Hazánk, 1899. február (6. évfolyam, 28-51. szám)

1899-02-01 / 28. szám

1899. HATODIK ÉVFOLYAM. 28. SZÁM. JtS Ülühjf&o*, AZANK Szerkesztőség : Ó-utoza 12. sz.­­ ELŐFIZETÉS! AR: Egy évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy héra 1 írt 20 kr. Egyes szám­ára 1 kr. — Vidéken 5 kr. Pályaudvarokon 6 kr. Kiadóhivatal: Ó-utoza 12. sz. Azokat a t. vidéki előfizetőinket, a­kiknek elő­fizetése lejárt, tisztelettel kérjük, hogy előfizetésük megújítása iránt az illető postahivataloknál minél korábban intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szét­küldése fennakadást szenvedjen. Újonan belépő előfizetőink díjmentesen kapják meg a » H­’SZÁMS!• újévi ajándéka gya­nánt összes előfizetőink számára megkül­­döött Agrár-Album czim alatt ízlésesen itiál­­tott diszaillvst. Barcz a rendszer ellen. Irta: Günther Antal. Budapest, január 31. A parlamenti béketárgyalásoknak az az egész irányzata, melybe azokat a kormány igyekezett terelni s az a makacs ellen­állás, melyet az ellenzék propozíczióival szemben tanúsít, egyet kétségtelenül bizo­nyít. Azt, hogy nemcsak nem akarja a békét, hanem ennek meghiúsításával az eddigi uralmi rendszert megdönthetlenül és örökre fenn akarja tartani. Ma ez a törekvés leplezetlenül áll az ország flött. És mikor visszatekintek azokra a bonyodalmakra, melyekkel megzavarni igyekezett nem egyszer a békeakcziót és mikor hallom a híreket, melyek a kormány legutóbbi válaszának tartalmáról szólanak, eszembe jut az alkotmányjognak az a régi problémája, mi ér többet mint garanc­ia: az intézmények-e vagy a megbízható, tisz­tességes emberek? Így felállítva a kérdést, arra választ adni nem lehet. Az alkotmánytörténelem ugyanis bebizonyította, hogy intézmények nélkül a nemzeti jogok biztonsága nem képzelhető. De viszont bebizonyította azt is, hogy a legjobb intézmények mit sem érnek, ha azok kezelésére nem találkoznak vagy azok alkalmazásához nem bocsáttatnak rendíthetlen honfiúi jellemek. Az ilyen ha­talmi rendszer ellen parlamenti államokban a legkérlelhetlenebb harczot kell az alkot­m­­ányhű ellenzéknek folytatnia. Angliának nincs tételes magánjoga. Nincs tételes büntetőjoga. Még papírra tett és chartában szövegezett alkotmánya sincs. Paradoxnak látszik, ha mindemellett azt mondom, hogy vannak intézményei. Eze­ket az intézményeket egy erős nemzeti közszellem alkotta meg, anélkül, hogy Minden ízűkben kidolgozva, azokat beczik­­kelyezni tartotta volna szükségesnek. Ha ez az erős és hajlíthatlan nemzeti köz­­szellem meggyengült vagy elzüllött volna, az angol szabadság rég megszűnt volna létezni. A mi alkotmányunk sem tartozik az írott charták közé. Ugyanabból a forrásból eredt s ugyanúgy fejlődött, mint az angol alkotmány. Tételes törvényekbe igtatott álamjogi intézményeink, amennyiben van­­ak, mert egyébként jórészt a szokásjogba tartoznak, nagyon jellem­zőleg úgy kelet­keztek, hogy a magyar törvényhozás nem befelé, hanem első­sorban kifelé, az osztrák abszolutizmussal szemben tartotta elengedhetlennek a magyar alkotmányjogot biztosítani. Ez ellen védekezett évszáza­dokon keresztül a magyar legiszlaczió s az innen fenyegető veszélyekre való tekintet­tel építette ki időnként a magyar alkot­m­­ányj­ognak vé­ds­ánczait. A belügyi reform e folytonos küzdelem közepette elmaradt. Megkezdette azt a negyvennyolc­adiki törvényhozás, de nem fejezhette be. Folytatta a félbenhagyott munkát az a két országgyűlés, főleg az első, mely alatt a Deák-párt és a kebelé­ből keletkezett kormányok igazgatták az országot és vezették a törvényhozási poli­tikát. A fúzió örökét képezte volna a nem­zeti szabadságokat biztosító belreformok kiépítése és betetőzése. Mert enélkül ez az ország sem Ausztriával szemben nem véd­heti magát, ahonnan soha nem szűntek meg és soha nem fognak megszűnni a támadások a nemzet szuverenitása ellen, sem el nem foglalhatja helyét a saját bel­­súlyának erejével és tekintélyével Európa többi népcsaládai között. A fúzió érája azonban sem elég erkölcsi tartalommal, sem elég akarattal nem bírt arra, hogy e feladatot megoldani képes legyen. Kezdettől fogva egész mostanáig egyedüli gondja az volt, hogy saját ural­mát biztosítsa és ebből a czélból követke­zetesen és mondhatnám gonosz tervszerű­séggel gyengítette ezt a nemzetet. Lépten­­nyomon lerontotta a régi törvényekben és a hatvanhetes kiegyezésben foglalt biz­tosítékokat. A­mi intézményt alkotott, azzal csak a saját uralmának megörökítésére dolgozott és szolgájává alacsonyította ezt a nemzetet. Szinte úgy látszik, az volt a titkos hátsó gondolat, hogy ha önmagát eladja, ne legyen itt egy erős nemzet, mely képes lehetne megakadályozni ily bűnös merényletet, így biztosították az al­­kuvás és eladás politikáját a saját javukra és az ellenállásra tervszerűleg képtelenné tett és megejtett nemzet bőrére. Ez az irányzat az, melyet kezdettől fogva követ­tek s melynek most is biztosítani akarják az örök életet. Nem akarom felsorolni ennek a külön­ben is közismeretű ténynek összes bizo­nyítékait. Csak a legutóbbi események tör­ténetéből emelek ki egy frappáns tényt, mely félelmetes világosságban tárja elő azt a helyzetet, melybe ez az ország a Bán­­ffy-éra alatt a Tisza-politika vezetése mellett jutott. Nem volt még Magyarországon soha oly botrányos erőszakkal és a hivatali veszte­getésnek oly felháborító gonoszságával ke­resztülvitt választás mint az, melynek a jelenlegi többség köszöni eredetét és éle­tét. El merem mondani, hogy azok az utolsó lengyel országgyűlési választások, melyek előkészítették ennek a derék nem­zetnek a vesztét, a muszka-szuronyok béke­biztosító közreműködése mellett sem voltak ily undorítók és förtelmesek. Emlé­kezzünk csak ezeknek a legutóbbi válasz­tásoknak világánál az 1897-ik év deczem­­berének képviselőházi eseményeire. Azt az egyetlen tényt emelem ki ezek közöl, mert a többire nem akarok kitérni, mely az 1897 deczember 29-iki ülésen végbement. Ezen az ülésen történt, hogy b. Bánffy Dezső kiszalasztotta száján ezt a szót: „szorosabb összébbhúzást“ kell Ausztriával a gazdasági viszonylatokban megteremteni. Irtózatos vihart keltett a képviselőházban ez a kifejezés. Az ellenzék zárt ülést kért, melynek végeztével a miniszterelnök a nyílt ülésben azzal igyekezett megnyugtatni a felháborodott kedélyeket, hogy esze­­ágába sem jutott ez alatt azt érteni, hogy a jövőre még szorosabb viszonyt kell gazdasági téren teremteni a monarchia két állama között. A vihar akkor lecsendesült. Az ellenzék hitt a miniszterelnök határozott biztosító szavának. A kormánypárt függetlenebb elemei is megnyugtatták lelkiismeretüket. És ugyan mi történt néhány hónappal azután ? Most hullott le a takaró az ischli meg­állapodások rettenetes titkáról. Kiderült, hogy a magyar miniszterelnök 97 dec­em­­beri biztosítása rosszhiszemű áltatás volt. Mert 98 nyarán tényleg megszületett an­nak a rég előkészített tervnek megfelelő formula, mely megvalósítja a Bánffy báró által már 97 telén véletlenül elárult szoro­sabb összélobhúzást a monarchia két gazdasági állam­ individualitása között. És én hozzá merem ehhez tenni, hogyha semmi egyéb nem indokolta volna az obstrukc­iót, egymagában az, hogy e titok kipattant és ez az áruló terv meghiúsult, örökké élő igazolását képezi annak a haza­fias elhatározásnak, hogy az ellenzék ereje végmegfeszítésével megüzente a Bánffy-kor­­mánynak a háborút. De nem egyedül abban fekszik a meg­döbbentő dolog, hogy ily formula és ily terv egyáltalában megszülethetett; legrette­netesebb szimptóma az, hogy úgy e for­mula, mint l. Bánffy szorosabb összélob­­húzási theóriája nem új konczepczió, ha­nem ugyanannak a reakcziónak régi, mindig készen tartott, soha el nem ejtett, időn­ként megkísértett terve, mely 1849-ben rettegésben tartotta úgy ezt az országot, mint a monarchiát. Kikeresem poros irományaim közöl, melyekre, azt hittem, soha nem lesz szük­ségem, az 1849-ik évi m­árczius 4-ikén kiadott császári Patens szövegét. Mit hirde­tett ebben az a félelmetes kormányrend­­szer, mely akkor uralkodott? Idézem szó szerint: „In der Wiedergeburt der Gesammt-Monarchie, in der engeren Lapnak mai számához fél iv melléklet van csatolva.

Next