Háromszék, 2013. június (25. évfolyam, 6904-6928. szám)

2013-06-01 / 6904. szám

IN FERENCZ CSABA Sem jogilag, sem a szabadpiac törvényei miatt nem tudják megakadályozni a rétyi beruházást, ezért arra törekednek, hogy szakmai és gazdasági együttműködést alakítsanak ki az osztrák céggel - így összegezhető a há­romszéki faipari vállalatokat tömörítő szövetség, a KoFa és az osztrák cég megbízottjának csütörtöki talál­kozója, amelyről tegnap tartottak sajtótájékoztatót. Bagoly Miklós Asim­­cov-elnök, valamint Kádár Rezső, a faipari szövetség vezetője kérésére a talál­kozón Herbert Sattler, a Holzindustrie Schweighofer (HS) rönkfelvásárlásért és hulladék-új­rahasznosításért felelős vezetője, a szövetség több tagja, Réty polgármes­tere, valamint a helyi Pro- Wood és a székelyudvarhe­lyi Régió faipari klaszter képviselői ültek tárgyaló­­asztalhoz. A kezdeményezők teg­napi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, szakmai meg­beszélésre került sor, ame­lyen a feltett és helyénvaló kérdések többségére kielé­gítő választ kaptak a részt­vevők. Ők elsősorban a le­endő együttműködés lehető­ségeit keresték, így ígéretet kaptak, hogy a vállalat tagja lesz a Pro Wood klaszternek, a belföldi piacra szánt, mint­egy tízszázaléknyi fűrészárut igyekeznek a helyi készter­mékgyártóknak értékesíteni. Az is felmerült, hogy a gyár olyan fűrészáruval bővíti termékskáláját, amelyből a faházakat előállító helyi vál­lalkozók vásárolhatnak, de más helyi beszállítók, illetve szolgáltatók együttműködé­sére is számítanak. (folytatása a 3. oldalon) Etfalva Zoltán művelődési házának óvodá­sokkal, kis és nagy iskolásokkal zsúfolásig megtelt termében mondta tegnap Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója, hogy a ma mulasztása a jövő kudar­ca lehet, ezért is fontos, hogy az elődök által ránk hagyott értékeket ne feledjük el, amit leg­jobban hagyományaink éltetése révén tehetünk meg. Tesz is ezért évek óta az Olt teraszán vé­gighúzódó község minden tanodája, amit teg­nap is bizonyítottak a közös iskolanapon és az óvodások népi gyermekjáték seregszemléjén. Egy tisztán csengő népdalcsokor és a gi­dófalvi gimnazisták által bemutatott Egyszer egy királyfi bábos drámajáték után kislányok tenyérnyi köténykékben és apróka csizmás legények léptek színpadra, akik ismert és rég elfeledett táncos-énekes játékokkal bizonyí­tották: a legjobb szórakozás a közös játék. (folytatása a 3. oldalon) Színpadon a sepsiszentgyörgyi Pinokkió napközi otthon kicsinyei Fel lehetett ülni a mentőre, be a rendőr­autóba, még a kukásautóra is, de a piros tűzoltókocsi mindegyiknél vonzóbbnak bizonyult. Igaz, csak rövid ideig, mert ezer­féle csábítás várta az előrehozott gyer­meknapon a kicsiket: a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park egyik végétől a másikig, a megyei könyvtártól le a Súgás Áruházig minden sátorban más-más játékok, feste­ni-, kóstolni- és kipróbálni-, elnyerni-, esetleg megvennivalók, léggömbök, ugrá­sok, nyalánkságok, táncra perdülő bohó­cok és bámulatos élő szobrok, mászófal és gokart, és zene minden irányból, (folytatása a 3. oldalon)­ ­ DEMETER J. ILDIKÓ ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Mert belátták, hiába várják, hogy prob­lémáikat más oldja meg helyettük. Ha ab­ban bíztak volna, hogy majd az igazgató, a polgármester, a tanfelügyelőség, a buka­resti kijárásos politikában oly otthonosan mozgó parlamenti érdekképviselet odahat, hogy a több hónapja elmaradt ingázási pénzeket kifizetik - nos, akkor bizony ma is ugyanott lennének. Megnyirbált családi költségvetés, integetés az út szélén, napon­ta több órás keserű harc csak azért, hogy éljenek az amúgy alkotmányban is biztosí­tott, a legalapvetőbb emberi jogok egyiké­vel: az oktatáshoz való joggal. Tanulhatunk tőlük, mert e fölismerést tet­tek követték. Nem törődtek bele, hogy á, úgy­sem lehet, Bukarestben nem figyelnek rájuk. Nem áltatták magukat azzal, hogy majd apró lépésekkel közelebb kerülnek céljukhoz, és valamikor csak kifizeti tartozásait a miniszté­rium. Nem a kompromisszumot keresték, ha­nem céljaikat tartották szem előtt. Nem dőltek be a szép szónak, amikor a japánsztrájk híré­re a miniszter hirtelen dicsérni és ígérni kez­dett, nem elégedtek meg azzal, hogy Bu­karestben elismerték: jogosan tiltakoznak, és nem rettentek meg, amikor az iskolák körül rendőrök kezdtek sürögni-forogni. Ha nem szervezkedtek. Az EMI kezde­ményezte, de mások is beszálltak - román iskolák tanulói szintén csatlakoztak. Nem külön, pártokra vagy csoportokra oszolva, nem sértődötten boncolgatva, ki is a szer­vező, hanem akcióegységben, szervezetten, lépésről lépésre kidolgozott ütemterv men­tén. Nem kihallgatást kértek valamely fő­osztályvezetőtől, nem a minisztérium elő­szobáiban várakoztak, hátha jó kapcsola­tok révén sikerül kapni valamit alamizsna gyanánt odadobott pénzből, hanem meg­hívták a sajtót, a nyilvánossághoz fordulva ismertették gondjaikat. És amikor feltűzték a fehér karszalagot, már az ország min­den csücskében tudtak arról, hogy mi zaj­lik Háromszéken. És lassan csatlakoztak más megyékből is, hisz rájöttek: közös ér­dek, hogy a bukaresti hatalom visszaélése­inek gátat vessenek. Amikor pedig utcára vonultak, és úgy nyomatékosították jogos követeléseiket, akkor már ugyan valóst iz­zadt a miniszter, hirtelen került pénz, az állam elkezdte törleszteni adósságait. Pedig nem is voltak oly sokan. És lám, min­den jel arra utal: mégis eredményt értek el. Mi pedig itt állunk, évek, évtizedek óta hirdetett, sokszor meglankadt, túl gyakran elgáncsolt autonómia-harcunkkal, kicsi­nyes pártpolitikai vitáinkkal, s maholnap betagolnak bennünket egy óriásrégióba. Miért is nem tanulunk, bár néha, a diá­koktól? Farcádi Botorul

Next