Hazai és Külföldi Túdósítások, 1809. 1. félév (1-51. szám)

1809-01-14 / 4. szám

OROSZ BIRODALOM, Sz. Pétervára. Dec. 13-ikán. Az Udvari Újság e'képen adja elő­­’ Finlandi hadi történeteket: ,,011. rendelés létetett, hogy a’ Nov. 6-ikán az ő erős állásokban Kalajokinál megkeríttessenek. Kulnen Obe­­rtert az első megtaláládáskor egy golyóbis úgy megérte, hogy testében tör­.ést okozna, de ez­etet nem gátolta­ a­ további vezérlésben. Nov. 9-ikén Pitkais mellett Kamenszky Gróf tám­adtatta m­eg őket erősebben. Egyszerre Uschakow Generális szemközt, Erikson Gin. pedig hátuk megért megtámadta a­ Svédeket. Ezt látván ők magukat az erdőbe Vissza vonták , és Erikson Gént az Ő gáncsaikat elfoglalta, így ezen erős állása az Ellenségnek tsak nem tsupa mesterséges mozgások által harmad nap alatt elvetetett kevés veszteségünkkel g embert elfogtunk. — Ugyan akkor azt a’ tudósítást vettük , hogy a’ Svéd Király az ő ármádiájához segítő Seregeket küldött légyen a’ tengeren , de ezeknek egy része szélvész által a’ tengerbe merőtt, más része a’ Svéd partok­hoz vettetett. Az Ellenség ezután Pihajoki folyóvizén túl megint ma­gát erősen körül sánczolta , azért új erőlködéssel kellett ellene men­nünk. Kamenszky Gróf, midőn megvisgálódáson volna, "észre vette, hogy azon állás 3 ágy űző sanszokkal legyen meg erősítve, mellyik­­ben l'z fontos ágyúk állottak; a’ vizen volt nagy híd pedig tellyesen lerontatott. De jsze rent­yen hve olly darabra találtunk , melly mintegy 30 ölnyire be volt fagyva. Ezen Demidow Generális általkelt. Mi­dőn az Ellenség a’ mi népeinket, a’­maga partyán látná, egy Sereg Gyalogot oda rendelt, hegy általmenetelünket gátolja; de tsak azt vet­te észre, hogy nagyobb Seregtől megkerítetik, azért magát vissz­a von­ta. Demidow Generális nyomban űzte őket, és olly készületeket tett* h°gy a' besánczolt Ellenséget oldalról megtámadhassa. A’ Svédek látván körülvétetéseket elhagyták Sánczaikat. Hirtelen való menete­lük­ miatt némelly falukban betegeiket is ott hagyták, és naponként tolok főbb több Finiai ízűletésü Katona szökött hozzánk. Ez Nov. 13-ikán történt. Nov. 13-ikén megkérdett Kamenszky Generális Bernstjern Obriillieutenant, mint Békekövet által ,­ hogy a’ Saro t­em­­­plomban Adlerkreutz Svéd Generál Adjutánssal összejönni ne terhel­­tessék. Mivel már a’ Fő Generálistól ezen esetre engedelme volt. Ő nem késett te­lyesíteni Adlerkreutz kívánságát, és hosszas alkudozás után vele megegyezett. Meily egyezés ereje sz­er­­int a’ Svédek Bradestadt és Uienborg városokat által engedték , és ettől 66 Weresnyire mago­kat vissza vonták. Ulenborgból való kiköltözésre nekik 14 nap ada­tott. Ezen egyezést Generál Buxhewden Fő­vezér helyben hagyta Nov. 17-ikén Bradestadt városát elfoglalták, és Dem'dow Genera’ Le-

Next