Háromszék, 2015. július (27. évfolyam, 7532-7558. szám)

2015-07-17 / 7546. szám

aromsze 2015. JÚLIUS 17., PÉNTEK MAGAZIN Mégsem temetik újra Petőfi állítólagos maradványait? Nagyszabású rendezvénnyel készülnek a költő búcsúztatására, ám sírhely egyelőre nincs. Mint ismert, a kazánkirályként elhíresült Morvai Ferenc vezette egyesület korábbi bejelentése alapján július 17-én, pénteken örök nyugalomra helyezik Petőfi Sándor állítólagos maradványait a Fiumei úti sírkertben. A nagyszabású rendezvény a Papp László Sportarénában kezdődik péntek délelőtt.­­ A fesztivállá duzzasztott kegye­leti eseményen elsőként a Petőfi visszatér című táncjátékot mu­tatja be a makói Forgatós Együt­tes, ezt a Kormorán rockope­rájának. A költő visszatérnek részletei követik, majd a Berkes Gábor és Pálvölgyi Géza által írt Petőfi-oratórium csendül fel. De a program szerint Miller Zoltán, Janicsák Veca, Keresztes Ildikó és Pitti Katalin is fellép. Zárás­ként Morvai Ferenc tart bú­csúbeszédet. Délután öt órakor kezdetét veszi a „békés tisztelet­­adás”, vagy „a kegyelet lerovása egy szál virággal”, a helyszín: Petőfi Sándor sírja a Fiumei úti sírkertben. Morvai Ferenc neve az el­múlt huszonhat évben össze­forrt Petőfi Sándor Burjátföldön talált állítólagos földi maradvá­nyaival. A vállalkozó és egyesü­lete 1989-ben indított expedíciót Barguzinba, mert véleményük szerint, a hivatalos tudomá­nyos állásfoglalással szemben, a Nemzeti dal költője nem esett el a segesvári csatában, hanem hadifogolyként Oroszországba került, és ott hunyt el 1856-ban. Az expedíció állítólag sikerrel zárult, ráleltek Petőfi csontjaira. A kutatások azonban megállapí­tották, a csontok egy nőé voltak egykoron. Morvai nem fogadta el a hivatalos álláspontot, és ha­misítással vádolta a Magyar Tu­dományos Akadémiát (MTA). A vállalkozó hatalmas össze­get áldozott eddig arra, hogy bizonyítsa igazát. A legfrissebb eredménye, hogy egy kínai kutatócsoport genetikai vizs­gálatokkal igazolta, a csontok valóban Petőfiéi. Az MTA ezt közleményben cáfolta, Morvai azonban nem tágított, bejelen­tette a költő maradványainak újratemetését. Az egyesület tervei szerint a csontokat egy saját sírhely­be helyezik, az Origó cikkéből azonban kiderült, a Fiumei úti sírkertet fenntartó Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közlé­se szerint erre nincs törvényes lehetőségük. A temetéshez szük­séges dokumentumok ugyanis hiányosak, olvasható a cikkben, így nem tudni, valóban rendez­hetnek-e temetést pénteken. Morvai egy blogbej­egy­zés­ben a napokban úgy fogalma­zott, „mivel az elmúlt 25 év alatt számos akadályba ütköztünk, így most még rosszabbra szá­míthatunk, ezért cselhez kell folyamodnunk a temetés lebo­nyolítása érdekében”. A Népsza­va információja szerint a csel az, hogy nem lesz semmiféle teme­tés. Mert bár az 58-as parcellá­ban egy magánszemély valóban vásárolt egy sírhelyet, oda nem jelentettek be temetést. Az is kü­lönös, hogy közleményük sze­rint Morvaiék 50 ezer embert várnak, de nem jelentették be a tömeg biztosítására vonatkozó igényüket a rendőrségen és a te­metőben sem. (mno.hu) Halálos bikafesztivál Halálra szúrt egy bika egy francia férfit a kelet-spanyolországi Ped­­reguer városának bikafesztiválján, a Bous el carrer (Bikák az utcán) elnevezésű rendezvényen. A 44 éves turista olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni. A szemtanúk szerint a férfi, aki barátaival vett részt a fesztivá­lon, a bikákat filmezte, fotózta a mobiltelefonjával, és időnként annyira közel merészkedett az állatokhoz, hogy az egyik ön­kéntes helyszíni segítő figyel­meztette is a veszélyre, de ő nem hallgatott rá. Fényképezés közben nem vette észre a neki­rontó bikát, és nem tudott kitér­ni a döfés elől, amely először a mellkasán, aztán a hasán érte. A Bous el carrer lényege, hogy az utcákon a házfalak mentén emelvényeket állíta­nak fel, a közönség egy része ezek tetejéről nézheti közelről, de mégis biztonságban az ut­cákra terelt bikákat. Az emel­vény alatti részt berácsozzák, a vakmerőbbek egész közel jut­hatnak így a bikákhoz, mert a függőleges rácsokon könnyen ki lehet bújni, csakhogy a bika is be tud döfni rajtuk. (MTI) Két éve bujkált a lengyel tehén, most elfogták Elfogták Matyldát, a tehenet, amely két éve szökött meg egy len­gyelországi farmról és egy környékbeli erdőben ette a kóbor tehenek keserű kenyerét. A szökevény szokatlan történetét a gazda, Leszek Zasada mesélte el kedden a TVN24 lengyel hírté­vében. Matylda a nyugat-lengyelországi Zloty Stokban szökött el a farmról 2013-ban, egy nappal az odakerülése után. Két kemény telet is átvészelt az erdőben úgy, hogy rendszeresen megdézs­málta a gazdák terményét. Mint a gazda a tévében elmondta, az állatot szemlátomást megviselte a „betyárélet”, borját, amellyel többször is látták, elveszítette, és számos sebbel tarkítva került vissza a farmra. Bár a környékbeli gazdák unos-untalan panasz­kodtak a kóbor tehén okozta mezőgazdasági károkra, múlt hétig senkinek nem sikerült befogni az elszökött jószágot. (MTI) Az oldalt szerkesztette: Farkas Réka Eladó Ceauşescu vadásztarisznyája I Egy bukaresti aukciós ház ezen I a hétvégén kalapács alá helyezi I Nicolae Ceauşescu kommunis-­­­ta diktátor vadásztarisznyáját, pár száz egyéb darabbal egye­temben Konstancán. A míves tarisznya mioritikus gyártmány, feltehetően egyedi darab, bőrből készült az 1980-as években, és van rajta egy csont­ból faragott kámeaszerű dísz, benne a diktátor monogramjá­val. Hitelességét dokumentu­mok igazolják. Mint minden legendás tárgy­nak, ennek is van története. „Az Elvtárs szervezte nagyúri va­dászatok alkalmával volt egy játék, melynek során a beavatot­taknak válaszolniuk kellett né­hány, a Nagy Vadász által feltett kérdésre. Ha rossz volt a válasz - ami igen gyakran megesett -, az Elvtárs jelképesen megosto­rozta a butákat a tarisznya szí­jával” - meséli Alina Matei, az aukciós ház munkatársa. A jeles vadásztarisznya ki­kiáltási ára 400 euró. Az aukció húzódarabja egy Petraşcu-fest­­mény 18 ezer euróért. (Főtérre) Készítette Török Sándor Nevelő! Régi űrmérték Keleti táblajáték Ittrium Indulatszó Házassá­gon kívül született gyerekek Rudarész Római 1050♦­­ ► "W▼ — Fromme! gondolata az 1 és 2 pontban Kiütés a ringben► Saale menti város► 2 Hullámtörő gát Knock out► Mintadarab! ► W Tág► Ezer!► Gyümöl­csös A magasba hajít Évszak Idegenve­zető! Egykori ENSZ­­titkár (Annan)► w Te és ö ► W Sorozásnak vet alá Bolyhozott szövet Tevékeny­ség► Sorban elmond► Valami előtti helyre► Északi pénz Pusztít► Ferde hely­zetbe kerül► Egy gramm► Ezer méter Szintén ne Vissza: kiváltó► Dalárda ►­­ Kikezd! Spanyol gk. jel ♦ 0­o ▼

Next