Háromszék, 2014. november (26. évfolyam, 7337-7361. szám)

2014-11-01 / 7337. szám

HP FARKAS RÉKA Kovászna megyében a vasárnapi államelnök-válasz­tásokon a nyilvántartásban szereplő 184 388 választó­­polgár 214 szavazókörzetben adhatja le voksát, senybe beiratkozott tizennégy jelentkező között. Kelemen Hunor az RMDSZ színeiben áll rajthoz, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjeként. A választási kampány kezdetén lebonyolított sorsolás nyo­mán Kelemen Hunor a vá­lasztási ív első helyére került, Szilágyi Zsolt a tizedikre. (folytatása a 2. oldalon) Jelentős változás nincs sem a körzetek felosztásá­ban, sem a szavazás módját illetően. Reggel 7 és este 9 óra között személyazonos­sági igazolvány felmutatá­sával voksolhatunk, ezúttal nemcsak a lakhelyünk sze­rinti szavazókörzetben, ha­nem az országban bárhol. Idén első alkalommal két magyar jelölt is van a ver­ A holnapi elnökválasztáson való részvételre buzdí­tanak a magyar sajtóhoz eljuttatott nyílt leveleikben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjánt Dezső­ Zoltán, a romániai evangélikus-luthe­ránus egyház püspöke, Jakubinyi György gyulafehér­vári római katolikus érsek, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök Részletek a 2. oldalon A feldobolyi kultúrotthon felújításának teljes értékét - 115 ezer eurót - vissza nem térítendő támogatást nyújtó uniós pályázaton kívánják lehívni - tudtuk meg Szőcs Levente polgármestertől. A nagyborosnyói polgár­­mesteri hivatalnál összeállították a szükséges dokumentációt, az iratcsomót a Progresszió Leader-akciócsoport egyesületénél iktatták. A művelődési otthon több mint százéves épületben működik, melyen az utóbbi évti­zedekben nem végeztek alaposabb javítást. (folytatása a 3. oldalon) Ráfér a javítás a százéves épületre A SZERZŐ FELVÉTELE A sepsiszentgyörgyi közös temetőben sok sírt már tegnap friss virágok borítottak FOTÓ: ALBERT LEVENTE ­tt FEKETE RÉKA Van egy nap az esztendőben, amikor minden temető benépesedik virágokat hordozó emberekkel, kicsikkel és na­gyokkal, emlékezőkkel és magukba for­dulókkal. Legtöbben gyertyát gyújtanak, egyesek imára kulcsolt kézzel állnak meg elhunyt szeretteik sírja mellett, a gyerme­kek pedig szinte lesik, hogy mikor alszik ki a lámpás fénye, hogy újragyújthassák. A távolabbról érkezők és a messzebbre utazók két napig világítanak, itthon és ott­hon, ilyenkor találkozik a rokonság, ez a nap az élők számára is különleges. Sokan mindenszentek és halottak napjáig neve­lik a krizantémot kis kertecskéjükben, csak a fagy meg ne csípje, mondják, pe­dig a sok színben és méretben pompázó virág arra született, hogy kibírja az időjá­rás viszontagságait, akkor is a holtak vi­gasztalója legyen, amikor fagy és hideg van. Minden elhunytért égnek a gyertyák, azokért is, akik közeliek voltak, akiket személyesen ismertünk, és azokért is, akikről csak tudjuk: egykor a hazáért, a szabadságért adták életüket. Temetőink fénye messzire világlik, viszi a hírt, hogy vannak, akik a holtak emlékét őrizzék. MÁRÓL HOLNAPRA­­ Nekem minden nap halottak napja. Nem nyugodhat le úgy a nap, hogy ők, akik nin­csenek már, gondolataimban legalább egy­szer meg ne látogassanak. Igen, beszélge­tünk is, mindig arról, ami volt. Sohasem úgy, hogy mi lett volna, ha vagy miként alakult volna, ha. Nem, a kétség nem fura­­kodhat be közénk, miként volt, úgy beszél­jük át dolgainkat. Emlékezünk. És a jövő­ről, az ő jövőjükről, ami nekünk még jelen, arról sem beszélünk. Együttléteink, rövidre szabott boldog perceink. Amikor moso­lyogtunk, talán még nevettünk is. Amikor elég volt egymás szemébe néznünk, és nem kellett kimondanunk azt, hogy milyen. Jól van, fiam, köszönöm, Édesapám. Ügyes vagy, fiam, köszönöm, Édesanyám. Ha szidtak olykor, mert kellett, nem oktalanul. És ha olyat tettem, amivel bántottam őket, magam egyre inkább hibáztatom. De ezek­ről nem beszélünk. Elkönyveltük, hogy vol­tak szükségszerűségek, kikerülhetetlen aka­dályok. Minek feltépni sebeket? Volt néhány barátom. Ausztráliától Kanadáig szerte a nagyvilágban most. Igen, beszélgetünk néha még, egyre rit­kábban, mit is mondhatnánk egymásnak. Ugyanazokat az élményeket feleleveníteni, ugyanazokat a történeteket el- és elmonda­ni? Talán nem is úgy volt, talán csak a le­­pörgött évek szépítik olyanná. Azért furcsa, hogy ugyanúgy emlékezünk. Egyformán gondolkodnánk? Nem, az lehetetlen, akkor ők most nem ott, én itt. Akkor ők is itt, és együtt szőnénk tovább soha meg nem való­suló álmokat. Néha mosolyognánk, talán nevetnénk is. Olykor búnak engednénk fe­jünket. Másnap nehezebben ébrednénk. De nem tehetjük, ők ott, én itt. Élnek még, de megszűntek lenni. Gyertyát értük is kellene gyújtani. Megvagyok, megvagyunk. Találkozunk, köszönünk, ha épp úgy adódik, pár szót váltunk. Mosolygunk, nevetünk. Átbeszéljük a mát, belelátnánk a holnapba is, nem te­hetjük. Találgatunk, tervezünk, mindennap egy kicsit építünk. Legalábbis azt hisszük, azt akarjuk hinni. Követ­kőre, ha ledől, másnap úgyis mindent elölről, csak azért is mindent elölről. Néha megállunk, vissza­nézünk. Múltat idézni gyertya fénye mel­lett, a szomszéd falu feletti dombot bevilá­gító sok kis apró lángban merengve. Mint lármafák, millió világlói holtaknak és élők­nek. Ma értük, holnap értünk. Váry D. Péter

Next