Hazai Tudósítások, 1808. 1. félév (1-52. szám)
1808-03-26 / 25. szám
( 198 ) — vernet megent a’ választatásra beadatni. Azon tisztelet, mellyet a Pensylvaniai Gyülekezethez érzek , reá vitt volna már régen , hogy oly fontos dologban, mint az Első Tisztviselőnek választatása, igen korán fel ne lázzasszam a’ közönséges vélekedést. ,, Szinte olly szoros köteleségem hogy hivatalomat annak idejében elhagyam , mint kötelességem volt, hogy azt jól viseljem. Ha a’ Polgári Szövetség, vagy a' Szokás , melly amannak helyébe léphet, semmi időt nem szabna az Első Tisztviselő hivatalának tarthatására , akkor, ámbár neve szerént ideigvaló volna is, de valóban örökös lenne, és a’ históriák bizonyítják, melly igen könnyen az örökös Hatalmat hozza maga után az olly bizonytalan ideiig tartósága a’ Fő Tisztségnek. ,, El vagyok hitetve , hogy a’ Képviselő Országlás , melly a’ valasztatáskor, nem hosszas idő múlva , köteles megfelelni tisztviseléseről, legtöbb boldogságára lehet az Emberi Nemzetnek. Azért kötelességemnek tartom, hogy semmit ne tegyek, ami ezen fó igazságot valamikép megsérthetné. Nem is akarnék az lenni , aki az Előttem való Nagy Férfiúnak hasznos tanáccsáról megfeledkezvén első példát adjak a’ Második választatás idején túl való Hivatal viselésben. ,, Az igazság azt is kívánja, hogy megvalljam öregségemtől eredeti közelgető eretelenségemet. Mellyet mivel a’ testemre nézve érzek , nem kételkedhetem, hogy lelkemre nézve is közel legyen. Szerentsésnek tartom magamat , hogy a' Természetnek ezen intését megismerem , és követem, ’s olly gondoktól megmenekedni kívánok, mellyek az erőtelen öregségnek elviselhetetlenek. Háladatossággal fogadom azon tetszésnek kijelentetését, mellyel a" Pensylvaniai Gyülekezet az én igazgatásomnak módját megbecsülte. Ha oly szerencsés lehetek, hogy többi Polgártársaim helybehagyások is kövessen engem az én magánosságomba, az lészen teljes vigasztalásom, és egyedül való jutalmam , melyet negyven esztendős szolgálatomért óhajtottam... JeJJ'e г i о n Jam ás. A NGLIA. Pég nem volt oly hó zivatar ezen'Országban, mint az idén. Cavers mellett több száz juhokat 14, és 13 lábnyi magasságával temetett el a hó. A’ zivatar után szomorúan keresték a’ Juhászok juhaikat kutyáikkal. Ha olly helyre jutottak, hol a’ hó alatt hevert a’ juh, a’ kutyak vagy ordítottak, vagy pedig magokat gyorsan ásták a’ hóba. Csak hamar azt vették észre a’ Juhászok , hogy a’ hol a’ hó alatt dogok , feküdtt a juh , ott ordított a’ kutya , a’ hol pedig még elevenen maradtt, ott nagy gyorsasággal kezdte kaparni a’ hót. Tovább