Háromszék, 2004. szeptember (16. évfolyam, 4255-4280. szám)

2004-09-01 / 4255. szám

Năstase olcsóbb kenyérről beszél A kormány szorgalmazni fogja, hogy a szeptember 1 -je után, idei búzából sütött ke­nyér ára a jelenleginél alacsonyabb legyen, tekintettel az idei kitűnő búzatermésre — jelentette ki tegnap Adrian Năstase minisz­terelnök. A kormányfő elmondta, természe­tesnek tartja, hogy csökkenjen a kenyér ára, mivel a sütőipari termékek összetételének 70 százalékát jelentő búza ára is a kilogram­monkénti 6­7 000 lejről 4000 lejre csök­kent. A miniszterelnök tegnap részt vett egy mezőgazdasági témájú szemináriumon, ame­lyen ismertette a kormány ágazatra vonat­kozó elképzeléseit. A tervek között szerepel egy egyértelmű biztosítási rendszer kidol­gozása a mezőgazdaságban, gabonasilók építése a mezőgazdasági egyesületeknek, valamint a mezőgazdasági gépek vásárlását elősegítő állami támogatási rendszer átgon­dolása. (Mediafax — L.) Kezdődhet az iskola Elégedett a tanév előkészítési munkálataival Horia Grama prefektus: mint mondotta, a tanintézmények 15 százaléka ugyan idén is egészségügyi engedély nélkül indul, de más megyékhez képest nagyon jól állunk, és itt is évről évre javul a helyzet. A legutóbbi augusztus 24-i adatok szerint a javítá­sokat, kisebb építkezéseket, higienizálást háromnegyedrészt (70 —75 százalékban) befejezték, a vízvezetékek és csator­nák városon 92, falun 80 százaléka működőképes, az illem­helyek 90, illetve 78 százaléka megfelelő, az udvarok, loma­­tennek stb. kétharmada (70 százalék) már kitakaríttatott, az új iskolabútorok készíttetésére folyamatban van az eljárás. Utóbbi szépen hangzik, de múlt héten még nem volt erre vállalkozó, pedig hárommilliárd lejes rendelésről van szó... Működési engedélyt a megyénkbeli iskolák 65 százaléka kapott, 20 százalékánál folyamatban van, a többi „egyelőre” nem teljesíti az előírt feltételeket. A megyecímer és az autonómia vitájáról is nyilatkozott a prefektus: szerinte méltányos lenne a helybeli románsá­got is belefoglalni a címerbe, autonómiáról pedig szó sem lehet, Románia oszthatatlanságáról, területi egységéről és hasonlókról a vonatkozó törvény és az alkotmány nem engedi meg még a népszavazást sem. (demeter) Máról holnapra A nagy politikai rosád” Aki valamelyest is ért a sakkjáték szabályaihoz és takti­kájához — s ki ne értene ennyit! —, annak nem kell ma­gyarázni a címben használt, idézőjelezett műszót. A ,,főnö­ki" bábuk hatékony védelmet szolgáló mozgatásáról, egé­szen pontosan: megengedett helycseréjéről van szó. Ilyen a politikában is van, s Romániában a kormányzó párt ép­pen erre készül. S nem először, bár igazi „rosádnak" csak ezt a mostanit lehet nevezni, tekintve, hogy egy­ hivatalban lévő államelnök szándékszik helyet cserélni az ugyancsak hivatalban lévő miniszterelnökkel és pártelnökkel — Ion Iliescu, sokadszor ex- és jelenlegi köztársasági elnök egy­szer már visszatért pártja kebelére és élére — 1996-ban történt ez, a jobboldali ellenzéki, erők győzelmekor —, de akkor Cotroceni-t az ellenzéknek kellett átadni a kormány­­rúddal együtt. Most sem a kormányzást, sem az elnöki rezi­denciát nem szándékszanak átadni, csak szerepet cserélni készül az államfő és a pártelnök. Esetleg: a miniszterelnö­ki tisztség is szóba jöhet ? Ne vágjunk a dolgok elébe, a nagy döntések még odébb vannak, két szándék már nyilvánvaló és megfo­galmazott: Adrian Nastase (pártja fölkérésére) vállalja az államelnöki jelöltséget, az SZDP pedig tárt karokkal várja vissza kebelébe Ion Iliescut, nyilván pártelnök­nek és szenátornak. Ezzel az utóbbival van viszont egy kis alkotmányos göc, hiszen tisztségben lévő államel­nök nem jelöltethetné magát parlamenti székért pártlis­tán. Még „pártfüggetlenként ” sem. Ám ez Romániában nem jelent különösebb gondot, ahogy megtörtént 1996- ban, úgy 2004-ben is meg fog történni. A mai ellenzék mondhat akármit, kérheti Iliescu időnap előtti lemon­dását, az államfői teendők átruházását a szenátus elnö­kére, ez nem fog így történni: mosolygós vezérünk, most már — remélhetőleg! — végleg kiérdemesült államfőnk Cotroceni utolsó pillanatig való megtartásával együtt lesz szenátor és SZDP-elnök. Az alkotmányos aggályok nem sokat számítanak! Azok érvényesítéséhez egy olyan alkotmánybíróság kellene, ami­­ nincs. Adrian Nastase kormányfő államelnöki jelöltségi am­bícióit végleg és visszavonhatatlanul a minap jelentette be egy árvíz sújtotta vidék — mennyi van belőle! — megláto­gatásakor, s a károsultak lelkes tapsa kísérte a bejelen­tést. Az más kérdés, hogy a hálálkodó tapsokért jár-e majd állami támogatás és kártérítés... ígérni könnyű. Amaz eszmét, miszerint a leköszönő államfőből — sze­­nátorsága és pártelnöksége mellett — esetleg miniszter­­elnököt is lehetne fabrikálni, korábban ..pedzette meg " az SZDP pillanatnyi vezetése, de az eszme oly bárgyú és ízléstelen, hogy szinte nem is lenne érdemes foglalkozni vele, ha nem Romániában élnénk. De­ itt élünk, ahol min­den megtörténhet. A világban meghonosodott gyakor­lat és szokásjog szerint soha, sehol gyakorló államfő nem retinált vissza kormányfőnek, de lehet parlamenti tag (esetleg frakcióvezető) és pártelnök. Iliescu életko­ra sem nagyon ,,indokolná" ezt a mozgást, de mint mon­dom, itt m­inden megtörténhet, s ha élünk, meglátjuk. A kérdés most az, hogy a jobboldalinak mondott el­lenzék hogyan készül fel e ,,rosádra” (románul „rocadának" mondják), talál-e sakk-mattra reményt adó ellenszert a ,,szociáldemokraták" igencsak pragmati­kus húzásaira. Lehet, hogy igen. Lehet, hogy nem. Ha tudná mozgó­tani az ország választópolgárait egy vég­leg levitézlett posztkommunista harácsoló tábor kiok­tatására, úgy lehetne reménye. De, vajon a választói tá­bor érti-e egyáltalán a mostani választások tétjét? Magyari Lajos IBAN-SZÁMOK A BANKOKBAN Mától már kötelező Szeptember 1-jétől minden egyes banki folyószámlán kizá­rólag a nemzetközi számozási rendszer alapján kialakított szám­laszámmal lehet műveletet elvé­gezni, átutalások, befizetések, ki­fizetések esetében egyaránt. Az új IBAN (International Bank Account Number) nem­zetközi bankszámlaszámok 24 számjegyből állnak, s lehetővé teszik az ország, a számlát kezelő bank, illetve a számlatulajdonos azonosítását. Ugyanakkor az IBAN-számok alapján azonnal ellenőrizni lehet a megadott bank­számlaszám helyességét. (Ferencz) (folytatása a 3. oldalon) Dáridó Gidófalván Népünnepségnek vagy második falunapoknak is ne­vezhetjük a kétnapos vigadal­mat, melyet a polgármesteri hivatal és a helyi tanács szer­vezett az elmúlt hét végén. Láttuk-hallottuk, muzsikában nem volt hiány, jól mulatott ott a magyar, de jól a cigányság is, a gazdag zenés műsorból nem hiányzott a roma nóta sem. A községi sportpálya adott he­lyet a szabadtéri színpadnak, az árusoknak és nem utolsó­sorban a mulatók sátrainak. Gidófalván soha nem volt tűzijáték ,örvendeztek a hely­beliek s a velük ünneplő gyer­meksereg. De ez a kétnapos dáridó befejező része volt. A kezdő minifoci-bajnokságra tíz felnőtt és négy ifjúsági, illetve gyerekcsapat nevezett be, s közönségben sem volt hiány. — Van Gidófalván több vállalkozó, aki még mindig nem hajlandó bekapcsolódni közsé­günk életébe, és nem hajlandók segíteni falvainkat — tapintott rá a lényegre Berde József, a köz­ség új polgármestere. — Ebben a községben, amely 500 km-re fekszik az Európai Unió hatá­rától, nem tényekre és álmokra, hanem megvalósításokra van szükség. Kép és szöveg: Kisgyörgy Zoltán (folytatása a 3. oldalon) KÉZDIVASARHELY Visszaadják az épületeket Zátyi András, a helyi ta­nács jegyzője érdeklődésünk­re elmondta: még mindig nem oldották meg teljesen a 2001/ 10-es törvény alapján vissza­szolgáltatásra kerülő ingatla­nok iratcsomóit, de több, el­sősorban főtéri épületet adtak vissza az egykori tulajdono­soknak vagy azok örökösei­nek. A jegyző többek között az egykori kaszárnyával szemben levő, a Független­ség utca 9. szám alatti emele­tes ingatlant, a főtéri lottóki­rendeltség épületét, a volt Székely vendéglőt, az Apafi Mihály utcában található volt csirkésboltot, a 41. Udvartér­ben levő egykori Török Ferenc-házat, a városháza melletti épületet sorolta fel a visszaszolgáltatott ingatla­nok között. Azt is elmondta, hogy tizenöt olyan iratcsomó van még a vá­rosházán, mely esetben a visz­­szakért ingatla­nokat termé­szetben lehet visszaadni. A főtéri szállodát és a Comalimetex Rt. épületét is visszakövetelik, de az már nem tartozik a hatás­körükbe. Hogy hányan nyújtottak be pénzbeli kártérítésre iratcso­mót, arról a jegyző nem tu­dott nyilatkozni, ugyanis azo­kat a kéréseket a prefektúra bírálja el, nem a helyi önkor­mányzat. Kép és szöveg: lochom István Az egyik visszaszolgáltatott lakóház

Next