Hasznos Mulatságok, 1835. 2. félév (1-52. szám)

1835-09-16 / 23. szám

­ 179 fes régiségeket, és szent természetet figyelemre mél­tatja, ezek reményiem napló és jegyző könyveinek méltó tárgyakat szolgálandnak. — Vannak ugyan nép­mondáink is, u. m. az ünnepnapi szövés miatt kővé vált asszonyról, ’s a’ t. de mellyekből a’ vitézek’ ta­pasztalásából a’ köznépre áradó felvilágosodás már is igen sokat elsöprött. Egyébiránt Moldovába a’ mosta­ni bémenetel nem tanácsos, döghalál dúl, ’s a’ veszteg­­lés sokáig tartana.“ Most a’ terített asztalhoz hívattattam. Ét vágyo­mat a’ szakácsnők meggondolásuk nevelé. Ettem, ’s im egyszer: „Klári! most már nyilván kimondom, ne le­­gyeskedj!“ így szólítá­ meg Józsi testvér húgát. — A’ fenyítő atyai úr, a’ titkos anyai szemvágás, földre szegzék a’ 12 évű ártatlan teremtés’ szemeit. Anyja hozzám fordula, és engedelmet kért, s­ogy kisdede a’ hírtelen nőrök­ elbeszélésével, mellyet nagy apja rezgő térdein tanulván, sok vendégeknek elregélt, nyugtalankodik. — Klárimal vigasztalni akarván pár­­tolám vágyását. Zsebembe nyúltam, ’s kivévén egy darab rezet, kérdem a’ számát: „15“ felele — hát érteke? „3“ Jól van leányom! biztatóm, a’ tiéd ez, csak mond­ el nekem a’ hirtelen nő történetét. A’ szöszke így kezdő: „Nagy apám sokszor beszélte, hogy igen igen ré­gen, még az ő nagy apja sem érte, földünket a’ vad tatár pusztító. A’ vitéz lelkű fér­fiak szembe szálták velük, ’s a’ nőnem élelmet vévén magához a’ mocsár ölelte nádasokba rejtezett. A’ harcz lefolyt, ’s a’ tatár rabszíjra fűzve hajtá el a szolgaságra alkalmas fiatal­ságot, ’s ezek közt egy derék székely lovagnak sze­retett nőjét. — Megtér a’ csatából a’ lovag. Kietlen a’ háztája, nem lele a’ csecsemő körül édes anyát. Veszteségét soká sínté. — Kiszabadult foglyok jönnek idő múlva a’ vidék­re, de nem jó nője; érti azonban hollétét. „Pénz, vagy gyilok“ szabad leendsz így szól, útnak ered. — Mé­

Next