Háromszék, 2015. szeptember (27. évfolyam, 7585-7610. szám)

2015-09-01 / 7585. szám

611425 1­65 000011 Árkosi találkozások „Otthon az, ahová hazatérsz” - idézte Wass Albertet Máthé Árpád polgármester a tizenegyedik alkalommal tartott árkosi falunap szombati megnyitóján. Igazán otthon érezhettük magunkat Kisgyörgy Zoltán személyes hangú könyvbemutatóján, gyermekek műsorait csodálva a színpad előtt, szeretteinkkel beszélgetve vagy hangosan énekelve a közismert dalokat a magyar könnyű zene egyik meghatározó jelentőségű szerzőjével és előadójával, Bródy Jánossal. NAGY B. SÁNDOR » Asztalite­nisz-bajnoksággal kezdődött és tábortűzzel, valamint késő éjszakába nyúló zenés viga­lommal ért véget az idei árkosi faluünnep, mely során könyv­­bemutató, a helyi polgármes­ter és a testvértelepülések meghívottjainak ünnepi szó­noklatai, az árkosi Dr. Gélei József Általános Iskola kisebb és nagyobb diákjainak színját­szó- és táncműsorai, az árkosi fúvószenekar ünnepi térzenei koncertje, a sepsiszentgyör­gyi Őszirózsa Dalkör műsora, a kőröspataki fiatalok Kőrös tánccsoportjának táncai, majd a kálnoki fiatalok és a kőrös­pataki Limited Táncegyüttes zumba- és moderntánc-bemu­­tatója várta az érdeklődőket, főmeghívottként pedig Bródy János lépett fel. »3 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Megadták magukat a kovásznai tanácstagok A megyeszékhelyi Közüzemek Rt. a Sepsiszentgyörgyhöz, Kézdivásárhelyhez, Kovásznához és Bodzafordulóhoz tartozó települések ivóvízhálózatának és csatornarendszerének bőví­tését tervezi. Az erre vonatkozó pályázathoz 2,68 millió euró társfinanszírozást kell biztosítania a Kovásznán is tevékeny­kedő cégnek. BOKOR GÁBOR » A fürdőváros részvényes a vállalatban, ezért arra kérték a helyi tanácsot, bíz­­zanak meg egy személyt, aki az önrész biztosítása mellett szavaz a részvényesek közgyűlésén. »2 A SZERZŐ FELVÉTELE Csak az Eminescu utca jobb oldalán lakók kaphatnak új vízvezetéket 2015. SZEPTEMBERI. KEDD • XXVII. ÉVFOLYAM • 7585. SZÁM www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,20 LEI * ELŐFIZETŐKNEK: 88 BANI Magyartalanító törvényjavaslat A magyar nyelvhasználat korlátozását célzó törvénytervezetet terjesztett be tegnap a parlamentben Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (ERP) alapítója, aki a Szociáldemokrata Pártból (SZDP) való tavalyi kilépése óta független képviselőként politizál. A tervezet indoklása szerint a magyar kisebbség képviselői vis­szaéltek a 2001-ben kiadott köz­­igazgatási törvénnyel, elüldöz­ték a román nyelvet bizonyos közösségekből, „mintha egy idegen államhoz tartoznának”. A törvény azt célozza, hogy a ro­mánok „ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban”, a kisebbségek által lakott térségek­ben - írta a kezdeményező.­­5 EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTYA Mától kötelező Többszöri halogatás után mától kizárólag egészségügyi kár­tyával kaphatnak ellátást azok a biztosítottak, akik számára ezeket már kiállították, így azoknak, akik még nem kapták meg a kártyájukat-országos összesítésben tegnapig még közel há­romszázezer kártyát nem vettek át­, kérniük kell azt a megyei egészségbiztosítási pénztáraknál. Azok a biztosítottak, akiknek még nem adták ki a kártyát, továbbra is kaphatnak ellátást, miután az orvos a rendszerben meggyőződik róla, hogy va­lóban nincs kártyájuk. Nekik nem kell igazolást kérni erről az egészségügyi pénztáraktól. Vannak olyan kártyák is, amelyeket már kinyomtattak, postázták, de a címzettek nem megtalálhatóak, ezért ezeket visszaküldték a megyei biz­tosítókhoz, és bár SMS-ben is figyelmeztették őket, a jogosul­tak ezután sem mentek értük - ezek a biztosítottak szeptem­ber elsejétől nem kapnak orvosi ellátást - figyelmeztetett Vasile Ciurc­ea, az Országos Egészség­­biztosítási Pénztár elnöke. Azok a biztosítottak, akik személyes vagy vallási okok­ból visszautasítják a kártya­­használatot, írásbeli kérvényt nyújthatnak be a biztosítónál, amelyben leírják az elutasítás okait, és visszaadják az egész­ségügyi kártyájukat, amennyi­ben már megkapták.»­5 ■■■■ü máról holnapra ■■■■ Újféle politika, régi emberek T" Hosszú távú tervekhez való, párton felüli § ■ "§ összefogást, újféle politikai magatartást A A szorgalmaz Liviu Dragnea, akinek párt­elnöki tisztsége mellől mind gyakrabban marad le az „ideiglenes” jelző, nagyon határozottan diktálja az új irányelveket, és nem csupán szoci­áldemokrata berkekben, hanem a kormányban és a parlamentben is magához ragadva az első szó és a végső döntés jogát. Miközben a bukás­ra álló kormányfő egy vakációzó diákhoz illő „csapatépítő” bulit szervez a vele egy csónakban evezőknek (amelyen a kötelező házi olvasmány­ba is belenéztek, el is dicsekedtek vele), egykori kampányfőnöke dolgozik, sorra veszi a különbö­ző rétegeket - a fiatalokat, a nőket, és jöhetnek a nyugdíjasok, munkások, a hagyományosan bal­oldali választók -, próbál valami elfogadhatót ajánlani számukra, hogy bizalmukat megnyerje, és persze a tágabb környezetnek is üzen. A két-három évtizedes politikai fegyverszü­netre tett javaslat nagyon jól hangzik az előző évtized - a Basescu-korszak - országos vesze­kedései után, amikor a külső feszültség minden irányból aggasztóan növekszik (ukrán konfliktus, görög válság, menekültáradat). Dragnea érveivel nagyon egyet is érthetnénk, hiszen valóban nem jó az, ha az új kormányok egy-két évig elődeik munkájának megsemmisítésén dolgoznak, és mire nekifognának valami érdeminek, máris megint kampányban vannak, ami ugyebár nem a megfontolt haladásról szól. Csakhogy az SZDP nem az égből pottyant, hanem az utóbi 25 évből 16-ot kormányon volt, és jóformán csak a korrupcióban mutatott következetességet, illetve abban, hogy a társadalom számára legfájóbb gondokat - a munkahelyteremtést, infrastruktu­rális beruházásokat, az oktatás és az egészség­ügy korszerűsítését, a közigazgatás, az államgé­pezet hatékonyabbá tételét - rendre elhanyagolta. Ennek köszönhetjük, hogy nem állunk úgy, ahogy komoly, szavának álló vezetőkkel állhatnánk. Mindent Basescura sem lehet rákenni: már közel egy éve távozott, és nem lett sokkal nagyobb csend, most a három éve nyertes volt nagykoalí­ció tagjai szidják nemrég még dicsért kollégáikat. Ebben a közegben hosszan tartó politikai bé­két, a „nemzet érdekében” való együttműködést ja­vasolni szemfényvesztés. Még nem felejtettük el a szociálliberális szövetséget (nem is tehetjük, amíg a kormányfő erre hivatkozva kapaszkodik meg­ingott székébe), amelynek kétharmados többsége volt, mégsem valósította meg egyetlen nagy tervét sem­, sem az alkotmánymódosítást, sem a decent­ralizálást, sem a régiósítást. Talán egyszer majd ezekre is sor kerül (mi, magyarok reménykedjünk abban, hogy számunkra kedvezőbb széljárásban), de ahhoz újfajta politikusok is kellenek. Vannak? DEMETER B. ILDIKÓ

Next