Háromszék, 2013. június (25. évfolyam, 6904-6928. szám)
2013-06-01 / 6904. szám
IN FERENCZ CSABA Sem jogilag, sem a szabadpiac törvényei miatt nem tudják megakadályozni a rétyi beruházást, ezért arra törekednek, hogy szakmai és gazdasági együttműködést alakítsanak ki az osztrák céggel - így összegezhető a háromszéki faipari vállalatokat tömörítő szövetség, a KoFa és az osztrák cég megbízottjának csütörtöki találkozója, amelyről tegnap tartottak sajtótájékoztatót. Bagoly Miklós Asimcov-elnök, valamint Kádár Rezső, a faipari szövetség vezetője kérésére a találkozón Herbert Sattler, a Holzindustrie Schweighofer (HS) rönkfelvásárlásért és hulladék-újrahasznosításért felelős vezetője, a szövetség több tagja, Réty polgármestere, valamint a helyi Pro- Wood és a székelyudvarhelyi Régió faipari klaszter képviselői ültek tárgyalóasztalhoz. A kezdeményezők tegnapi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, szakmai megbeszélésre került sor, amelyen a feltett és helyénvaló kérdések többségére kielégítő választ kaptak a résztvevők. Ők elsősorban a leendő együttműködés lehetőségeit keresték, így ígéretet kaptak, hogy a vállalat tagja lesz a Pro Wood klaszternek, a belföldi piacra szánt, mintegy tízszázaléknyi fűrészárut igyekeznek a helyi késztermékgyártóknak értékesíteni. Az is felmerült, hogy a gyár olyan fűrészáruval bővíti termékskáláját, amelyből a faházakat előállító helyi vállalkozók vásárolhatnak, de más helyi beszállítók, illetve szolgáltatók együttműködésére is számítanak. (folytatása a 3. oldalon) Etfalva Zoltán művelődési házának óvodásokkal, kis és nagy iskolásokkal zsúfolásig megtelt termében mondta tegnap Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója, hogy a ma mulasztása a jövő kudarca lehet, ezért is fontos, hogy az elődök által ránk hagyott értékeket ne feledjük el, amit legjobban hagyományaink éltetése révén tehetünk meg. Tesz is ezért évek óta az Olt teraszán végighúzódó község minden tanodája, amit tegnap is bizonyítottak a közös iskolanapon és az óvodások népi gyermekjáték seregszemléjén. Egy tisztán csengő népdalcsokor és a gidófalvi gimnazisták által bemutatott Egyszer egy királyfi bábos drámajáték után kislányok tenyérnyi köténykékben és apróka csizmás legények léptek színpadra, akik ismert és rég elfeledett táncos-énekes játékokkal bizonyították: a legjobb szórakozás a közös játék. (folytatása a 3. oldalon) Színpadon a sepsiszentgyörgyi Pinokkió napközi otthon kicsinyei Fel lehetett ülni a mentőre, be a rendőrautóba, még a kukásautóra is, de a piros tűzoltókocsi mindegyiknél vonzóbbnak bizonyult. Igaz, csak rövid ideig, mert ezerféle csábítás várta az előrehozott gyermeknapon a kicsiket: a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park egyik végétől a másikig, a megyei könyvtártól le a Súgás Áruházig minden sátorban más-más játékok, festeni-, kóstolni- és kipróbálni-, elnyerni-, esetleg megvennivalók, léggömbök, ugrások, nyalánkságok, táncra perdülő bohócok és bámulatos élő szobrok, mászófal és gokart, és zene minden irányból, (folytatása a 3. oldalon) DEMETER J. ILDIKÓ ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Mert belátták, hiába várják, hogy problémáikat más oldja meg helyettük. Ha abban bíztak volna, hogy majd az igazgató, a polgármester, a tanfelügyelőség, a bukaresti kijárásos politikában oly otthonosan mozgó parlamenti érdekképviselet odahat, hogy a több hónapja elmaradt ingázási pénzeket kifizetik - nos, akkor bizony ma is ugyanott lennének. Megnyirbált családi költségvetés, integetés az út szélén, naponta több órás keserű harc csak azért, hogy éljenek az amúgy alkotmányban is biztosított, a legalapvetőbb emberi jogok egyikével: az oktatáshoz való joggal. Tanulhatunk tőlük, mert e fölismerést tettek követték. Nem törődtek bele, hogy á, úgysem lehet, Bukarestben nem figyelnek rájuk. Nem áltatták magukat azzal, hogy majd apró lépésekkel közelebb kerülnek céljukhoz, és valamikor csak kifizeti tartozásait a minisztérium. Nem a kompromisszumot keresték, hanem céljaikat tartották szem előtt. Nem dőltek be a szép szónak, amikor a japánsztrájk hírére a miniszter hirtelen dicsérni és ígérni kezdett, nem elégedtek meg azzal, hogy Bukarestben elismerték: jogosan tiltakoznak, és nem rettentek meg, amikor az iskolák körül rendőrök kezdtek sürögni-forogni. Ha nem szervezkedtek. Az EMI kezdeményezte, de mások is beszálltak - román iskolák tanulói szintén csatlakoztak. Nem külön, pártokra vagy csoportokra oszolva, nem sértődötten boncolgatva, ki is a szervező, hanem akcióegységben, szervezetten, lépésről lépésre kidolgozott ütemterv mentén. Nem kihallgatást kértek valamely főosztályvezetőtől, nem a minisztérium előszobáiban várakoztak, hátha jó kapcsolatok révén sikerül kapni valamit alamizsna gyanánt odadobott pénzből, hanem meghívták a sajtót, a nyilvánossághoz fordulva ismertették gondjaikat. És amikor feltűzték a fehér karszalagot, már az ország minden csücskében tudtak arról, hogy mi zajlik Háromszéken. És lassan csatlakoztak más megyékből is, hisz rájöttek: közös érdek, hogy a bukaresti hatalom visszaéléseinek gátat vessenek. Amikor pedig utcára vonultak, és úgy nyomatékosították jogos követeléseiket, akkor már ugyan valóst izzadt a miniszter, hirtelen került pénz, az állam elkezdte törleszteni adósságait. Pedig nem is voltak oly sokan. És lám, minden jel arra utal: mégis eredményt értek el. Mi pedig itt állunk, évek, évtizedek óta hirdetett, sokszor meglankadt, túl gyakran elgáncsolt autonómia-harcunkkal, kicsinyes pártpolitikai vitáinkkal, s maholnap betagolnak bennünket egy óriásrégióba. Miért is nem tanulunk, bár néha, a diákoktól? Farcádi Botorul