ehhez Efraim Zárolt, a központ igazgatója hozzátette: ,,...a pénz nyil­ván csak afféle serkentő... " De nem ez az egyetlen furcsa dolog az egészben. Amint a hivatalos magyar bejelentés után néhány nappal Péterf­a I­v­i Attila, az adatvédelmi biztos nyilatkozatban leszögezte: az akció legalábbis megkérdőjelezhető (!), adatok hivatalosan nem továbbíthatók egy ,,idegen" országba, csak az érintettek hozzájárulásával, vagy lát ezt a törvény lehetővé teszi, s ha nemzetközi szerződés garantálja, Beér Iván, a magyar Holokausztbizottság elnöke. Az utolsó esély magyarországi műveleteinek ko­ordinátora kijelentette: civil információk/­«/ van szó, ,,olyan ez, mintha levelet írnék egy ismerősnek, hogy találkoztam valakivel, aki megölte az apádat... " Az adatokat eljuttatják Jeruzsálembe, a Wiesenthal-köz­­pont ellenőrzi őket, s ha a bűnösség esete fennáll, vissza­küldik Magyarországra, hogy megkezdődhessen a tör­vényes eljárás. Az akció sikerét illetően is merülhetnek fel kételyek! Ki tudja, vannak-e még bujkáló nácik, háborús bűnö­sök? Ha igen, 91­ év körüli, idős emberekről voan szó. Ráadásul például Magyarországon 1945 és 1951­ kö­zött, mondhatnánk, ,,azon melegében" a népbíróságok 60 1­00 személy ellen indítottak eljárást. 27 000 személyt bűnösnek is taléltak, és 189-et kivégeztek. Azóta eltelt egy fél évszázad, s az akció — ezekben az országokban, Magyarországon, Romániában, Ukrajnában, Horvátor­szágban, Lengyelországban, ahol viszont ,,élnek és virul­nak" a kommunizmus hóhérai, az államvédelmi hatósá­gok tagjai, a korszak vészbaráti, sőt a szocialista rendszer bizonyos felelős beosztásban dolgozó elvtársai részben ma is hatalmon vannak, s az erőszakszervezetek vezetői nem érte számonkérés — legfeljebb megint és újult erővel a kettős mérce szomorú és vigasztalan létezésére hívja fel a figyelmet. Ők háborítatlanul élvezik nyugdíjaséveiket, ismétel­jük, benne vannak a politikai és főként a gazdasági ha­talomban, egyesek közülük még büszkék is egykori sze­repükre, Berecz János például nemrég Vállalom! címmel írt könyvet, s ahogy egy magyar történész, nemrég kifej­tette. .....ha a kérdés erkölcsi oldalát nézzük, kételkedem abban, hogy Komócsin és a hasonszőrűek (itt Komócsin Zoltánra, a Kádár-korszak egyik szélsősséges vezetőjére utal — B. L.) erkölcsi színvonala bármivel is meghaladta volna egy nyilasét, ugyanez még fokozottabb mérték­ben mondható el például — hogy seperjünk sajtót a portán­kon — a román erőszak- és pártszervezetek számtalan törvénytelenségben elmarasztalható vezetőiről. Amikor néhány esztendeje a román tévében sorozatban ment egy, a kommunizmus áldozatairól szóló filmsorozat, láthattuk a korszak egyik hírheded szekuritátus vezetőjét, az áldo­zatai által nemes egyszerűséggel ,,patkányembernek " nevezett Nicholski tábornokot, amint sokszobás, összera­bolt festményekkel teli villorjából ü­völtve utasítja ki a ri­portert. Legyen világos, nem a náci háborús bűnösöket akarjuk mentegetni, csak azt szeretnénk, ha az elmúlt rend­szer hóhérai és vészbírái, az erőszakszervezetek eddig még felelősségre nem vont tagjai után is ,,vadászat" folyna. ,,Rendezni végre közös dolgainkat " — írta a költő. Bogdán László Kastélytárlat Kastély- vagy kiállításmegnyitón vettünk részt a hét végén Zabolán? Mindkettőn. Az Erdély történelmi szívverését oly sokáig szaporázó patinás zabolai kastély végre visszaszállt a Mikes­­família mai leszármazottja, Katalin Roy-Chowdhury grófnő tulajdonába. A grófnő két fiával a visszaszerzett patinás kas­télyban egyszerre tartott kastélymegnyitót, és vendégül lát­va Kosztándi Jenő festőművész életmű-kiállítását, amelyet Há­romszékről nemsokára Budapestre utaztatnak, nagyszabású, több kastélyterem falait betöltő tárlatmegnyitót szervezett. A rendhagyó eseményre váratlanul sok vendég érkezett. Első­sorban a zabolaiak és a háromszékiek csoportjai lepték el a nagy hírű dendrológiai parkot, majd a kastély termeit, de auszt­riai, budapesti, veszprémi vendégek csoportjai is tiszteletüket tették. Az egybegyűlteket Mikes Katalin grófnő köszöntöt­te, majd Magyari Lajos mondott történelmi ívű megnyitóbe­szédet, Könczei Kinga zenetanárrá­ fuvolán játszott, Magyari Zoltéin verset mondott. A zabolai partit Mikes Sá­ndor­ Ale­­xander, Mikes grófnő nagyobbik fia zárta. Természetesen ő is magyar nyelven, hisz a kastély- és tárlatmegnyitó éppen an­nak a jelzése, hogy a Mikesek mai generációja annyi hányat­tatás, számüzetésszerű távollét után még erőteljesebben ra­gaszkodik ősei szülőföldjéhez, s a visszaszerzett kastéllyal nem csupán anyagi értékek birtokába jutottak, hanem ápo­landó kulturális örökséghez is. (Sylvester) Könczei Kinga és Mikes Katalin

Next