Háromszék, 2008. december (20. évfolyam, 5546-5568. szám)

2008-12-02 / 5546. szám

Sikeresen szerepelt az RMDSZ FARKAS RÉKA Három képviselői és két szenátori helyet szerzett meg az RMDSZ Kovászna megyében a vasárnapi választásokon. A negyedik képviselői hely sorsa kérdé­ses, az egyetlen román többségű körzetben az RMDSZ-es Molnár Gábor első helyen végzett ugyan, de csak a szavazatok 38 százalékát sikerült megszereznie, így a visszaosztáskor dől el, ott ki lesz a Képviselői széket nyert a sepsiszent­györgyi körzetben Édler András, 10 164 szavazattal a voksok 67 százalékát sze­rezte meg. Erdővidéken Márton Árpád győzött, 7864 szavazattal 56,29 százalé­kot sikerült elérnie, itt a függetlenként induló Ötvös Mózesre 2817-en szavaztak (20,16 százalék). Felső-Háromszéken Olosz Gergely 12 551 szavazatot kapott, 78 százalékkal első lett, Rákosi János alig 1551 voksot szerzett. Az 1-es szená­tori körzet nyertese Albert Almos, 16 337 vokssal 55,62 százalékot ért el. Az MPP képviselő­ által támogatott, de függetlenként meg­­méretkező Szilágyi Sándorra 5783-an szavaztak, és így 19,69 százalékos aránnyal veszített. Bokor Tibornak 19 273­­vokssal, 68,60 százalékos aránnyal sikerült szenátori széket nyernie. Sepsiszentgyörgyöt leszámítva a me­gye minden körzetében második helyezett az SZDP, harmadik a D­LP és negyedik az NLP. A megyeközpontban a demokrata­liberális jelöltnek sikerült megelőznie az SZDP-st, ám szavazataik már csak pártjuk országos visszaosztásánál számítanak. Kovászna megyében igen gyenge volt a részvétel, az országos lista végén, há­tulról a második helyen végeztünk a vég­ső összesítésnél ,33,51 százalékos aránnyal, ez jóval kevesebb a 39,26 szá­zalékos országos átlagnál. Sepsi­­szentgyörgyön 27,50 százalékos volt a részvétel, Erdővidéken és a sepsiszéki falvakban 31,87 százalékos, ehhez ha­sonlóan alakult a helyzet Orbaiszéken és Bodzavidéken 31,12 százalékos részvé­teli aránnyal, valamivel magasabb, 33,86 volt Felső-Háromszéken. Az RMDSZ sikeresen szereplő jelölt­jei tegnap elzárkóztak a nyilatkozatoktól, lapunknak csak a mai sajtótájékoztatón hajlandóak kommentálni az eredménye­ket. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE IMÁRÓL HOLNAPRA * Még egy ilyen győzelem... " Soha még ilyen győzelmet nem aratott az RMDSZ — nyilat­kozta vasárnap este a Duna Televízióban Frunda György, s­­ valóban úgy tűnik, sikerül megőriznie a szövetségnek eddigi parlamenti arányát; a visszaosztásnál dől el pontosan, de vár­hatóan ugyanannyi képviselője és szenátora lesz, mint az el­múlt mandátumban. Töretlen az RMDSZ támogatottsága a romániai magyarok körében — emelte ki Markó Béla elnök is, s az elért 6,3—6,4 százalék ezt látszik igazolni. Csakhogy az RMDSZ-nek a rá leadott voksok számával is szembesülnie kell. Ne vegyük kiindulópontnak a 90-es évek elejét, amikor majd egymillió szavazatot tudhattak maguké­nak,­­de­ még négy évvel ezelőtt is több mint 600 000-en voksol­tak az érdekvédelmi képviseletre. 2004-ben a képviselőházi lista 628 000, a szenátusi lista 637 000 szavazatot kapott. A vasárnapi részeredmények tetemes fogyatkozást mutatnak, 90 százalékos feldolgozottságnál alig 400 000 támogatója volt a szövetségnek. Ez a szám a végeleges eredményekig még vala­melyest nőhet, de aligha haladja meg a négy évvel ezelőtti voksok kétharmadát. Még rosszabb a helyzet Háromszéken, itt már végleges adatokat ismerünk, és feleződött az RMDSZ tá­mogatottsága: négy esztendeje 72 000 szavazatot kapott a szövetség, most 35 500 körüli a voksok száma. Ünnepelhetik győzelmüket az RMDSZ országos és helyi ve­zetői, de tény, szavazótáboruk igencsak megcsappant röpke négy év alatt. Országosan is jelentős volt az érdektelenség, de a magyarság vezetőinek érdemes lenne elgondolkodniuk azon, megfelelően végezték-e dolgukat, ha versenytárs nélkül csak ennyit sikerült elérniük, hisz a néhány függetlenként induló összesen kevesebb mint 20 000 szavazatot vitt el. Bizonyos, a következő napokban folytatódnak a diadalittas nyilatkozatok, a sikerpropaganda, de a számok tükrében rendkívül vitatható a Markó által emlegetett,,töretlen támogatottság”. Bármennyire eredményes volt az RMDSZ a hét végi válasz­tásokon, újra kell gondolnia további politizálását, hisz lassan a romániai magyarság jelentős része kihátrál mögüle. Érdektelenséggel, távolmaradással, függetlenekre leadott voksokkal jelzik elégedetlenségüket. Ez alkalommal összejött a parlamenti képviselet, de még egy ilyen győzelem, elválunk. S csak győzelmi lobogónk marad. Farkas Réka PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK: TÖBB MINT HAT SZÁZALÉKOT KAPOTT AZ RMDSZ Előnyben a szociáldemokraták FARCÁDI BOTOND ... ...............___________________________________ A Szociáldemokrata Párt­ nem jutott be a törvényhozásba a Konzervatív Párt koalíciója né­ Corneliu Vadim Tudor-féle szél­hány tizednyi százalékponttal bőséges Nagyrománia Párt. A vezet a Demokrata-Liberális parlamenti választásokat rendkí­ Párt előtt — közölték tegnap el­­vül csekély érdeklődés övezte: a te a Központi Választási Iroda rendszerváltás óta most jő­­illetékesei a vasárnapi parlamon­ győzték a legalacsonyabb­­i választásokon leadott voksok részvételi arányt: a lakosság 99,62 százalékának összesítése 39,26 százaléka járult az ar­­után. A nem hivatalos részered­­nák elé. A rendkívül kiegyez­­mények szerint az RMDSZ 6 súlyozott eredmények, miatt százalék fölött teljesített, a libe­ egyelőre kérdéses, kit nevez ralisokra a választók közel húsz ki kormányfővé az állam öt­­százaléka szavazott. A Magyar nők, és mely pártok lépnek Polgári Párt által támogatott tüg-­koalícióra a parlamenti töble­­getlenek közül egyik sem jutott jég megteremtéséért. Elemzők parlamenti mandátumhoz. Nem szerint a mérleg nyelve a érte el az 5 százalékos küszöböt, Nemzeti Liberális Párt lesz, így a rendszerváltás óta először (folytatása a 2. oldalon) Felelősséghárítás képviselő-módra JEGYZET Mert nem tudjuk befogni a pofánkat, és állandóan köteke­dünk az RMDSZ-szel — így magyarázza Márton Árpád a rendkívül alacsony választási részvételt Háromszéken. Mert nem tetszik nekünk ez a tejjel és mézzel folyó Kánaán, ame­lyet hőn szeretett pártunk varázsolt ide az elmúlt évek alatt. Pedig igazán elhallgathatnánk végre, hiszen csodálatos, tükörsima útjaink vannak megyeszerte, a turiz­mus virágzik, annyi a munkahely, hogy lassan már Kínából kell vendégmunkásokat hoznunk, síparadicsom síparadicsom hátán, a háromszéki burgonyatermesztő kisgazdák pedig olyan jól élnek, hogy azt lassan bárki megirigyelhetné. A fiatalok minden vágya, hogy hazatérjenek, mert olyan jók itt a fizetések, olyan könnyű itt lakást vásárolni, annyira támogatja a fiatalo­kat a helyi vezetőség, időseink legnagyobb gondja pedig min­den bizonnyal csak az, hogy ki nyeri a sakkjátszmát, nem kell nekik órákat állniuk sorban a gyógyszerekért, bonyolult számí­tásokat végezniük, miről is mondanak le ahhoz, hogy a téli idő­szakban fedezni tudják a lakás fenntartási költségeit. De ne­künk ez sem tetszik. És folyton csak akadékoskodunk, pofázunk. Vagy éppen hallgatunk — mert az is baj. Hiszen a dicshimnu­szok ideje jött volna el, a pártot kellett volna magasztalnunk teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. Hát ki más lenne a hibás, ha nem a Háromszék című napi­lap? Most csak az alacsony részvételért. De még néhány hét, néhány hónap, és minket okolnak majd a járhatatlan utakért, a jövőkép n­élküli gazdák helyzetéért, a fiatalok elvándorlásá­ért, a növekvő munkanélküliségért, azért, hogy nem dolgoz­tunk ki és ültettünk gyakorlatba egy reális fejlesztési stratégi­át, hogy nem teremtettünk új munkahelyeket, nem ragadtunk asot, nem öntöttünk aszfaltot... És közben a megoldást is felvillantja frissen megválasztott képviselőnk: no nem munkahelyteremtési programról, fej­lesztési tervekről beszél, hanem egy más napilap létrehozásá­ról. Most már tényleg közel a tejjel és mézzel folyó Kánaán... Farencz Botond

Next