Háromszék, 2005. november (17. évfolyam, 4611-4636. szám)
2005-11-01 / 4611. szám
Ár*a: (10 Ikuii (6000 lej), elsőfizet elések: 38 kaini (3846 lej) 4611. szám 8eisiszen(^)(^', 3006. november 1., KEDD PÉNZÜGYI PREMIER Románia felmondta az IMF-megállapodást A Románia és a Nemzetközi Valutaalap által kötött megállapodás megszűnt, erről november folyamán tájékoztatják a nemzetközi pénzintézet vezetőségét — közölte tegnap Emmanuel van der Mensbrugghe, az IMF Romániával foglalkozó főtárgyalója. Az IMF-vel kötött megállapodás a hosszas tárgyalások ellenére „kisiklott”, mivel a felek nem tudtak megegyezni a 2006-os költségvetési hiány, valamint a makrogazdasági egyensúlyvesztés csökkentését szolgáló intézkedésekben. Az utóbbi két hétben Bukarestben tárgyaló IMF-delegáció közleménye szerint a jelenlegi gazdasági keret azt a veszélyt hordozza magában, hogy Románia alacsony versenyképességgel és növekvő makrogazdasági egyensúlyvesztéssel csatlakozik az Európai Unióhoz. Az IMF szakértői bírálják, hogy az egységes adókulcs bevezetését — amely a GDP 1,5 százalékával egyenértékű, mintegy egymilliárd eurós hiányt okozott az állami költségvetésben — csak olyan intézkedésekkel ellensúlyozták, amelyek bizonytalanságot eredményeztek az üzleti környezetben. Az IMF képviselői a közalkalmazottak béreinek indokolatlan növekedését is kifogásolták. Homlokegyenesen most nyilatkozott a nagy tekintélyű Fitch képviselője: a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás felmondása bizonyos fokú aggodalomra ad okot, de nincs az európai integrációhoz szükséges reformokhoz mérhető, döntő jelentősége Románia számára—nyilatkozta Nick Eisinger, a Fitch Ratings Romániával foglalkozó főelemzője. „Románia nem szerez pénzalapokat ezzel a megállapodással, és jelenleg nincs is szüksége ilyen finanszírozásra. Úgy értékeljük, hogy jelenleg jóval fontosabbak az EU- integrációhoz szükséges intézkedések” — mondta Eisinger. (b. kovács) (folytatása a 2. oldalon) Magasabb minimálbért követelnek Mától csütörtökig naponta 9—11 óra között tiltakozó őrséget állnak a prefektúra előtt a szakszervezeti konföderációk. A demokratikus szakszervezetek szövetsége, az országos szakszervezeti tömb, az Alfa Kartell, a Frájia és a Meridian minden megyében egységesen szervezett megmozdulása keretében a tiltakozók követelőlistát nyújtanak át a prefektusoknak és a kormánynak, amelyben többek között kérik az országos minimálbér 430 új lejre emelését (ez jelenleg 320 lej). Nagy Gábor, a tanügyiek szabad szakszervezetének háromszéki elnöke lapunknak elmondta, ma a tanügyi szakszervezetek megyei elnökei és a főváros ötszáz pedagógusa a parlament épülete előtt áll tiltakozó őrséget amiatt, mert nem értenek egyet az oktatásnak szánt jövő évi költségvetés-tervezettel. (fekete) KOVASZNA A pástétomgyár készül a csatlakozásra Ahhoz, hogy az Orkla Foods Románia Rt. kovásznai pástétomgyára a 2007-ben esedékes csatlakozás után eleget tudjon tenni az Európai Unió követelményeinek, az Ardealulnál felújították a technológiát. A munkálatok ideje alatt szünetelt a temetés, az alkalmazottakat pedig fizetett szabadságra küldték. Az Ardealul pástétomgyárat a norvég érdekeltségű multinacionális cég ez év febuárjában vásárolta meg az Ardealul Kft.-től, illetve Costea Ovidiu és Olteanu Staicu helybéli üzletemberektől, de a tulajdonváltásra csak májusban került sor, miután a versenytanács jóváhagyta a tranzakciót. A gyár tevékenysége azóta csökkent, a városban olyan hírek keltek szárnyra, hogy az embereket elbocsátották, és hogy megszüntetik a pástétomgyártást. (részletek a 3. oldalon) Átmenetben Kisgyörgy Zoltán köpeci riportja a 7. old VÁRI ATTILA Halottak napja vörösessárga levelek visszhangjai a nyugvó napnak tomboló lombbal tiltakoznak és meghalnak és meghalnak virágbibék gyújtatlan gyertyák sírkráteren koszorúláva fölirat aranypor száll a bibékre halottak álma halottak álma Máról holnapra voltak és mindenszentek Ha csak tehette — s ez Erdélyországban szinte törvényszerű! —, dombokra, dombélekre helyezte temetőit a magyarság. Akár a templomait. S ha belegondolunk, némi gyakorlatias fölismerések mellett van ebben transzcendens, a miesnapok nyomorain jóval túlmutató meggondolás is: az élő ember, fohászkodván, legyen közelebb az ő Istenéhez, de halottaink is közeledjenek az éghez, s főleg tekinthessenek le és vissza ránk, ittmaradottakra. Mert nekik látniuk kell, mit is teszünk, hogyan cselekszünk maradék életünkben. Hát ezért van helyük a falvak, városok fölé magasodó domboldalakon. Meg azért is, hogy utolsó útjukra való kitérésük alatt illő kicsit szuszogósan eltöprengeni élet és halál értelméről és jelentéséről, mert bizony mondom, soha nem azon kell töprengenünk, hogy mit és hogyan tett a megboldogult, hanem inkább önvizsgálatot tartani: mit és hogyan cselekedtünk mi magunk, s mit tehetnénk még, ha időnk és lehetőségünk adódik arra...? A halottaink emlékezete gyászmisékre és halotti torokra tartozik. Alig néhány napja búcsúztattuk el Hervai Zoltán bátyánkat, s az októberi ,,bágyadt búcsúzánál", számba véve e kiváló, jóságos, de végtelenül szerény férfiú érdemeit, kicsit sétálgattunk a szentgyörgyi római katolikus temetőkertben, s korábban távozott barátainkra is emlékezhettünk, egy főhajtás erejéig megállván sírjaiknál — dr. Darkó Zsigmond, dr. Strömpel Endre, dr. Pálmai Gyula, hogy csak a hozzánk leginkább közel állókat említsük ezúttal —, s azon kellett eltöprengenünk, hogy temetőink ,,lakossága" népesebb és nagyobb számú, mint az élőké, mert maga a történelem és az emlékezet vonul a sírkertjeinkbe. Ám ez rendjén is volna, talán az nincs rendjén, hogy honunkban, Erdélyországban a temetőbe kikísértek száma immáron rendre meghaladja az életre felsíró csecsemőkét, s így van ez szerte a magyarok népesítette Kárpát-medencei térségeken. Fogyunk, csak temetőink ,,népesednek" aránytalanul, fogyunk, mintha porainkkal s nem utódainkkal akarnánk megtartani ezt a földet. Talán nem hiába számította ki egy számító kedvű kalotaszegi ismerősöm, hogy Erdélyországban — ha megmaradó kedvünk háborúk és nyomorúságok ellenére megmaradt volna — ma nyolc-tízmillió magyarnak kellene lennie, nem alig másfél milliónyinak, mely közösség már maga is foszladozik, partszakadós állapotban leledzik. De most és ma eleinkre, eltávozott barátainkra emlékezünk, s rá kell döbbennünk, hogy a keresztény naptárakban nem hiába került egymást követő napokra beosztva a halottak ünnepe és a mindenszentek napja, hiszen érző és gondolkodó lényekként tudatosítanunk kell: a teremtésben Isten képére formáltattunk, s minden emberben ott kell élnie valaminek a szentek minőségéből, a minékünk ajándékozott isteni szikrákból. Még a legegyszerűbb, legelesettebb emberben is. Október végén, november elején élőkkel népesednek be temetőkertjeink, eltávozott kedves személyek tiszteletére gyűlnek az élők, emlékezni, kegyelettel visszatekinteni. Talán előre is lehetne nézni ilyenkor, s a bágyadt napfényben egy kicsit a jövendőt is fürkészni. Torok helyett keresztelőket és örömünnepeket tervezni életünkben, hol ugyancsak meg lehetne idézni eltávozott ,szeretteink drága emlékét. De a folytatás és a folytonosság nevében... Magyari Lajos Gyertyafényben A kereszténység előtti egy- vagy többistenes korunkban is jelöltünk az évben egy napot az eltávozottaknak, a lélektelen földi maradványoknak meg a közöttünk szállongó testtelen lélek-elődöknek. Tisztesség volt ez is, pogány, kereszténység előtti, emberi tiszteletadás a bennünk fényekben megmaradó elhalt elődök iránt. Apostolok, pápák sora csombolyította pogány európai népek nagy sorát a kereszt köré, az együttélés és a közös ima, az egyistenhit jegyében e halálig terjedő fénymorzsa időben. (Már akkor is az összetartozás és az összefogás reményében? — teszem föl magamban a kérdést a vergődő, kohézió után kapkodó Európában.) Czegő Zoltán (folytatása a 3. oldalon)