Hazánk, 1899. július (6. évfolyam, 156-181. szám)
1899-07-01 / 156. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Lipót-utcza 43. sí Telefonszám 56-23. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztik: BAROSS KÁROLY és KORBUÉLY JÓZSEF ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy hóra 1 írt 20 kr. Egyes szám ára 4 kr. — Vidéken a kr. Pályaudvarokon 8 kr A HAZÁNK mai mellékletén közli programját,melyet olvasóink szíves figyelmébe ajánlunk. Tisztelettel kérjük lapunk azon t. ez. előfizetőit, kiknek előfizetésük június végével lejár, előfizetéseik minél előbb való megújítására, nehogy a lap postai szétküldésében fönnakadás történjék. Újonnan belépő , előfizetőink számára a HAZÁNK-ban most megkezdett regény június hó végéig megjelent folytatásait külön levonatban megküldjük. Tiszta liberalizmus. Budapest, június 30. A franczia köztársaság kormányában két szoczialista miniszter ül. A belga liberálisok egészen nyíltan ölelkeznek a szoczialistákkal. Ami annyit jelent, hogy Francziaországban kormányképessé lett a szocialista programra. Belgiumban pedig azzá akarják tenni. Belgium a forradalom küszöbén áll, Francziaországot pedig belső láz emészti, s ennek a lecsillapítására vétetett alkalmazásba a szocialistákkal vegyes kormányalakulás. A szabadelvűség magas, tiszta és eszményi szempontjából határozottan el kell ítélnünk azt az alkalmi szövetséget, amely Belgiumban és Francziaországban a szoczializmust nagyra növesztő példát ad. Ez a nemzetközi irányzat szívesen táplálkozik a nemzetközi krónikából. Meg vagyunk győződve arról, hogy az első budapesti vagy vidéki szoczialista gyűlésen a mi matadorjaink el fognak dicsekedni azzal, hogy a franczia és belga elvtársak minő sikereket értek el, mennyire kivirult Brüsszelben és Páksban a szoczializmus s e két ország példájára mi mindennek kell történni Magyarországon. Magyarországot egészen hidegen fogja hagyni ez a nagy előtérbe nyomulása a szoczializmusnak. Csak belső betegségben sínylődő országok politikájára hathat irányitólag az ilyen természetellenes fegyverszövetség példája. Mi hála istennek az uj politikai alakulás erős pajzsa alatt kezdünk kiábrándulni az ilyen perverzitásokból s a tiszta liberalizmus iskolája ismét meg lesz alapítva, amivel az igazi fejlődés alapoztatik meg. Megnyugvással vesszük tudomásul és most, az európai forrongások idején, a Csáktornyai pohárköszöntöt, amelyben Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter megrajzolta azokat a veszedelmeket, amelyek a doktriner liberalizmusból származnak. És helyeseljük, hogy a kormány egy tagja a tradicionális magyar szabadelvű irányt tűzi ki követendő programúlul. Mert ezzel biztosítékot kapunk arra, hogy az az álliberalizmus, amely az utolsó évtizedek alatt ennek az országnak annyi kárt okozott, végleg le fog tűnni a politikai szemhatárról. Oly országok, amelyek történelmi fejlődéssel bíró alkotmánynyal dicsekesznek, mint hazánk és Anglia, a tradíciókat nem dobhatják el. Sem a politikai, sem a gazdasági, sem a társadalmi életben el nem homályosíthatók azok a hagyományok, amelyeken felépült az állam, a nemzeti gazdaság és a társadalom. Nálunk sok kísérlet történt arra, hogy a külföldi politikai doktrínák, a külföldi gazdasági elméletek ültettessenek át s nem egy merénylet sikerült is. A doktrinér szabadelvűség pedig nagyon sokszor megtermette minálunk az álliberalizmust, s a mi politikai küzdelmeink, amelyeket két évtizeden vívtunk, azzal a czélzattal küzdöttek meg, hogy tisztíttassanak meg állami, gazdasági és társadalmi intézményeink attól a homálytól, amelyet azokra a modernségben és doktrinér liberalizmusban tobzők szórtak. Fájdalom, ez a csoport, amely mozgékonyságával, külső tetszetősségével kedvelt fegyvertársa volt az akkori kormányoknak. Ártatlanság — A Hazánk eredeti tárczája. — írta : Faragó Jeni. Éjfélkor Miklós kijelentette, hogy nem iszik tovább. Ő volt a legjózanabb a fiúk között, akik rengeteg szeszt kebeleztek be este óta. Az asztalon szép glédában állottak az üres fiaskók és garmadában hevert a szivarvég. A levegőben sűrű füst kóválygott, a félig nyitott ajtón át a zenekar játéka hangzott be a szobába. Különösen a pikulás buzgólkodott; úgy fújta az angol nótákat, hogy szinte belekékült. A zenekar többi tagja is csupa finom fiú volt. A klavéros zenedét végzett és két opus nyomja a lelkét. A prímhegedűs valamikor vasbútorral kereskedett, de az isteni szikra nem hagyta nyugodni és a rögös művészi pályára lépett. Végül a brácsás, egy pufók, szemüveges öreg úr, aki színigazgatói múltra tekinthet vissza némi önérzettel. Külön-külön és együttesen igen buzgó zenészek valának ők, de ma este különösen tobzódott bennük a buzgóság. Nem mintha a Zöld bagoly külön honoráriumot helyezett volna kilátásba, vagy a friss csapolásban lett volna különösebb részük. Ilyen remények nem izgatták e művészeteket , legalább ma nem. A buzgóságuknak az az egyszerű de megható magyarázata, hogy módfelett szeretik a fiukat. Azt a kicsiny, de válogatott kompániát, amely este óta ott mulat az egyetlen szeparéban és nem kimél sem költséget, sem fáradságot. Rossz nyelvek kigyót-békát kiáltanak erre a kompániára. Korhelyeknek mondják a tagjait külön-külön; a maga teljességében pedig a „részegek kara“ czímet és jelleget kapta díjmentesen a mindig mulató társaság. A tisztes muzsikusok nem törődtek ezzel. Ők a magukévá tették azt a jeligét, hogy úgy szép az élet, ha zajlik és igen örvendeztek azon, hogy minden este zajlik. Miklós volt a legfiatalabbik köztük. Ő csak elkeseredésében csatlakozott a részegek korához, a mikor csalódott. Miklós ugyanis, — mi tagadás benne ! — minden nyáron csalódott. Télen át gondosan és óvatosan szőtte kisded harsonjait, legföljebb egy-egy poémával árulta el néha, hogy: szeret! szeret! ! szeret!! ! Felkiáltójelek tekintetében különben nem volt takarékos s a mikor az első verőfényes májusi napon özvegynek és árvának érezte magát, megint verset írt, elmondván az egész világnak, hogy csalódott!!! csalódott ! ! !! Csalódott!!!!! A csalódott szerelmesek pedig rendesen költséges passziókba fojtják a bánatukat, így tett Miklós is. Naphosszat kocsikázott és közben sóvár szemmel tekintgetett jobbra-balra. Azután a kalapokra vetette magát. Mindennap új kalap pompázott a fején, hol fekete, hol fehér, hol hupikék, mert hát hamarosan kifogyott a színekből. Mindez azonban nem csillapította bánatát. Egy merész fordulattal a részegek karához csatlakozott tehát, bár nem találta örömét a korhelykedésben. Ma is ő itta a legkevesebbet. Csak úgy kóstolgatta a borokat, miközben egyre arra gondolt, hogy mennyivel édesebb lehet az OM ajka. Hogy valóban édesebb-e, arról nem győződhetett meg soha, mert — végre is, ez csak nem szégyen ! — Miklós úr nem csókolódzott még soha! . . . Ma is ő vette észre legelsőbben, hogy éjfélre jár az idő. Mindjárt elő is állt az indítványával: — Fiuk, elég lesz mára. — Ne kuruttyolj !,— vágott fajszavába a kövér Eduárd, aki a rőfös foglalkozást űzte, de beillett kefekötőnek is. v. Miklós azonban tovább kuruttyolt: — Fiuk, gyerünk hat. Korán kell kelnünk és különben is, úgyis részegek vagyunk már valamennyien. — Te nem! — Én is.— Te csak bolond vagy. Gyere és igyál! Az utolsó fiaskó is üres volt azonban és arról hallani sem akart Miklós, hogy friss butellákat hozzanak. De a figyelmes pinezérleány kérés nélkül is hozott. Ez a pinezérleány nem koptatta még el az utolsó gyermek-czipellőt. Lehetett vagy tizenhat esztendős és volt olyan, mint egy sörös kancsók közt virító liliom. Üde, karcsú, hajladozó, szőke, pisze és kékszemű! Miklós csak lopva nézett reá. Végre is, neki megvan az ideálja, mit nézegesse a pinczérleányt. Eleget nézik a többien, még evődnek is vele. A leány letette az asztalra a karcsú butellákat, azután kifelé indult. Eduárd úr az útját állta: — Mariska, igyék egy pohárral. Ivott is, koczintott is a fiukkal, de aztán már igazán menni készült. De a kövér Eduárd megint elébe került. — Mariska, csókoljon meg. — Ohó uracskám . . . S a fiuk utána zengték kórusban : — Ohó, uracskám! Eduárd megértette, hogy előre irigylik tőle a reménybeli csókot, mást indítványozott tehát: — Csókolja meg azt, akit akar. Lapnak mai számához egy i? melléklet van csatolva