Háromszék, 2014. október (26. évfolyam, 7310-7336. szám)

2014-10-01 / 7310. szám

ZÁSZLÓHASZNÁLAT Az önkormányzatok dönthetnek A területi közigazgatási egységek - községek, váro­sok, megyék - tanácsai dönthetnek a saját zászló hasz­nálatának kérdésében - erről tegnap 83 támogató sza­vazattal törvénykezdeményezést fogadott el a szenátus. A tervezet továbbá előírja azt is, hogy a zászlókon sze­repelhet a helyi címer, vala­mint a közigazgatási egység neve is, ez utóbbi a nemzeti kisebbségek nyelvén is hasz­nálható ott, ahol az említett közösség aránya eléri a húsz százalékot - adta hírül közle­ményében az RMDSZ. Klárik László Attila, a közigazgatási bizottság tagja úgy fogalma­zott, az intézkedés a helyi ön­­rendelkezés szempontjából azért fontos, mert a közösség identitásának kifejezéséhez szorosan hozzátartozik a he­lyi szimbólumok használata is. Hozzáfűzte, a háromszéki önkormányzatoknak számta­lan problémája származott abból, hogy a prefektusok megtámadták azokat a tanácsi határozatokat, amelyekkel el­fogadták a helyi zászlóhasz­nálatot. Ezért akartuk, hogy ugyanaz az előírás vonat­kozzék Székelyföldre, mint Románia más régióira - hang­súlyozta az RMDSZ szenáto­ra. A kérdésben a döntő szó a képviselőházé. BAJBAN AZ EGÉSZSÉGÜGY A fizetésekre sincs pénz a kórházakban Tiltakozó megmozdulásokra készül a Sanitas szak­­szervezet háromszéki alakulata, mert az egészségügyi minisztérium olyan összegeket vont meg a kórházaktól, amelyekért már megdolgoztak, a hiány miatt pedig ve­szélybe került a gyógyszerellátás és az alkalmazottak fizetése-tájékoztatott tegnap Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei elnöke. Részletek a 3. oldalon Jókedv a Míves Házban A SZERZŐ FELVÉTELE ­ SZEKERES ATTILA Évadnyitó táncházat tartott a sepsi­szentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány teg­nap délután a Míves Házban. Az alka­lomra feldíszítették a közösségi termet, szőlő- és színes bogyójú ágak csüngtek a gerendákról. A Félkér együttes muzsi­kájára és Benkő Éva magával ragadó vezényletére ropták a játékos táncot a gyermekek és szülői segítséggel az egé­szen picik is. Tóth B. Tinka szervező la­punknak elmondta, az alapítvány csatla­kozott a Mesélő Háromszék programhoz, ezért gyermektáncházukat mesésebbre vették, mint a korábbi években, s a jövő heti táncházat is a mese jegyében tartják. Ezenkívül falvakra is kimennek gyer­mekfoglalkozásokat tartani, mesét mon­dani, ma például Mikóújfaluba. A táncház végén szőlővel, almával és dióval kínál­ták a résztvevőket. Ezennel az éves prog­ramok is elkezdődnek: gyermekfoglalko­zások és a különböző, felnőtteknek szóló, főleg kézművestanfolyamok. A Mesélő Háromszék program nyitá­nyát tegnap, a magyar népmese napján, Benedek Elek születésének évfordulóján Kisbaconban tartották, onnan indították el a mesemécsest. A rendezvénysorozat kilenc napon át tart Háromszék számos településén. Energiasarok a pálya szélén Sem biztatás, sem magyarázat nem kellett a gyermekeknek a sosem látott torna­szerek használatához: pillanatok alatt birtokba vették mindet, és mire a tanár oda­ért, már j­avában erősítették izmaikat. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnap kevéssé ünnepélyes, de annál vidámabb hangulatú avatón nyitotta meg a város második szabadtéri edzőparkját, még a sza­lagot is két jelen levő iskolás vágta el. (folytatása a 3. oldalon)­ ­ DEMETER J. ILDIKÓ ALBERT LEVENTE FELVÉTELE IMÁRÓL HOLNAPRA ? Folytatják-e a korrupcióellenes harcot? Illúzióink azért nincsenek a román igaz­ságszolgáltatás függetlenségét illetően - elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászló­perekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gon­dolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó­­üggyel is de az tény, hogy az elmúlt évek­ben jó néhány nagy korrupciós ügyet felgön­gyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyá­sos politikusokat vagy módfelett gazdag üz­letembereket küldtek rács mögé. így került börtönbe - sokak kétkedése da­cára — a volt szocialista kormányfő, Adrian Nastase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úsztak meg a nagy médiamogu­lok, s bármennyit húzta az időt, még a szekus­­besúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonul­nia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végig­kísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, ta­lán minden eddiginél komolyabb nagykorrup­ciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióel­lenes ügyészség nem fél befolyásos politikuso­kat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a váda­kat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Basescu agresszív, konfliktusgerjesztő poli­tikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult állam­főből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig - miszerint politikai céljai el­érésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget - igencsak ingatag lábakon áll: saját testvé­­rérét is letartóztatták, és számos, a Basescu által támogatott pártban, pártokban tevé­kenykedő politikust elítéltek. Traian Basescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgál­tatással, folytatódik-e a végre beindulni lát­szó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója. Fareádi Borend

Next