Hazánk, 1899. május (6. évfolyam, 104-129. szám)

1899-05-02 / 104. szám

1899. HATODIK ÉVFOLYAM. 104. SZÁM. HAZÁNK : a­utoxa 12. az. ELŐFIZETÉS! ÁR: Egy évre 14 frt. Félévre 7 Irt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy dén ügyes szám ára 1 kr. — Vidéken 5 kr. Pályaudvarokon 6 kr. írt 20 kr.: KUllMiv. tli . Ó ul«*« 12. ai. BUDAPEST, KEDD 1g 1313 2 A szószék szabadsága. Irka : Günther Antal. Budapest, május 1. Felidézem lelkemben a franczia nem­zetgyűlés 1789. augusztus 27-iki tárgyalá­sait. Akkor tanácskoztak az emberi jogok deklarácziójának legfontosabb czikkei fö­­ött. A X. cikk az eredeti javaslatban igy volt formulázva: ..Nul ne doit être in­­jurété pour ses opinions réligieuses.“ Sen­at sem szabad vallási meggyőződése miatt háborgatni. Ez a szöveg megdöbbentette az Assembléet, amely rendkívül érdekes eszmecsere után a következő szövegben állapodot meg: „Nul ne peut être inquiété pour ses opinions, mem­e réligieuses, pourvu­que leur manifestation ne trouble point ordre public établi par les lois.“ Senki sem háborítható meggyőződése miatt, még­iá az vallásbeli is, feltéve, hogy annak nyil­­ánílása nem zavarja a törvények által meg- alapított közrendet.“ Itt jelenik meg a modern jogfejlődésben egelőször a ..közrend“, mint a gondolat­­nyilvánítás szabadságának­­állami korlátja. E Ez a korlát elvileg igazolható, sőt szüksé­­ges. Annyira szükséges, hogy anélkül az állami rend biztonsága nem is képzelhető. De ép oly igaz az, hogy egyfelől e korlá­­­t nem szabad a szólás­szabadságnak meghiúsítására fölhasználni; másfelül j­ogszerű korlátozásnak és tilalomnak is az árám minden polgárával szemben egyenl­ősnek kell lennie. Mily gyönyörűen fejezte ki a szabadság egyenlőségének ezt a gondolatát ugyanab­ban az ülésben h­abaut-Saint-Etienne. ,Tous y ont droit, —­igy szélit ou personne ne fa.“ Mindenkinek van a sza­badsághoz joga, vagy senkinek. „Célai qui etit en priver les autres, nen est pas signe“ Aki attól meg akar fosztani máso­­at, maga sem méltó reá. „Célai qui at­­a­que, en quoi que ce soit, la liberté des titres, attaque la sienne propre et méri­te Le la peril re á son tour.“ Az, aki mások­zabadságát bármiben megtámadja, a sa­il szabadságát támadja meg és megér­demli, hogy ő is elveszítse azt. Önkénytelenül felelevenültek benne e­zek az emlékek, mikor a kúriai bírásko­­ásról szóló javaslatnak most tárgyalás­­árt levő szakaszait és az azok védelmére­­hozott érveket olvasom. Mert ezek a­zakaszok és az azok igazolására felhozott rgumen­tumok először a jognak egyenlő­­égét és másodszor, ki merem mondani, a jnnak becsületét támadják meg. Senkinek sem lehet kifogása ama köve­­t­mény ellen, hogy a templomi szószéket korteskedés szabadalmazott uszlumává­l alacsonyba­ni nem szabad. Még kevésbé egedhető meg, hogy a vallás intézményei s eszközei a polgárok politikai meggyőz­­­ésének lebilincselésére kortes-eszközöket asználtassanak. De viszont épp igy elíze­­ndő ama másik, akár felekezeti, akár politikai fanatizmus, mely ezen elvek biz­tosításának ürügye alatt magát a szószék jogosult szabadságát és a katholikus val­lási intézmények szentségét dobja oda az utcza inkvizícziója számára védelem nélküli prédául. Pedig ezt cselekszi a javaslat, mikor első­sorban nullitás és büntetés joghatálya alá helyezi „a vallás szertartásainak vég­zésére rendelt helyiségben vagy vallásos jellegű gyülekezeten“ tett és „a választás eredményének befolyásolását c­élzó nyilat­kozatot.“ Ugyan segemn, ki hallotta azt valaha, műveit nemzetek jogtörténetében, hogy a nullitási vagy a büntetendő cselekmény alanya nem egy ember, hanem a beszéd, a hang, a szó, a nyilatkozat lehessen! Hiszen a legvadabb inkvizíczió korában sem gondolt ily rettenetes expediensre semmiféle törvényhozás. Azt olvasom az­után az igazságügyminiszter úr beszédében, hogy y- A czélzó nyilatkozat egy oly nyilat­kozat. . , elvből magából kivehető ez a czél . . . Ha a nyilatkozat olyan, hogy a vá­lasztás befolyásolására nem alkalmas, akkor az nem tekinthető a választás befolyáso­lását czélzó nyilatkozatnak.“ Már bocsá­natot kérek, az emberölés különböző eszközeinél, a méregnél, a késnél, a tör­nél, a pisztolynál, ezek vegyi és technikai összeállításából a bíró vagy maga, vagy szakértők hozzájárulásával meghatározhatja s ez megnyugvással rá is bízható, hogy alkalmasak-e azok egy konkrét bűncselek­ménynek, az emberélet kioltásának elköve­tésére. De azt törvényben kimondani, hogy egy szó, egy mondat, egy beszéd alkal­mas-e ,,a választás eredményének befolyá­solására", tehát egy meg nem fogható valamire: ezt a bíróra nemcsak hogy megnyugvással nem lehet bízni, de bízni nem is szabad. Micsoda hihetetlen konc­epczió az, hogy a czél a nyilatkozatban van, nem a nyi­latkozatot tevő emberben. Mert ezt jelenti tényleg a „czélzó nyilatkozat“, a­mi azzal egyértelmű, hogy a bűncselekményeknek alanya és széke, nem pedig eszköze, nem el­követési módja a nyilatkozat. Ez bün­tetőjogi felfordulás, így megtörténhetik az, hogy a pap a szószékről egy esetleg ama napra eső evangéliumból a farizeusokra vagy a zsidókra vonatkozó részt idéz. Esze ágában sem volt, hogy például a válasz­tást csak három nappal megelőzőleg fellé­pett zsidó­ jelöltre czélozzon. De az idézet­ből, a nyilatkozatból, ha a törvény■ magát ezt teszi a cselekmény alanyává és a czél székévé, megállapítható lesz a deliktum és a nullitás. Vagy ha ezt a bíró nem is állapítja meg, a törvény a legképzelhetle­­nebb vádlá­si és denunc­iálási privilégiu­mot biztosítja a pap ellen, a­nélkül, hogy ezt a hamis vádra­ és rágalmazásra szabott büntetés megvédené. Mert a hamis vád és a rágalmazás fenyítéke csak akkor hatályos, ha a hamis vádló és rágalmazó egy biztos tényálladékkal van szemben s az igy meghatározott bűncse­lekmény elkövetésével vádolja vagy rágal­mazza a papot. De meg nem határozni a pap által elkövethető cselekmény lény­­álladékát annyit tesz, mint vagy a bitó önkényének dobni oda a vádlottat, vagy az utcza inkvizicziójának és közvád­jának szolgáltatni ki védtelenül, a­nélkül, hogy a rágalom és hamis vád büntetésével len­nének sújthatók a rágalmazók és hamis vádaskodók. Ez az, a­mi a szószék szabad­ságába ütközik. Hogy pedig a denuncziácziónak, az utcza vádaskodásának, ennek a sírjából más alakban feltámasztott „communis inquisitiónak“ összes veszedelme csakis és egyedül a katholikus papokra fog zú­dulni, azt bizonyítja az a tény, hogy a­ szakasz többi része a gyónásra is kiter­jeszti ezt a korlátlan üldözési privilégiu­mot. Ha a valódi visszaéléseket akarja meg­akadályozni a törvényhozás, miért nem rec­ipiálja azokat a legalább büntetőjogi­lag védelmezhető rendelkezéseket, melyek ebben a matériában Európa több országá­ban fennállanak. Mindegyikben, kivétel nélkül, meg­van a konkrét tényálladék. De nincs Európában állam, melyben a nálunk javasolt megengedhetlen szöveg­nek hasonmására találnánk. Azt olvasom az igazságügyminiszter úr beszédében, aki, azt hiszem, csak előde örökét kötelességszerűleg védi, hogy a ja­vaslat az indirekt fölhívást is sújtani akarja. De akkor tessék az indirekt fölhí­vásnak nullitási és büntetőjogi határozott tényálladékát konstruálni, az akármily ki­terjesztetten értett izgatás meghatározása által, mert a jelenlegi szövegbe beleillik minden nyilatkozat, mely még az indirekt fölhívás legtágabb foga­lma alá sem von­ható, hanem messze azon innen marad. Ezt pedig megengedni a jogbiztonságnak ez ország minden polgárára egyaránt ki­terjedő garancziája szempontjából nem szabtul. Nem szólok a német birodalmi törvény­könyv 130 as szakaszáról, mely büntetés­sel sújtja a lelkészt, a­ki az állam ügyeit tömeg előtt, templomban vagy más vallási gyülekezeten „in einer den öffentlichen Frie­den gefährdenden Weise“ tárgyalja. De ott van a madern törvény, mely tiltja: „die Anwendung geistlicher Versprechen mid Drohungen“; ha annak czélja: „die Aus­übung oder Nichtausübung öffentli­cher Wahl- und Stimmrechte in einer bestimmten Richtung herbeizuführen. “ Vagy ott van az 1882-iki olasz vá­lasztási törvény, mely büntetéssel sújtja azokat a lelkészeket, „ebe si adoperatio a vineolre i voti degii elettoti a favore od in pregiudizio di determinate candidate.“ még pedig „con promesse, o­wmacce spin- Lifek naí­vjaikor fél ív M­étret no entoni

Next