Hazánk, 1899. június (6. évfolyam, 130-155. szám)

1899-06-01 / 130. szám

a BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK. H A Z A N­K 1999. JÚNIUS 1. 130. SZÁM. a Széll Kálmán-féle gazdasági rendezkedés, az ismeretes formulával a gazdasági közös­ség fentartásának az utolsó horgonykötele. Ki fogja azt elmetszeni? Ha Ausztria a belső lázban való gyötrődés miatt a saját gazdasági érdekei iránt is színvakságba esik, s provokál ott, ahol Magyarország áldozatkészségét hálával kellene fogadnia, nálunk ez a felhéjazás nem fog hatás nélkül maradni. Visszaemlékezünk az Enyedi-féle határozati javaslatra, amelyet elfogadott a parlament, visszaemlékezünk gróf Károlyi Sándornak a vámtarifa­­anketten s a parlamentben mondott be­szédeire, felidézzük gróf Zselénszki Ró­bert röpiratának a kijelentéseit és ezek­ből megállapítjuk Magyarország, valamint az osztrák kizsákmányolás taktikáit. Ez az önálló vámterület programmja, amely felé most Thunék kergetik az országot. Megnyugodhatik Ausztria, hogy a kiegyezés legerősebb támaszai, az agráriusok is az önálló vámterületre való törekvéssel fognak válaszolni ezekre a taktikákra. Budapest, m­ains 1- képviselőből szolgabíró. Mint megbízható forrásból értesülünk, Földváry Miklós ország­gyűlési képviselő pályázik az egyik Pest megyé­ben megüresedett főszolgabirói állásra, amelyre valószínűleg meg is választják s így lemond mandátumáról. Földváry Mihály ez elhatározásá­nak az adja meg az indító okát, hogy a kerület bizalma benne összpontosul, amit küldöttségileg adtak tudomására. Minden­esetre érdekes jelen­sége az időknek, hogy nem főszolgabíróból lesz képviselő, hanem képviselőből főszolgabíró. A függetlenségi párt értekezlete. A függetlenségi és 48-as párt június hó 2-án dél­előtt 10 órakor (és nem mint tévesen jelentet­ték június 3-án) Kossuth Ferencz elnöklésével értekezletet tart múzeumkörúti helyiségében. a bécsi tárgyalások. — A Hazánk tudósítójától. — Budapest, május 31. Válsághírek száguldoztak ma a fővárosban, a Széll-kormány demissziójáról beszéltek a politi­kai körök. Ez egyszerűen lehetetlen s a hírek imádkozott, szemeit áhítattal függesztve az ol­tárra, mely előtt a püspöksüveges öreg pap épen most énekelte a glóriát. Nem is kereste és mégis megtalálta. Az sem nézett feléje és mégis megérezte, hogy látja. Mert az oltárhoz fohászkodva, két szép szeme pillantását felvetette a ragyogó, napsugaras ég­boltra s aztán határozottan, egyenesen ő reá nézett. S megpihentette rajta szemeit szerelmes ragyogással, miközben piczi ajkai tovább mond­ták édes hittel, erős reménynyel, boldogító biza­lommal az imádságot, melyet szive mélyéből, lelke legbensejéből bocsájtott az Ur oltára elé, az Ur napsugaras egére s aztán oda, két szép szeme pillantásával, ő hozzá, ő érezte. Mi volt ez ? Mi vonzotta őket egymáshoz ? Mi ismertette fel egymást velük s mi hozta ösz­­sze szemük pillantását, szívük dobogását, lelkük találkozását ? 1 p -r­e úgy érezte, hogy futnia kell. Sietnie oda hozzá és csókjaival halmozni el a kis imaköny­vet tartó kezét, csókjaival zárni le az áhitatos imát mondó, édes ajkait. De nem tette, hanem ahelyett odafordult a princzipálisnéjához s a szép asszonynak nevetve hívta fel a figyelmét egyik-másik ismerősre, aki izzadva törölte homlokát, ahogy odatűzött rá a nyári forróság első hírnökeként erősen melegítő napsugár. A másik pillanatban ismét felé kellett tekin­tenie. Mert úgy érezte, hogy elérte az előbb, amit akart. Sőt többet is. Az áhitat között is meglátta a leány, amint a mellette álló szép asszonynyal beszélt. Meglátta s elöntötte arczát egy pillanatra a pirosság, majd elhaloványodott. Bécs, május 31. Ő felsége Széll Kálmán miniszterelnököt ma délután hosszabb kihallgatáson fogadta. Délután 5 óra körül Thun gróf osztrák mi­niszterelnök felkereste a bankgassei magyar mi­nisztérium épületében Széll Kálmán miniszter­­elnököt. Utána még Kaizl dr. osztrák pénzügy­­miniszter és Di Pauli báró kereskedelemügyi miniszter is megjelentek a magyar minisztérium­ban. Széll Kálmán miniszterelnök a három osz­trák miniszterrel körülbelül esti 7 óráig tanács­kozott. Az esti órákban ő felsége Széll Kálmán mi­niszterelnököt újból kihallgatáson fogadta. A magyar miniszterek csak holnap este térnek vissza Budapestre. (Bud. Tud.) Bécs, május 31. Széll Kálmán és Thun gróf miniszterelnökök, Kaizl dr. pénzügyminiszter és Dipauli báró ke­reskedelmi miniszter délután 5 órakor hosszasan tanácskoztak a király személye körüli minisz­tériumban. A tanácskozás után Széll Kálmán miniszterelnök ő felségéhez ment. (M. T. I.) Bécs, máj. 31. Miután ő felsége a délután Thun gróf osztrák miniszterelnököt és Széll Kálmán magyar minisz­terelnököt külön-külön, később pedig Széchenyi Manó grófot, a király személye körüli minisz­tert fogadta, délután egy órakor mind a két miniszterelnök együtt jelent meg a király­nál. (M. T. I.) Bécs, máj 31. A Bécsben is, Budapesten is elterjedt le­mondási híreket itt semmiképen sem erősítik meg, bánatos lett és a két szép szem ragyogó fénye megtörten fordult az Úr oltára felé, ott keresve vigasztalást, reményt és bizalmat. Valami szivébe nyilallott ezért. Öröm is, fáj­dalom is. Öröm, mert érezte, hogy amannak nem jól esett, hogy így látja egy szép asszony mellett. Fájdalom, mert nyomban meg is bánta a tettét és sajnálta, hogy bánatot okozott neki. S nem bírta volna tovább ki a szép asszony mellett. De szerencsére megindult a körmenet tovább, hogy sorba járja az Úr tiszteletére emelt lombos sátrakat. És pillantása merően odaszege­­ződött az imádkozó leányra, de az nem nézett többé felé s a következő perczben eltűnt a harangzúgás, énekharsogás között meginduló nagy tömegben. Ő pedig sietve hozta rendbe az aktacsomókat az asztalon és kalapját véve, kezet csókolt a princzipálisnéjának. — Hová szalad ? Hallja, maga szerelmes! Bizonyosan meglátta az ideálját valahol s az után fut, ugy­e ! ? De legalább megmondja nekem, hogy mi a neve­­? Pirított rá mosolyogva a szép asszony s a zavarában gyönyörködve, e szavakkal bocsáj­­totta el: — No, nem most. Majd ha bevégzett dolog lesz. Hanem előbb, remélem, megtér, hogy az ideálja szerelmében üdvözölhessem ! ? Ő pedig ment. Utólérte a tömeget, próbálta is keresni mindenfelé, a­kit az előbb elvesztett, de nem találta sehol. S a­mint a körmenettel, az emberek között folyton kutatva a szemeivel, sorba járta a sátrakat, azon kapta magát, hogy ő is zengi az Úrnapját dicsőítő éneket, lelkébe is áhitat, szivébe is ünnep költözött. És néz az Úr oltárára, mint nézett ő azzal a kérő, könyörgő, reményteljes és bizalmas pillan­tással. S eszébe jutott, hogy alig féléve ismeri a kicsi, karcsú, édes leányt, a­ki asszonyos komoly­sággal kerek, halvány arczú, szelíd, szerelmes fénynyel ragyogó szemeiben rabul ejtette a szí­vét. Féléve ismeri s még soha sem volt ereje megmondani neki, hogy szereti, s még sohasem adott az sem neki reményt, hogy szerelméért viszont szerelmet várhat. És félév óta mulato­zással akarja elcsitítani a szivét, borba szeretné fojtani a vágyát, érzéketlennek óhajtja a lelkét, mert tudja, hogy ez a kicsi, komoly leány ha nem szereti, úgy elkárhozik. E közben betér a körmenet a templomba. Ő ott marad az ajtóban és vár türelmesen. Ha va­lami ismerőse hozzá csatlakozik, igyekszik tőle menekülni, nehogy elvonja a figyelmét s ne lássa meg, ha az, a­kit keresett s nem talált, kijön a templomból. Mert tudja, érzi, hogy ott bent van s talán érette imádkozik ott is. Sejtelme, érzése nem is csalja meg. Mikor már az ünneplő közönség elhagyta a templomot s csak egy-egy öreg néni bandukol még abból kifelé, akkor jön a kicsi, karcsú leány, az ő asz­­szonyi komolyságot mutató arczával. Termete meging, amint pic­i, formás lábaival előre lép. Rithmikus a járása, egész egy költe­mény a megjelenése. Kezében az imakönyvvel, szemében az áhitat fényével, arczán azzal az asszonyos komolysággal s egész valóján az üde­­séggel, az élet virágzásával, a rózsanyílást jelző titokzatossággal, olyan, mint egy költemény,, nem is bizonyosodtak meg. A két kormány kö­zött tegnap végleg befejezettnek látszott tárgya­lások ma újból megkezdődtek, ami arra mutat, hogy a kisegítő módozatok még kimerítve nin­csenek. Jelentékeny mozzanatot képez a válságos helyzetben az osztrák és a magyar kormány tag­jainak közös tanácskozása, majd a két miniszter­elnök előbb külön-külön, majd együttesen történt fogadtatása a király által. Budapesti politikai körökben semmikép sem nyilvánul pesszimisztikus hangulat, mert annyira megbíznak a Széll-kormány helytállásában, de különösen abban, hogy a király a pártközi kom­­promisszumnak a kiegyezésre való részét ép úgy elfogadta, mint elfogadta az indemnitás, a költ­ségvetés, az újonczozásra vonatkozó feltételeket, hogy a Széll-kormány pozíczióját megrendültnek csak a klauzula lovagjai hirdethetik. Mai távirataink a következők: A mai tárgyalások. Bécsi lapok hírei. A N. SP. Abendblatt lapja élén „Kiegye­zési válság“ ezem alatt a következőket közli: Az a remény, hogy tán mégis sikerül egyez­ményt létesíteni a két kormány közt és ezzel a kigyezési válságot elhárítani, úgy látszik, már a beavatott körökben is elvesztette hite­lét. A hozzánk érkezett informác­iók szerint, tekintettel arra, hogy a Tinn-kormány formális engedményekkel nem elégszik meg, hanem oly követeléseket támaszt, a­melyeket Széli olya­noknak tart, a­melyek az ellenzékkel kötött paktumát megváltoztatnák, Széli és Thun közt egyezmény többé nem létesíthető és így a ki­egyezési válság még a mai nap folyamán mi­niszterválsággá változik át. Az a kérdés már most, hogy váljon egyszerű, vagy kettős miniszterválság lesz-e és hogy az utóbbi meddig húzódhatik. A nehézség nem­csak abban van, hogy milyen legyen a felülről várt döntés, hanem fokozott mérvben abban, hogy e döntés egymagában még nem hárítja el a kiegyezés akadályait. Mert mindenekelőtt arra kell garanczia, hogy a kabinetválság a kiegye­zés vitás pontjaira nézve a megegyezést maga után vonja. A Wiener Abendblatt így ír : A két kormány közti differencziák elsimítá­sára Thun és Széli ma délután mégegyszer ta­nácskoznak. A laibachi „Hovener“-nek írják Bécsből: Thun gróf utódjaként Matejski lovagot em­legetik, a kivel az ellenzék meg volna ugyan elégedve, de a kivel szemben a jobboldal erős ellenállást fejtene ki. A Vaterland jelenti: Thun lemondásáról elterjedt hírek nem fe­lelnek meg a valóságnak. Thun nem adta be lemondását. A Neue Freie Presse esti lapja a következőket írja: A külső tényből az következik, hogy a ki­rály még mindig azon fáradozik, hogy mind­két miniszterelnököt engedékenységre és to­vábbi tárgyalásokra bírja. Ennek a közös ki­hallgatásnak eredménye lesz döntő a krízis további lefolyására. Daczára annak, hogy Budapesten a Széll­­kormány lemondásáról beszélnek folyton, való­színű, hogy kettős válság van küszöbön. Tény az, hogy eddig egyik kormány sem adta be le­mondását. A mai közös kihallgatás fogja el­dönteni, hogy váljon akut módon vagy lassan folyik-e a válság.

Next