Hazánk, 1898. augusztus (5. évfolyam, 183-207. szám)

1898-08-02 / 183. szám

s BUDAPEST, KEDD­ HAZÁNK -3898. AUGUSZTUS 2. 183. SZÁM. nemzetünknek az európai politikában: Bismarck a magyar állam kicsinyléséhez úgy hozzászoktatta Európát. Különösen érezhető volt ez akkor, midőn a hármas­­szövetség mellett párhuzamosan Orosz­országgal kettős szövetséget köt Ausztria- Magyarország ellen, mely politikai csínye egyetlen és egyedülálló a modern politika történetében. Ezt a magyarság lesülyedett befolyásának lehetett tulajdonítani s a monarchia védereje meggyengültének. Törpe magyar politikus nemzedék kö­vetkezett a kiegyezés mestere, Deák Fe­­rencz után. Bismarck ezekről ítélte meg hazánkat. Nem csoda, hogy rossz vélemé­nyét haláláig nem változtatta meg: Tiszára Szapáry, erre Wekerle, arra Bánffy, a milyen nemzedék ez egy Bismarckhoz mérve. „Ő mint kolossz lépett e szűk vi­lágon“, Shakspere Julius Caesarjaként s nem ért rá arra, hogy a lábai előtt botor­káló liliputiakra ügyeljen. S ezt hazánk sínylette meg, különösen gazdaságilag, miint azt Bismarck maga is bevallotta. Budapest, augusztus 1. A vasárnapi munkaszünet Bismarck halála a kereskedelmi ministériumot arra vitte, hogy a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény­nek a nyomdai munkára vonatkozó intézkedéseit felfüggeszsze a tegnapi napra. Berlinben még az ittterieur-telefon szolgálatot sem terjesztettek ki esti k­ órán túl, Bécsben szintén fentartották a vasárnapi munkaszünetet. Csak minálunk kellett ismét rést ütni az egyetlen munkásvédelmi tör­vényen s dokumentálni azt, hogy a végrehaj­tási rendelet kezelésénél minő ötletszerűen jár­nak el. Bismarck emléke nem lett volna a ma­gyar közönség előtt kisebb, ha annak révén a kereskedelmi ministérium vagy nyolczszáz mun­kást ki nem zaklat vasárnapi pihenőjéből, a­mit a törvény biztosít elvben s a ministérium kisajátít akár van ok erre, akár nincs. Államtitkárváltozás a kereskedelmi ministériumban. Értesülésünk szerint a hiva­talos lap holnapi száma fogja közölni Vörös Lászlónak, a kereskedelmi ministérium állam­titkárának saját kérelmére és eddigi buzgó szol­gálatainak elismerése mellett ezen állása alól való felmentését, valamint dr. Schmidt Józsefnek, a szabadalmi hivatal eddigi elnökének állam­titkárrá történt kinevezését, a­mit a »Hazánk” már előre jelzett. Ex lex állapot? Enyedy Lukács tápéi vá­lasztói előtt tartott beszámolójában annak az előrebocsájtásával, hogy tisztán egyéni nézetét tol­mácsolja, kifejtette, hogy mielőtt a provizóriumot rendező törvény hatálya lejár, a magyar tör­vényhozásnak önállóan az 1867: XII. törvény­­cikk nemcsak betűjének, de szellemének is­egfelelőleg olyan törvényt kell hozni, a mely­en a kormány záros határidő kitűzésével, a mely írás határidőnek 1900 deczember 31-ikén túl, nétete szerint kinyúlnia nem szükséges, arra asittátik, hogy gondoskodjék : 1. a magyar hiteligények kielégítéséről az önálló­­ magyar bank felállítása által ;­­ 2. az önálló magyar jegybank kapcsolatával ön-n­állóan rendezze a valutát, egészen a készfizetések­­ felvételéig; 3. terjeszsze elő törvényjavaslatait az úgyneve­zett fogyasztási adók rendszerének önálló megálla­pítása iránt. 4. állítson fel az ország határain vámsorompókat és lépjen érintkezésbe az osztrák kormánynyal egy tarifális vámszerződés megkötése iránt. Úgy tudjuk, hogy a provizóriumról rendelkező 1898 : I. törvényczikk 1898. deczember 31-én í­r le, miután pedig Enyedy Lukács 1900. de­­cmber 31-ét tűzi ki záros határidőül, igen ér­­ekes rebust ad fel a tápéi képviselő. Mi irténjék 1898. deczember 31-től 1900. deczem­­er 31-éig? Miután Enyedy kizárja a provizó­riumot , talán ex lex állapot kisért újra, olyan,­­ minőt a tavalyi provizórium-vita teremtett ■JI A belügyi államtitkár beköszöntője, Jakabfi Imre, a La­kóczy Imre helyére kinevezett belügyi po­litikai államtitkár ma délelőtt foglalta el hivatalát. A belügyministérium összes tisztviselői délelőtt fél 12­­órakor gyűltek össze a ministérium nagy tanácster­mében, hol a Horváth Emil elnök-titkár kíséretében megjelent új államtitkárt a tiszti személyzet éljen­zéssel üdvözölte. Jakabffy Imre beköszöntőjében a többek közt a következő szavakat is intézte a belügy­ministérium tisztikarához, a­melynek nevében Széll Ignácz államtitkár üdvözölte: Jelszavam: az állhatatos munkásság, melynek telje­sítésénél a közérdek magas eszményének, valamint a törvény és jogtisztelet iránti szempontoknak hódolok­­nak akar látszani, de csak szimulálja a jóked­vet. Nevetése nem természetes, szakadozott,­­ majdnem vésztjósló. Lovagias bátorságát azon­ban sohasem merték kétségbe vonni. Mint tar­talékos hadnagy Lippelnen át halad eskadronjá­­val s habozás nélkül egyenruhástól veti­ magát a Wendelsee habjaiba, hogy belepottyant Hilde­brand nevű kutyamosóját kimentse, ki már-már fuldoklott. Életmentésért akkor éremmel tüntették ki s ez volt az egyetlen, legendaszerű érem, melyet oly gyakran más dekoráczió nélkül hordott, pe­dig Isten-ember jól tudja, hogy a világ összes rendjeleinek halmazával boríthatta volna el mellét. A gőgös katonatiszt végre megelégli a legény­életet összes gyönyörűségeivel. Unja magát. A „schlechter Kerl“ egy puritán érzelmű család szép és jól nevelt leányát — Putkammer Johannát — veszi észre. Először unalmát űzendő udvarol neki, aztán beleszeret s 1847 július 28-án nőül veszi Három gyermeke származott tőle: Mária, ki Bantzau grófnő lett s két fia: Vilmos s a herkulesfürdői kalandjairól nálunk is hires Herbert. A hitves odaadásáról köteteket írtak ösz­­sze, a gyermekeknek a szülök iránt tanúsított tiszteletéről is sokat beszéltek, de Bismarckban a kifogástalan apát, a kitűnő férjet m­ég ellen­ségei is elismerték. Volt idő, midőn Európában sokat pletykáltak egy bizonyos berlini fényképről, mely Bismarckot Lucca Paulina énekesnővel hírbe hozta, dehát az ellene irányított heczcz misztifikácziónak bi­zonyult. S midőn a herczegné 1894-ben meghalt, a válás szívrepesztő volt. Akkoriban a francziák azt kérdezték egymás­tól, mi a patvarnak nem juttatott egy kissé többet az emberiségnek is a szivébe szorult szentimen­­talizmusból, a melylyel családja tagjait annyira elárasztotta. Mondták, kik az utóbbi időben látták, hogy a sachsenwaldi remetét a kor, a köszvény, a hurut roppantul megviselték, úgy hogy a varzin­i dölyfös várárra alig lehetett ráismerni. Inkább összetöpörödött, fohászkodó, roska­dozó bérlőcskének látszott, kin lötyögött a ruha. Bismarck ingenessége majdnem falánkság­számba ment. Enni-inni úgy tudott, mint a ró­maiak Maximinusa. A francziák most hozakodnak elő vele, mit evett meg a nagyevő a versaillesi napok idején. Dejeunerre bepakkolt ost-see heringeket, laza­­czokat, egy vadsertéskarajt, pirított osztrigát, zsemlyelevest, májpástétomot, 3—4-féle befőttet. Az egészet leöblítette néhány korsó tiroli sörrel, meg egy pár kupicza aportóval, burgundival meg pezsgővel. Tessék aztán az igy jóllakott emberrel béke­alkudozásokat folytatni! Moltkéval egyetemben csak portóival kevert ch­ampagnet isznak. Sokat isznak s nagyokat. Ha a kiüritett kancsók számát látja Rabelais mindig szomjas Panurge-ja, meghunyászkodva somfordál odább! Egy ízben a most uralkodó császárt még trónörökös korában hívja meg ma­gához ebédre. Az csodálkozik Bismarck spongya­­természetén, mire válaszul kapja, hogy Né­metország csak elbir egy nagyot ivó kanczel­­lárt! A francziák még ma is sírásra fakad­nak, ha eszékbe jut, hogy a ferriéres-i ét­teremben egy liter cognac hatása alatt a kanczellár micsoda szégyeníti a csúfságokat’­mon­­dott a legyőzött ellenségre, az elleniálló párt­­jiakra, az egész fajra, melyet fegyverétől meg­­sztva, a németnek adózó kolóniává törpitett! De beismerik ők is, hogy nem volt henczegő természet s nagyon szivesen emlegetik mint a személyes bátorság kimagasló alakját. Tudjuk, hogy Sadovánál a harertérnek azon a pontján állott császára oldala mellett, hová a mi legsűrűbb golyózáporunk hullott s a csá­szár ott vesz, ha kanczellárja meg nem menti életét; sarkantyujával­ hasba szúrja a császár lovát, mely aztán kivágtatott vele a halál torkából. Emlékszünk még reá, hogy Blind diák 1866-ban revolverből ötször lőtt rá s az utolsó lövés Bismarckot vállán is találta. De a meg­támadott nem veszti el lélekjelenlétét ; meg­fordul, lefogja a merénylő kezeit s addig tartja szorosan, mig a rendőrök meg nem érkeznek. Akkoriban, mikor ellenségei legdühösebben törtek élete ellen, éjjelenként őriztette magát; nem alszik, hanem reggel 4—5 óráig dolgozik magányában s másnap meglehetősen későn kel. Igaz, hogy sokat evett, de ennek megfelelően naponta 15—16 óra hosszat tudott dolgozni is. Alig aludt. Munkában levő agy­veleje talán csak evés köz­ben nem működött — akkor meg járták a maróbbnál­ maróbb sarkazmusok s jaj volt annak, kit kikezdett! A dicsőség, a népszerűség, a neki emelt szob­rok daczára az utóbbi időben mindinkább mé­lyebb melancholiába sülyedt. Kutyáit utolsó órájáig szerette — beczézte —■ százada legnagyobb állatbarátja volt talán. Ha nem szerette az embereket —rajongott állatjai­ért. Sokszor mondogatta: — Én tulajdonképen erdésznek születtem! X. Se. Nem riadok vissza tehát a sok munkától, noha jól tudom, hogy azon nagy nemzeti czéloknál és érde­keknél fogva, melyek a belügyi kormányzattal szoros kapcsolatban vannak, sok, nehéz és fontos feladatok-­ nál kell segédkeznem. És nem hiányzik bennem az erős akarat sem, hogy állásomat, a­mire vállalkoztam, tőlem telhető gondossággal és lelkiismeretességgel töltsem be, de tudatában vagyok annak is,, hogy nem nélkülözhetem azt a kiváló szak­értelmet, szellemet és erőt, a­mi a belügyi tisztikar eddigi munkálkodásában nyilvánult, mert enélkül az összhangzatos működés sikerét biztosítani nem lehet. Engedjék tehát kérnem, szíveskedjenek ta­pasztalatai gazdag tárházát megnyitni számomra,, hogy abból is megszerezzem mindazt, a­mi felelőség­teljes állásom becsületes betöltésére szükségesnek mutatkozik. (Éljenzés.) Ezt és jóindulatú támogatásukat most és minden­korra kérve, ajánlom magamat a szíves hajlamaikba. (Hosszantartó éljenzés.) Ezután Széll Ignácz államtitkár a tiszti kar leg­több tagját bemutatta az uj államtitkárnak, ki később az osztályfőnököket és osztályvezetőket hivatali he­lyiségeiben külön-külön fogadta. A politikai helyzet. — A Hazánk tudósítójától. — Budapest, augustus 1. A mai nappal végre történt valami, a­mi arra mutat, hogy a kiegyezési ügyek körül csakugyan ott van a lappangó válság s a politikai dokto­­­rok még a báró Bánffy Dezső miniszerelnök által kitűzött határidőn belül is keresik a meg­oldás némely módozatait s hamarább történik­­döntő elhatározás, míg szeptember 6-án összeül az országgyűlés. *• Zschlben mozdult meg a látszólag pihenő kér­­­­dés, a­miről a következő félhivatalos távirat­­ ad hírt: Zsohl, augusztus 1. Kállay közös pénzügyminiszer ma reggel ideérkezett és délben ő felsége fogadta, azután részt vett a családi ebéden. Kállay délután visszautazik Bécsbe.­­ A közös pénzügyminiszer hirtelen megjelenése (ischlben nem egészen vágott bele sem gróf Thun, sem báró Bánffy Dezső taktikájába, mert mind a ketten arra törekesznek, hogy minél inkább húzódjék a döntés. Politikai körökben, arról is beszélnek, hogy a közös pénzügyminis­zer és a miniszerelnök között állítólag olyan megegyezés történt, hogy augusztus közepéig a gróf Thun és sbárd,Bánffy között megindult köz­vetítési akc­ió szünetelni fog. A mai kihallgatás Ischlben arra mutat, hogy a két ministerelnök

Next