Háromszék, 2006. május (18. évfolyam, 4759-4783. szám)

2006-05-03 / 4759. szám

Kórházaink végveszélyben Katasztrofális a helyzet a háromszéki egészségügyben, jelen pillanatban két intéz­ményt is végveszély fenyeget. A kézdivásárhelyi kórház, nemrég befejezett új szárnyá­val együtt, a csőd szélére került, egy most készülő törvény módosítására volna szük­ség, s ez bármennyire indokolt, nem tűnik lehetségesnek. A sepsiszentgyörgyi megyei kórház felújítását megkezdték, kibontották a meggyengült szerkezetet, de elfogyott a pénz, kiderült, teljes átépítésre van szükség, és leállt a munka. Most ott áll az épület még rosszabb, kockázatosabb állapotban, egy kisebb földrengés után összeomolhat. (részletek a 3. oldalon) VÉGETÉRT A XV. SZENT GYÖRGY-NAPOK Emlékezetes zenei kavalkád Ember s minden zenei műfaj és stílus iránt nyitott zeneszerető a talpán, aki a Szent György-napi két nagy­színpad zenei produkcióit nyomon tudta követni. Ko­rántsem végighallgatni, hi­szen a több mint félszáz pro­dukció péntektől­ vasárnapig több mint napi kétszer 12 órán keresztül öntötte a han­got, s csakis Sepsiszent­­györgy központjának lakói a megmondhatói: lehet-e bírni egyáltalán a szűnni nem aka­ró csendnélküliséget? A két színpad műsorának összeállítói igyekeztek műfaji­lag „időzíteni”, a délelőtti gyermek- és ifjúsági produk­ciók után legtöbbször a ke­vésbé „zúzós” műfajok követ­keztek, aztán a rock vagy ép­pen a swing különböző stílus­­irányzatai jutottak főszerep­hez. De elég nehéz volt rend­szert teremteni, sőt, egy bizo­nyára szándékos súlyozás, a népi ritmusok egymásutánisá­ga­ például még az ilyen zenei világhoz szokott füleket-lelke­­ket is megzavarta. A zenei műfajok és stílusok tobzódása mellett mindenképp kiemelendő a sok szent­­györgyi, baráti, kézdivásár­­helyi együttes, illetve vendég­zenekarban fellépő helyi előadó jelenléte, akik mind műfaji vál­tozatosság, mind színvonal te­kintetében a legjobbak közé tartoztak. A zenei kavalkád­­ból egy-két példát kiemelni lehetetlen, ezért csak annyit jegyzünk meg, hogy mindhá­rom estére kiváló zenekaro­kat, előadókat hívtak meg a szervezők. (Ferencz) A bukaresti Slang — helyi előadókkal együtt zárták koncertjüket Szent György-napi beszámolóink Pro Urbe-díjasok a 4. oldalon az 5. oldalon Máról holnapra Széthullhat-e a magyar jobboldal? Még el sem csitultak a magyarországi országgyűlési választások szokatlanul erős hullámverései (voltakép­pen máig sincs végleges és hivatalos eredmény, hiszen sok még a megválaszolatlan óvás, s Kecskeméten való­színűleg új fordulót imák ki!), de teljes gőzzel újrakez­dődtek a politikai csatározások. A pártok május elsejét látták alkalmasnak az el sem ásott csatabárdok újbóli megcsóválására. A baloldal a budapesti Városligetben tartott győzel­mi pikniket, s bár azt jobbára elmosta a szűnni nem aka­ró eső, azért arra jó volt, hogy Gyurcsány Ferenc és Hiller István újra győzelemittasan szónokoljon, s bár semmi tényszerűt nem mondtak jövendő kormányprog­ramjuk kitételeiről, azért általános szlogenekkel bőven etették a majálisukra összegyűlt, sátrak és esernyők vé­delmébe menekült híveiket, a legelszántabbakat. Vala­hol ott ténferegtek az SZDSZ korifeusai is, de ők inkább hallgattak ezúttal. Ahogyan hallgattak, sunyítottak és sumákoltak a mostani kormánykoalíciót támogató fan­tomszervezetek liderei is, és legfennebb a jövendő vezé­rekkel való, háttérben folyó egyeztetésekről számolhat­tak be. A harciasabb szakszervezetiek — nagyon kis szám­ban — a munkaügyi tárca épülete előtt tüntettek a mi­nisztérium megőrzéséért és a munkavállalók érdekeinek védelmében. Nem messze innen, az Andrássy út Körönd melletti részén Thürmer Gyula kommunistái vonulgattak fel és alá, sápatag arcokkal és vérvörös zászlókkal, s bár a pártelnök bejelentette, hogy eljött az ő idejük, túl sok figyelmet senki nem szentelt őnekik. Egyébként Gyurcsány és Hiller városligeti szónokla­tai tényleg csupa szónoki fázispufogtatásból állottak, miszerint ,, változtatni fogunk, igazságosabb Magyaror­szágot teremtünk, élhetőbb világot!" Hogy mi lesz a nagy változtatások lényege, arról nem szóltak a fényes dikci­­ók, az a május végére várható kormányprogramból derül ki — ők legalábbis így állítják —, de a független ítészek, gazdasági elemzők úgy vélik, hogy az anyaországi társa­dalom számára Gyurcsányék csak az őszi önkormányzati választások után fogják majd tálalni az igazi ,,feketele­vest ", ha addig az Európai Unió nem követeli meg tőlük a tiszta beszédet és a konkrét megszorító intézkedése­ket. Ez esetben viszont biztosan elveszítenék a helyható­sági küzdelmeket. A Fidesz tábora a budai Várban gyűlt össze újra, és sereglésük megint imponáló volt, tízezrek várták újra Orbán Viktort, hogy elemezné a választási vereség oka­it, s mondaná el: hogyan tovább? Orbán megfelelt a várakozásoknak, s beszédében föltárta a minimális ve­reség néhány okát, sőt, saját felelősségét sem felejtette el fölemlíteni. Arról is szólt, hogy a magyar jobboldal­nak az elkövetkezőkben sokszínűbbnek és tagoltabbnak kell lennie, hogy valóban összefoghassa a nemzeti oldal erőit. Ebből az összefogásból egyértelműen kizárta az MDF budapesti vezetésének holdudvarát, melyet ,,trójai lónak" nevezett, mit megépítői arrra szántak, hogy ,,ellenzékvál­tást ’’ vigyenek végbe. Ez elég tiszta beszéd, a kérdés, az most, hogy a Dávid Ibolya és Herényi Károly által dirigált maradék MDF nélkül megőrizheti-e parlamenti és társa­dalmi súlyát a jobboldal, nem hull-e szét darabjaira az elszenvedett választási kudarc után? Nem lenne jó! Magyari Lajos A SEPSI-EGYHÁZMEGYÉBEN Református gyülekezeti otthont avattak Keresztelővel és konfirmálással egybekötött avatóünnepség keretében szentelte fel vasárnap Fr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a tavaly létreho­zott, negyedik sepsiszentgyörgyi gyülekezet Gyöngyvirág utcai otthonát. Az egyház­kerület ajándékaként felépített ifjúsági központot mindaddig használhatja gyülekeze­ti házként a körzet református közössége, amíg ennek szomszédságában felépíti a saját templomát azon a közel másfél hektáros területen, amelyen a közeljövőben meg­épül a fogyatékkal élők foglalkoztatási központja és az idős betegek otthona. A gyülekezeti tagokat, meghívottakat és a konfirmandusok hozzátartozóit d­. Dénes Csaba esperes és Albert Álmos polgármes­ter köszöntötte, majd Ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke elvágta az avatószalagot, és a közösség birtokba vette a Zakariás Attila által tervezett épületet. Igehirdetésében Bölcskei Gusztáv kiemel­te, hogy annak a sajátosan magyar reformá­tus zarándoklatnak a negyedik lelkészi láto­gatása zárul a szentgyörgyi templomavatóval­­ egy időben, amely a 2004. december 5-i ma­gyarországi népszavazás utáni hangulatban indult útnak és vált hagyománnyá, mert „ha­táron innen és túl tudnunk kell egymásról, és éreznü­nk kell, hogy számíthatunk egymás­ra". A debreceni püspök az alapigét Pál apos­toltól választotta. Nekünk olyan Istenünk van, aki a megalázónak vigasztalója — erre építet­te mondanivalóját, és hangsúlyozta: „van úgy, hogy nem­ mindenki vállal bennünket, nem mindenkinek vagyunk elég jók, de Jézus Krisztus vállal minket, neki jó társaság va­gyunk”. Mielőtt megáldotta az új létesítményt, Ft. Pap Géza püspök leszögezte, azoknak a refor­mátusoknak, akik a negyedik gyülekezet körzetében laknak, tudomásul kell venniük, hogy ide tartoznak, a másik hárorfi gyüleke­zetnek segítenie kell anyagiakban és lelkiek­ben, hogy az új közösség gyarapodhassék, a jövőben építsenek templomot és parókiát. Fekete Réka (folytatása a 3. oldalon) Albert­ Levente felvétele

Next