Háromszék, 2005. november (17. évfolyam, 4611-4636. szám)

2005-11-01 / 4611. szám

Ár*a: (10 Ikuii (6000 lej), elsőfizet elések: 38 kaini (3846 lej) 4611. szám 8e­isiszen(^)(^', 3006. november 1., KEDD PÉNZÜGYI PREMIER Románia felmondta az IMF-megállapodást A Románia és a Nemzet­közi Valutaalap által kötött megállapodás megszűnt, er­ről november folyamán tájé­koztatják a nemzetközi pénz­intézet vezetőségét — közöl­te tegnap Emmanuel van der Mensbrugghe, az IMF Romá­niával foglalkozó főtárgyaló­ja. Az IMF-vel kötött megál­lapodás a hosszas tárgyalá­­­sok ellenére „kisiklott”, mivel a felek nem tudtak megegyez­ni a 2006-os költségvetési hiány, valamint a makrogaz­dasági egyensúlyvesztés csökkentését szolgáló intéz­kedésekben. Az utóbbi két hétben Bukarestben tárgya­ló IMF-delegáció közlemé­nye szerint a jelenlegi gazda­sági keret azt a veszélyt hor­dozza magában, hogy Romá­nia alacsony versenyképes­séggel és növekvő makrogaz­dasági egyensúlyvesztéssel csatlakozik az Európai Unió­hoz. Az IMF szakértői bírálják, hogy az egységes adókulcs bevezetését — amely a GDP 1,5 százalékával egyenértékű, mintegy egymilliárd eurós hiányt okozott az állami költségvetésben — csak olyan intézkedésekkel ellen­súlyozták, amelyek bizonyta­lanságot eredményeztek az üzleti környezetben. Az IMF képviselői a közalkalmazottak béreinek indokolatlan növe­kedését is kifogásolták. Homlokegyenesen most nyi­latkozott a nagy tekintélyű Fitch képviselője: a Nemzetközi Valutaalappal kötött megálla­podás felmondása bizonyos fokú aggodalomra ad okot, de nincs az európai integrációhoz szükséges reformokhoz mérhető, döntő jelentősége Románia számára—nyilatkoz­ta Nick Eisinger, a Fitch Ratings Romániával foglalkozó főelem­­zője. „Románia nem szerez pénzalapokat ezzel a megálla­podással, és jelenleg nincs is szüksége ilyen finanszírozás­ra. Úgy értékeljük, hogy jelen­leg jóval fontosabbak az EU- integrációhoz szükséges intéz­kedések” — mondta Eisinger. (b. kovács) (folytatása a 2. oldalon) Magasabb minimálbért követelnek Mától csütörtökig naponta 9—11 óra között tiltakozó őrséget állnak a prefektúra előtt a szakszervezeti konföderációk. A de­mokratikus szakszervezetek szövetsége, az országos szakszervezeti tömb, az Alfa Kar­tell, a Frájia és a Meridian minden megyé­ben egységesen szervezett megmozdulása keretében a tiltakozók követelőlistát nyúj­tanak át a prefektusoknak és a kormány­nak, amelyben többek között kérik az orszá­gos minimálbér 430 új lejre emelését (ez jelenleg 320 lej). Nagy Gábor, a tanügyiek szabad szak­­szervezetének háromszéki elnöke lapunknak elmondta, ma a tanügyi szakszervezetek me­gyei elnökei és a főváros ötszáz pedagógusa a parlament épülete előtt áll tiltakozó őrséget amiatt, mert nem értenek egyet az oktatásnak szánt jövő évi költségvetés-tervezettel. (fekete) KOV­ASZNA A pástétomgyár készül a csatlakozásra Ahhoz, hogy az Orkla Foods Románia Rt. kovásznai pástétomgyára a 2007-ben esedékes csatlakozás után eleget tudjon tenni az Euró­pai Unió követelményeinek, az Ardealulnál felújították a technológiát. A munkálatok ideje alatt szünetelt a tem­e­­tés, az alkalmazottakat pedig fizetett szabadságra küldték. Az Ardealul pástétomgyá­rat a norvég érdekeltségű mul­tinacionális cég ez év febuár­jában vásárolta meg az Ar­­dealul Kft.-től, illetve Costea Ovidiu és Olteanu Staicu helybéli üzletemberektől, de a tulajdonváltásra csak május­ban került sor, miután a ver­senytanács jóváhagyta a tranzakciót. A gyár tevékeny­sége azóta csökkent, a város­ban olyan hírek keltek szárny­ra, hogy az embereket elbocsá­tották, és hogy megszüntetik a pástétomgyártást. (részletek a 3. oldalon) Átmenetben Kisgyörgy Zoltán köpeci riportja a 7. old VÁRI ATTILA Halottak napja vörösessárga levelek visszhangjai a nyugvó napnak tomboló lombbal tiltakoznak és meghalnak és meghalnak virágbibék gyújtatlan gyertyák sírkráteren koszorúláva fölirat aranypor száll a bibékre halottak álma halottak álma Máról holnapra voltak és mindenszentek Ha csak tehette — s ez Erdélyországban szinte tör­vényszerű! —, dombokra, dombélekre helyezte temetőit a magyarság. Akár a templomait. S ha belegondolunk, némi gyakorlatias fölismerések mellett van ebben transz­cendens, a miesnapok nyomorain jóval túlmutató meg­gondolás is: az élő ember, fohászkodván, legyen köze­lebb az ő Istenéhez, de halottaink is közeledjenek az éghez, s főleg tekinthessenek le és vissza ránk, ittmaradottakra. Mert nekik látniuk kell, mit is teszünk, hogyan cselekszünk maradék életünkben. Hát ezért van helyük a falvak, városok fölé magasodó domboldalakon. Meg azért is, hogy utolsó útjukra való kitérésük alatt illő kicsit szuszogósan eltöprengeni élet és halál értel­méről és jelentéséről, mert bizony mondom, soha nem azon kell töprengenünk, hogy mit és hogyan tett a meg­boldogult, hanem inkább önvizsgálatot tartani: mit és hogyan cselekedtünk mi magunk, s mit tehetnénk még, ha időnk és lehetőségünk adódik arra...? A halottaink emlékezete gyászmisékre és halotti torokra tartozik. Alig néhány napja búcsúztattuk el Hervai Zoltán bá­tyánkat, s az októberi ,,bágyadt búcsúzánál", számba véve e kiváló, jóságos, de végtelenül szerény férfiú érde­meit, kicsit sétálgattunk a szentgyörgyi római katolikus temetőkertben, s korábban távozott barátainkra is em­lékezhettünk, egy főhajtás erejéig megállván sírjaiknál — dr. Darkó Zsigmond, dr. Strömpel Endre, dr. Pálmai Gyula, hogy csak a hozzánk leginkább közel állókat említsük ezúttal —, s azon kellett eltöprengenünk, hogy temetőink ,,lakossága" népesebb és nagyobb számú, mint az élőké, mert maga a történelem és az emlékezet vonul a sírkertjeinkbe. Ám ez rendjén is volna, talán az nincs rendjén, hogy honunkban, Erdélyországban a temetőbe kikísértek száma immáron rendre meghaladja az életre felsíró csecsemőkét, s így van ez szerte a magyarok né­pesítette Kárpát-medencei térségeken. Fogyunk, csak temetőink ,,népesednek" aránytalanul, fogyunk, mintha porainkkal s nem utódainkkal akarnánk megtartani ezt a földet. Talán nem hiába számította ki egy számító kedvű kalotaszegi ismerősöm, hogy Erdélyországban — ha megmaradó kedvünk háborúk és nyomorúságok ellenére megmaradt volna — ma nyolc-tízmillió magyarnak kellene lennie, nem alig másfél milliónyinak, mely közösség már maga is foszladozik, partszakadós állapotban leledzik. De most és ma eleinkre, eltávozott barátainkra emlé­kezünk, s rá kell döbbennünk, hogy a keresztény naptá­rakban nem hiába került egymást követő napokra be­osztva a halottak ünnepe és a mindenszentek napja, hi­szen érző és gondolkodó lényekként tudatosítanunk kell: a teremtésben Isten képére formáltattunk, s minden emberben ott kell élnie valaminek a szentek minőségé­ből, a minékünk ajándékozott isteni szikrákból. Még a legegyszerűbb, legelesettebb emberben is. Október végén, november elején élőkkel népesednek be temetőkertjeink, eltávozott kedves személyek tiszte­letére gyűlnek az élők, emlékezni, kegyelettel visszate­kinteni. Talán előre is lehetne nézni ilyenkor, s a bágyadt napfényben egy kicsit a jövendőt is fürkészni. Torok he­lyett keresztelőket és örömünnepeket tervezni életünk­ben, hol ugyancsak meg lehetne idézni eltávozott ,sze­retteink drága emlékét. De a folytatás és a folytonosság nevében... Magyari Lajos Gyertyafényben A kereszténység előtti egy- vagy többistenes ko­runkban is jelöltünk az évben egy napot az eltávo­zottaknak, a lélektelen földi maradványoknak meg a közöttünk szállongó testtelen lélek-elődöknek. Tisztesség volt ez is, pogány, kereszténység előt­ti, emberi tiszteletadás a bennünk fényekben meg­maradó elhalt elődök iránt. Apostolok, pápák sora csombolyította pogány európai népek nagy sorát a kereszt köré, az együtt­élés és a közös ima, az egyistenhit jegyében e halá­lig terjedő fénymorzsa­ időben. (Már akkor is az összetartozás és az összefogás reményében? — te­szem föl magamban a kérdést a vergődő, kohézió után kapkodó Európában.) Czegő Zoltán (folytatása a 3. oldalon)

Next