Hazánk, 1898. július (5. évfolyam, 156-182. szám)

1898-07-01 / 156. szám

1898. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 156. SZÁM. BUDAPEST, PÉNTEK, JULIUS 1. HAZÁNK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNTE. SsarkesztőBog: a­ ntow 12. n. iE L ftt 17 E T . S1 ABl Efftal 14 lit. Faim 7 lit. Ntfflfflfrt 3 Irt 50 kr. Hl bőrt 1 Irl 20 kr. N­ KtaMUvttal: Ó-uto« 12. » | Bg|M Mim irt Kod»p«»ten 4 kr., ■ »lííkei 6 kr. — Folyaudt«rokon­a­kr. Horánszky Nándor, az országgyűlési nemzeti párt elnöke hosszabb tanul­mányt irt a kvótakérdésről. E tanul­mány, — melyet az egész magyar po­litikai világ a legnagyobb érdeklődés­sel vár — a „Hazánk“ melléklete gya­nánt, körülbelül nyolc­van oldalra terjedő kötetben, a jövő hó közepén fog megjelenni. A n­agyfontosságú po­litikai művet a „Hazánk“ összes előfi­zetői minden más lapot megelőzőleg díjtalanul kapják meg. Németek és francziák. Budapest, június 30. Méline végrehajtotta a választásokat, megválasztotta Deschanelt, a szövetkezeti ügy ékesszavú pártolóját a képviselőház elnökévé, aztán a kamarának azon szava­zata miatt, mely a jobboldali frakc­iókat ki akarta zárni a kormány támogatásáról, lemondott. Az az állítás, mely szerint a franczia kamarák erősebbek a rombolás munkájában, mint az alkotó tevékenység­ben, ez alkalommal is bebizonyult. Méline több mint két évig állott az ügyek élén, számos rendszabályt léptetett az agráriusok és a fogyasztók érdekében életbe. A kamarának azonban a konszoli­­dáczió munkája, úgy látszik, egyhangú, unalmas volt. Próbálta megbuktatni a kor­mányt s ez elég könnyen sikerült is. Ke­­vésbbé könnyen megy a pozitív munka, az új kormánynak létesítése. Ribot, Lar­­rien kisérték meg, majd Peytralra került a sor és jellemző, hogy a minister­jelöltek közt újból szerepelt Freycinet is, kit a Panamaügyben való része, hitünk szerint, örökre kizárt volna a kormányból. Egy napig Burgeois is kísérletezett a kabinetalakítással, míg végre Brisson meg­alakította a kormányt, mely halad a ka­marában a hajótörés elé. A feladat, melyre az új kormány vál­lalkozott, nem is könnyű s a kamara kor­mánybuktató határozata alkalmas arra, hogy növelje a jobboldali töredékek elkeseredé­sét és új veszedelmek elé vigye a nem­zetet. A jobboldali konzervatív elemek az utóbbi években megbarátkoztak azzal a gondolattal, hogy a köztársasági formát, daczára minden tökéletlenségének, hézagai­nak és az oltalma alatt elkövetett bűnök­nek, ne támadják, sőt támogassák. A kamara radikálisabb elemei azonban pro­vokálnak egy oly határozatot, mely meg­akasztja a kiengesztelődésnek és össze­olvadásnak nehezen létesült folyamatát és kiengesztelhetetlen, elkeseredett ellenzékbe terelik a pártoknak egyik nem jelenték­telen részét. Sem a meggondolás, sem a hazafias aggodalmak nem elég erősek ahhoz, hogy ettől az egyetértést megbontó lépéstől visszatartsa a radikálisabb ele­meket. A dolognak azonban megvannak a kö­rülményekben, a pártoknak egymáshoz való viszonyában rejlő nehézségei is. Azok nélkül a frakc­iók nélkül, a­melyekre tá­maszkodva Méline az újabb franczia mi­­nistériumok történetében szinte páratlanul álló időn keresztül vezette hazája ügyeit, kormányt alakítani nehéz, huzamosabb időn át kormányozni pedig szinte lehetet­len. Ezért nem sikerült sem Ribot, sem Larrien, sem Peytral vállalkozása s azért fog hamaros kudarczczal végződni a mi­­niszerelnök-j­ólöitekből alakult Brisson-ka­­binet kalandja. És ezért megeshetik, hogy Méline azzal a politikával együtt, mely miatt most áldo­zatul esett, újból és pedig megerősülve fölülre kerül. A­mi első­sorban Franczia­­ország érdekében lenne kívánatos. Míg ily módon a Szajna mellett a plu­tokraták, szoczialisták összefognak és har­­czolnak állítólag a szeplőtlen republikaniz­­mus nevében az agrárius, tehát legalább is gyanús Méline ellen, az alatt a német birodalomban sok tekintetben hasonló harc­ folyt az immár befejezett választások körül. Az első választásnál a régi, úgynevezett szabadelvű pártok erős vereséget szen­vedtek. A nemzeti szabadelvűek közül csak tizet választottak meg, pedig e párt még 1875-ben nem kevesebb mint 155 tagot számlált s a birodalmi gyűlésnek legerősebb töredéke volt. Az egyesült sza­badelvűek közül csak egyet választottak meg, ellenben a czentrum, mely a múlt birodalmi gyűlésen 99 tagot számlált, a beválasztásokon már csak 85 tagját bírta megválasztatni. Erősen szaporodtak már itt a szocziáldemokraták, a megválasztott­­ agráriusok száma pedig nem kevesebb, mint hatvanhat. Itt a vakáczió. — A Hazánk eredeti tárczája. — Serdülő gyermekek, pelyhedző bajuszú fiatal emberek vidám zajától, jókedvű, kac­agásától voltak ma hangosak a főváros utczái. Mert nagy nap vala az ifjú nemzedékre, a jövő reménysé­gére nézve június 30-ika. Magyarország leendő államférfiai, főpapjai, miniszerei, fő- és alantas tisztviselői­ és proletárjai ma kapták meg bizo­nyítványaikat, azokat az okmányokat, a melyek­ben szép gömbölyű betükkel vagyon megírva, hogy egy-egy ifjú ember mint sáfárkodott az esztendő tiz hónapjával s örömöt, vagy bánatot visz-e oda, a hol figyelemmel kisérik az ő útjait, a honnét az édesanyának aggódó sze­­retete s az apának gondoskodása sugárzik feléje. Mintha hallanám az aggodalom sóhajtását, azokban a kedves vidéki, úri portákban, a mint a jó nemzetes asszony, — a mig eltévedez tekin­tete a kanyargó ország­ utjára — odaszól urához : — Várjon, mit hoz haza a mi fiunk ? A gazda, a kinek vetését elverte a zivatar, reményeit elsodorta a haragos égnek pusztító áradata s a kinek annyi áldozatába került már az a nebuló is, összeránczolja homlokát s azután csak annyit mond, miközben egy-egy füstkarikát bocsát a levegőbe ezüstkupakos tajtékpipá­jából : — Ha rossz bizonyítványt hoz, hiszen majd akkor . . . Az édes­anya nem hagyja befejezni a mondatnak bizonyára szörnyen fenyegető részét s bár azt nem akadályozhatja meg, hogy a pipaszár valami heves mozdulattal meg ne su­hanjon a levegőben, de azért az ő áldott szive már most készen van a védelemmel arra az esetre is, ha az a gonosz csont csakugyan hálátlansággal fizetett volna a sok áldozatért, a­melylyel a szülei szeretet elhalmozta, előké­szítve ezzel is jövendő életboldogságát. — De lássa édes — engeszteli az öreget — mennyi mindennel agyon is kínozzák manapság azokat a szegény gyerekeket. A latin, a görög, a német, a franczia, meg azután az algebra, szóval nem is lehet felsorolni azokat a rettene­tességeket. Ugy­e azért nem lesz szigorú hozzája, ha egy kissé gyöngébb bizonyítványt hoz is haza a mi fiunk. Az öreg urnák valami régi visszaemlékezés derűje fut végig homlokán, azután azt mondja: — Az igaz, hogy a mi fiunk, de én is az édes­apám fia voltam s mikor szekundát hoz­tam haza, úgy eltángált az öreg, — hogy az Isten nyugosztalja — ma is érzem a nádpálczája tapogatódzásait. Hanem hát azért is lett belőlem jóravaló ember. A pipaszár ismét megsuhan, egy könycsepp kiszalad az édes­anya szeméből s­­ fényes ba­rázdát von azon a kedves, jóságos arczon.­­És én a­mint nézem itt ezt a gyermeksereget, a­mint ott csoportosul az iskolák ajtaiban, leol­vasom mindenikről, hogy melyik visz örömöt, melyik szomorúságot a régen nem látott, édes otthonba. Amott egy vidám csoport van. Ka­czagó a kedve , a ragyogó öröm tüze csillámlik ki a fiuk szeméből. Vidám diák-csínytevésekről beszélnek, melynek az elmúlt esztendőben ők valának az elkövetői. Az egyik az öreg latin­­professzort utánozza, a­ki még most is amúgy régiesen ejti ki a latin szavakat: — Ágyó, régyó, terminológ­ia, gyesztus. Erős kaczagás lesz erre a visszhang. A másik, egy kritikus nap történetét mondja el, mikor mégis sikerült kifogni a szigorú algebra professzoron, a­ki egyébként jó ember ugyan, de azért, ha megharagítják, a nádpálctát olykor-olykor alkal­mazásba veszi, kivált úgy négyszem­közt, a saját szobájában. — Engem is kihallgatásra hívott egyszer — csacsogja egy kékszemű, szőke fürtös lurkó. — Aztán ? tudakolják nagy kíváncsian a többiek. — Azután két nádpalctát mutatott. Az egyik vékonyabb volt, mint a másik. Azt mondta, hogy válaszszák közülük, melyikkel hagyom kiporolni az irhát. — Választottál? — Nem. Gondolkodási időt kértem. — Adott ? — Adott. Én pedig ezalatt lementem a kúthoz s ott rettenetesen besároztam a czipőimet s úgy mentem vissza a kedves profeszor úrhoz. Mikor aztán egyet legyintett felém, én körbe kezdtem szaladni s a mint észrevette, hogy besározom a szőnyegeit, menten kikergetett, mondván: — Megállj gézengúz, majd adok én neked máskor gondolkodási időt !

Next