Hazánk, 1899. február (6. évfolyam, 28-51. szám)
1899-02-01 / 28. szám
1899. HATODIK ÉVFOLYAM. 28. SZÁM. JtS Ülühjf&o*, AZANK Szerkesztőség : Ó-utoza 12. sz. ELŐFIZETÉS! AR: Egy évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy héra 1 írt 20 kr. Egyes számára 1 kr. — Vidéken 5 kr. Pályaudvarokon 6 kr. Kiadóhivatal: Ó-utoza 12. sz. Azokat a t. vidéki előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, tisztelettel kérjük, hogy előfizetésük megújítása iránt az illető postahivataloknál minél korábban intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Újonan belépő előfizetőink díjmentesen kapják meg a » H’SZÁMS!• újévi ajándéka gyanánt összes előfizetőink számára megküldöött Agrár-Album czim alatt ízlésesen itiáltott diszaillvst. Barcz a rendszer ellen. Irta: Günther Antal. Budapest, január 31. A parlamenti béketárgyalásoknak az az egész irányzata, melybe azokat a kormány igyekezett terelni s az a makacs ellenállás, melyet az ellenzék propozíczióival szemben tanúsít, egyet kétségtelenül bizonyít. Azt, hogy nemcsak nem akarja a békét, hanem ennek meghiúsításával az eddigi uralmi rendszert megdönthetlenül és örökre fenn akarja tartani. Ma ez a törekvés leplezetlenül áll az ország flött. És mikor visszatekintek azokra a bonyodalmakra, melyekkel megzavarni igyekezett nem egyszer a békeakcziót és mikor hallom a híreket, melyek a kormány legutóbbi válaszának tartalmáról szólanak, eszembe jut az alkotmányjognak az a régi problémája, mi ér többet mint garancia: az intézmények-e vagy a megbízható, tisztességes emberek? Így felállítva a kérdést, arra választ adni nem lehet. Az alkotmánytörténelem ugyanis bebizonyította, hogy intézmények nélkül a nemzeti jogok biztonsága nem képzelhető. De viszont bebizonyította azt is, hogy a legjobb intézmények mit sem érnek, ha azok kezelésére nem találkoznak vagy azok alkalmazásához nem bocsáttatnak rendíthetlen honfiúi jellemek. Az ilyen hatalmi rendszer ellen parlamenti államokban a legkérlelhetlenebb harczot kell az alkotmányhű ellenzéknek folytatnia. Angliának nincs tételes magánjoga. Nincs tételes büntetőjoga. Még papírra tett és chartában szövegezett alkotmánya sincs. Paradoxnak látszik, ha mindemellett azt mondom, hogy vannak intézményei. Ezeket az intézményeket egy erős nemzeti közszellem alkotta meg, anélkül, hogy Minden ízűkben kidolgozva, azokat beczikkelyezni tartotta volna szükségesnek. Ha ez az erős és hajlíthatlan nemzeti közszellem meggyengült vagy elzüllött volna, az angol szabadság rég megszűnt volna létezni. A mi alkotmányunk sem tartozik az írott charták közé. Ugyanabból a forrásból eredt s ugyanúgy fejlődött, mint az angol alkotmány. Tételes törvényekbe igtatott álamjogi intézményeink, amennyiben vanak, mert egyébként jórészt a szokásjogba tartoznak, nagyon jellemzőleg úgy keletkeztek, hogy a magyar törvényhozás nem befelé, hanem elsősorban kifelé, az osztrák abszolutizmussal szemben tartotta elengedhetlennek a magyar alkotmányjogot biztosítani. Ez ellen védekezett évszázadokon keresztül a magyar legiszlaczió s az innen fenyegető veszélyekre való tekintettel építette ki időnként a magyar alkotmányjognak védsánczait. A belügyi reform e folytonos küzdelem közepette elmaradt. Megkezdette azt a negyvennyolcadiki törvényhozás, de nem fejezhette be. Folytatta a félbenhagyott munkát az a két országgyűlés, főleg az első, mely alatt a Deák-párt és a kebeléből keletkezett kormányok igazgatták az országot és vezették a törvényhozási politikát. A fúzió örökét képezte volna a nemzeti szabadságokat biztosító belreformok kiépítése és betetőzése. Mert enélkül ez az ország sem Ausztriával szemben nem védheti magát, ahonnan soha nem szűntek meg és soha nem fognak megszűnni a támadások a nemzet szuverenitása ellen, sem el nem foglalhatja helyét a saját belsúlyának erejével és tekintélyével Európa többi népcsaládai között. A fúzió érája azonban sem elég erkölcsi tartalommal, sem elég akarattal nem bírt arra, hogy e feladatot megoldani képes legyen. Kezdettől fogva egész mostanáig egyedüli gondja az volt, hogy saját uralmát biztosítsa és ebből a czélból következetesen és mondhatnám gonosz tervszerűséggel gyengítette ezt a nemzetet. Léptennyomon lerontotta a régi törvényekben és a hatvanhetes kiegyezésben foglalt biztosítékokat. Ami intézményt alkotott, azzal csak a saját uralmának megörökítésére dolgozott és szolgájává alacsonyította ezt a nemzetet. Szinte úgy látszik, az volt a titkos hátsó gondolat, hogy ha önmagát eladja, ne legyen itt egy erős nemzet, mely képes lehetne megakadályozni ily bűnös merényletet, így biztosították az alkuvás és eladás politikáját a saját javukra és az ellenállásra tervszerűleg képtelenné tett és megejtett nemzet bőrére. Ez az irányzat az, melyet kezdettől fogva követtek s melynek most is biztosítani akarják az örök életet. Nem akarom felsorolni ennek a különben is közismeretű ténynek összes bizonyítékait. Csak a legutóbbi események történetéből emelek ki egy frappáns tényt, mely félelmetes világosságban tárja elő azt a helyzetet, melybe ez az ország a Bánffy-éra alatt a Tisza-politika vezetése mellett jutott. Nem volt még Magyarországon soha oly botrányos erőszakkal és a hivatali vesztegetésnek oly felháborító gonoszságával keresztülvitt választás mint az, melynek a jelenlegi többség köszöni eredetét és életét. El merem mondani, hogy azok az utolsó lengyel országgyűlési választások, melyek előkészítették ennek a derék nemzetnek a vesztét, a muszka-szuronyok békebiztosító közreműködése mellett sem voltak ily undorítók és förtelmesek. Emlékezzünk csak ezeknek a legutóbbi választásoknak világánál az 1897-ik év deczemberének képviselőházi eseményeire. Azt az egyetlen tényt emelem ki ezek közöl, mert a többire nem akarok kitérni, mely az 1897 deczember 29-iki ülésen végbement. Ezen az ülésen történt, hogy b. Bánffy Dezső kiszalasztotta száján ezt a szót: „szorosabb összébbhúzást“ kell Ausztriával a gazdasági viszonylatokban megteremteni. Irtózatos vihart keltett a képviselőházban ez a kifejezés. Az ellenzék zárt ülést kért, melynek végeztével a miniszterelnök a nyílt ülésben azzal igyekezett megnyugtatni a felháborodott kedélyeket, hogy eszeágába sem jutott ez alatt azt érteni, hogy a jövőre még szorosabb viszonyt kell gazdasági téren teremteni a monarchia két állama között. A vihar akkor lecsendesült. Az ellenzék hitt a miniszterelnök határozott biztosító szavának. A kormánypárt függetlenebb elemei is megnyugtatták lelkiismeretüket. És ugyan mi történt néhány hónappal azután ? Most hullott le a takaró az ischli megállapodások rettenetes titkáról. Kiderült, hogy a magyar miniszterelnök 97 decemberi biztosítása rosszhiszemű áltatás volt. Mert 98 nyarán tényleg megszületett annak a rég előkészített tervnek megfelelő formula, mely megvalósítja a Bánffy báró által már 97 telén véletlenül elárult szorosabb összélobhúzást a monarchia két gazdasági állam individualitása között. És én hozzá merem ehhez tenni, hogyha semmi egyéb nem indokolta volna az obstrukciót, egymagában az, hogy e titok kipattant és ez az áruló terv meghiúsult, örökké élő igazolását képezi annak a hazafias elhatározásnak, hogy az ellenzék ereje végmegfeszítésével megüzente a Bánffy-kormánynak a háborút. De nem egyedül abban fekszik a megdöbbentő dolog, hogy ily formula és ily terv egyáltalában megszülethetett; legrettenetesebb szimptóma az, hogy úgy e formula, mint l. Bánffy szorosabb összélobhúzási theóriája nem új konczepczió, hanem ugyanannak a reakcziónak régi, mindig készen tartott, soha el nem ejtett, időnként megkísértett terve, mely 1849-ben rettegésben tartotta úgy ezt az országot, mint a monarchiát. Kikeresem poros irományaim közöl, melyekre, azt hittem, soha nem lesz szükségem, az 1849-ik évi márczius 4-ikén kiadott császári Patens szövegét. Mit hirdetett ebben az a félelmetes kormányrendszer, mely akkor uralkodott? Idézem szó szerint: „In der Wiedergeburt der Gesammt-Monarchie, in der engeren Lapnak mai számához fél iv melléklet van csatolva.