Háromszék, 2018. szeptember (30. évfolyam, 8487-8511. szám)

2018-09-01 / 8487. szám

Há Szotyornak nem kellenek az árvák VÁRY D. PÉTER: A Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigaz­gatóság az árva és elhagyott gyerekek nevelését szolgáló, úgynevezett családi típusú ház felépítéséhez igényelt tel­ket Sepsiszentgyörgytől, az önkormányzat át is adott vol­na Szotyor területén egy 3100 négyzetméteres telket e célra - csakhogy a szotyoriak nem nézik jó szemmel a gyerekne­velési rendszerben lévő fiata­lok közösségükbe való telepí­tését. Ebből heves vita támadt az önkormányzat csütörtöki ülésén. A telek felajánlásáról szóló határozattervezet ismerteté­se után Szász Katalin Melinda, a gyermekvédelmi vezérigaz­gatóság igazgatóhelyettese ismertette: 12 családi típusú ház működik már megyeszer­­te, az újabb építését és beren­dezését is a SERA Románia Alapítvány vállalná, az új lé­tesítményben tizenkét gyere­ket helyeznének el.»­2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Kiszállások évada az M Stúdiónál A 2018/2019-es évad az M Stúdió Mozgásszínház társulatának 13. évada, mely a turnék, kiszállások, fesztiválokon való részvé­tel szempontjából rekordévadnak számít, ugyanis szeptember elejétől november közepéig annyit utazik majd a sepsiszent­györgyi társulat, amennyit ilyen rövid időintervallumban még soha nem tett megalakulása óta. NAGY B. SÁNDOR : „Az idei évadban nem lesz ugyan Flow Fesztivál, de egy kicsit olyan, mintha most is ünne­pelnénk ezzel a sok kiszál­lással” - indította évadnyitó sajtótájékoztatóját Márton Imola, a társulat vezetője, majd elmondta, hogy a To_R című előadás turnéjával kez­dődik az évad, mely során hét városban lépnek fel, ebből két helyen fesztiválon vesz­nek részt.­­3 FOTÓ: BARABÁS ZSOLT Jelenet a To_R című előadásból 2018. SZEPTEMBER 1. • SZOMBAT • XXX. ÉVFOLYAM •8487. SZÁM romsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE­ • ELŐFIZETŐKNEK: 1,06 LE A HÉTVÉGE ­­tomból az afrikai sertéspestis Romániá­ban, és ennek nem csupán az állattartó kisgazdákra vagy vállalkozókra, hanem az egész országra nézve súlyos következményei lesznek, főként az állam lassúsága és tehetetlen­sége miatt. Az elsődleges kár szemmel látható: a száz­ezernél több elpusztított jószág-amelyek száma a legnagyobb hazai farm állományának kiirtá­sával a napokban megduplázódik - láttán a még fertőzésgyanúba sem keveredett, ám a gócokhoz közeli helyeken is sietnek idő előtt levágni a télire szánt disznókat, a felelőtlenebbek pedig egyene­sen kidobják, nem kevesen épp a folyóba hajítják beteg sertésüket. A hatóságok képtelenek gátat vetni a kór terjedésének: most derült ki, hogy a leginkább sújtott délkeleti megyékben sem az állatok adásvétele, sem nyilvántartása, sem állatorvosi ellenőrzése nem volt előírásszerű, sőt, utóbbiak gyakoriságát az Európai Bizottságtól másfél éve (!) érkezett figyelmeztetések dacára ritkították. Minden bizonnyal a pénzhiány miatt, mert az tagadhatatlan, hogy az állítólag dübörgő román gazdaságban épp bizonyos kulcsfontossá­gú kiadásokon spórolnak: ebből adódtak például a különféle gyógyszerkrízisek, most pedig a mezőgazdaságban bekövetkezett rész. Bárhogy bizonygatja Petre Daea szaktárca­vezető, hogy gyorsan és hatékonyan jártak el, és akárhogy hajtogatja, hogy a 4,5 millió sertés ha­zájában 120 ezer még nem elviselhetetlen veszte­ség, ez nem igaz. Több száz munkahely szűnt meg máris - és ki tudja, mikor jutnak az elmaradott megyékben élők új álláshoz?-, ugyanakkor látvá­nyosan megugrott a húsimport, növelve az eleve egészségtelenül magas külkereskedelmi deficitet. A következő az infláció előre nem látott gyorsulá­sa lesz - ezt már a jegybank vezetői állítják -, azaz az árak elszabadulása, ami mindannyiunknak rosszul jön: az állami szektorban végrehajtott bér­emeléseket felfalja, a pénzügyi reformra nagyrészt ráfázott magánszférának pedig újabb egyiptomi csapást jelent. És kárpótlásban még a sertéstar­tók sem nagyon bízhatnak, nemhogy a járulékos áldozatok: a pénz kevés, késve érkezik, és még nem tudni, kinek jut az üres államkasszából, mert az EU - épp a könnyelmű román hozzáállás miatt - nem fog nagyon besegíteni. Megoldás egyelőre nem mutatkozik. Noha a sertéspestis komolyan megártott a szociál­demokrata párt amúgy is rohamosan fogyó népszerűségének - és épp ott, ahol nem számított rá, mert az otromba megnyilvánulásai miatt kinevezett Daea azért nagyobb szakmai tekin­télynek örvendett, mint a legtöbb minisztertársa -, valóban eredményes fellépést ettől a kormány­tól nem várhatunk. Maga az, hogy ide jutottak a dolgok, elképesztő felelőtlenséget és hozzá nem értést árul el - Lengyelországban négy év alatt 95 fertőző góc alakult ki, nálunk tavaly óta 800 -, és a magyarázkodás csak ront a helyzeten. Egye­düli reményünk, hogy most valóban megijedtek a döntéshozók is... DEMETER I. ILDIKÓ ■■■■■■■ máról holnapra ■■■■■■ Kemény lecke a nemtörődömségről ÚJABB JOGFOSZTÁS Román tanárok a magyar elemiben A kisebbségi diákoknak az elemi osztályokban is román tanároktól kell megtanulniuk a román nyelvet egy váratlanul elfogadott kormányrendelet értelmében, amellyel a tanügyi törvényt módosította a Viorica Dăncilă által vezetett kabinet. Azt még nem tudni, hogy a rendelkezés mikortól lép életbe, de a magyar oktatási szakemberek máris aggódnak. A Hivatalos Közlönyben ked­den közölt törvénymódosítás­ról a Krónika napilap számolt be. A megszólaltatott oktatási szakemberek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a mi­nisztérium bármiféle elemzés és előkészítés nélkül vezetett be egy drasztikus módosítást. A rendelet nem tér ki arra, hogy mikor kell életbe léptetni, ám alkalmazása a 2018-2019-es tanév kezdetére lehetetlennek tűnik, hiszen ott, ahol nagyszá­mú kisebbségi osztály működik, hirtelen legalább száz román ta­nárra lenne szükség, akik elemi osztályokban tanítsanak.»­4 BESZÉLGETÉS MÁTRAY LÁSZLÓ SZÍNMŰVÉSSZEL Mintha a lehetetlennel harcolnék... Mátray László színművészt egyre több filmben láthatjuk - leg­utóbb a Művész moziban tegnap este bemutatott Egy és egy fél hercegben -, és a budapesti Nemzeti Színházban is több előadásban játszik, de esze ágában sincs végleg távozni Sepsi­­szentgyörgyről. Csupán arra törekszik, hogy minden jó felké­rést elvállaljon, de ezt sem bármi áron.» 2

Next