Hazánk, 1898. augusztus (5. évfolyam, 183-207. szám)

1898-08-02 / 183. szám

1898. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 183. SZÁM. BUDAPEST, KEDD, AUGUSZTUS 2. HAZANK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. Sxsrkaaxtöaóg: Ó-ntoxa 12. as. ELŐFIZETÉSI AR: Eflyévre 14 in. Félévre 7 Irl.Neuredévre 3 Irl50kr.tyybűn l Irl 20kr. ügye» szám Ars ttndaptMteu < kr., a vidéken 6 kr. — l'AIyandvarokon 0 kr. Kladfthlvatal: Ó-atoza 12 as. Bismarck és hazánk. Budapest, augusztus 1. A „vér- és vas-politikus“ 1849-ben tar­tott egyik parlamenti beszédében őszintén sajnálta, hogy nem Poroszország volt az, mely Ausztriát a „magyar lázadás“ leve­résének kedves szolgálatával lekötelezhette, egészen más véleményre jutott azonban alig három év múlva, midőn Magyar- országon körutat tevén, nemzetünk hatal­mas életerejét megösmeri s ez országot, mely akkor méltatlan igában nyögött. Kezdi sejteni, hogy az osztrák mon­archiának voltaképpen keleti missziója van s leveleiből kimutathatólag ekkor dereng lelkében az az eszme, hogy Ausztriát a német szövetségben szenvedendő veszte­ségéért a Balkánon kell kárpótolni. Buda­pest mint a monarchia súlypontja épp úgy gondolkozása tárgyát képezte Bismarck­nak, mint Savoyai Eugénnak, mint később Thugutnak és mint a magyar politikusok nagy részének. A magyarokról táplált el­lenszenves véleménye alaposan megvál­tozott a személyes érintkezések folytán s a németség egyesítésének egyik alapfelté­tele : az akkori osztrák abszolút biroda­lom nem-német tartományainak kizárása volt. g E gondolat azonban elöbb-utóbb az egész monarchia kiközösítésére vezette Bismarckot. Lehetetlen volt a monarchia egyharmadát belevenni a német „Bund“-ba, a másik kétharmadot pedig kizárni belőle. A német rész belevétele elég jó eszköz volt arra, hogy magát Ausztriát a leendő porosz-osztrák háborúban megossza, — később ez eszköz, mint elkopott, eldoba­tott. Az izgatás azonban folyton meg­maradt, a német párt meg van most is Ausztriában és elég nagy bajt csinál a szláv betegségben szenvedő országnak. Schönererék ma is arról álmodoznak, hogy a Hohenzollern-dinasztia alatt sokkal mél­tóbban érné el hivatását a németség, inig Ausztria megmaradhatna szláv-magyar államnak. Az már megint Bismarckra valló poli­tikai húzás, hogy ö a nagy Németországba vágyódó osztrák-németekkel mindenha megtagadott bárminemű közösséget. E te­kintetben az általa 1847—48-ban bámult osztrák politikától tanulta el a szövetséges megtagadásának, de titokban támogatásá­nak taktikáját. A kék-buzavirágos osztrák politikus-csoport az ö Jellacsicsa, ki tudja, mit cselekszik és kire számíthat minden körülmények között. Szemben lelkesen tá­mogatta Bismarck a monarchia szláv politikáját, Ausztriának a szlávságot élet­mentője gyanánt mutatta be és mint a legmegbízhatóbb elemet dicsérgette. Ugyan­akkor megindítja a harczot a németországi szlávság ellen oly ádáz kíméletlenséggel, mint ahogy a 30 éves háború alatt a val­lási villongások folytak. Posenböl ki akarja dobni az egész szlávságot, kibecsüli egy­kori birtokából az egész lengyelséget, mert ösmerte ez elemnek megbizhatlanságát egy esetleges orosz háború ellenében. Bismarck maga politikai működésében a morál elveivel sohasem törődött. Ő tel­jes mértékben osztá azt az elvet, hogy „a politika az exigencziák tudománya.“ Másokkal szemben azonban a morál kér­désében épp oly szigorú volt, mint a mi­lyen engedékeny önmaga iránt. Lássuk ezt a magyarsággal szemben követett el­járásában. A magyar politikai morál elsülyedtével Bismarck is elvesztő becsülését vezető po­litikusaink iránt. A mig 1866-ban mindig azt remélte, hogy ha a magyarok veszik kezükbe a monarchia vezetését, az egész­séges irányú fejlődésnek fog örvendeni, s azért ment bele örömmel az 1878-iki berlini kongresszuson a balkán-politika folytatásába és Bosznia s Herczegovina elfoglalásába, a mint a magyar poli­tikusok Andrássy bukása után egymásután ad ták föl a Bism arck által nekik biztosított po- zicziót, — Bismarck is úgy fordult el a magyar politikusoktól és kicsinylését ezek­kel szemben soha sem titkolta. Magyar- ország oly kicsi ponttá lett a német poli­tika előtt, hogy magunkat is egészen meg­lepett az a nagy jelentőség, melyet újra II. Vilmos német császár tulajdonított á virtusáé Bismarck. — A Hazánk tárczája. — Gladstone után Bismarck! A nagy halottak gyorsan követik egymást. A végződő 19-ik szá­zad egymásután lálja a nagy emberek ko- porsószegezését, kik történetét Íratták. Semmi kétség, hogy mi, a nagy- emberek kortársai: határozottan optikai csalódásban szenvedünk. A köztünk élő nagyokat, miután szemeink hoz- zájok szoktak, kicsinyitetteknek ’látjuk, ám az utánunk következő generácziók, mentői lobban hatolnak a jövő távolában, annál kolosszálisabb- nak látandják azokat. „Senki sem próféta saját hazájában, legalább addig, mig hitsorsosai között él.“ Ezt igazolja egy 1889-ben nyomtatott s a napokban a kezeim közé került német könyv, melyben a „virtuskodó“ Bismarck van pongyolára vetkeztetve. Most alkalomszerű előhozakodni vele. Bismarcknak csakugyan vasból kellett alkotva lennie, hogy oly magas életkort ért el a mellett a viharos múlt mellett, melyet végig élt. Diplo- mácziai pályáját sokszor s a legváltozatosabb alakban írták már meg, analizálták, taglal­ták ; kiki ízlése szerint kritizál. Történészek s filozófusok majd hajba kaptak a felett: jó vagy rossz genie lakozott-e benne ? Volt, ki annyi vérengző hajlamot kölcsönzött neki, melyet csak túlhajtott hazaszeretet tekinthet jó szemmel. Mindezek ismeretes dolgok; ám kevesen ismerik a bursoskodó, intim Bismarckot, erényeivel s hibáival együtt. Kövessük a német szerzőt, ki azt tanácsolja, kaparjuk meg kissé a merev nli- nistert s előttünk áll a husból-vérből alkotott ember, kinek minden alkalommal van valami excentrikus eredetisége, hogy embertársainak csodálkozását magára vonja. Kinek ez iránt kételyei támadnának, annak J. Hoche könyvét kell átlapoznia, Bismarck abban mint pongyolára vetkőzött ember van jellemezve. Hosszú élete, a császárral folytatott per­patvara, kegyvesztettsége elég anyagot szolgál­tattak a toliforgatók részére. Született 1815 április 1-én s hallotta 83-ik eletéve órájának ütését. Olyan életkort ért meg tehát, minőben kévésnek van része. De hát ő birt a megöre­gedni tudás művészetével. Fiatal korában úgy kezdte, hogy nem akadt párja legénykedés dol­gában. A göttingai egyetem évkönyvei még ma is beszélhetnek világra szóló „Knaipe“-iről. A korán fejlett, hcrkulestermelii „Bursch“ iszik, mint a kefekötő. Szórakozik, a kardnak s puskának ezerszeresen előnyt ad a könyv felett. Mint egyetemi hallgatónak huszonnyolez párbaja is volt, melyek egyike bal arcz-csontján örökösen látható vágás nyomát hagyta hátra. Éjjeleit, nappalait dogg-kutyái meg pajtásai társa­ságában tölti s szive mélyéből utálja s veti meg ,,filister“ honfitársait. Hannoverában beválasztják a „Burschenschaft“ kötelékébe, ez alkalommal csapnak persze vi­lágra szóló dáridót, melynek folyamán Bismarck üres sörös üveget hajit ki az ablakon, s ez éppen az ablak alatt ballagó egyik burgernek esik tarkójára. , ■ Persze a rektor elé czitálják a széleskedvii diákot. Az idézett magára ölti hálóköntösét, fejére illeszti a bursch-sipkát, pipát ragad, maga mellé szólítja dán doggját s beállít bírája elé. A rektor, a mint látja maga előtt a fenyegető alakot, hamarosan eltorlaszolja magát s illetlen megjelenés czimén 5 tallér pénzbírságra s 3 napi szobafogságra Ítéli őt. Diákunk azonban nem javul, hanem mulat tovább, hogy már kicsapással fenyegetik. Hogy ennek elejét vegye, Jenába teszi át főhadiszállá­sát, hol a fiatalságnak olyan „Thonangeber“-féléje lett, mint a régi jó idökbennálunk a Pafna-k.Göttin- gában hálaadó istentiszteletet tartottak volttanárai, midőn meggyőződtek, hogy megszabadulnak tőle. Jenából Berlinbe ment „tanulni“. Ott is mula­tott. De hát bizonyítványhoz jutott s hogy pó­tolta a sörözésre fordított időt, az örökös rejtély maradt. Elég az hozzá, hogy „Auscultations Bre- vet“-jét 1835 junius 4-én nyerte. Ez volt a diák pályafutása. Lássuk, mi lett vele azután ? Édes anyja 1839-ben hal meg s ö fivérével társulva, hozzálát az apai részről ma­radt pommerániai uradalmak vezetéséhez, me­lyek a lehető legnyomorultabban kezeltetnek addig. A fiatal gazda, ha nem is küzd a nyomorral, de pénzszükségben senyved. A szükséges tőke hiányában persze nem sikerül a gazdálkodás sem s miután zöldágra nem vergödhetik ezen a pályán, a kurta nemes eszeveszett tempóira adja magát. Józsa Gyuri-féle extravagancziákat mü­vei, melyekben majd a test ügyességét, majd a sikerült miszlifikácziót csudáljuk. így puska­poros hordón pipázgatva fogadja társaságát, máskor puskával lövi ki a parkjában haladó kertész szájából a pipát, aztán egy csapat élő rókát fogdoslat össze s azokat bugáinak lakosz­tályában ereszted el. Mint fiatal ember herku- lesi erejű tornász, de született humorista is, ki merész tréfáiba nyers vícczet elegyít s ha va­lakinek nem tetszenek, kihívó lesz. Vidám-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents