Háromszék, 2014. november (26. évfolyam, 7337-7361. szám)
2014-11-01 / 7337. szám
HP FARKAS RÉKA Kovászna megyében a vasárnapi államelnök-választásokon a nyilvántartásban szereplő 184 388 választópolgár 214 szavazókörzetben adhatja le voksát, senybe beiratkozott tizennégy jelentkező között. Kelemen Hunor az RMDSZ színeiben áll rajthoz, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjeként. A választási kampány kezdetén lebonyolított sorsolás nyomán Kelemen Hunor a választási ív első helyére került, Szilágyi Zsolt a tizedikre. (folytatása a 2. oldalon) Jelentős változás nincs sem a körzetek felosztásában, sem a szavazás módját illetően. Reggel 7 és este 9 óra között személyazonossági igazolvány felmutatásával voksolhatunk, ezúttal nemcsak a lakhelyünk szerinti szavazókörzetben, hanem az országban bárhol. Idén első alkalommal két magyar jelölt is van a ver A holnapi elnökválasztáson való részvételre buzdítanak a magyar sajtóhoz eljuttatott nyílt leveleikben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjánt Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök Részletek a 2. oldalon A feldobolyi kultúrotthon felújításának teljes értékét - 115 ezer eurót - vissza nem térítendő támogatást nyújtó uniós pályázaton kívánják lehívni - tudtuk meg Szőcs Levente polgármestertől. A nagyborosnyói polgármesteri hivatalnál összeállították a szükséges dokumentációt, az iratcsomót a Progresszió Leader-akciócsoport egyesületénél iktatták. A művelődési otthon több mint százéves épületben működik, melyen az utóbbi évtizedekben nem végeztek alaposabb javítást. (folytatása a 3. oldalon) Ráfér a javítás a százéves épületre A SZERZŐ FELVÉTELE A sepsiszentgyörgyi közös temetőben sok sírt már tegnap friss virágok borítottak FOTÓ: ALBERT LEVENTE tt FEKETE RÉKA Van egy nap az esztendőben, amikor minden temető benépesedik virágokat hordozó emberekkel, kicsikkel és nagyokkal, emlékezőkkel és magukba fordulókkal. Legtöbben gyertyát gyújtanak, egyesek imára kulcsolt kézzel állnak meg elhunyt szeretteik sírja mellett, a gyermekek pedig szinte lesik, hogy mikor alszik ki a lámpás fénye, hogy újragyújthassák. A távolabbról érkezők és a messzebbre utazók két napig világítanak, itthon és otthon, ilyenkor találkozik a rokonság, ez a nap az élők számára is különleges. Sokan mindenszentek és halottak napjáig nevelik a krizantémot kis kertecskéjükben, csak a fagy meg ne csípje, mondják, pedig a sok színben és méretben pompázó virág arra született, hogy kibírja az időjárás viszontagságait, akkor is a holtak vigasztalója legyen, amikor fagy és hideg van. Minden elhunytért égnek a gyertyák, azokért is, akik közeliek voltak, akiket személyesen ismertünk, és azokért is, akikről csak tudjuk: egykor a hazáért, a szabadságért adták életüket. Temetőink fénye messzire világlik, viszi a hírt, hogy vannak, akik a holtak emlékét őrizzék. MÁRÓL HOLNAPRA Nekem minden nap halottak napja. Nem nyugodhat le úgy a nap, hogy ők, akik nincsenek már, gondolataimban legalább egyszer meg ne látogassanak. Igen, beszélgetünk is, mindig arról, ami volt. Sohasem úgy, hogy mi lett volna, ha vagy miként alakult volna, ha. Nem, a kétség nem furakodhat be közénk, miként volt, úgy beszéljük át dolgainkat. Emlékezünk. És a jövőről, az ő jövőjükről, ami nekünk még jelen, arról sem beszélünk. Együttléteink, rövidre szabott boldog perceink. Amikor mosolyogtunk, talán még nevettünk is. Amikor elég volt egymás szemébe néznünk, és nem kellett kimondanunk azt, hogy milyen. Jól van, fiam, köszönöm, Édesapám. Ügyes vagy, fiam, köszönöm, Édesanyám. Ha szidtak olykor, mert kellett, nem oktalanul. És ha olyat tettem, amivel bántottam őket, magam egyre inkább hibáztatom. De ezekről nem beszélünk. Elkönyveltük, hogy voltak szükségszerűségek, kikerülhetetlen akadályok. Minek feltépni sebeket? Volt néhány barátom. Ausztráliától Kanadáig szerte a nagyvilágban most. Igen, beszélgetünk néha még, egyre ritkábban, mit is mondhatnánk egymásnak. Ugyanazokat az élményeket feleleveníteni, ugyanazokat a történeteket el- és elmondani? Talán nem is úgy volt, talán csak a lepörgött évek szépítik olyanná. Azért furcsa, hogy ugyanúgy emlékezünk. Egyformán gondolkodnánk? Nem, az lehetetlen, akkor ők most nem ott, én itt. Akkor ők is itt, és együtt szőnénk tovább soha meg nem valósuló álmokat. Néha mosolyognánk, talán nevetnénk is. Olykor búnak engednénk fejünket. Másnap nehezebben ébrednénk. De nem tehetjük, ők ott, én itt. Élnek még, de megszűntek lenni. Gyertyát értük is kellene gyújtani. Megvagyok, megvagyunk. Találkozunk, köszönünk, ha épp úgy adódik, pár szót váltunk. Mosolygunk, nevetünk. Átbeszéljük a mát, belelátnánk a holnapba is, nem tehetjük. Találgatunk, tervezünk, mindennap egy kicsit építünk. Legalábbis azt hisszük, azt akarjuk hinni. Követkőre, ha ledől, másnap úgyis mindent elölről, csak azért is mindent elölről. Néha megállunk, visszanézünk. Múltat idézni gyertya fénye mellett, a szomszéd falu feletti dombot bevilágító sok kis apró lángban merengve. Mint lármafák, millió világlói holtaknak és élőknek. Ma értük, holnap értünk. Váry D. Péter