Határőr, 1946 (1. évfolyam, Különszám)

1946-08-01 / Kettős szám

KETTŐS SZÁM HONVÉD HATÁRŐRSÉG FŐPARANCSNOKSÁG TÁJÉKOZTATÓ LAPJA 1946 augusztus 1. : Dr. TOMZSOK JENŐ Hirtelen gyász érte a demokratikus honvédséget. Dr. Tombor Jenő vezér­­ezredes, honvédelmi miniszter úr július 25-én, éjjel elhúnyt. Tombor Jenő már az első világháborúban közismert demokratikus fel­fogású aktív katonatiszt volt. A m­agyar tanácsköztársaság idején a hadügyi népbiztosságon töltött be fontos megbízatást. A Horthy-reakció hadbíróság elé állította és kénytelen volt katonai pályáját félbeszakítani. Egyetemi tanul­mányokat folytatott és doktorátust tett. A második világháború alatt nagy feltűnést keltettek azok a kommen­tárjai, amelyekkel a háborús eseményeket kísérte és amelyekkel az akkori lehetőségek között németellenes felfogásának adott kifejezést. A demokratikus Magyarország rehabilitálta, vezérezredessé léptette elő, majd a Tildy-kormány megalakulásakor honvédelmi miniszter lett. Mint hon­védelmi miniszter, alatta indult meg a honvédség megtisztítása a reakciós elemektől. Szombaton, július 26-án búcsúztatták. Temetésén ott volt a hivatalos magyar köztársaság, de ott volt a honvédség nevében egy határvadász dísz­ezred is. Az elhúnyt miniszter halálára kiadott gyászjelentésben Kuthy altábornagy úr a demokratikus honvédség legfőbb óhaját fejezi ki, amikor ezt írja: „És mi megfogadjuk, hogy befejezzük a honvédség demokratikus újjáépítésé­nek megkezdett nagy munkáját.“ Dr. FELKAI DÉNES o. szds.

Next