Háromszék, 2007. május (19. évfolyam, 5062-5086. szám)

2007-05-03 / 5062. szám

a­p­i­l­a­p 2007. május 3., CSÜTÖRTÖK 5062 . szám romsze ■ KÉSIK A SZÖVETSÉG A SZÉKELYFÖLDÉRT BEJEGYZÉSE Ismét támad a prefektúra Május 15-re halasztotta a bí­róság a Szövetség a Székely­földért Egyesület bejegyzését hitelesítő tárgyalást. Április 11-én két héttel napolták el, ak­kor az ügyészséget szólították fel, ha vannak kifogásai, a tár­gyalóteremben ismertesse azo­kat, ne utólag fellebbezzen. Április 25-én sem született dön­tés, a bíróság ezúttal a prefektú­­rától kért jegyzéket a tanácsok­ról, amelyeknek határozatait megtámadta a közigazgatási bí­róságon. György Ervin prefek­tus tegnap elmondta, négy eset­ben elindították a hivatalos eljá­rást, nem tehettek mást, mert súlyos hibákat tartalmaztak a határozatok. Arról nem nyilat­kozott, hogy ezzel befejezték-e az óvásokat, jogászai egyenként elemzik a határozatokat, és ha törvénytelenséget fedeznek fel, lépniük kell. Egyelőre arról sem lehet tudni, hogy van-e olyan önkormányzat, amelynek határozatát kifogásolta a pre­fektúra, és szerepel a Szövetség a Székelyföldért Egyesület ala­pítói között. Ilyen jellegű infor­mációval tegnap Albert Almos, az egyesület elnöke sem szol­gálhatott, mert — mint mond­ta —, nem tudja, mely önkor­mányzatok estek áldozatul a prefektúra jogászainak. Ko­rábban Demeter János, a me­gyei tanács elnöke úgy nyilat­kozott, több polgám­ester és jegyző változtatott a központi­lag kidolgozott határozatterve­zeten, ezzel magyarázható, hogy törvénytelenségek csúsz­tak a hivatalos iratokba, és a prefektúra lépni kényszerült. A FALVAK LEVÁLÁSÁRÓL" " ..."..* Érvénytelen tanácsülés Baráton ! HECSER LÁSZLÓ *­­ A falvak leválását jóváhagyó határozattervezet elfoga­­r­dásáért tanácsülést hívott össze az RMDSZ-es Antal Mihály, U­hicze István, Demeter László, Ráduly László és Dimény­i László képviselő, de ötükön kívül csak Lázár Kiss Barna és­­ a felsőrákosi független Rácz Gábor jelent meg, így létszám-­­ hiány miatt nem tudták érdemben megtárgyalni a kérdést.­­ A tanácstagok mellett a gyűlésre behozott falusi emberek is­­ kifejtették véleményüket, majd egyöntetűen elítélték a tá­­v­volmaradó képviselőket és Nagy István polgármestert. (folytatása a 3. oldalon) Harosalján nem könnyű az élet Harosalja hegyének lábánál la­pul meg Haraly falu, ahol a köz­életet Gelence önkormányzata, a gelencei plébánia, Szőke Tibor he­lyi képviselő, a helyi egyházta­nács, az iskola és néhány lelkes ember irányítja. Ennyi. Nem könnyű itt az élet — mondták: nem kell erről a faluról faliújság­cikket írni, nem olyan szép itt az élet! Egyébként nem lázonganak, még azok sem, akik szűkös kol­lektivista-nyugdíjukból tincselge­­tik a jelent, de egyre fogynak, akik még az idők folyamán összezsu­gorodott állami nyugdíjból, a zöld­ségeskert hozadékából és a bérbe kiadott földecskéjük utáni részese­désből élnek máról holnapra. Van, aki lemondóan legyint, ha az unió­ról esik szó, hogy jönnek a külföl­di befektetők, lesz falusi ipar, s lesz munkahely a fiataloknak. Azt mondták: lassan halad előre az élet a háromszéki kis falvakban, s mi az a sebesség ahhoz képest, hogy milyen gyorsan fogy, lepereg az ember élete. Kimondták a lehan­goló szentenciát: „a hatvanon túli generációnak már semmi sem hoz­hat jobbat ebben a világban! Há­­rosalján nem könnyű az élet.” Így van ez, de a lehangoló informáci­ók között azért a jobbakat is keres­tük, mert ki hinné, hogy lélekszá­­mában enyhén növekedő ez a falu. A fiatalok, az ötven alattiak a ki­utat, a jobbulás felé vezető ösvé­nyeket keresik? Kisgyörgy Zoltán riportja a 6. oldalon IMÁRÓL HOLNAPRA •7 A hírszerzés és az igazságszolgáltatás Még el sem ült a Román Hírszerző Szolgálat egyik botránya, máris nyakakon a másik. Most legújabban Dan Nica szociálde­mokrata alelnök vádolta a Románia bel- és kill biztonságával fog­lalkozó hírszerzést, hogy Vasile Blaga és Monica Macovei nemrég lemondott belü­gy-, illetve igazságügyi miniszter utasítására vizs­gálatot kezdeményezett némely 2002 és 2007 között csődbe ment cég kapcsán hozott bírósági ítéletek felülvizsgálatára. Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat aligazgatója utasította a megyei rendőr-felügyelőségeket és hírszerző szerveket, hogy el­lenőrizzék a bírói ítéleteket. A vádat a hírszerzés szóvivője először megpróbálta elmismásolni, kijelentve: durva hamisításról van szó. Közben olyan vádak is elhangzottak, hogy emlegetett bírósági ítéletek kapcsán a Cég megfigyelte a Legfelsőbb Bíróság tagjait is. A botrány dagadt, Marius Bercaru, a hírszerzők szóvivője várat­lanul szabadságra ment, s miután elkezdődött a vizsgálat, ugyan­olyan váratlanul bejelentette, hogy a cégjelzéssel, pecsétekkel, aláírásokkal ellátott átiratok mégsem hamisítványok, tehát ,,a vádban van igazság’!?). Ion Stan, a parlament hírszerzést ellen­őrző bizottságának elnöke is megszólalt a kényes ügyben, elismer­ve, hogy a román hírszerzők szóvivője nem mondott igazat, amikor „durva hamisításnak ” nevezte az átiratokat, s arra a feltevésre, miszerint mindez a megyei szervek, jelesen a Dâmbovita megyei hírszerző szolgálat önálló akciója lett volna, csak legyintett. Szerinte egy hierarchikusan felépített szervezetnél ilyesmi elkép­zelhetetlen, kétségtelen, hogy a szolgálat vezetői tudtak az akciók­ról, s épp ezért az általa vezetett bizottság azonnal legfelsőbb ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett, hiszen — jelentette ki — napnál világosabb, hogy az eset (vagy esetek) kapcsán a Román Hírszerző Szolgálat túllépve hatáskörét súlyosan sértette a jogál­lami normákat, hiszen nincs joga beleavatkozni az igazságszol­gáltatás munkájába. A Cég vezetőinek védekezését, miszerint ezek a vizsgálatok nemzetbiztonsági érdekből történtek volna — vagy történtek meg —, nemes egyszerűséggel hülyeségnek nevezte, hi­szen mi köze van a különféle okokból csődbe jutott gazdasági vál­lalkozásoknak a Cég által heves pátosszal védelmezett nemzetbiz­tonsághoz. Nyilvánvalóan semmi! Ennyi erővel holnap az elmúlt hét-nyolc esztendő válóperes aktáit is felülvizsgálhatják —mond­hatjuk Caragiale modorában —, hiszen a válások súlyosan veszé­lyeztethetik a nemzeti érdekeket. És így tovább. Úgy tűnik — s az elmúlt hónapok egymásra csúszó botrányai is bizonyítják —, a hírszerzők, folytatva számtalanszor megtagadott elődjük, a szeku­­ritáté áldásos tevékenységét, továbbra is ellenőrzés alatt szeretnék tartani az élet minden területét, megfeledkezve arról, hogy „nagy elődjük ’’ egy diktatúra titkosszolgálata volt, ők pedig állítólag egy eredeti demokráciában működnek... Bogdán László Munka nélkül a munka ünnepén • MÓZES LÁSZLÓ Május elejétől huszonnyol­can veszítik el munkahelyüket a sepsiszentgyörgyi TTC nadrág­gyárban, mivel az eddigi két vál­tásról egyre térnek át, és emiatt átszervezik a termelési tevé­kenységet — közölték a megyei munkaerő-foglalkoztatási hiva­talban. Más tömeges elbocsátás­ról egyelőre nem tudnak. A há­romszéki munkanélküliségi ráta áprilisban 6,05 százalékos volt — az országos érték 4,9 —, ez 5662 bejegyzett állástalant (eb­ből 2243 nő) jelent. 3873-an már nem kapnak segélyt, azaz tartó­san munkanélkülieknek számí­­ ­_•__­ tanak. Utóbbiak közül Kézdi­­vásárhelyen vannak a legtöbben (1111), majd a szentgyörgyiek következnek (1096), és az illeté­kesek úgy vélik, Kovásznán a város lakosságához képest na­gyon sok a 751 munkanélküli is. Közhasznú munkásként 360 embert foglalkoztat 28 önkor­mányzat, eddigi adatok szerint a legutóbbi állásbörzén 39 részt­vevőt alkalmaztak, igaz, közü­lük huszonkettőt szakképzetlen­ként. A munkaerő-hivatal szer­vezésében tizenkét szakmai tan­folyam van folyamatban, ezeken 212-en vesznek részt.

Next